Meglátogattuk az andocsi Szűzanyát
Hazánk egyik legismertebb Mária-kegyhelye a külső-somogyi dombok ölelésében megbúvó Andocson található. Évente több búcsút, zarándoklatot tartanak a Szűzanya tiszteletére. Az andocsi Szűzanya legfőbb ismertetőjegye a több száz díszesebbnél díszesebb ruhája, melyekbe jeles napokon naponta, egyébként miden pénteken átöltöztetik a szakavatott kezek.
Andocsot Árpád-kori településként tartják számon, a tatárjárás idején a Győr nemzetség érdekszférájába tartozott. A 14. század 30-as éveiben feljegyzések tanúsítják, hogy a faluban már plébánia is működött. A század végén a király (Zsigmond) a lövöldi karthauziaknak adományozza, majd tőlük kerül a veszprémi püspökség tulajdonába.
Ekkoriban több Andocs nevű helységet is említenek a környéken, melyek közül a török időkben Egyházas- és Kápolnás (Kis) Andocs elpusztulnak, egyedül Nemes Andocs maradt fent, de lakói ennek is jelentősen megfogyatkoztak.
Az oszmán elnyomás alatt a környék lakóinak hitéletét a papi teendőket ellátó laikusok, ún. licenciátusok tartották fent a gótikus eredetű, akkora már romos állapotba került Mindenszentek-templomban.
1640-től Jakusich György akkori veszprémi püspök jezsuita szerzeteseket küldött misszióba Andocsra. Az első missziós atya, P. Horváth János az érkezésről és az első évekről 1643-ban így számolt be tartományfőnökének a Bécsbe írt levelében:
„Andocson ugyan van plébánia, de régóta üres, dezolált állapotban, ahol a Mindenszentek temploma is ugyanígy elárvult, ahol a csodatevő Szűzanya szobra viszont épségben most is megvan... E misszió a veszprémi püspökség területén van, a Balatontól innen, a török megszállás alatt."
Ezzel az idézettel el is érkeztünk Andocs fő ismérvéhez, a kutatások szerint több mint 800 esztendős, mívesen faragott 160 cm magas, festett, gót Mária-szoborhoz, melyhez több csodatétel is kötődik a hosszú évek alatt.
A szobor eredetéről semmiféle igazolt dokumentum nem maradt fenn, csupán több szájon forgó legendából tudunk Andocsra kerüléséről.
Ezek közül kettőt idézek fel, de jobban beleásva a történetbe számtalan hihetetlenebbnél hihetetlenebb legenda kerül elő. Egyesek szerint a szobrot maga Szent József faragta ki, és Szent István király által került előbb Kalocsára, majd később Andocsra.
A legelterjedtebb legenda azt tarja, hogy amikor a török hadak feldúlták Kalocsát, és az akkori kápolnát sem hagyták érintetlenül, szentségtelen kéz akarta érinteni a Szűz Mária-szobrot. Ezen Isten úgy megharagudott, hogy hatalmas égzengés közepette két hatalmas angyalt küldött Kalocsára, akik az egész kápolnát az égbe emelték, és elröpítették a Szűzanya szobrával egyetembe. Hatalmas hozsannákat énekelve hozták át a Dunán túlra, és Somogy egyik legszebb részén, a dombok ölelésében fekvő Andocson helyezték le. A legenda szerint a falu akkori silbakja látta az éjjeli csodát, hallotta az angyalok zengő énekét, sőt az ezt követő napon Mária megjelent az andocsi fehérnépek előtt, akik épp a szennyest mosták a patakban, és jámborságra intve őket így szólt hozzájuk: „Imádkozzatok!"
Persze, hogy a következő napokban a környék összes tudatlan és „tudós” fője megvizsgálta a templomot, és nem találták annak alapzatát, úgy döntöttek: Isteni csoda történt! Az „alapnélküliségnek” azonban egy roppant egyszerű magyarázata van, hisz az eredeti gótikus templomot minden valószínűség szerint a tholdi pálosok építették az 1500-as évek elején, és alapozását szokatlanul mélyen, mintegy 7 méterrel a talajszint alatt végezték el. Aztán nemsokára az első csoda is megtörtént, amikor egy vak pásztorfiú a Szűzanyára emelte a tekintetét, rögtön látni kezdett.
A kis kitérőt követően folytassuk a tényekkel, az andocsi misszió vezetését 1665-ben vette át Horváth Miklós atya, aki megteremtette a kegyhely zarándokéletét, hisz a Szentszéknél a kegykápolnának igen gazdag búcsút járt ki, és pár év alatt Nyugat-Magyarország legjelentősebb búcsújáró-zarándok szentélyévé fejlesztette. Kezdetekor pünkösdkor tartottak zarándoklattal egybekötött búcsút, de az évek teltével egyre népszerűbb lett a kegyhely, ami jelentős fejlődést hozott el a falu számára.
Egész iparág települt a faluba az egyre szaporodó búcsúk „kiszolgálására”, jól megéltek a különböző mesterséget űző iparosok, de a kereskedők, fogadósok is megtalálták számításaikat.
