Mi is újra gyerekek lettünk a Gyadai Tanösvényen
A Naszály északi lábánál kialakított körtúra főleg akkor tökéletes választás, ha gyerekkel vágsz neki, de egy kellemes ősz eleji séta helyszíneként sem utolsó. Szakadék felett átívelő függőhídon lépdeltünk és hosszú pallósoron vesztünk bele a sűrű erdőbe.
A Katalinpusztai Kirándulóközpont, ahonnan a tanösvény is indul, 2012-ben elnyerte Az év ökoturisztikai létesítménye címet. Nem csoda, van itt minden, mint a búcsúban: játszótér, a csóványosi kilátó lekicsinyített mása, erdei teázó, ajándékbolt, étkezési lehetőség, emellett interaktív kiállítás, foglalkoztatótermek, szállások az iskolás csoportoknak, és persze a kicsik kedvence, a mini vasút.
A kirándulóközpontnál elidőztünk egy kicsit a bejárható térképet, a közeli kikapcsolódási lehetőségeket ajánló plakátokat és az erdészeti kiállítást szemlélve, kipróbáltuk a pöttöm csóványosi kilátóba applikált csúszdát, megörültünk az itt elhelyezett kéktúra-bélyegzőnek, aztán nekiláttunk tulajdonképpeni tervünk megvalósításának, a tanösvény bejárásnak. Csakhogy valószínűleg nem a megfelelő helyen. A komplexum mögött tértünk rá az útra, és sokáig nem tudtuk, jó helyen sétálunk-e, mígnem ráakadtunk a kettes számú táblára. Tehát csak a legelső állomást szalasztottuk el valahogy.
Sebaj, az 5,2 kilométeres körtúrán még van 12 ezen kívül, a szakaszok között pedig kisebb információs táblákat is elhelyeztek. Mind a környék erdeit, rétjeit és azok élővilágát mutatja be.
A tanösvény visszatérő figurája HanGYA DAni (kiemelés tőlem), aki a kapun, a foglalkoztató füzetben, illetve a táblákon is felbukkan, és olyan érdekes információkat csepegtet a kis kobakokba, mint hogy melyik hazánk legterebélyesebb és legmagasabb fája (a „vetyeháti nyár” Tápé határában, törzsének kerülete 10,5 m, magassága 41,5 m), mi az a növedékfokozó gyérítés (amikor a legjobb minőségű faegyedek növekedését segítik elő a satnyábbbak kivágásával) vagy hogy milyen gyorsan bomlik szét a bükkfa (egy 50 cm vastag törzs 30 év alatt). Egyes helyeken faoszlopok tetején QR-kódokat is elhelyeztek felcsigázó kérdőjelek kíséretében. Persze nem tudtuk megállni, hogy ne próbáljunk ki egy-kettőt, de a poént nem szeretném lelőni - ha erre jársz, legyen a telefonodon leolvasásra alkalmas applikáció.
Az első helyszín, ahol komolyabban elidőztünk, a Gyadai-rét volt (maga a tanösvény is erről kapta a nevét), ami most éppen szászszámra nyíló, hatalmas őszi kikericsektől pompázik. Az információs táblák szerint a nedűgombák is kedvelik a helyet, de ezekből most sajnos egyet sem láttunk, pedig már csak azért is kíváncsi lettem volna rájuk, mert amellett, hogy rengeteg színváltozatuk létezik a sárgától kezdve a szürkén és a zöldön át a pirosig, az illatuk is jellegzetes és sokféle: van, amelyik égett gumira, másik kókuszdióra vagy cédrusfára emlékeztet.
A Gyadai-rétről azt is érdemes tudni, hogy már az őskortól lakott volt, egy időben legelőként használták, ma pedig gazdag növényvilágával kápráztatja el az erre járókat, és helyi jelentőségű természetvédelmi területnek számít. Itt vadászik az egerészölyv is (amihez viszont már volt szerencsénk), a táplálékául szolgáló apró rágcsálókat ugyanis remekül ki tudja szúrni a nyílt terepen.
A tanösvény kialakításában az Ipolyerdő Zrt. mellett a Corvinus Egyetem diákjai is részt vettek, az ő munkájuk a Lósi-patak mocsaras árterén futó, 155 méter hosszan kanyargó pallósor, ami az erdő sűrűjében vezet. Jó ötletnek tartom a rövid leágazást, ami végül egy fákkal tökéletesen körülzárt, hangulatos rejtekben kínál ülő- és relaxálóhelyet.
Szintén a hallgatók alakították ki az „óriások pihenője” fantázinévvel ellátott placcot, ahol a normálisnál jóval nagyobb asztaloknál és szélesebb ülőhelyeken, „törpeként” pihenhetünk le. A közelben - nagyjából az út felénél - rengeteg pad, asztal és szalonnasütő áll a kirándulók rendelkezésére, de ha rosszra fordulna az idő, itt esőbeállót is találunk.
Farönkökön szökdelve jutottunk el a billenőhídig, ahol „komoly” felnőtt létünk dacára egészen sokáig eljátszadoztunk. Próbáltuk két lábbal, vízszintesen egyensúlyba hozni a tákolmányt, és egy jó ideig dolgoztunk azon, hogy olyan fotót készítsünk, amin a híd éppen nagyot billen - ügyesek voltunk, sikerült.
A tanösvény fő attrakciója azonban mégiscsak a 2008-ban átadott függőhíd, ami 25 méter hosszan és legmagasabb pontján, a szakadék aljától számítva 6 méter magasan vezet át a túloldalra. Itt ismét előbújt belőlünk a gyermek, és rosszalkodtunk egy kicsit. Megpróbáltuk belengetni a hidat (ilyet persze nem szabad, ne csináljátok), de nem igazán jártunk sikerrel; leszögezhetjük, hogy igen masszív a szerkezete.
Innen már jobbára a fák között haladtunk enyhe lejtmenetben, lendületesen hessegetve a szemünkbe-szánkba behatolni próbáló apró, agresszív bogarakat - ha messziről figyelt minket valaki, nem tartom kizártnak, hogy a folyamatos hadonászás miatt megkérdőjelezte az épelméjűségünket. Így jutottunk vissza a kirándulóközpontba, ahol - immár megszabadulva az rámenős rovaroktól - helyet foglaltunk a kis tó partján, és onnan figyeltük az éppen akkor érkező vidám gyerekcsapatot.
Gyadai Tanösvény térképe
A cikk először 2017 szeptemberében jelent meg.
A börzsönyi kaldera csúszómászói
Végigjártuk a Börzsönyi Vulkántúrát, képes beszámolónk következik.
→ TovábbÍgy tört ránk a tél a Kopárokon
Napsütéses kirándulásnak indult, a végén már erősen vacogtunk, és a kilátásunk is teljesen elfogyott a felhőben.
→ TovábbVarázslatos túra a mátrai „köderdőben”
Szakadó eső, tejfehér köd, vadregényes patakvölgy, gombák, szalamandrák és egy híres rom; ezen a mátrai túrán minden volt, ami izgalmassá tehet egy kirándulást. Egy dolgot kivéve: kilátásban ezúttal sehol nem gyönyörködhettünk. A ködös erdő hangulata azonban minden elmaradt gyönyörű panorámáért kárpótolt bennünket.
→ Tovább