Könnyű kéktúra gyerekekkel a téli Pilisben
A legutóbb teljesített kéktúrás részszakaszunk Pilisszentkereszt és Csobánka között volt. Mivel nem lehetetlen a tömegközlekedés a két pont között, azt terveztük, hogy átszállással ugyan, de átbuszozunk a túra kezdőpontjára.
Csobánkára autóztunk, itt csatlakozott hozzánk még pár család, hogy együtt kiránduljunk ezen a szép szombati napon. A buszsofőr ráncolta a homlokát, amikor felszállni készültünk a buszra, mert sok felnőtt és még több gyermek volt a társaságban. Az egy felnőttre jutó gyerekek száma átlagosan másfél volt. Csobánka központjából az elágazásig utaztunk csak, ekkor a sofőr megkérdezte, merre megyünk tovább, és amikor meghallotta, hogy Dobogókő irányába, megjegyezte, hogy akkor szükség lesz mentesítő járatra.
Így amikor átsétáltunk az elágazásnál a másik buszmegállóba, és jött a kiszemelt busz, annak sofőrje csak kiszólt, hogy a következőre szálljunk, arra biztosan felférünk. És tényleg, az első járat sofőrje érkezett mentesítő járatnak, megint kiadta a temérdek nagycsaládos jegyet, majd felszállított minket Szentkeresztre. Nagyon pozitív tapasztalat volt, hogy a Volánbusz ilyen jól meg tudja oldani a hirtelen megugrott utasszám kényelmes fuvarozását.
Pilisszentkereszten csatlakozott hozzánk Judit, a Kossuth Rádió egyik riportere, mert téli túra gyerekekkel témában készített interjút velünk és a túra résztvevőivel. Elsétáltunk a pecsételőhelyhez, ahol van egy kisebb tér, egy fa a közepén, pad alatta. Pont ideális hely volt rendezni sorainkat: megetetni az addigra már megéhezett kicsiket, mindenkinek ellenőrizni, hogy a sapka-sál-kesztyű meglegyen. Egy hosszabb rákészülés után a legkisebbek felkerültek a hordozókba, és elkezdtünk hömpölyögni a Dera-szurdok irányába.
Az ovis-kisiskolás szekció a sor elején nyargalászott, az óvatosabb anyukák hátrébb totyogtak a sárban, merthogy elég nagy sár volt!
Az utóbbi hetek kiadós esői rendesen feláztatták a talajt, ennek azonban megvolt az a pozitív hozadéka is, hogy a szurdokban annyi víz csobogott lefelé, amennyit még sosem láttam! Így az első – szokásos helyen, ahol át szoktunk menni, megtorpantunk, mert féltettem a gyerekek bakancsait, nehogy fentről folyjon be a víz. Visszamentünk az első hídhoz, és azon mentünk át, másik oldalról csatlakozva a Dera-szurdok bal oldalán vezető kék úthoz.
A szurdokban kerülgetni kellett azért a szemből jövő kirándulókat, mert hétvége lévén voltak páran rajtunk kívül is. Megcsodáltuk a hidakat, átegyensúlyoztunk a köveken azon az egy helyen, ahol még nem építették újjá az egykor volt hidat. Hannának is nagyon tetszett a szurdok, a hátamról magyarázott végig, persze szeretett volna a lábán is jönni, de ahhoz túl sáros és csúszós volt, hogy szabadjára engedjem.
Az ovisok egy-két apukával már lent voltak a Dera-parkoló melletti réten, a padok és esőbeállók környékén, mire Hannával a hátamon leértem. Akkorra az ovisok egy része az esőbeálló tetején virított, aminek én nagyon nem örültem, de szerencsére sikerült úgy lejönni mindenkinek, hogy sem magukban, sem a beállóban nem tettek kárt (az apukák ezek szerint sokkal lazábbak, mint mi, anyák).
Tartottunk egy hosszabb pihenőt, a totyogók vígan szaladgáltak a réten, mindenki evett, ivott. Aztán elköszöntünk Judittól, a Kossuthos riporterünktől, és folytattuk utunkat Csobánka irányába.
Volt egy-két magasles útközben, amit az ovis szekció meg is mászott, majd kihirdettük, hogy a következő megálló Szentkúton lesz, a templom melletti padoknál.
Hanna itt már lekívánkozott a hátamról, így az utolsó magaslesnél letettem, és a férjemmel maradt kicsit totyogni, én pedig mentem a nagyokkal előre. A második piknik is jól sikerült, de már ment le a nap, így sokkal hűvösebb lett. A hőmérséklet arra sarkalt minket, hogy induljunk tovább, és a templom mögötti emelkedő tett arról, hogy sokáig ne fázzunk, ha esetleg valakinek hideg lett volna már az idő. Ezen a részen sajnos kiirtották az erdőt, amit sajnálattal láttunk, viszont megvolt az a pozitív hozadéka, hogy visszafordulva nagyon szép panoráma tárult a szemünk elé.
Csobánka felett a gerincúton alapos pocsolyakerülgetésbe kezdtünk, majd a túra végén leereszkedtünk a faluba a kék kereszt jelzésen. Eddig sehol máshol nem volt akkora dagonya, mint itt, az utolsó kilométeren, amit sajnáltunk is, mert a bakancsaink alaposan összeszedték a sarat. Az egyik kis ovis pedig fenékre is esett a legnagyobb sártengerben, ahonnan egyedül nem is tudott kikászmálódni, annyira beleragadt. Az anyukája egy bottal húzta ki, így szabadult a mocsárból.
A túra végén betértünk Csobánka központjában a valaha volt kocsma helyén álló pizzériába, mert egyrészt itt kértem céges bélyegzőt, hogy szabályosan igazolni tudjuk a kiszállási pontunkat, másrészt nagyon finom pizzaillat terjengett, így vettünk is vacsorát elvitelre, ami nagyon finom volt!
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával
2024.10.15.Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.
→ Tovább
Két Kéktúra a Balaton-felvidéken kilátóban alvással
2024.10.04.A gyerekekkel még sosem aludtunk szabad ég alatt. Viszont már évek óta terveztük, hogy fent alszunk a Csóványoson a kilátóban. Eddig nem jött össze. Idén pedig elcseréltük a Börzsöny tetejét a Badacsony tetejére! Mivel a kint alvás még a hidegfront betörése előtt volt, nyitott tetejű kilátót kerestünk, hogy esélyünk legyen az augusztusi csillaghullásból látni valamennyit.
→ Tovább
Székelyföldi kalandjaink folytatódnak
2024.09.23.Egy felejthetetlen hetet töltöttünk Kirulyfürdő mellett egy kulcsosházban két másik családdal, összesen 11 gyerekkel. Természetesen a hét második felében sem maradtak ki a túrák!
→ Tovább
