Egyedül érkeztem Bödére, idén innen indult minden táv, beleértve a két új, 44-es és 22-es túrát is. Ez utóbbi lehetőséget választottam. Nyolc körül érkezek, negyed kilenckor meg már rajtolok is. Előnevezni jó dolog, főleg, ha a rendezők is ilyen gördülékenyen kezelik. Pedig elég sokan vagyunk.

1 / 15

Vékony széldzsekiben, de azért kesztyűben vágok neki a rövid kis falusi aszfaltnak, miközben máris egy haranglábat hagyok el, majd emelkedő visz ki a mezők közé. Különös érzés a túra elején Kávás felé ballagni. Két éve az ötvenötösön ez az utolsó pár kilométert jelentette. A lábam alatt ropogó hó persze ennél is különösebb: az előző két galoppozásomon sár volt, meg sár és sár. Nem sírom vissza, szó sincs róla, de azért a lábam elé kell nézni rendesen. Lendületes a tempóm, a több tucatnyi előzés is mutatja, igen hamar a Zsimba-hegyhez érkezek. A feliratos hordó láttán önkéntelenül elmosolyodok. Pici lányom három éve ezen csücsült egy fotó kedvéért. Igaz, kicsivel odébb meg hóvirágokat fotózott, ami most kevésbé lenne megoldható.

2 / 15

Virágok nincsenek, kilátás viszont van. Remekül körül lehet tekinteni a falu völgyére, és azon túl is. Ott fogunk menni, hamarosan, nézem a szemközti gerincet. Előbb azonban leereszkedek az említett völgybe. Hosszú lejtő vezet le, futásra késztet, még így, hóban is. Fotók sokaságát készítem, gyönyörködve a panorámában. És itt a falu: balra vetek egy pillantást a korábbi rajtok helyszínére, aztán kis aszfalt, és jöhet is az emelkedő, lépcsősor formájában. Így lehet rövid távon sok szintet nyerni.

3 / 15

Stairway to heaven - jut eszembe az örökbecsű Led Zeppelin-dal, miközben felfelé szuszogok a gyönyörű fenyők között. Hogy aztán odafent is szépség és pazar látvány fogadjon, meg két pontőr. 05 Az első ellenőrző pontot ugyanis a Boronaútra tették, és ott is a skanzen bájos házikói elé. A kapott kókuszos csemege jólesik, könnyebben megy a folytatás. Mert itt is emelkedik még, az előbb említett szemközti gerincet immár a talpam alatt érzem. Kis házikók, szőlők és gyümölcsösök mindkét oldalon, kilátás északnyugatra és délkeletre. 06, 07 Visszatekinteni is érdemes, pedig semmi extra, semmi rendkívüli. Tulajdonképpen fekete-fehér a táj, színek nélkül. De békés, kedves, hangulatos és megnyugtató.

4 / 15

Akárcsak a jelzések. Mert a turistajelek nem sűrűek, de rengeteg GG-felirat van nyilakkal. 09 Kanyargunk, letérünk, de az irány mindig egyértelmű. Mezők és fasorok, távoli dombok és erdők övezik az utamat, néhol magaslesek. A nyom kellemesen letaposott: három hosszabb táv is elvonult előttem, korábbi rajttal. Egészen egy kelet-nyugati tájolású fasorig. Előbb lábszárközépig, majd térden felül ér a hó. Mély lyukakat látok magam előtt: na, azokba kell belelépdelni.

5 / 15

Előre nézek, nagyon messze a szakasz vége. Talán sosem érkezek oda. Pedig aztán de. És megéri! Gép által járt nyomok, kemény talaj a lábam alatt: micsoda öröm tud ez lenni! Balos törés, és balról mező. Na, azon a mezőn futva jönnek a nálam okosabb (vagy jobb helyismerettel rendelkező) sporttársak. Az még hagyján, hogy távolságot is nyernek, de nekik ez a mély hó kimarad. Hamar Kurtamajor bukkan fel előttem; az öreg, szebb napokat látott kúria még romosan is megállásra, fényképezésre késztet.

6 / 15

Két éve át kellett vágni az udvarán, most viszont a jelzések kikerültetik velem. Kicsit aggódva teszem, de a piros GG-feliratok végig kísérnek, nincs gond. A Cigányhegy jön, jó kedélyű senior csapatot hagyok el, az út remek és kicsit meg is futom. Itt már kék kereszt vezet a második EP-ig. A tizenhatosok balra térnek itt, de a népes csapat, amit beérek a ponton, hosszabb távot választ, előttem indulnak el.

7 / 15

Kis lejtő, futható is. Aztán gépnyomok, majd megint csak lábak által taposott csapák a hóban. Ezek persze nehezebben járhatók. Elágazás, 55 és 33 jobbra, 44 és 22 balra, de mindenki a DDK-ra (csak másik ágra). Innentől természetesen kevesebb a lábnyom, és ismeretlen számomra az út. Aztán újabb leágazás: 44 egyenesen (K+) Ragánpuszta felé, a 22 pedig balra (DDK). Rendben, akkor bal, be is fordulok.

8 / 15

És csak pislogok. Szűz hó! Nincs több lábnyom. Hát akkor „magad uram, ha szolgád nincs”. Nem túl szívderítő helyzet, de megoldom. Indulhattam volna később, előzhettem volna kevesebbet. Mindennek ára van. Lejtős és vastagon havas az út. Vajon futható-e? Igen!

