A kőszegi városnézés után másnap a szálláson megreggeliztem (fincsi kávét, házi lekvárt, kenyérsütő gépben sütött kenyeret, nyami-nyami), és nekivágtam a második túrás napnak.

Kőszegi evangélikus templom

 

Kőszegről a Fő tértől egy cikkcakkosan vezetett, de azért jól követhető útvonal vezet ki. Először a tucatnyi árusnak helyet adó kis piac mentén megyünk el, aztán egy nagy, vörös ház háta mögött érünk ki egy másik utcára. Érintjük a Csete György által tervezett református templomot, amelyet a millecentenárium évében, 1996 augusztus 19-én szenteltek fel. (Elérhetőségek: http://refegykoszeg.hu/)

 

Amikor elérjük a Gyöngyös-patakot, érdemes szemben benézni az egykori katonaiskola parkjába. Az iskolát 1856-ban alapították, megszűnése előtt „Hunyadi Mátyás Magyar Királyi Alreál- és Reáliskola” néven működött - ez volt az a bizonyos „Iskola a határon”, amelyről Ottlik Géza írt. A második világháború végén egyre nyugatabbra kényszerült a front elől menekülő intézmény, sorsa 1945-ben, már Németország területén végleg megpecsételődött. Ezután 1956-ig a szovjet hadsereg lakta (le) az intézmény épületeit: lakhatatlan hálóhelyiségeket, lerombolt falakat hagytak maguk után, még a patak hídja is tönkrement. 1957-től működik itt a gyógypedagógiai iskola, amelyet dr. Nagy László alapított, az intézmény jelenlegi neve „Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény”. 1997-98 során az épületeket felújították, 2000-ben uszodával, 2002-ben kivilágítható teniszpályával bővültek. Az iskola parkjában megtaláljuk az ország legbénábbra sikeredett Hunyadi Mátyás szobrát, valamint többek között három hatalmas platánfát és egy ősöreg mamutfenyőt. Érdemes a mamutfenyőt közelről is megnézni: kérgének puhasága a parafára emlékeztető.

 

 

 

 

A gyógypedógiai iskola parkja

 

 

Miután kiértem a parkból, visszatértem a K, S jelzésekre, és a patak mentén, majd a patakot és az utolsó házakat is elhagyva elbúcsúztam Kőszegtől. Finoman emelkedő, kővel felszórt földúton indul a gyaloglás. Amikor fent térré szélesedik az út, elérjük a Z jelzést. Itt a kisebb fenyők mögött már ott fehérlenek a határkövek, jelezve, hogy ismét az osztrák-magyar határ mentén vezet az út.

 

Ezután egy szakaszon együtt halad a K, Z, S jelzés (és a Mária-út), majd a K kétszer egymás után elkanyarodik, elhagyva az ólmodi utat. Innen egy nagyon hosszú egyenes szakasz következik, amin szépen végigbandukoltam. A térképen látható Őz-kút csábításának engedve tettem egy kitérőt a K O jelzésre. Egyre meredekebben lejtős út vezet le egy völgybe, amely a kutat rejti. Leérve nagyot koppantam, ugyanis az alábbi felirat fogadott.

 

 

 

Visszamásztam a kék jelzésre, és mentem tovább az országút felé. Mielőtt a jelzés eléri az aszfaltutat, van egy keresztirányú nyiladék, ez az egykori vasfüggöny, pontosabban műszaki határzár pásztája. Az autóút Kőszeget köti össze Horvátzsidánnyal, ezen csak egyenesen át kell vágni, és a túloldalon továbbsétálni hosszan-hosszan nyílegyenesen. A hosszú egyenes szakaszon csak akkor kell lassítani, amikor elérjük a P jelzést. Egy rövid ideig együtt halad a két jelzés, majd élesen elválik. Jobbra tekintve egy kis vadászati témájú képet láthatunk a sarkon. Ha itt jobbra kanyarodunk, pár lépés után egy kissé szoci hangulatú vadászházhoz érünk. De a K jelzés az ellenkező irányban halad, úgyhogy erre folytattam az utamat. Az út két töréssel fordul jobbra, a sarkon álló vadászles remek alkalmat kínált arra, hogy felmásszak rá, és lecsücsüljek ebédelni egy jót. Ez jól bevált: közben lehet nézelődni, a szembejövő turistákat jól lenézni.

 

A pihenőm után megint egy hosszabb egyenes szakasz következett, amit csak egy rejtélyes, két nagy rovarral (méhekkel?) díszített faházikó szakított meg. Ennek a végén balra kanyarodik a jelzés, és nemsokára valódi erdei útként folytatódik a Grádics-erdőben. A bekanyarodás után úgy két kilométerrel, amikor már erdei ösvényen vezet az út, először egy dagonya tűnt fel, jelezve, hogy vízhez értem újra. Ez az Ablánc-patak. Ha figyelmesen haladunk, a falu előtt még észrevehetünk egy fura alakú jelzést. Olyan, mint egy bélyegző, avagy mint egy kígyó, ami lenyelt egy elefántot. Ha ezen - nagyra nőtt gazban - lesétálunk úgy 20 métert, találkozhatunk Szent Ilonával egy oszlop tetején. A szobor a 18. század második felében készülhetett, és a hagyomány szerint ezen a helyen volt a kora középkori falu és vár. Szent Ilona Nagy Konstantin császár anyja volt. A legenda úgy tartja, hogy szentföldi zarándokútja során megtalálta Jézus és a két lator keresztjét, ezért mindig kereszttel ábrázolják. Itt is. Érdemes lenne egy benzinmotoros fűkaszás zarándoklatot szervezni a területre. Vagy felvinni néhány birkát, környezetbarát fűnyírónak.

A kis kitérő után visszatértem a jelzésre, és hamarosan elértem a falut. Tömördre besétálva - az első utca végénél - a játszótérrel átellenben van egy kis élelmiszerbolt, de csak 7-10-ig, és 16-17-ig vannak nyitva, úgyhogy nekem maradt a kékkúti víz az út mentén. Itt a jelzés átvezet a hídon. (Érdemes egy pillantást vetni a hazánkban oly ritka emlékműre, amely Magyarország 2004-es EU-csatlakozásáról emlékezik meg. Végre egy emlékmű, ami nem Trianon vagy valamelyik világháború felett búsong egy falu közepén, sablonos szimbólumokat puffogtatva!) Ezen az úton tovább felfelé haladva a falusi vaskapukat nézegettem. Hogy a hatvanas-hetvenes években milyen sokféle készült országszerte, ezernyi variációban, színben és mintában. Tömördön ez a legszebb, a templom alatt van pár házzal:

In front of the house of the rising sun

 

Feljebb hamar elérjük az 1890-ben épült templomot, amelynek védőszentjét ki nem találnátok. Igen, Szent Ilona. (A lelkipásztor elérhetősége 2015-ös állapot szerint: Vas Csaba András, 30/947-8954, vas.harang@gmail.com.) A templom kapuján bekukkantva megláthatjuk az 1892-ben Klagenfurtban, August Heiter műhelyében készült oltárképet, amely Szent Ilonát ábrázolja. Aki az építészek és a szögkovácsok védőszentje, és a földrengés, a tűzvész ellen kérik oltalmát.

 Tömörd

 

Kivétel például a tömördi kastély, amelynek bejáratánál már csak a kőoszlopokból kiálló vasak emlékeztetnek arra, hogy itt valamikor volt egy kapu. Ma már csak nyakig érő gaz van, abban áll a tábla, hogy ez itt egy természetvédelmi terület. A Chernel-kastély kertje pont olyan siralmas állapotú, mint a kastély maga. (2012-ben még sokkal jobb volt a helyzet.)

 
A kastély copf stílusban épült, a középrizalit tetején olvasható felirata: GaLLIs reDDIta PaCe ab Istro et Arabone reCeDentIbVs, a kiemelt betűket (a római számokat) összeadva az építés évét, 1809-et kapjuk. Az évszám a felirat feletti kettős címer alatt is olvasható még. Bejutni nem lehet, minden le van zárva, rácsozva. (Korábban egy keramikus házaspár lakott/dolgozott itt, de csak 2012-ig.) Ezután úgy egy kilométert kellett szántóföldek, irtások mentén gyalogolnom. A Tömörd és Csepreg közötti autóút keresztezésénél egy téglából épült víztorony és több majorsági épület jelezte, hogy megérkeztem Kincsédpusztára. Sajnos gyakorlatilag egy romhalmaz az egész.
 

Ezután ismét egy jó hosszú egyenes szakasz következik, egy idő után a Mária-út is becsatlakozik a kék vonalára. Az egyenes szakasz után ismét valódi erdőben vezet tovább az út, az utolsó két kilométeren a Szapári-erdőben. Kis „tákolt” fahídon keltem át az Ablánc-patak felett, és hamarosan ki is értem a fák közül. Először egy vándortábor mellett haladtam el, majd megérkeztem az egykori Ablánci malomcsárdához. Ez is zárva van már évek óta, a bezárt kapu mögött magasra nőtt a gaz. (Ha ezek csak egy felújítás idejére zártak be, akkor én megeszem a kalapomat.) A nagy kapu bal oldalán lehet bélyegezni. Picit egyedi eset: a bélyegző fém házának felirata Ablánc-m., a bélyegzőn viszont Acsádi malom a felirat. Üsse kavics, Acsád sincs messze innen. A bélyegzés után vessünk egy pillantást a hármas csoportba ültetett fákra. Erzsébet királyné, alias Sissi emlékére ültette őket a helyi molnár 1900-ban.

 

Aznap nekem eddig a pontig tartott a túra, itt tettem egy kitérőt, mert Bükfürdőn találtam csak szállást. Kimentem az aszfaltútra, át a vasúti síneken. Pont jött egy vonat, ami elég félelmetes élmény volt. Mire meghallottam a hangját, csak 3-4 másodperc telt el, és már el is robogott. Új a pálya, új a vonat, nagy a sebesség. Eszébe ne jusson itt senkinek a síneken sétálni, errefelé nem a Bzmot adja az ütemet! A sínek után sikerült lestoppolnom egy autót, aminek nagyon örültem, mert nem volt már nagy kedvem hozzá, hogy egy aszfaltút mellett kutyagoljak. Bár a malomcsárda után egy szakaszon a kék jelzést simán csak az út mentén vezetve vitték el addig a pontig, ahol egy emelkedővel indulva elhagyja az aszfaltutat. De ez már a következő nap története lesz.

Vigyázz, ha jön a vonat

 

Képek és szöveg: Papp Géza - kektura.blog.hu