A Bükk lábánál elhelyezkedő Uppony község tizenkét társával együtt annak a kistájnak a része, amelyet az Upponyi-hegység és a környező dombhátak alkotnak. A Bán-patak völgye és a hosszan elnyúló Láz-bérci-víztározó két részre osztja a régiót, amelynek nyugati részén sasbércként emelkedik a 431 méter magas Közép-bérc. Keleti részének főbb jellegzetességei azok a „kőgombák”, amelyeket a sziklákat pusztító külső erők erodáltak az idők során. Uppony már a 11. században lakott volt, első írásos említése egy 1281-es oklevélből való.

1 / 12

Ózd vagy Kazincbarcika felől közelítve Borsodbótát célozzuk meg, mert Upponyba innen vezet közút. A környező dombokon látványos szerpentin kanyarog. Mindvégig az az érzés keríti hatalmába az embert, hogy egyre távolodik a civilizációtól. Sajómercsét elhagyva megpillantjuk a szorost alkotó hegyek ölelésében az upponyi templom tornyát. A festői szépségű völgy és magas mészkősziklái ihlették meg Feszty Árpádot is, amikor híres körképét alkotta.

2 / 12

A település házai között a főutca végéig haladtunk. Egy zárható sorompó óvja a szurdokot a túlzott autóforgalomtól. A Dédestapolcsányig vezető ötkilométeres út az Országos Kéktúra része is egyben. Aszfaltozott felszíne miatt kerékpárral és babakocsival egyaránt járható. Alig hagytuk magunk mögött az utolsó házat, tekintetünk az előttünk magasodó sziklafalba ütközött. A már távolból is lenyűgöző látvány közelről még megdöbbentőbb. A szurdok mélyén kanyargó Csermely-patak, az erdőkkel borított és karsztos felszínű hegyoldal harmóniája teszi varázslatossá a tájat. A hegység mészkövébe a természet számos barlangot vájt. Ugyan több helyen is felmásztunk a morzsalékony köveken bukdácsolva, de a fényképekről ismert Upponyi I. számú kőfülkét sajnos nem leltük meg, viszont találtunk helyette több kisebb hasadékot.

3 / 12

4 / 12

 
Maga a szoros csak kb. 500 méter hosszú, ezért jó lassan sétáltunk, hogy hosszabban élvezhessük a látványt. Először a kék háromszögön kapaszkodtunk fel a hegyre. Kis kitérőt tettünk a Dedevár romjához. A Fekete-kő-tető legnyugatibb, keskeny nyúlványa vezet az elpusztult vár csekély maradványához. Az Árpád-kori épületből mára csak egy kőkupac maradt a szép szál fenyők között. A hegyoldalba vezető út bükkfákkal övezett mély hasadék mentén húzódik. Nemcsak a nagy melegtől, de az emelkedőtől is rendesen szuszogtunk. Mire a háromszög összetalálkozott a Kékkel, az összes vizünk elfogyott.

5 / 12

Jobbra a hegység legmagasabb csúcsa, a 454 méteres Köves-mál-tető, balra pedig a Kalica-tető várja a túrázókat. Azt terveztük, hogy a lentről látszódó, kereszttel koronázott csúcsot hódítjuk meg, ezért délnyugatnak vettük az irányt. A hegytető tisztásain ránk tűző nap még inkább kivette az erőnket, de a kitartásunk jutalma bőséges volt. Az ösvény mellett hűsölő róka felneszelt a lépteink zajára, és kis tétovázás után elinalt. Látszott rajta, hogy nincs nagy turistaforgalomhoz szokva. A szikla széléhez érve páratlan panoráma lepett meg minket.

6 / 12

Megcsodálhattunk már több szép kilátást, de ez biztosan leköröz párat. Balra a Láz-bérci-víztározó kék víztükre, másik oldalon pedig a kereszt tette teljessé az élményt. Az 1802-ben emelt fakereszt az ellenreformáció jelképe. A Sajó-völgy kálvinistái és a barkósági katolikusok között szított ellentét eredményeként állított emlék a két vallás közti térségi határt jelölte. Herkó Páter keresztje vezérelt minket is az oromra. Miután kigyönyörködtük magunkat, úgy döntöttünk, nem a jelzett úton megyünk vissza, hanem megpróbálunk a sziklákon leereszkedni. Kisebb nehézségek árán jutottunk le a szurdokba, a Csermely-patakon átívelő híd mellett leérkezve.

7 / 12

Útközben a köveken emléktáblát találtunk, tehát mások is választották már ezt a rövidebb utat. Az 1976-os Szekeres Zoltán-emléktúra résztvevői is koptatták már erre a sziklát. Visszaballagtunk az útjelző táblához, és elindultunk a Láz-bérci-víztározóhoz. A mesterséges tavat a Bán-patak völgyének lezárásával hozták létre, a környező települések ivóvízellátása céljából. A tájvédelmi körzet egyedülállósága többek között abban is rejlik, hogy az ember mesterséges tájalakítása eredményezett védelmet érdemlő környezetet. Árnyas sétányon haladva értük el a tó szélét. Az Alsó-völgyön keresztül a Lipóc-völgyig sétáltunk. Kis pihenőház, padok, tűzrakó hely jelzi a Szalamandra tanösvény kezdetét. A nyári meleg okán a kirándulók most nem itt, hanem a tóparton hűsöltek. Mi is felfrissítettük megfáradt lábunkat a kellemes vízben, majd visszafelé vettük az irányt. A kőfülke megtalálása még mindig ott motoszkált a fejünkben, ezért lépésben is mértük a megadott 330 métert, de ezúttal is sikertelenül. Csalódottak nem lehettünk, mert a barlang nélkül is maradandó élményben volt részünk.

A sorompó utáni első ház nemcsak kéktúrás pecsételőhelyként, de vendéglátóhelyként is működik, ezért egy-egy jéghideg alkoholmentes frissítővel zártuk a napot.

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde