Mikulástúra, tehát együtt megyünk, mint tavaly - ez volt a hetekkel korábbi elhatározásunk a kislányommal. Aztán az élet megint felülírta a tervet. Keresztelő lesz, rokoni körben, ezen a napon. A „biztonság kedvéért” Sárváron, Bodajktól 140 km-re, és tizenegykor. Márpedig én a Gaja-völgybe igen régen készülök, ráadásul ez a Cartographia Kupa utolsó futama idén - ahol nekem még éppen egy pecsét hiányzik. Logisztika, számolás: mégiscsak megoldható, ha ott szállok meg, és ha reggel hétkor rajtolok, elképzelhető, hogy kilenckor haza tudnék indulni, az út meg pont kétórás, szuper! Laci öcsém is vevő volt erre a dilis futamra, így hát pénteken este bejelentkeztünk a bodajki kollégiumban, és reggel háromnegyed hétkor csakugyan a rajtban toporogtunk.

1 / 11

Kattints a térképre a nagyításért!

Nem is egyedül. A két rövid táv (tízen kívül huszonöt kilométer is teljesíthető) ellenére legalább tucatnyi ember gyűlt össze. Szegény rendezők aligha számítottak minderre, de hétre tényleg minden rendben volt. Itiner be a futózsákba, kütyük és gazdáik elindulnak, hajrá! Csak pár ember van előttünk, elfutunk mellettük és a templom mellett, itt a lépcsősor, fel a kálváriára. Lentről nem is látszott, szép kis domb, kellemes bemelegítő a stációk mentén. Pompás látvány felérkezni, visszatekinteni még inkább. Szépen látszik a város az előbb elkerült templommal és a távoli Vértes vonulatával. A legszebb azonban a világosodó, tiszta ég, ezernyi színnel.

2 / 11

A tisztaságnak persze ára van, ami jelen esetben ropogós hideg. Bosszant kicsit az otthon felejtett kesztyű. Ennél is jobban a vacak fényképezőgép. El is teszem, és átváltok telefonra. Leérkezés a dombról a túloldalon, egyenesen folytatnánk, de hátulról a társak figyelmeztetnek: balra! Tényleg ott a szalag, ám az előző napi GPX-fájl (amit letöltöttem), egyenesen vitt volna. Persze a „valóság” győz, megyek a szalagok útján, itt a piros is, jó lesz ez. Kesellő szoborpark, ami mellett most így nem jobbról, hanem balról haladunk el, és ez meg is téveszt. Közben ráadásul a telefon is beadja az unalmast és már itt lemerül (nem bírja a hideget és a fényképezést). Így aztán szépen benézem a következő kereszteződést, és az egyenes helyett elmegyünk jobbra, a házak közé. Több száz méter kell, hogy észrevegyük, rossz az irány.

3 / 11

Korrekció, aztán minden rendbe jön. A jelzések stimmelnek, és a telefon is töltőre kerül, innen már végig bírja. Egy kapun megyünk át, és nagyon szép, sűrű, fás szakaszon futunk tovább. Rendkívül jó minőségű utak kényeztetnek. Érdemes hozzászoknunk, mert mindvégig ilyen lesz. Akárcsak a jelzések és szalagozások, nem lehet panaszunk. Feljutunk egy tetőre, ahonnan határozottan lefelé vezet az út, a kilátóhoz. Ez ugye elég ritka dolog, és ehhez mérten meglepő is. Számítottunk azonban rá a szintmetszetes ábra alapján, és feltételezzük, hogy tudták a tervezők, miért is oda kerül. Alig néhány perc, és a látvány igazolja őket. Modern, fémből készült, alacsony építmény a Károlyi-kilátó, egy szikla-kiszögellésen - és elképesztően szép a panoráma.

4 / 11

Úgy érzem, szinte lebegünk a Gaja-völgy felett, és újra meg újra balról jobbra jár a tekintetem. Kelet felé nézek, és óhatatlanul az Animals régi slágere jut eszembe, A felkelő nap háza. Egy túratárssal elegyedünk szóba, ő a huszadik kupafordulónál tart, nyelek egyet. Elköszönünk, kocogóra fogjuk megint. Az óra ketyeg, nincs mese. Kék kereszt és piros sáv, nincs gond. A terep is segít, lejtőn vagyunk egészen az Alba Regia-forrásig. Balról ragyog a nap, a vastag, friss avar remekül mutat, igen hamar oda is érkezünk.

