A természetjárók gyakran egy egészként tekintenek a Pilisre és a Visegrádi-hegységre, holott ezen egybeolvadt hegyvonulatok szerkezetileg és tájképileg is jelentősen eltérnek egymástól. E két táj szemet gyönyörködtető különbségeit, csodás természeti értékeit, illetve egyedi látnivalóit mutatja be ez a piros sávjelzésű túraútvonal, ami Pilisszenivántól egészen a III. kerületi Csillaghegyig tart. A táv első hallásra csalókának tűnhet, mert a két végpont nincsen túl messze egymástól, azonban a térképre pillantva kitűnik a piros út ékre emlékeztető vonalvezetése, ami a két hegységet átszelve a Dunakanyarban fekvő Dömöst is érinti. Így már érthető a túra 56 km-es hossza, de még mielőtt ez valakit megriasztana, mi sem egyben ajánljuk a táv végigjárását: túrabemutatónk két külön részben, és több lehetséges megszakítási ponttal igyekszik kedvet adni az élményszerzéshez.

Kiindulópontunk az egykori szénbányászatáról és a németség által képviselt kulturális jellegzetességeiről ismert Pilisszentiván. Voltaképpen a községnek csak állomása a piros út, hiszen az „budai pirosként” érkezik ide a számos értéket rejtő Szénások felől, majd északnak tartva már „pilisi piros” néven fut tovább. Mielőtt mi az utóbbi irányba kezdenénk gyalogolni, érdemes Pilisszentiván, autóbuszforduló szomszédságában megcsodálni a festői fenyőligetes dombon álló kálváriát.

Fenyves ösvény kilátással
A talajmegkötésre idetelepített feketefenyő látványa és hangulata még sokáig elkísér minket: a piroson a településről kivezető Hársfa utca házait követően már-már idegen tájakat idéző fenyőerdőben találjuk magunkat. Ösvényünk a 307 méter magas Kakukk-hegy gerincére hág fel, melynek köves, tűleveles, kanyargós szakasza máris vadonhangulatot áraszt, igaz, a közeli 10-es út morajlása nem engedi az idill teljes átélését. Nem sokkal később a Kopár Csárda mellett át is kelünk e kamionoktól dübörgő aszfaltcsíkon, abban a reményben, hogy a közeli Zajnát-hegyek fenyves dolomitkúpjai már a táj meghitt csendjét tartogatják.

A vékony termőréteget lekoptatott csapás helyenként a dolomittól fehérlő „mederként” kacskaringózik fel először a Vörös-, majd a Fehér-hegy fenyvessel telepített hegykúpjára. A Vörös-hegyen találjuk a Pilisi kilátások túramozgalom bélyegzőjét, néhány száz méterrel odébb pedig a Fehér-hegy csúcsán pazar panorámát élvezhetünk a Pilis legdélebbi bástyáját jelentő Kevélyekre, valamit Buda jellegzetes magaslataira. Ennél a pihenőnél padot is találunk, ami még kényelmesebbé teszi a romantikus hely harmóniáját.

Meredek ereszkedésben hagyjuk el a Zajnát-hegyek mediterrán hangulatát, s kisvártatva már elegyes erdőben – rálátással a Pilis hegy látványos tömbjére – érjük el a széles földutat, ami száraz időben komfortos, azonban a fakitermelés saras időszakában nehezebb menetelést tartogat. Érintjük az Iluska-forrás tűzrakóval, esőbeállóval kiépített pihenőhelyét, ahol sajnos már ritkán remélhetünk kortyolni való frissítőt, ezért érdemes elegendő folyadékot magunkkal hozni.

Az erdészeti úton a pirossal együtt halad a sárga sáv, a kék kerékpáros és egy lovas útvonal, valamint a Magyar Zarándokút, majd ezek Pilisszántó határában szétválnak egymástól. Mielőtt azonban kiérnénk az erdőből és a település szomszédságában újra a Pilis hegy monstrumát találnánk, tehetünk egy rövidke kitérőt a Cseresznyés-árok oldalában nyíló Klotild-barlanghoz.

