Az Eger közelében fekvő Felsőtárkány „tó, látogatóközpont, kisvasút” alkotta idegenforgalmi háromszöge a falu északi csücskében található. A hatalmas fenyők ölelésében fekvő állóvíz szokatlanul néptelen és csendes volt ezen a reggelen, csak a halak mozgatták kicsit a vizét, próbáltak minél jobb búvóhelyet találni egy part menti égerfa vízbe nyúló, ágas-bogas gyökerei között.

Ezt a területet „kastélykertnek” is hívják, a tó felett, a hegy aljában állt ugyanis a 18. században Barkóczy Ferenc püspök barokk-rokokó nyaralókastélya, aki csak Gyönyör-völgynek hívta ezt a területet. Utódja, Eszterházy Károly, egészen más nézeteket vallott a jó életről, nem kedvelte az ilyesfajta hívságokat, ezért 1763-ban lebontatta a kastélyt, és ma már semmi nem látható belőle.

Szép kilátás a reggeli mellé

A tó felett ma a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nyugati Kapu Látogató- és Oktatközpontja áll, mellette indul a BNPI „háromkörös” tanösvénye. A három körtúra külön-külön és egymással összefűzve is teljesíthető.

Az első útvonal a Kő-közi tanösvény, amelynek legnagyobb látványossága maga a névadó szurdok, amelyet én a túra legvégére tartogattam. A tanösvény rövid, mindössze 800 m hosszú, cserébe azonban igen látványos. Ebből – egy kis kaptató után – rögtön ízelítőt is kap az ember, amikor a tó fölé magasodó Kőbánya-oromról körülnéz. A kilátás gyönyörű, alattunk a víztükör, körülötte a falu nyúlik el hosszan, távolban pedig a hóval borított dombok és hegyek.

Innen megint nem kell túl sokat gyalogolni a következő látnivalóig, pontosabban annak a helyéig. A szakemberek is csak néhány éve fedezték fel, hogy hajdan itt, a Kő-köz szurdokának peremén állhatott a Kő-köz vára. A komplexum központi épülete a feltételezések szerint egy legkésőbb a 12. század közepén épített, kőalapokon nyugvó, gerendavázas, előkelő építmény lehetett, amely az egri püspökséghez tartozott, de több kisebb épület nyomaira is rátaláltak a régészek.

Elképzelhető, hogy a püspöki központ vámszedő hely is volt, mert erre vitt több fontos, a Bükkön átvezető középkori út, például a Török út vagy a Püspök út. A püspöki központ nem maradt fenn sokáig, a nyomok alapján úgy tűnik, hogy 1241-ben, a tatárok a kő-közi épületeket felégethették, emléküket még írásos források sem őrzik.

A szurdok peremén

Az út itt már a Kő-köz peremén halad, amely valóban olyan, mint egy kapu, amelyen belépünk a Bükk rengetegébe, nem hiába nevezik Felsőtárkányt találóan a Bükk nyugati kapujának. Én a szurdokot a túra végére tartogattam, most továbbhaladtam a sárga jelzésen és a vele együtt tartó, fehér alapon kék átlóval jelölt Barát-réti tanösvény nyomvonalán.

A hóval borított ösvény fehér szalagként kígyózott, a fák alatt a barna avar látszott, de a Barát-réten már minden hófehér volt. A Barát-rét nevét az egykor a közelben állt kolostorról kapta, ahol karthauzi szerzetesek éltek. A törökdúlás idején a falu teljesen elpusztult, vele együtt a segedelem-völgyi kolostor is. Az épületből ma már csak kis falmaradványok látszanak, helyét egy fakereszt jelzi a főút mellett.

Az ország negyedik karthauzi kolostora 1332-ben épült, a szerzetesek az egri püspök hívására érkeztek, hogy a püspökség számára mise- és liturgikus könyveket másoljanak. A szerzetesek egyébként ezt a helyet a megnyugvás völgyének is nevezték, és ez a név szerintem most is nagyon helytálló, még akkor is, ha a völgy alján, a rét mellett halad el a Bükkön átvezető, Egert és Miskolcot összekötő főút, amelyen ottjártam idején egyébként alig volt forgalom.