Kerítés jobbról, a kék jelzés igen ritka, és itt most nem látok GG-t sem. Kerítés jobbra el, rengeteg a vadnyom is, automatikusan követem őket. Amivel komoly hibát követek el. Mint később rájövök, letértem az útról. Egyre vastagabb a hó, az ösvény (?) egyre szövevényesebb: ágas-bogas, majd áthatolhatatlan. Gyere, Locus! Nézem a térképet, a track-et, és nem vigasztal, amit látok. Igyekszem irányt tartani, erősen hullámzó és havas úttalan utakon vergődök előre. Na, itt ne történjen velem semmi baj!

9 / 15

Szerencsére nem történik. Nyiladék világosa csábít, aztán gépnyomok, a Locus megnyugtatóan jelzi vissza, jó irányba megyek. Összességében kis kitérőt tettem csak, inkább a magányos bolyongás a vastagon havas, kietlen erdőben okozott kellemetlen perceket. Itt már a GG-k is megvannak és a kék jelzés is. Ezek vezetnek be Kustánszeg házai közé: az ereszkedés közben néhol derékig érne a hó. Szerencsére itt is gépek nyomát követem, aztán aszfalt jön, majd az ellenőrzőpont. Ami egyben ellátópont is, nem is akármilyen. Legjobban a forró, finom teának örülök, de jól esik a többféle gyümölcs, a pogácsa is. Kávéval is kínálnak, lehetne kekszet és többféle innivalót is kérni. Köszönöm, túlzásba se szabad vinni, meg hát a maradék 8-9 kilométert már fél lábon is kibírom.

Ugyanis már csak ennyi van hátra. Neki is vágok, de balra (az „érkező ágra”) téved a tekintetem, négy futó srác érkezik, ketten ismerősök is látásból. Egyáltalán nem rossz érzés társakat látni, sőt. Még ha ők most mennek is frissíteni, de hamarosan utolérnek. Így jutok a kustánszegi tó sarkához: az újból ismerős, már bejárt táj megnyugtat, szépsége pedig még így havasan, befagyottan is magával ragad.

10 / 15

11 / 15

A parton haladok, közel a tóhoz, óvatosan. Északnyugati, felső sarkánál jobbos kanyar, balról pedig egy csörtető vaddisznócsapat. Robajuk megtöri a táj békés csendjét, de hamar el is ül a zaj. Így hát hallom is, ahogy érkeznek a futók, majd látni is lehet őket. A legjobbkor! Zegzugos, áthatolhatatlan bokrok előttem, merre tovább? Előre! - hangzik mögöttem. Itt? - hüledezek. Persze, menj csak, ott a kis híd! De mehetsz mellette is, a jégen át. És tényleg arra veszi az irányt… Páran (óvatosabb duhajok) mégis a hidat választjuk, átkel mindenki gond nélkül. Jöhet az emelkedő, itt ők is lépésre fogják a tempót, mögöttük lihegek én is. Gerincre érkezünk fel, kocogni kezdenek a friss, járatlan hóban, bepróbálkozok én is. Vidám, jó kedélyű társaság, komoly erőnléttel. Háromnegyed órával később indultak, mint én. Fentiekből következően futás közben is csevegnek, viccelődnek, én meg azon kapom magamat, hogy rájuk ragadok, és szinte húznak magukkal.

12 / 15

Hú, mennyivel gyorsabban fogynak így a méterek! És mennyivel kevésbé fázik a lábam. Egy idő után semennyire, de tényleg. És élvezem a tüdőmbe áramló friss levegőt, a dinamikus, folyamatos mozgás örömét, és hogy emberek között vagyok. Sokadszor járnak itt, helyismeretük is imponáló, biztonságot ad. Nem bánják a „potyautast”, én meg követem őket árkon-bokron át, ahogy mondani szokás. A terep ugyanis tényleg változatos, hullámzik is, kanyarog is. Erdők és mezők maradnak el trappoló (pontosabban: galoppozó) lábaink mögött. Az idő is egyre kellemesebb, nekem meg - aki túrához, nem futáshoz öltöztem - egyre inkább melegem lesz. Nagyobb baj ne legyen!

13 / 15

Fénykép itt alig készül: nem szeretnék lemaradni, és a kezdeti elhatározás („még egy kicsit velük, még egy kicsit”) végleges lesz: megpróbálom a célig. És sikerül is, bár láthatólag nekik ez inkább örömfutás, laza és derűs. Nekem viszont jóval komolyabb feladat. Közben felragyog a nap is, misztikus fényekkel beragyogva a folyamatosan változó, hófehér zalai tájakat. Átkelünk a pici Németfalun, közepén a templommal (éppen harangszókor), meg egy pompás hóemberrel az egyik ház előtt. Lejtő visz ki, völgyben zúgunk lefelé. Két éve Karcsi barátommal beszélgettünk itt nagyot az 55-ön - jár a fejemben. Akkor szigorú sárba érkeztünk le, most a hó fogad, jóval kellemesebb futóterepként. És farakások, civilizáció. Itt a falu, uhhh, máris, itt a cél! Kellemesen bekocogva állíthatom le az órát, 4:16!

14 / 15

Hitetlenkedhetnék, meglepődhetnék, de hát az utolsó öt és fél kilométer után nem teszek ilyet. Még fél egy sincs! Megköszönöm a srácoknak a társaságot; maradandó élmény lesz, azt hiszem. Barátságos fiataloktól kitűzőt és oklevelet kapok, szintén barátságos hölgyektől pedig frissen sült lángost sajttal, tejföllel, és gyümölcslét is kínálnak. Olyat, ami nem szép, nem színes, csak nagyon-nagyon finom. Begyűjtöm még a Cartographia Kupa pecsétjét, elköszönök, és a ragyogó napsütésben, csepegő eresz mellett elhaladva arra gondolok, hogy talán mégis csak lesz idén is tavasz.

15 / 15

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán