A kórók földjén kezdtük, kisvártatva a tavat is megpillantottuk, aztán órákon át közeledtünk, hogy alig egy pillanatra érjünk csak igazán a közelébe. A Kék Balaton túra a Balaton-felvidéki Kéktúra nyomvonalán halad szinte végig, ami számos látványosságot kínál, és még végigrohanva is élvezhető.

Ilyen távon már annyi minden éri a túrázót, millió élmény, két naplemente, két napkelte, az érzelmek legszélesebb skálája a legboldogabb fagyievéstől a hisztériás rohamig, aztán a terápiás lángosig. Ha nem fotózom végig az utat, a felére már nem is emlékeznék. Ahogy mi sem szálltunk ki, úgy ti se adjátok fel az olvasást és a képek nézegetését!

Alig több mint egy teliholddal ezelőtt vesztettem el a "százkilométerestúra-szüzességemet" a Tanúhegyek teljesítménytúrán. Bár testben és lélekben is megsínylettem azt a kirándulást, barátom nógatására pár nappal később már neveztem is a sokkal hosszabb szintidejű, gourmet frissítőpontokkal felturbózott XII. Kék Balaton túrára, amiről tényleg csupa jót hallani mindenhol. Hasonló a szintemelkedése, a táv meg kicsit hosszabb (110 km), mint a Tanúhegyeké, végigmegy nagyjából a Balaton-felvidéki Kéktúra útvonalán. Nagyjából, mert pár érdekes hely elkerülése helyett inkább betértünk azokhoz is, jelölt turistautakon, vagy szalagozással kijelölt útvonalon.

Péti Pizsi parti

De ne rohanjunk előre ennyire. A rajt szombat reggel van, ami vonattal is elérhető Budapestről, vagy akár nagyobb távolságból is, de van lehetőség kedvező áron Pétfürdőn is aludni. Akik ezt választják, vagy a közelben találtak szállást, azok elindulhattak már péntek este is egy Péti Pizsi parti nevű túrán, annak is két távján: 7 vagy 13 km-t lehetett teljesíteni. Aki pizsamában indul, annak csak 500 forint a nevezés – de aki nem, az se fog belerokkanni a teljesárú ezer forintos díjba. De nyilván mindenki pizsamát hozott, nem azért az ötszázért, hanem mert ez poén. Aki amúgy nem hord pizsamát, emiatt simán vesz egyet!

A túra a pétfürdői Szabadtéri Büfétől indul a sárga jelzésen, amin a Doktor-szikla érintésével halad Öskü felé. Félúton a Péti-hegy alatt a féltáv a kéken visszatér Pétfürdőre, a hosszabb pedig elmegy egészen az ösküi kerektemplomig, majd onnan fordul vissza.

A túraútvonal rendkívül változatos, és nagyon szép tájon át vezetett. Öskün túratársaim engedélyével még megvártuk a pesti vonatot is, ha már a mozdonya, a V43-as típus legelső példánya, az 1001-es Szili idén ünnepli 61. (sic) szülinapját. Közben meséltem nekik picit a mozdonyról, meg az önműködő térközjelző berendezésről is (váratlan módon nem ütöttek le), amíg végre megjelent a horizonton a kb. 15 perc késéséből faragni igyekvő Göcsej Intercity, és élén a retró festésű retró mozdony.

Az egyre romantikusabb naplementében fordítottunk hátat Öskünek, és robogtunk vissza Pétfürdő felé, hogy még időben teljesítsük a túrát, és a büfében megkapjuk a jól megérdemelt oklevelünket, jelvényünket és enni-innivalónkat a zárás előtt.

Kórók földjén

Az igazi nagy túra a jókedvű pizsiparti utáni reggelen indult. A szervezők lehetővé tették, hogy a Kék Balaton teljesítménytúra mellett egyben a Balaton-felvidéki Kéket is lenyomjuk, így máris egy rövid kitérővel indítottunk a rajtzóna parkolójából a vasútállomásra az első pecsétért.

Az első kilométereken az előző nap megismert, hangulatos sztyepprétes-karsztbokorerdős tájon sétáltunk Királyszentistván felé, keresztezve a már csak ritka teherforgalom által használt lepsényi vasútvonalat Vilonya fölött. Az első önkéntes frissítőpontunk a királyszentistváni bolt volt, ahol jól esett a kávé és a jégkrém.

Időben elindultunk, de lassan kezdett biztossá válni, hogy a nap nem akar különösebben felkelni, helyette időnként pár csepp eső mosta el az izzadságcseppeket a homlokunkon. Egészen kiváló idő volt túrázni, hatalmas mázli, egy nappal a két hétig tartó brutális hőhullám után!

Kilátók és a dinnyeparadicsom

Az egyre zártabbá, fásabbá váló tájban egyszer csak feltűnik valami nagy kék lapos dolog a háttérben Litér környékén. Na végre, megpillantottuk a Balatont, milyen szép még ebben a borongós időben is! Be is lőttük az irányt Almádi felé, de addig még minden frissítőpontok frissítőpontját is elértük a Malom-völgyben.

Dinnye dinnye hátán. Dinnye a pontőrök kötényén, plüssdinnyék a dinnyeszeletek mellett, dinnyezászló a dinnyesátor fölött. Dinnyemotívum a legkisebb részletekben is, igazi dinnyeparadicsom, maga a mennyország, az első igazi próbatétel: na, innen állj fel te dinnyefan túrázó, és menj tovább itt hagyva ezt a vörös-zöld oázist!

