Tardost erős emelkedővel hagytuk el a Bánya-hegyen lévő ősrégi bányát érintve. Itt bányásszák a köznyelvben tardosi vörösmárványnak hívott kőzetet, ami tulajdonképpen mészkő, és a magas vastartalma miatt vöröses színű. Már a 12. században is működött a bánya, és a mai napig üzemel.

A Fiar-bükknél csatlakoztunk az Országos Kéktúra útvonalára, de az emelkedő ekkor már jelentősen széthúzta a mezőnyt. Rövid pihenőket beiktatva, a legkevésbé edzettek is dicsőségesen megküzdöttek a Gerecse bérceivel, és utolérték az élbolyt. Az első hosszabb szusszanásra a Sandl-hárs árnyéka kínált tökéletes helyszínt. Ezt a nagyon öreg fát már Rockenbauer Pál Másfélmillió lépés Magyarországon című alkotása is bemutatta. A csaknem 5 méteres törzskörméretű hársfát már derékba törte egy vihar, de az alsó része még mindig él, és őrt áll a Mária-kegyhely és a Mária-út ösvénye felett. Itt a Mariazelltől Csíksomlyóig vezető 1400 km-es utat bejáró zarándokok is megpihennek hosszú zarándoklatuk során.

 

 

A Gerecse üdülőig vezető könnyed „hullámvasúton” megjelent végre a várva várt medvehagyma. Először csak néhány szál, majd néhány csokor, majd végtelenbe nyúló medvehagymatenger fogadott. Kb. 20 éve életemben először itt találkoztam ezzel az erősen fokhagymaillatú, ezért vadfokhagymának is hívott gyógyhatású növénnyel. Akkor még közel sem volt ekkora kultusza, először nem is értettem, miért szedik, vajon mit kezdenek vele?

 

Ma már nagy divat a gyűjtése, felhasználása, de nem győzzük hangsúlyozni mi is a túráink során, hogy szedésekor a törvényi előírásokat be kell tartani! Nem védett területen egy fő maximum 2 kilogrammot szedhet naponta. Ez medvehagymából jelentős mennyiség, bőséggel elkészíthetjük belőle kedvenceinket, például pestót, krémlevest, pogácsát, salátát, de gasztronómiai felhasználhatóságának csak a fantáziánk szabhat határt. Túránk során - nem védett területen, Pusztamarót közelében - mi is szakítottunk e gyógyhatású növényből. Igyekeztünk úgy szedni, hogy egy-egy tőről csak maximum a levelek felét szedjük le, így a hagyma újra virágozhat, a magok elszórása biztosított marad, és ezzel is védjük a medvehagyma-állományt. Szerencsére barna medvével nem találkoztunk, így testközelből ma sem győződhettünk meg róla, hogy előszeretettel fogyasztják-e a jellegzetesen fokhagymaillatú növényt, és vajon innen ered-e a medvehagyma elnevezés.

 

A volt hercegprímási nyaralónál szintén nagyobb pihenőt tartottunk. Az impozáns épület felkeltette túratársaim érdeklődését. Talán kevesen tudják, hogy már 1935-ben felépült a Gerecse oldalában Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás számára ez a szép nyaraló, mely az államosítás után sajnos a pusztulás és hanyatlás áldozatává vált. A felújításoknak köszönhetően, melyek során a villany- és vízvezeték a földbe került, ma már szennyvíztisztító berendezés szűri a keletkezett szennyvizet, és a főépületet az eredeti terveknek megfelelően renoválták, újra gyermektáborok működnek benne.