Piros utunk lényegében nem is érinti Pilisszántót. Lecsatlakozunk a széles erdészeti útról, majd a község nyugati határában egy nyílt dűlőutat követve törünk fel az ék alakú Pilis déli lábához, ahol a település egyik páratlan nevezetessége csalogat rövidke kitérőre. Ne hagyjuk ki, mert a kápolna és a kilátás egyaránt emlékezetes látványt tartogat.

Különleges szentély – Boldogasszony-kápolna

A környéken élők kezdeményezéséből, adományaiból és önkéntesek munkájából, továbbá helyi mészkőből épült Boldogasszony-kápolna több szempontból is egyedi. A Szent György vonalon álló, az Árpád-kori fénytemplomokkal sokban azonos, kör alakú épület ősi formákat idéz. Fellelhetjük benne az ősi magyar hitvilágot, a pálos szerzetesek emlékeit és a környéken élők szakrális múltjának szellemi és tárgyi motívumait. A híres építész, Makovecz Imre által megálmodott kápolna két tornya két csuklyás pálos szerzetesre emlékeztet, a kupola felülvilágítója a Pilisszántón talált rejtélyes Keresztes-kő vonalait követi, az oltárba beépített szenteltvíztartó pedig a régi, szántói ravatalozó kelléke volt. A benne található, kissé keleties Boldogasszony-szobor Péterfy László alkotása, amely a felkelő napban kimondottan ragyogó, magasztos hangulatot áraszt.

Jelzésünk a fehérlő szikláival meredeken letörő Pilis lábánál halad el, érintve a mészégetők kútját, ami a hegyoldalba vájt hatalmas tájsebbel együtt – amit ma Szántói Sziklaszínházként ismerünk – az itt élő szlovák nemzetiségű emberek évszázadokon át tartó mesterségének emlékét őrzik. A kút mellett egykoron mészégető kemence állt. A mészégetés már régen megszűnt, a kút rommá vált, de a helyiek nem akarták veszni hagyni a múltat, ezért az ősök emlékére a közelmúltban felújították. Itt találjuk egyébként a Pilisi vándorlás túramozgalom egyik pecsétjét is.

A déli fekvésű hegyláb napsütötte lankáján érünk ki a pilisszántói országútra, éppen csak érintve a település északi szélét. Eddig a kiindulóponttól 13 km-t tettünk meg, és a közeli autóbuszállomás lehetőséget ad a túra megszakítására. (Az óránként induló járatokkal Pilisvörösvár vasútállomását vagy közvetlenül Budapestet is elérhetjük.) Ha csupán megpihennénk, a rendezett falu többféle vendéglátóhelyisége nyújt frissítési lehetőséget.

Tovább követve a piros jelzést, rövid ideig a Pilisszentkeresztre vezető országúton haladunk. Kisvártatva lefordulunk a Magas-hegy cseres oldalában emelkedő ösvényre, melynek hegynyergében táblás útelágazódás, illetve egy fehér kőoszlop fogad minket. Ez egy „pálos kő”, ami a Pálos utak egyik elmélkedésre invitáló állomása. Ezek az utak a Pilisben született magyar alapítású szerzetesrend kolostorait, történelmi és kulturális emlékeit, máig élő hagyományvilágát mutatják be, közelebb hozva a ma is aktív szerzetesi élet lelkiségét és filozófiáját. A Remeték, illetve a Szeretet útjáról korábbi cikkeinkben olvashattok részletesen.

Pilisszentkereszt kaszálókkal tarkított határában mesés kilátást élvezhetünk a falut körülölelő hegyekre: a Pilis égbetörő tömbjére, a pilisi és a visegrádi hegyeket elválasztó Két-bükkfa-nyereg vonalára, Dobogó-kő innen laposnak ható bércére, az ettől délre húzódó hegyhát egybefüggő vonulatára és természetesen magára a völgyben megbújó településre.

Pilisszentkereszt északi mezsgyéjén egy ligetesben lelünk rá a már említett cisztercita kolostor romjaira. Jelzésünkről (oda-vissza) közel 1 km-es kitérőt kell hozzá tennünk, viszont nem árt tudni, hogy az 1184-ben alapított apátságnak mára épphogy csak kivehető alapjai maradtak fenn. A törökök, mint a térség más kolostorait, úgy ezt is felégették. A romokat később széthordták, és ezzel végleg eltűnt az egykor közel 60 méter hosszú kolostor. Ennek az épületnek a falai közt temették el a anno a meggyilkolt Gertrudis királynőt, akinek történetét elsősorban Katona József Bánk bánjából ismerhetjük.