Azért sikerült, és baktattunk tova Almádin, Alsóörsön, Csopakon át Balatonfüredre. Persze nem a parton, oda csak Almádinál értünk le majdnem, hanem egy szinttel beljebb, az erdőben, érintve a kiváló balatoni kilátók szinte mindegyikét. A Tihanyi-félsziget egyre közelebb jött, egyre jobban mögé láttunk, de azért még mindig irdatlan a távolság.

Fölmásztunk a legjobb balaton-felvidéki kilátóra a Csere-hegyen, aztán pár huplival arrébb a Péter-hegyen, majd a Tamás-hegyen is körbenéztünk. A szint szinte feltűnés nélkül lopakodott bele a lábunkba, de a balatonfüredi ellenőrzőponton, a túra féltávján azért jólesett már megülni újra hosszabban is.

Éjszakai suhanás, ez nagyon pazar

A hosszú ellenőrzőponti tartózkodások böjtje nemsokára visszaköszönt. Bár a túrának nincsen szintideje, a pontoknak van egy nyitva tartási menetrendje, és a pecsétekért érdemes időben érkezni. Így esett, hogy az éjszaka kellős közepén orbitális rohanásba kellett néha kezdenünk – már az addigi lagymatag átlagtempóhoz képest. Kicsit csalóka a túra kiírása, legközelebb érdemes lehet végigolvasni minden információt, és nem lazulgatni ennyit…

Valahol Füred után sötétedett ránk, a Nagy-Gellára már homályban értünk, a Cseri Kastélynál pedig teljesen sötét volt. A Zádorvár alatt érdemes a rövid kitérőt megtenni a Zádor-kút felé, amely finom friss forrásvizet ad, hogy a palackjainkat feltöltsük az éjszakára. A 60. és a 80. km között volt a stresszes rohanás leginkább, aztán Tagyonban újra hosszabban megpihentünk, miután a pontőr felülírta a fejünkben élő szigorú szabályt a zárásról. Igazából, amíg a seprű nem ér utol, addig nincs nagy gond...

Döglődés a napkeltében

Eléggé megfáradva indultunk tovább a Hegyestű felé már pirkadatban, majd Monoszló határában ért minket a napkelte. Az átlagomat tovább csökkentette, hogy nem bírtam ellenállni a giccses napkeltének, muszáj volt tíz méterenként megállnom fotózni.

A köveskáli ellenőrző ponton a kuponért cserébe egy jó adag kolbászos lecsót toltam be. Tudnám minden nap ezt reggelizni! Itt jegyezném meg, hogy összességében egészen kiváló volt az ellátmány, már a kaja miatt érdemes erre a túrára eljönni! Volt még útközben gyümölcsleves és milánói is, mind kiváló étel, jólesett!

A legócskább szakasz

A túra legnehezebb része még csak most jön: egy hosszú, jó 3 km-es szakasz a forgalmas közút szélén Kővágóörsről Kékkútra. Nagyon nagy kár, hogy a kék út Kékkútra ennyit tud csupán, semmilyen szinten nem javasolt a gyalogosoknak, családdal még véletlenül se tervezzen erre senki! Ráadásul a nap is teljes erőből sütött – de legalább már 90 km fölött jártunk (ahány fokos az aszfalt is volt), majdnem látszik már a túra vége.

De még nem látszik, hiába megyünk fel a Csönge-hegyi kilátóra Salföldön. Szép a Csobánc, a Haláp, a Tóti-hegy és társai, de a Badacsony még takarásban bújik a dél-keleti horizontunk mögött. Aztán valahol az Örsi-hegy környékén végre előtűnnek a jellegzetes bazaltorgonák és a leharapott hegyoldal, aminek a felbontása egyre nő: ahogy közelebb érünk, úgy válik egyre hatalmasabbá a Badacsony tömbje, na végre, itt vagyunk!

De még a hegyig egy újabb kellemetlen szakaszon túl kell esni Badacsonytomajig a zömében burkolt betonúton, ahol aztán már igazán forróvá kezdett válni a talaj.

Végjáték Badacsonyban

Túránk itt elhagyja a balatoni kéket, és a kényelmes tomaji megérkezés helyett félig megmássza a Badacsonyt, hogy annak derekán egy jó félkört megtéve ereszkedjünk le a célhoz. Az utolsó kilométerek mindig a legnehezebbek, az ember már a seggét veri a kemény bazaltba, de a hisztirohamon semmi nem segít, csak a legutolsó ellenőrzőpont dinnyekínálata. Itt felturbóztuk magunkat és lerongyoltunk a hegyről a lábdihegyi strandra, ami a túránk végállomása.

És bár palacsinta nem volt a büfében, kaptunk oklevelet, kitűzőt és jelvényt a teljesítésért. Mindenki gratulált mindenkinek, ez a kis szubkultúra hihetetlen, de számon tartja, ki hányszoros teljesítő, vagy, hogy kinek mikor milyen sérülése volt. Az igazán kemények még rátehettek egy 22, 11 vagy 6 km-es távot a vasárnapi Kék Badacsony túrasorozaton – volt, aki nem a vagy, hanem az és kapcsolót választotta itt, zárva a hétvégéjét csaknem 150 km-rel a lábaiban. Maxiriszpekt!

Aztán jöhet a lángos és balatoni csobbanás egy csodás nyári hétvége lezárásaként, és a hazavonatozás véletlenül épp a Nohab-húzta vonattal. A hétfőt pedig főzőcskézéssel kezdtem, hogy a reggeli meetingre már két nutellás-túró rudis palacsinta társaságában kapcsolódjak be...