A medvehagyma Pusztamarótig is elkísért, amerre csak néztünk zöldellt az ébredező erdő. A maróti réten hosszabb pihenőt tartottunk. Miközben a Sólyomfészek Ifjúsági tábor büféjében vásárolt, frissen sütött medvehagymás pogácsát majszoltuk, 490 évnyi képzeletbeli időutazásra invitáltam bakancsos barátaim. Itt bizony folyt a vér majd’ fél évezrede. Igaz a mohácsi csata és Buda elfoglalása árnyékában a történelemkönyvek többnyire kissé méltatlanul megfeledkeznek a maróti csatáról. A hegyek ölelésében nyugvó réten szinte megelevenedik a történelem, ahogy elképzeljük a 25 000 fős magyar parasztság hősies küzdelmét és végül vereségét a török túlerővel szemben. A török fősereg táborából érkezett reguláris erősítéssel, vagy hatezer janicsárral, tízezer lovassal és a skorpió ágyúkkal szemben már nem volt esélye a kimerült, de bátran és hősisen küzdő maróti erősségnek. Időutazásunk során megtekintettük a maróti csata impozáns emlékművét, majd a település néhány sírköves és kőkeresztes régi temetőjét, de hagytunk időt a D-vitamin-hiányos időszakban oly fontos napfényfürdőre is.

 

Az OKT-t elhagyva a piros sáv jelzésen folytattuk utunkat Héregig. A tiszta időjárásnak köszönhetően csodálatos panoráma nyílt útközben az esztergomi bazilikára, jókedvűen másztuk meg a vadkerítések létráit, és az utolsó nagy próbatétel előtt az energiafeltöltés sem maradt el, frissítettünk a Király-kútnál. Ezen a szép erdei tisztáson a fák árnyékában bújik meg a Gerecse legszebb fekvésű, boltozat alatt foglalt forrása. A hagyomány szerint Mátyás király gyakran pihent meg ennél a kútnál a környéken való vadászatai alkalmával. Tökéletesen idillikus, ahogy a hűs forrásvizet kortyoltuk a szikrázó napsütésben, az üde gyepszőnyegen elpilledvén. Oly sokszor átrohantam már ezen a réten, pedig itt érdemes elidőzni akár a sárgán virágzó húsos som tövében, akár az esőház mellett egy kis szalonnasütögetéssel vagy, ahogy talán Mátyás király is tette a 15. század második felében, a róla elnevezett forrás közelében.

 

A festői völgyben fekvő Héreget épphogy csak érintettük, és már neki is iramodtunk mai túránk legnagyobb erőpróbájának, a Bánya-hegyre vezető zöld sáv jelzésnek. Amikor már a hosszan elnyúló alattomos, nem túl durva emelkedő végéhez értünk, szinte mindenki azt remélte, már fent is vagyunk a Bánya-hegyen, pedig a fekete leves még hátra volt, a „siratófal” csak innen kezdődik. Ma legifjabb teljesítőnk 8 éves, a legidősebb 60 év feletti volt, de minden túratársunk előtt le a kalappal, hiszen kivétel nélkül mindenki teljesítette a teljes túratávot. Igaz a csapat itt szakadt szét leginkább, de a Bánya-hegyen - tudatában, hogy a neheze már hátravan - kedélyesen vártuk be óvatosabb léptű túratársainkat. Innen már könnyed sétával ereszkedtünk le Tardosra, mai körtúránk kezdő és egyben végpontjára. A teljesség igénye nélkül a legfontosabb paraméterek: 18,5 km túratáv, 560 m szintemelkedés és majdnem 7 órás menetidő, és ami a legfontosabb: 32 vidám és elégedett túratárs. Kell ennél több egy hibátlan tavaszi vasárnaphoz?

 

Emlékezetesre sikerült ez a „séta”, de azt is tudjuk, hogy a Gerecse még sokszor visszavár, hisz ezer csodát tartogat. Jövünk még sziklát mászni, ferrátázni, kéktúrázni, teljesítménytúrázni, de lehet, hogy „csak” kirándulgatunk és szalonnát sütögetünk a gyerekekkel a Gerecse lenyűgöző rengetegében.

Írta és fotók: Tunner Levente, a Bakonyi Kalandorok Turista Egyesület elnöke, MTSZ bronzjelvényes túravezető

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz a cikkíró pályázatunkra és nyerj értékes ajándékokat!