A piros egyenesen bevezet a rendezett környezetű, jelentős szlovák kisebbséggel bíró község főutcájára. Ekkor a 15. kilométerünket járjuk, elhaladunk a római katolikus templom, a tájház, illetve több vendéglátóhely mellett, majd keresztezzük a dobogókői utat, ahol akár buszra szállva szakaszolhatjuk is a túrát. Továbbhaladva meredek emelkedésbe kezdünk a faluból kivezető Cserfa utcán, kisvártatva pedig a Peresnek nevezett 544 méteres magaslat oldalában követjük a jelzést. A hegyoldalban vezető ösvény újfent pompás kilátást enged a környékre. Itt még találkozhatunk a Pilisre jellemző üledékes kőzetekkel, de feljebb érve a kövek színe és formája, valamint az erdő hangulata is kezd megváltozni. Ez már a Visegrádi-hegység, ami geológiailag a Duna túlpartján húzódó Északi-középhegységhez tartozik.

A két hegységet megközelítőleg a Két-bükkfa-nyereg, a Dera-patak és a Szentléleki-patak völgye választja el egymástól. A határvonal a legtöbb helyen nem mutat markáns eltérést, de aki nyitott szemmel jár, annak már a tájak peremén is feltűnhetnek a környezetet formáló kőzetek közti különbségek.

A Peres emelkedőjét a „Fagyos katona” után a Hosszú-hegy lankás hátára cseréljük. Egykor nem sak térkép felirat, faoszlop is jelezte ennek a szerencsétlenül járt szabadságos katonának az emlékét, aki itt fagyott halálra egy hóviharban, miközben hazafelé igyekezett a szüleihez. Mára már senki sem emlékszik, hogy az eset az 1948-49-es forradalom és szabadságharc vagy az első világháború idején történt. A környék egyébként tele van „halálos” helynevekkel, történetükről ebben a cikkben olvashatsz.

A turistaság bölcsőjében
Lankás tölgyesben kényelmes emelkedéssel érjük el Dobogókő első házait. Pár lépést követően már a honi turistaság bölcsőjében találjuk magunkat, ahol mindent megtalálunk a pihenéshez, kikapcsolódáshoz. A 699 méter magas Dobogó-kő panorámás sziklapárkányról elkeresztelt, Pilisszentkereszthez tartozó településrész száz évvel ezelőtt még csak egy fátlan legelő volt, ahonnan mind a négy égtáj felé elkalandozhatott a tekintet. 1888-ban aztán a hazai turistaság egyik atyja, Téry Ödön és társai a Pilisszentkereszt melletti Klastrom-kútnál arra a gondolatra jutottak, hogy meg kellene alapítani a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti Osztályát. Ebből született meg aztán 1891-ben a Magyar Turista Egyesület. Ez az egyesület kezdte meg a Pilis turisztikai fejlesztését: jelzett utak felfestését, források foglalását, menedékházak építését. 1898-ban adták át azt a boronaházat, amely Magyarország első menedékháza lett. Ma turistamúzeum, és műemléki védettség alatt áll.

A turistaáradat miatt aztán 1906-ban egy új kőépületet emeltek, amit a szomszédos épülethez hasonlóan báró Eötvös Lorándról, világhírű fizikusunkról neveztek el, aki hegymászó, és nem utolsó sorban a Magyar Turista Egyesület első elnöke is volt. Az épület ma is egész évben a turisták kényelmét szolgálja szállással és étteremmel. A régi faépület turistatörténeti kiállítását csütörtökön 9-14 óra, szombaton és vasárnap 10-15 óra között lehet megtekinteni.

Dobogó-kő sziklaszirtjén

A turistaház mögött találjuk a Visegrádi-hegység legmagasabb, 699 méter magas pontját, Dobogó-kőt, illetve Téry Ödön sziklába foglalt emlékművét. Festőien szép kilátóteraszáról a hegység számos magaslata, a Dunakanyar csodás látképe és a szemközti Börzsöny pompás vonulata tárul elénk. Az alattunk elterülő bükkös hegyoldal fantasztikus sziklaalakzatokat rejt, innen nézve pedig a Vadálló-kövek bámulatos kőtornyai sincsenek messze. Ezt a csodás látványt talán csak a közeli Rezső-kilátó terasza tudja felülmúlni, melynek padokkal ellátott pihenőjét a fák között sétányként kanyargó piros utunk is érinti.

Dobogókőtől Dömösig tartó piros ösvényünket Téry-útnak is hívják. A kezdetben Jász-hegy gerincén haladó hangulatos, a hatalmas fák alatt több helyen kilátást is engedő út méltó emléket állít a magyar turistaság kiemelkedő alakjának. Megtermett bükkök, helyenként sziklakertek szegélyezik az ösvényt, majd a látványos gerincutat a Tost-sziklák vadregényes látványa zárja. A sziklát Tost Gyula 19. századi erdőmérnökről, miniszteri tanácsosról nevezték el, aki a környéken turistautakat épített – emlékoszlopa is itt, a lépcsőösvényen megmászható kőtömeg tetején található.

Ez a lépcsős kis szerpentin, illetve az itt található Ilona-pihenő a Magyar Turista Szövetség korai tevékenysége során épült, amikor a ma is változatlan útvonalon futó piros jelzést sétánnyá alakították. A szikla tövében található pihenő (amely nevét a hegység turisztikai feltárásban fontos szerepet vállaló Tirts Rezső királyi erdőtanácsos feleségéről kapta) padját korlát keretezi, mögötte Szent Bernát domborműve emelkedik ki a fal göcsörtös felületéből. A hegymászók és vándorok védőszentjét ábrázoló relief az egyetlen Szent Bernát-dombormű az országban.

A pihenőtől csupán pár lépés a Szakó-nyereg. Innen folyamatos ereszkedésben haladunk Dömös irányába, kezdetben meredek, fiatalosban vezető csapáson, lejjebb érve elegyes erdőben haladó széles földúton. A Körtvélyes kaszálós medencéjében újra kinyílik körülöttünk a tér, rálátással a Vadálló-kövek sziklafalára és az Árpádvár égbe szökő hegykúpjára. A rövid sík részt követően a Prépost-hegy nyugati lábánál bevágódott Vörös-hegyi-árok mentén, kényelmes földúton, bükkök szürke oszloprengetegével haladunk a Duna irányába. A hegyekből lefolyó csapadékvíz által formált völgy Dömös határában nyílik ki, fenséges látványt engedve a szemközti Szent Mihály-hegy sziklákkal tarkított, Dunába szakadó tömbjére. E pompás látványt legjobban a prépostság romjainál élvezhetjük, ahová csupán pár méteres kitérőt kell tenni a pirosról.

Panorámás romszentély Dömös határában
Dömös lakott területének peremén, a temető feletti domboldalon ódon falmaradvány hirdeti az egykori királyi kastély és prépostság helyét. Sokáig nem is sejtették, hogy ezek egy 11. században épült palota falmaradványai, amiben 1063-ban I. Béla, 1079-ben pedig I. Szent László király is tartózkodott. Az épületből mára semmi sem maradt, az 1970-ben végzet ásatásoknak köszönhetően kerültek elő a téglalap alaprajzú palota falmaradványai, továbbá megtalálták az 1107-ben alapított prépostsági templom falának köveit is. Jelenleg a helyszínen az egykori szentély részben helyreállított épületét, az altemplomot vehetjük szemügyre, ahol ma is tartanak szertartásokat, illetve idegenvezetéssel bárki megcsodálhatja a látványos belső teret.

Az altemplom kizárólag a programnaptárban meghirdetett időpontokban tart nyitva, valamint a regisztrált szakvezetéssel történő műemléki bemutatások idején lehet megtekinteni. Minden más időpontban az épület és annak kertje zárva van.

A romtemplomtól már csupán pár métert kell gyalogolni Dömös centrumáig, ahol többek között közért és buszmegálló szolgáltat komfortot a kirándulóknak. Piros utunk 27 km-en kanyargott Pilisszentivántól, amit akár egy nap alatt is végigjárhat az ember, de a következő, Csillaghegyig tartó 27 km hosszú piros útszakasz előtt érdemes megpihenni. Legközelebb mi is innen folytatjuk a beszámolót.