5 / 11

Szépen kiépített, halkan csordogáló forrást találunk, pontőrrel, aki nápolyival kínál. Néhány perc, és megérkezünk a Gaja-patak mellé, innentől sokáig az útitársunk lesz. Előttünk az Ádám-Éva fa maradványai, meg a híd a patakon.

6 / 11

Átkelünk, kék kereszt továbbra is, és igen hamar a Pisztrángos-tó partjára érkezünk. Gyönyörű zöld pázsit, házikók és esőházak, az egyikben pedig ott vár személyesen a Mikulás. Szegény, még csak bontogatja a sok ajándékot, de ez érthető is, az első „ügyfelei” vagyunk. Azért el nem engedne üres kézzel: mandarin, szaloncukor kerül a zsákomba a kislányomnak, a mézeskalácsból viszont elfogyasztunk párat, jól jön az energia. A tavat, ha már ott van, megkerüljük, ennyi bele kell férjen az időnkbe. Innentől majdnem teljesen a célig az Országos Kéken megyünk. Ádám-Éva újra, a hídról balra fordulunk, és kezdődik a Gaja-völgy.

7 / 11

Hallottam, olvastam róla, de ez megint a „látni kell” kategória. Nagyon örülök, hogy végre sikerült. Lenyűgöző, vadregényes, magával ragadó… fantasztikus. A patak, ami hol csendesen, hol zubogva kanyarog, a belemélyesztett gyökerek, a kristálytiszta víz, a sziklák, kétoldalt, sejtelmes barlangokkal, meredek falakkal. Hihetetlenül jó minőségű utak, tájékoztató táblák, pihenők, pompás avar. Mindehhez a még mindig kora délelőtti napfény, ami besüti-beragyogtatja mindezt a csodát. Szentségtörésnek érzem, hogy futok itt, holott megállnék, de az idő és a számok most ezt nem engedik meg. Tovább tehát, megelégszem a gondolattal, hogy legalább sikerült, itt vagyok, itt lehetek. Kanyargunk a patakkal együtt, és szinte elénk toppan a Varjúvár. Házikó, a sarkánál autó, két pontőrrel. Hihetetlen, de a tíz kilométeres túrán harmadszor is ellátmányt kínálnak. A Balatonszelet is a zsákba kerül, aztán futunk tovább. Ráadásul meredek emelkedő van előttünk, és nem szeretek ilyenkor enni semmit. Neki is veselkedünk, pompásan járható sziklákon, de szinte lépcsőzve jutunk fel a tetőre, ahol aztán megint csak érdemes körülhordozni a tekintetet. Elbúcsúzunk a Gaja-völgytől, de komolyan mondom, már most visszavágyom ide.

8 / 11

9 / 11

Kerítés mentén, kapukon át kijutunk a régi, felhagyott sípálya mellé. Ereszkedés következik, csodálatos itt is a panoráma. Egészen a Vértesig remekül elláthatunk, jól kivehető még a csókakői vár is. Leérkezünk az első házakig, a terepfutás zajosabb aszfaltozásra vált. A járdák azonban jók, a forgalom kicsi, legfeljebb pár meglepett tekintet jelzi a békés kisvároska nyugalmának megzavarását. Ez a nyugalom aztán a mozi épületénél már egészen más. Ott ugyanis nyüzsgés van, még javában zajlik a rajtoltatás, nevezés. Hosszabb távon tízig, röviden meg egészen délig lehet indulni. És most 8.42 van, azaz kiválóan sikerült hoznunk a tervet! Nagyon örülünk, váltunk pár szót a kedves rendezőkkel, akik röstelkednek, hogy még nincs kész a zsíros kenyér. Nekem most fontosabb, hogy megkapom az oklevelet és a kitűzőt (egyet pici lányomnak is, ajándékba), főként pedig az utolsó Cartographia-pecsétet.

10 / 11

Aztán tíz óra ötvenháromkor kiszállok a sárvári templomnál - ahová több hozzátartozó is csak utánam érkezik meg.

11 / 11

Kattints a térképre a nagyításért!

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!