Mivel a madáretetés szezonja hivatalosan is elkezdődött, és a gyerekek lelkes madáretetők, adta magát az ötlet egy rövid sétához e tematika mentén, amelynek ráadásul hozzáadott értéke is egyértelmű. Nálunk a kertbe már kikerültek az etetők és az odúk, kicsit megkésve az elmúlt héten magot is szereztünk, s előkerültek Schmidt Egon klasszikus művei is. Az alaphangulat tehát adott volt.

 

A Normafát vettük célba, ahol azért, valljuk be, könnyű dolgunk volt, hiszen ott több etető is található a K körút jelzés mentén. Az igazi vagányság az lett volna, ha mi építjük meg és helyezzük ki a titkos, csak általunk ismert etetőt az erdőszélre, s azt rendszeresen töltjük. Kezdésnek azért a Normafa is kihívás volt december első, meglehetősen hideg szombatján. Ha süt a nap, vagy hó, de legalább zúzmara van, az azért más. Otthon a gyerekek lelkesek voltak, de ahogy leszálltunk a buszról, s megcsípett bennünket a szürke, goromba hideg a hegytetőn - hát gyorsan fogytak az érvek a kirándulás (na jó, ez esetben: séta) mellett, különösen, hogy a rétesezőtől is egyre csak távolodtunk. Szerencsére minimális hó azért volt, értsd, volt némi hópihe az avaron, de szerencsére az is lázba hozta a gyerekeket, így csak sikerült boldog szaladás közepette elindulni.

 

Az is hozzáadott a sikerhez, hogy tudtuk, hol keressük az etetőket. A székelykapu alól induló K körút jelzés követése egyrészt jó móka a gyerekeknek, mert elég kacskaringósan fut, cserébe jó sűrűn vannak a jelzések, másrészt van egy jó nagy, ágakból összerakott bunker is az erdőben, végül, de nem utolsósorban pedig több etetőt is találunk az út mellett. Az elsőt pár száz métert követően, egy erdei pihenőhelynél találtuk meg, aztán pedig, érezve, hogy nagy kört ebben a hidegben nem megyünk, átvágtunk vissza a gerincre, a Sissi térdeplőhöz. Az ottanit azonban éppen javítják, mint kiderült, mert rádőlt egy fa, de cserébe onnan további 100 méterre van még egy etető, így ez volt utunk fordulópontja. S mivel ezek meglehetősen nagy etetők voltak, ki is ürült az a 4 kg mag, amit vittünk magunkkal.

 

 

Úgyhogy maradt a szokásos, megbízható Normafa-kör: játszótér és az elmaradhatatlan rétes - soha rosszabbat természetesen. Az etetőket egyébként rendszeresen töltik, gondolom a terület kezelője, de nyilván nem bánták ők sem, a madárkák meg pláne, hogy két kedves kisgyerek besegített.

 

Sok ilyet máshova is! Jó móka volt még ilyen goromba időben is, ráadásul ismételni is lehet, sőt, innentől kezdve szinte kötelező.

 

Szöveg és fotók: Szigeti Ferenc