Egyre csak szaporodtak a neves események, volt búcsú és zarándoklat pünkösdön kívül minden Máriához köthető napon, de tartottak búcsút pl. áldozócsütörtökön is. A főbúcsú azonban mindig augusztusra, a Nagyboldogasszony napjára esett és esik napjainkba is.
A csúcs az 1920-as évek végére jött el, akkor több mint 20 búcsút tartottak Andocson. Ezek számát aztán racionalizálták, de napjainkban is 10-nél több búcsú van évente.
Az andocsi zarándoklatnak nagy hagyománya alakult ki a kalocsai hívők között, és még napjainkban is kiemelt tisztelet övezi őket. Ennek magyarázata, hogy mégiscsak onnét származik a szent szobor, és évente több zarándoklatot szerveztek Andocsra Kalocsáról. A nem kis távolságot fárasztó, többnapos gyaloglás közben hatalmas, nehéz egyházi és országzászlókat cipeltek, és fennhangon zengték az egyházi és Mária-énekeket. A szegény nép körében nagy tiszteletnek örvendtek ezek a menetek, pl. ha egy egyszerű ember, földműves, egy ilyen menettel találkozott, kezeit imára kulcsolva térdre rogyott, és úgyis maradt, míg a zarándokok el nem vonultak. Az urbanizáció és a fejlődés eljöttével ezek a gyalogos zarándoklatok megritkultak, most már inkább busszal, autóval érkeznek a hívők a búcsúkra.
A Szűzanya kegyszobrának 1747-ben Széchenyi Katalin grófnő adományozott egy díszes palástot, a példát azóta sokan követték. Jelenleg több mint 250 szebbnél szebb ruházatba tudják beöltöztetni a Szűzanyát. A felajánlott ruhák mind fogadalmi tárgyak, ajándékok, közülük nagyon sok népművészeti remekmű, napjainkban már csak ilyeneket fogadnak el!
A Szűzanyát minden pénteken öltöztetik át erre hívatott asszonyok (2 főöltöztető asszony van), más nem nyúlhat a szoborhoz. Azonban jeles ünnepek alkalmával akár naponta is ruházatot vált a Szűzanya. A ruhák stílusát mindig az aktuális liturgia szabja meg. A kolostor épületébe becsöngetve a szerzetesek mindig kinyitják a Mária-ruhák múzeumát, ahol megcsodálhatóak ezek az alkotások, sőt a turisták számára egyedi lenyomatú pecsétet is tudnak adni.
A jezsuitáknál tartottunk, akiket rendtartományuk 1686-ban, Pécs oszmán uralom alóli felszabadulását követően visszarendelt a baranyai városba. Az akkorra már ismert andocsi búcsújáróhely és kegykápolna 30 évig gazda nélkül maradt. A környék lelkipásztori munkáját Tokay Benedek igali plébános igyekezett ellátni több-kevesebb sikerrel. 1716-ban aztán gróf Volkra Ottó János veszprémi püspök megelégelte a pusztulást, és ferences barátokat rendelt Andocsra. Egy akkor kelt levelében a püspök így indokolta a döntését: „Láttam a pusztulás utálatosságát állni a szent helyen."
Először az új rend szerzetesei 4 fővel jelentek meg Andocson, kik a környező települések lelkipásztori ellátását is vállalták. 1720-ig a korábbi szegényes missziósházban laktak, majd 1721-re megépítik az új 12 szobás rendházat, mely azonban 1723-ban porrá ég.
Időközben azonban a kis kápolna is szűkösnek bizonyul, így 1739. május 25-én, Szent Ferenc testének átvitele ünnepén Pöstyén Mihály püspöki helynök tette le az új templom alapkövét rengeteg egyházi és világi méltóság, valamit hatalmas néptömeg előtt. Az építkezés több mint 6 esztendeig tartott, és az egyházi adományokon kívül a környékbeli főurak akkoriban szokatlanul nagy adománnyal támogatták a gótikus alapokat meghagyó barokk stílusban újjáépített templom építését. Az egyház hálájának jeléül a mecénások közül többek is a templom kriptájában kaptak örök nyugvóhelyet.
Az új templomot 1747-ben Padányi Bíró Márton veszprémi püspök szentelte fel, melynek titulusa és védőszentje a mennybe felvett Istenanya. A templom és kolostor elkészültével Andocs a megnövekedett búcsújárás követelményeinek is megfelelt, és hamarosan hazánk egyik legjelentősebb zarándokhelyévé vált. A jeles napokon ezrével keresték fel zarándokok, érdeklődők az andocsi Szűzanyát.
2006-ban aztán teljes körű felújítás kezdődött, először a tornyot, majd a tetőszerkezetet és nyílászárókat renoválták, újították meg. Végezetül a rendház újult meg, emeleti részén egy modern zarándokszállást is kialakítottak. 2019-re a templom és kolostor külseje is megszépült, a környékét díszburkolattal látták el, és felszenteltek egy lourdes-i oltárt is a parkban.