Vissza a sínek mentén

Itt, a négy út találkozásában kicsit elbizonytalanodtam, mint Dorothy az Ózban, és azon gondolkoztam, merre is menjek tovább, de végül maradtam az eredeti tervnél, és a Bujdosó-kő sziklái felé indultam.

Ahogy felfelé haladtam a hegy oldalában, egyre jobban sütött a nap, vakító kék volt az ég, az ágakról folyamatosan hullott az olvadó hó, majd a fák között feltűntek a Bujdosó-kő hatalmas mészkősziklái. Az út két oldalán tornyosuló sziklák elképesztően látványosak és egyúttal sejtelmesek is voltak a hóval borított fák között.

Innen újabb kaptató következett, de a jutalom sem maradt el, egyre több lett a hó körülöttem, hosszú évek után végre igazi téli élményben volt részem. A tanösvény a Lök-bérc tetején vezető zöld jelzésen tér vissza Felsőtárkányba, én azonban a piros kereszten mentem tovább, és megkezdtem az ereszkedést az Egeres-völgy felé.

Az ösvény egy mély patakvölgy peremén haladt, itt a havat egy időre felváltotta a sár és egy időszakos vízfolyás, amely velem együtt szintén az ösvényen szaladt lefelé. Az út aztán beletorkollott a kék jelzésbe, ahonnan már a kisvasút sínjei mellett vezetett tovább.

Hamarosan elértem a Varróház megállóhelyet és az előtte található kis vadaskertet, ahol muflonok, őzek és szarvasok eszegettek békésen. Régen itt ágazott ketté a kisvasút pályája a ma is működő Stimecz-ház felé vezető vonalra, illetve az elsőként megépült, a Hideg-kúti-völgyben futó ágra, amelyet 2007 őszén szedtek fel. Innen egy aszfaltúton értem vissza Felsőtárkányba, ahol azonban még hátravolt egy programpont a tervezett túrából: a Kő-köz.

Mohák, fodorkák, jégcsapok

A szurdok felé tartva a tanösvény elhalad a Szikla-forrás mellett, amelynek vizét felduzzasztva a 18. században jött létre a tó. A Kő-köz vagy más néven Barát-szurdok a tudomány mai állása szerint barlangfelszakadással keletkezett.

Az ösvény a szurdokon áthaladó közúttal párhuzamosan vezet, mellettünk egyre magasabb sziklafalak emelkednek. A 18. század közepétől bányászták itt a tárkányi „márványt”, amely valójában „csak” márványszerű, kristályos mészkő. Az itt készült, faragott díszköveket használták például felsőtárkányi püspöki nyaraló építésekor, de ma álló épületekben is megtalálhatók, például a falu templomában és az egri érseki palotában is.

A szurdokba már nem nagyon sütött be a nap, és itt érezhetően hidegebb volt, mint például a tónál. Ez nemcsak szubjektív érzet, egyéb jelei is voltak. A sziklafalakat szépséges mohaszőnyeg borította, benne itt-ott fodorkák nőttek, és az egész telis-tele volt csillogó jégcsapokkal. A mohák persze jól bírják a szélsőséges viszonyokat, ha a jégcsapok elolvadnak, újra ott folytatják, ahol a fagy előtt abbahagyták, fotoszintetizálnak tovább.

A körtúra nem volt hosszú, kicsit több mint 8 kilométer, de tele van változatos és érdekes látnivalókkal. Akinek több ideje van, az számos helyen bővítheti ezt a távot, például egy 10 kilométeres körrel a Felsőtárkány felett magasodó, tekintélyt parancsoló Várhegy felé, ahol a „háromkörös” tanösvény harmadik köre halad, és innen akár már Egerbe is át lehet sétálni. Én is itt folytatom majd a környék felfedezését.

A cikk először 2021 februárjában jelent meg.