Mályinkától Bánkútig a kéken
A múlt héten pár napra megszöktünk a hőségből, és a kellemesen erdei klímájú Bánkúton hűsöltünk 5 napot. Hihetetlen volt, hogy míg itthon 36-38 fok volt, ott egy jó tízessel alacsonyabb volt a hőmérséklet. Jó választás volt a kánikula idejére! És az 5 napból egy napot a kéknek szenteltünk, újra lejártuk a Mályinka-Bánkút szakaszt, ezúttal hegynek fel, és a fiúk már nem potyautasként, hanem saját lábon a saját füzetükbe pecsételve.
Jó későn készülődtünk össze, volt vagy 11 óra, mire végre autóba szálltunk, és letekeregtünk Mályinkára a kedvenc girbegurba, lyukas úton. Leparkoltunk a templomnál, ekkor már hallottuk, hogy a távolban dörög, és gyülekeznek a fellegek. Gondoltuk, megkeressük a pecsétet a kocsmában, aztán meglátjuk, merre mennek a fellegek, maximum beszállunk a kocsiba, és várunk kicsit. A pecsét megvolt, jégkrémet sajnos nem tudtunk enni, mert nem volt nálunk készpénz, de nem bántuk, gondoltuk, majd fent a tényleges csúcson, Bánkúton pótoljuk.
Aztán nekivágtunk az útnak. Átkeltünk a kis hídon, a házak között, majd elhaladtunk a pisztrángnevelde mellett, és felkapaszkodtunk a kilátóhoz. Felmásztunk, hogy körbenézzünk, és hát láttuk, hogy pont Bánkút irányában feketéllnek a legcsúnyább fellegek. Úgy döntöttünk, nem várunk, mert nem hallatszott túl közelről a dörgés, így nem időztünk túl sokat, mentünk is tovább. Itt egy rövid aszfaltos rész következett, majd bementünk az erdőbe. Ahogy a magas fák közt baktattunk, egyre fenyegetőbb lett a dörgés, így a visszafordulás mellett döntöttünk.
Lefelé valahogy sokkal-sokkal gyorsabban és lazábban telt az út, mint fel. Hamar visszaértünk az autóhoz, ahonnan látszott egy játszótér, így gondoltuk, megnézzük, és ha tényleg elkap a vihar, visszaszaladunk a kocsihoz. A játszótér egy ovi udvarán volt, de nyitva volt a kapu. Két házzal feljebb kint volt egy család az udvaron, így megkérdeztük tőlük, be lehet-e menni a játszóra, és megnyugtattak, hogy igen. Végül ők is csatlakoztak hozzánk, így jót beszélgettünk az anyukával, és remek gyerektársaság volt a fiúknak.
Eltöltöttünk vagy egy órát, közben a dörgés nem jött közelebb, vadul frissítettük az Időképet, majd úgy döntöttünk, mégis felsétálunk Bánkútra. De hogy a kilátóig az utat ne kelljen harmadszor is megtenni, kocsiba ültünk, és felmentünk odáig autóval.
Újra az erdőben voltunk, a gyerekek azért nem voltak teljesen nyugodtak, és őszintén szólva, mi sem.
Így teltek a kilométerek felfelé, ami azért emberes kaptató volt mind a 8 km-en keresztül. Mi pedig ebből a 8-ból végül is 11-et csináltunk a visszafordulás miatt, a szinthez is hozzátettünk kicsit, így 718 métert másztunk meg a végére.
Na, de ne szaladjunk ennyire előre! Szóval bandukoltunk felfelé, Barnust azért kellett motiválni, mert nem sok kedve volt a hegymenethez. Minden „csúcsnyeremény” előkerült közben, de azért tőle nem megszokott módon nyafogott is. A Vár-forrásnál ő töltötte meg a kulacsainkat friss vízzel, aztán Hanna végre elaludt, így én egy kicsit előre mentem.
Itt le is telepedtünk egy piknikre, ami azonban nem tartott túl sokáig, mert megint elkezdett a messzeségben dörögni. Szedtük is a sátorfánkat, és Barnus-nyafi közepette kapaszkodtunk egyre feljebb és feljebb. Szegény félt, tényleg, és erről nem tehetett, teljesen megértettem! Így nyugtattuk, ahogy tudtuk, és igyekeztünk szaporázni a lépteinket. Gondolatelterelésképp barkohbáztunk, fekete-fehér-igen-nemet és kő-papír-ollót játszottam a nagyokkal.
Mikor kereszteztük a Bánkútra vezető aszfaltutat, már tudtuk, nagyon közel vagyunk. Ott egy kis lejtő is volt, így Barnus is erőre kapott. Aztán a pecsételéskor már nem volt semmi gondja, sőt! A büfében pedig a jól megérdemelt jégkrémet is tudtunk venni, ekkor már határozottan mondta, hogy jó kirándulás volt. Persze, minden jó, ha jó a vége! Én pedig határozottan büszke voltam rájuk, hogy 4,5 és 6,5 évesen igencsak felnőtt tempóban teljesítették ezt a nemigen könnyű távot.
Innen már csak le kellett ereszkednünk a Csurgói erdészházba, ahol megszálltunk egy baráti családdal. A kocsink viszont lent maradt Mályinkán, ráadásul az erdőben, és nem szerettem volna, hogy ott éjszakázzon. Így kitaláltam, hogy lefutok érte, úgysem nagyon terveztem más futást az 5 napra, pedig ennél lényegesen gyakrabban húzok itthon futócipőt. Viszont az erdőben egyedül félős vagyok, pláne egy zivataros napon.
Így Orsiékkal, akikkel együtt töltöttük a hétvégét, megbeszéltem, hogy fél órával az indulásom után a férje utánam jön autóval, 12 km volt a táv aszfalton, amennyire a mi kocsink állt, tehát biztosan utolér. Ez nekem nyugalmat adott, nekik szerencsére nem volt probléma, így 8 km-t futottam egyedül abban a tudatban, hogy nemsokára lesz egy autós kísérőm, majd további kettőt vele futottam, 2 km-re pedig beültem a kocsiba, mert nem akartam tovább húzni az időt. Hogy is mondjam, este azért nem kellett ringatni, hogy elaludjak, de jó kis mozgalmas nap volt!
Túraadatok: Mályinka-Bánkút: táv: 11 km, szint: 718 m
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával
2024.10.15.Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.
→ Tovább
Két Kéktúra a Balaton-felvidéken kilátóban alvással
2024.10.04.A gyerekekkel még sosem aludtunk szabad ég alatt. Viszont már évek óta terveztük, hogy fent alszunk a Csóványoson a kilátóban. Eddig nem jött össze. Idén pedig elcseréltük a Börzsöny tetejét a Badacsony tetejére! Mivel a kint alvás még a hidegfront betörése előtt volt, nyitott tetejű kilátót kerestünk, hogy esélyünk legyen az augusztusi csillaghullásból látni valamennyit.
→ Tovább
Székelyföldi kalandjaink folytatódnak
2024.09.23.Egy felejthetetlen hetet töltöttünk Kirulyfürdő mellett egy kulcsosházban két másik családdal, összesen 11 gyerekkel. Természetesen a hét második felében sem maradtak ki a túrák!
→ Tovább
