Egy varázsaltos túrával megmásztuk a Durmitor legmagasabbikát, a 2523 méter magas Bobotov kukot, majd szintén egy egésznapos kalanddal a hegység látványos jégbarlangját is felkerestük. Egyedülálló természeti kincseivel, változatos formavilágával és vadregényes környezetével már az első perctől kezdve lenyűgözött az alvó óriásnak nevezett táj, ahol még rálelhetünk az érintetlen természetre és az igazi csendre.

Vidéki idill a Savin kuk sícentrumának közvetlen szomszédságában

17 / 22

Fotó: Lánczi Péter

A 2006 óta önálló ország eredeti neve Crno Gora, ami fekete hegyet jelent. A névvel ellentétben Montenegró legmagasabb hegységében inkább a fehér és a zöld szín dominál, igaz, rossz idő esetén ezek a lenyűgöző sziklák is pillanatok alatt sötétre tudnak változni. Mi ezt csupán az utolsó túranapunkon tapasztaltuk meg, és csak kis mértékben, ámbár az előző napok verőfényes színkavalkádjához képest ez az élmény így is elég kontrasztosnak hatott.

Reggeli hangulatban
Utolsó napunk is a zabljaki pékségben vett burekkel indult, amit szokásunkhoz híven a városka reggeli forgatagát szemlélve fogyasztottunk el. A gyerekek iskolába mentek, a fodrászat kezdett kinyitni, az építkezésen bekapcsolták a betonkeverőt. Zabljak a környék turistaközpontja, de a szó klasszikus értelmében város is, tehát a helyiek napi rutin szerint tették a dolgukat, némi betekintést engedve nekünk a montenegrói hétköznapokba. Általában ebben a mozizásban tértem magamhoz, ellentétben túratársammal, aki a reggeli rituálénál már lelkesen az aznapi terveket szövögette. Ekkor általában így szólt a kérdés: Hogy érzed? Mi legyen ma? Mire én: Tegnap is azt mondtad, hogy könnyű nap lesz, szóval se neked, se a térképnek nem hiszek már...

Csupán 7 euróba kerül az oda-vissza út

2 / 22

Fotó: Lánczi Péter

Mire megettük a reggelit, a konszenzus már megszületett. Annyira egyikőnk se volt már friss, az időjárás is bizonytalannak tűnt, tehát valami könnyű célpontot kerestünk. Álmos szemekkel böktem rá a térképen a Savin kuk felé mutató, nyílegyenes fekete vonalakra: lanovkázzunk, így erőlködés nélkül is láthatunk hegyeket! Kijelentésem, valamit a számból potyogó burek látványa miatt igazi lusta bunkó benyomását kelthettem, aki nem is érdemel bebocsátást a csipkézett bércek világába, de szerencsére Laci annyira tartott az esőtől, hogy könnyen hajlott a „soft turist” tempómra.

Viccet félretéve: aki nem tud vagy nem akar órákon át, olykor nehéz és kitett terepen túrázni a hegyi élményért, annak remek megoldást jelentenek a Savin kuk sícentrum felvonói. A Savin kuk (Kulina) a hegység délkeleti részén, Zabljaktól alig öt kilométere fekvő, 2313 méter magas hegycsúcs, aminek majdhogynem a legtetejére repítenek a nyáron is üzemelő libegők.

Libegve a hegyekbe
Bár egy csúcs meghódításánál általában a végtagjaimat szoktam használni, ez alkalommal mégis kimondottan élveztem, hogy a dolog nehezét egy szék végzi el helyettem. Egy átszállással, alig 10 perc alatt 600 méter szintet emelkedtünk, mindezt fejenként 7 euróért, amiben benne volt a visszaút is. Kezdetben a hegyet körülvevő fák lomkoronáiban utazva, majd egyre nagyobb magasságban, pompás sziklaormok kíséretében emelkedtünk a 2100 méteren fekvő végállomásra.

Közel 10 perces felmenetben juthatunk fel 2150 méteres magasságba

5 / 22

Fotó: Lánczi Péter

Itt, a hegyekben még ilyen rövid idő alatt is teljesen megváltozhatnak az időjárási viszonyok. Mire kiszálltunk a felvonóból, már erős szél és egyre zordabb felhők kezdték eluralni a hegyeket. Cseppet sem bántam a dolgot, mert a természetnek ezt az arcát is nagyon szeretem, pláne ha van nálam megfelelő ruházat. Ugyanakkor örültem, hogy ilyen viszonyok között is láthattam a Durmitor fenséges vonulatait, melyek hívogató fehér bércei egycsapásra sötét, már-már rideg, fekete ormokká változtak át. Végül a vihar elmaradt, és csupán árnyparádéban volt részünk, amitől csak még változatosabb volt a hegyen eltöltött idő.

Persze azért kirándultunk is egy keveset, hiszen a felvonótól még kb. kétszáz szintet kell megtenni a csúcsig. A kényelmes ösvény először a 2143 méter magas Savin kuk és a 2313 méter magas Savin kuk (Kulina) közötti panorámás hegynyeregbe vezet fel. Ez voltaképpen egy szédítő látványt elénk táró gerincél, ahonnan az alattunk több száz méter mélyen húzódó Velika kali völgyszorosra, illetve az azt övező csipkézett hegyekre látunk rá. Miután nem kellett sietnünk, itt is hosszú perceket töltöttünk gyönyörködéssel.

A felvonótól először a nyeregbe vezet fel a túraösvény, ahonnan káprázatos kilátás tárul elénk Durmitor hegyvilágára

7 / 22

Fotó: Lánczi Péter

Kapcsolódó cikkek

Ismerkedés az alvó óriással – felfedezőút a montenegrói Durmitor szikláin

Tovább

Kőtengeres küzdelem a jégbarlanghoz, avagy nem várt erőpróba a Durmitorban

Tovább

Fent a csúcson
A Savin kuk (Kulina) méreteiben, illetve megjelenésében sem számít igazi hegyóriásnak. Csipkézett szomszédjaival ellentétben jóval szolidabb megjelenésű: teteje lapos, sziklagyepes, inkább egy családi piknikhelyszínre emlékeztet. Az ösvény is kényelmesen vezet fel rá, de azért az idill senkit se tévesszen meg. A hegytömb északi és nyugati oldalai igen nagy mélységbe buknak alá, az innen nyíló kilátás pedig bőven felveszi a versenyt az Alpok panorámáival is.

Ezen a csütörtöki napon alig voltunk páran a hegytetőn, de a megrongált és teleszemetelt csúcsoszlop, illetve a mostanság divatos kőbabák egyértelműen jelezték a nagyközönség jelenlétét. Nem csodálkoztunk ezen, hiszen a felvonó nem válogat az utasok között, az utolsó pár száz métert pedig jóformán bárki meg tudja tenni.

A Savin kuk csúcsán

9 / 22

Fotó: Lánczi Péter

Bár nem volt mögötte teljesítmény, azért mégis elkattintottuk az ilyenkor szokásos csúcsfotót, majd hosszas vitában a környék csúcsainak beazonosításával foglalatoskodunk. Mások számára biztos érdekes látványt nyújthatott a két magyar, akik a viharos szélben a földre szorított térkép felett vehemensen gesztikulálnak. Azt hiszem Lacival máig nincs egyetértés a látottakkal kapcsolatban, de a környezet szépségével és elragadó hangulatával vitathatatlanul közös az álláspontunk.

Néhány terepi pontot azért könnyen kiszúrtunk. A borús idő ellenére is jól látszott az otthonunkat jelentő Zabljak városa és a szomszédos Fekete-tó, illetve előző napi célpontunkat, a jégbarlangot rejtő Obla glava tömbjét is felismerni véltük. Konszenzus volt a Medve-csúcs kapcsán is, de más magaslatok, illetve a távolabb látszó vonulatok – melyek nem is a Durmitorhoz tartoztak – már ismeretlenek voltak számunkra. Utólag persze okos az ember: nézzétek mit találtam!

A hegytetőről a Zabljakra és a Fekete-tóra is rálátni

11 / 22

Fotó: Lánczi Péter

Legalább egy órát töltöttünk a hegyen, mire kibámészkodtuk magunkat. Pár perces ereszkedést követően újfent a libegő himbálódzó székében ültünk, meglehetősen egyedi perspektívából szemlélve a hegyoldalt, illetve a tájat. A kissé meredek lejtmenet sokkal izgalmasabb volt számomra, mint a felfele utazás. Persze pánikról szó sem volt, de azért el kellet fogadnom a tényt: ahogy idősödöm, egyre jobban zavar a magasság.

Búcsú a Durmitortól
Túranapnak aligha nevezhető lustálkodásunkat valamivel kompenzálnunk kellett. Kitaláltuk, hogy délután jobban szétnézünk Zabljakon, amiről úgy tartják, hogy a Balkán legnagyobb tengerszint feletti magasságban (1456 m) fekvő városa. Közel 1700 ember él magában a városban, de a környező falvak és tanyák lakóival együtt a hivatalos adat majdnem 3600 fő. Az éttermek és büfék felderítésén a korábbi napok során már túl voltunk, most inkább az utcák és lakóházak érdekeltek minket.

A felvonók nyáron is mennek, tehát a lehetőség adott, hogy minimális gyaloglással feljussunk a 2313 magas panorámás hegycsúcsra

16 / 22

Fotó: Lánczi Péter

A látottak vegyes képet festettek a helyi életszínvonalról, de a rendezettség alapvetőnek tűnt. Sok esetben érződik a nyugati, akár a skandináv építészet hatása, de a helyi vidéki sajátosságok, továbbá a szocreál nyomai is jelen vannak. Megtaláltuk a nemzeti szabadságharc elesett harcosainak emlékművét is, ami voltaképpen egy mellszobrokkal övezett, piramisra emlékeztető kőtorony, ami a városközpont közelében, egy dombon áll. Elhanyagolt környezete utópisztikus látványt nyújtott a háttérben látszó városka épületeivel és a hegyek kontúrjával.

Zabljak utcáit is bejártuk

20 / 22

Fotó: Lánczi Péter

Városi sétánkkal még nem ért véget a Durmitortól való búcsúzkodás. Egy-két apróbb szuvenírt még be kell szerezni, a boltok polcain kutatásba kezdtünk a montenegrói élelmiszerek után, (különösen az édesség és a borok foglalkoztattak) és természetesen még utoljára muszáj volt beülnünk egy kiváló pljeskavicára, amit mennyei sopszka salátával ettünk, illetve egy korsó Niksickoval kísértünk. Szállásunk teraszán aztán még folytatódott a sörözés, de már csak félárbóccal. Másnap még hátra volt a hazavezetés, ami ideális esetben is 10 órás út Budapestig.