1 / 27

A remekül sikerült börzsönyi és bükki teljesítménytúrák után most a Pilis és a Visegrádi-hegység üledékes és vulkáni szirtjeit jártuk be a Kőről-kőre Kupa részeként. Már a túrasorozat elején elhatároztam, hogy a kiírásban szereplő túrák mindegyikét teljesítem. Igaz, a kánikula miatt ezúttal kicsit hezitáltam a részvételen, de végül túratársammal, Anikóval, nekivágtunk a több mint 50 km-es távnak.

2 / 27

Kattints  térképre a nagyításhoz!

Aki ismeri az Orbán Imre által szervezett teljesítménytúrákat, az tudja, hogy ezek a megmérettetések általában önellátók, vagyis az útvonalon nincsenek kihelyezett frissítőpontok. Így volt most is, és ennek tudatában, illetve az előre jelzett kánikulát figyelembe véve lett a hátizsákunk a megszokottnál nehezebb a többletvízmennyiségtől. Azért útközben is voltak vízvételi lehetőségek. Sőt több is, mint amire számítottunk, nem úgy, mint legutóbb a Bükkben. A rajtot követően kissé még álmosan kapaszkodtunk fel a piros jelzésen Dobogókőre. A sűrű, párás reggeli levegőben szuszogva megjelentek rajtunk az első verejtékcseppek, pedig még csak fél 7 volt. Már ekkor a térképet vizslattuk a potenciális víznyerő helyek után.

3 / 27

Dobogókő felé

Szinte még hajnalban, 5.45-kor indultunk Pilisszentkeresztről, de a tiszta égboltot beragyogó nap már sejtette, hogy mi lesz a táv és a szintemelkedés mellett a legnagyobb kihívás a túrán. Ez később be is igazolódott.

4 / 27

Thirring-sziklák

A korai órákban Dobogókőn átbukva az északi völgyekben még kellemes volt a klíma. A nap sugarai ide még nem férkőztek be, hogy mohón kiszívják a növények, források, patakok és a túrázók erejét. De nem sokkal később a Prédikálószékre érve már a nap uralta és terítette be sugaraival mind a négy égtájat.

5 / 27

Kilátás a Prédikálószékről 

A Vadálló-kövek pompás andezitkúpjai között ért minket az igazi forróság, ami aztán végigkísért a célig. Az égen csak egy-két áttetsző felhőszalag kúszott, nem nyújtva semmilyen védelmet a nap ellen, és az ide-oda ténfergő levegőt sem lehetett szélnek nevezni. Ekkor kezdték a kabócák mediterrán hangulatú koncertjüket, mintha csak hálából zenélnének a napnak az égető sugaraiért cserébe.

6 / 27

 Vadálló-kövek

Bár az erdő fái némi védelmet adtak, a forróság mindenhol ott volt, és csak a Rám-szakadék nyirkos és hűvös zugaiban lehetett egy pillanatra megfeledkezni a hőségről. Árpád-vár, Szakó-nyereg és megint fel Dobogókőre. Talán nem is bírtuk volna a hosszú kaptatókat, ha útközben nem akadtak volna források, amelyekben gyakorlatilag megfürödtünk.

7 / 27

Rám-szakadék 

Dobogókőtől a két évvel ezelőtti jégkárban megtépázott fák csonka lombkoronái alatt követtük a kék jelzést. A poros utat csak a Zsivány-sziklák árnyéka szakította meg.

8 / 27

Zsivány-sziklák 

Innen a Két-bükkfa-nyergen keresztül a Fekete-kő sziklatornyához érkeztünk, ahonnan kiválóan rálátni a környékre és Pilisszentlélekre. Le is ereszkedtünk a házak közé, majd az igazoló pecsételés és némi frissítés után nekiláttunk a Fekete-hegy megmászásának.

9 / 27

Kilátás a Fekete-kőről 

A Sasfészek kulcsosháztól mozdulatlan levegőben és egyre fáradtabban a Kétágú-hegy kilátópontja felé vettük az irányt. A panoráma nem volt biztató. Izzadtan és vörösre égett arccal szemléltük a tájat, ami nyílt tereppel, naptól perzselt rétekkel és izzó aszfaltúttal várta utunk folytatását.

10 / 27

 Kesztölc felé

A Pilis nyugati oldalát Kesztölcön keresztül Klastrompusztáig jártuk a tűző napon. Jócskán benne voltunk a délutánban, és fáradt lépteinket csak az oázisként ható közkutak látványa gyorsította.

11 / 27

 Oázis

De még várt ránk a Klastrom-szirtek megmászása, valamint utolsó emelkedőként a Pilis hegy oldalába felkapaszkodó sziklás út. Sót és energiát kiizzadva gyűrtük le utolsó erőpróbánkat, hogy aztán már csak ledöcögjünk a Vaskapu-völgyön keresztül a pilisszenkereszti célba.

12 / 27

 Kémény-szikla

Fülledt erdőkben, naptól felhevült köveken és aszfaltút felett remegő hőségben tettünk meg 51,4 km-et, közel 2600 méter szintemelkedést leküzdve a Pilisben és a Visegrádi-hegységben. Kissé nyúzottan és leégve vettük át a teljesítésért járó jelvényt és oklevelet, ami ismételten szép emlék egy fárasztó túráról. Szerencsénkre egy túratársunk hazafuvarozott minket, így a naplementét már Budapesten, a Duna partján, hideg fröccstől felfrissülve nézhettük. A nap élményeit átbeszélve terveztük el, hogy a következő „Kőről-kőre”-túrára is elmegyünk, amelyet a számomra oly kedves Zempléni-hegységeben rendeznek meg augusztus 27-én.

13 / 27

Fotó és szöveg: Lánczi Péter