A trianoni békediktátummal a Ferences rendtartomány nagyszombati klerikus és malackai novíciusháza a semmiből létrehozott Csehszlovákiához került, így sürgősen új helyet kellett keresni ennek az intézménynek, a választás Andocsra esett, ahol egészen 1948-ig működött az intézmény. Az új rend azonban üldözte a vallást, különös tekintettel a szerzetesrendeket, így 1950-re elüldözték a ferenceseket kolostorukból.
Időközben az egyházmegyéket átszabó rendelet alapján Andocs a kaposvári püspökséghez került. 2021 óta büszkén viseli a basilica minor rangot, mely mindennap reggel 7 órától sötétedésig látogatható szabadon.
Mi az andocsi Szűzanya meglátogatásával három legyet ütöttünk egy csapásra, hiszen a vizitáción kívül egy rövid, lelki felfrissülést is eredményező minizarándoklattal a Dél-dunántúli Piros útvonalán érkeztünk a csodatévő Szűzhöz. Miután akadt egy szabad délutánunk kb. fél háromkor érkeztünk a Kapolyi elágazás nevű buszmegállóhoz a Kis-Koppány völgyébe. Pár békebeli bemelegítő mozdulat után átkeltünk a kis erecskére hasonlító patakon, majd a roppant elhanyagolt és sokkal szebb napokat látott, jobb sorsra érdemes Siófok–Kaposvár vasútvonalon. Innét rögtön belevágtunk a nap első és legjelentősebb kaptatójába, melyen bő 2 km-en keresztül gyalogoltunk aszfalton az Alsóhegy árnyas erdejében. Jól kiizzadva hagytuk el a Zicsre tartó országutat, és kanyarodtunk rá a Madarasi-erdő szélén vezető árnyéktalan szintútra.
Itt kell ejteni pár szót arról, hogy hogy mennek a turistadolgok Somogyban. A kedves barátom még júniusban járt ezen a szakaszon, és egy kötetlen baráti találkozón szót ejtett róla, hogy ezen a szakaszon jelzések elkoptak, a piros szín lepergett a fehér alapról, nehéz őket követni. Valahogy ez a beszélgetés a megyei potentátok fülébe jutott, és sürgősséggel kiköszörülték a csorbát. Ittjártunkig alig 2 hónap telt el, és tökéletesen rendbe rakva az útvonal jelzései, sőt a jelzést viselő fák környéke is kigazolva! Az útvonal – egy rövid rész kivételével az elkerített diós mellett – tökéletesen járható, a gazosabb részek pedig kaszálva.
Viszont a diós melletti említett rész az egy Ho-Si-Minh-ösvény, dzsungelharc. Ma is meghallgattatott szokásos imánk: „Mindennapi dzsindzsánkat add meg nekünk ma!”. Nekünk nincs ezzel bajunk, élvezzük is az ilyen kihívásokat, hisz ezek tesznek felejthetetlenné egy-egy gyaloglatot. A küzdésről elég annyit elárulni, mikor átküzdöttük magunkat a szakaszon, leszedtünk, csipkedtünk vagy 500 apró, bogáncsra emlékeztető ragadós valamit. Lehetett volna az erdőben kerülni, de hát a Piros itt halad!
Elérve átkeltünk a szántódi országúton, képesfát csodáltunk, mely a Fehérvárról gyalog tartó zarándokok utolsó pihenőhelyére emlékeztet, majd ereszkedésbe kezdtünk a Hajdú-völgy irányába.
Előbb egy név nélküli mellékágon, majd az Andocsi-patakon keltünk át, melynek vízét 1963-ban felduzzasztották, és így jött létre a Tojári-tó. A hangulatos horgásztavat azonban nemcsak a patak táplálja, saját forrása is van. Mi a nyugati oldalon haladtunk koros tölgyesben, vadregényes környezetben, mivel a horgászparadicsomot az ellenkező oldalon alakították ki.
Rövid emelkedővel kapaszkodtunk ki a völgyből, és máris a búcsújáróhely egyik főutcájának aszfaltját koptattuk. Mivel egyfajta minizarándoklatként tekintettünk erre a túrára, így a faluban rákezdtünk pár egyházi Mária-énekre és a Boldogasszony Anyánkat is fennhangon elénekeltük. A helybeliek egyáltalán nem néztek ránk megrökönyödve, sőt díjazták! Pár idősebb néni még be is csatlakozott mind az énekbe, mind a gyaloglatba. A kegyhelyre feltöltődve, megtisztulva érkeztünk meg alkalmi kíséretünkkel. Rég volt ilyen érzelemdús túrabefejezésünk!
Forrás: Szabó Imre, egykori andocsi plébános): Andocs búcsújáróhely története, 2001
Dél-Dunántúli Piros / Andocs / andocsi Szűzanya / Nagyboldogasszony-bazilika / búcsújáró hely / Somogy vármegye
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma
2024.10.15.Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább
