Gyakorlott túrázóként és gyakorló szülőként mi azonban a fordított sorrendre esküszünk: mindenkinek jobb, ha először kirándulunk és utána kóstolunk, hiszen a kecskesimogatás és a finomságok távlata sok nyűgöt képes elűzni a túra során. Így aztán jó korán megérkezünk a Budakeszi és Telki között elhelyezkedő Erzsébet erdészlakhoz, ahol már mozgolódnak ugyan az árusok és a kondér alatt is meg van rakva a tűz, de a gyerekekkel szerencsére sikerül minden zokszó nélkül bevenni magunkat az erdőbe a piac mellett.

 

Célpontunk az erdészlaktól induló zöld háromszög jelzésen elérhető Tarnai-pihenő pompás rétje, ahova a térkép szerint 2 km-es emelkedő vezet fel (nagy kerekű babakocsival végigjárható az út, bár néhol erősen köves). A hosszú tél után a gyönyörű tavaszi napsütésben tényleg öröm a kirándulás: minden hétvégén más virágra lehet rácsodálkozni, pompáznak a bokrok, illatoznak a rétek, hajtanak a fák, előbújtak a dongók, s a felfele kaptató útról a hegyoldalban számos zöld gyíkot is észreveszünk. A kapaszkodó így szerencsére nem különösebben megerőltető.

 

 

Mire éppen elfogyna a kedv, eltűnnek a fák is, és felérünk a Tarnai-pihenő látványosan kiugró, dolomitkopáros hegyorrára. Fantasztikus kilátás nyílik innen a Zsámbéki-medence és a Budai-hegyek fővároshoz közelebb eső vonulatainak irányába, de még fantasztikusabb sütkérezni a napon és teát szürcsölni. Az álmos lustálkodásnak egy kerékpáros vet véget, s mivel jócskán elidőztünk, elhatározzuk, hogy majd egy másik alkalommal megyünk fel az innen mintegy 1,2 km-re található Csergezán-kilátóba.

 

Mindig gyanúval illetjük gyermekünk nyafogását a fáradtság tekintetében (és igyekszünk a túrát feldobni egy vagy több attrakcióval, hogy a nyafogást elkerüljük), de arra mi sem gondoltunk volna, hogy fáradtság ide, nyafogás oda, feljövetelkor a szépen, egyenletesen lejtő utat a piacig lényegében végigszaladják a lánykák. Útközben elhagyjuk az első, felfelé tartó túrázókat, főleg fiatalokat és családokat. Hogy kóstolás előtt vagy után vannak, az nem derül ki, mindenesetre pár kisgyerek nyafogásából ítélve azt hiszem, jól döntöttünk a korai indulással. Ez az érzés csak tovább erősödik az egyébként nem túl nagy piacon.

 

 

Amíg a gyerekek megrohamozzák a kecskéket apa felügyeletével, anya valami tízórait és vásárfiát vesz. A parkolót elnézve azonban úgy tűnik, a későn érkezők kellemetlen és ideges parkolással tölthetik e gyönyörű délelőtt első pillanatait. Mi inkább az egyik piknikező helyen élvezzük a friss sajtot egy kis kenyérrel, a gyerekek pedig végtelen kecskeszeretetüknek hódolnak.

 

A piac valóban klassz, és mindenképpen nagy ötlet szervezni egy ilyet erdei környezetben. Jó dolog az is, hogy páran talán éppen ezért indulnak el felfedezni az erdőt. A közönség ruhatárából ítélve azonban határozottan többen piacoznak, mint kirándulnak. Mi boldog és bágyadt fáradtsággal indulunk haza (a kitűnő illatú bográcsot most mellőzzük, mert vasárnapi ebéddel várnak), s azzal a jól ismert tanulsággal, hogy ki korán kel, aranyat lel. Nemcsak az erdőben, de a piacon is.

 

Szöveg és fotók: Szigeti-Böröcz Ferenc