Körmenden, a szálláson reggeliztünk, majd elmentünk a kastélyig. Ott elköszöntünk egymástól, egyedül folytattam az utam. Benéztem a kastélyba. A kapun belül három épület is áll. Balra van a pénztár (felette a színházteremmel), előttünk a kastély, és jobbra a harmadik épületben még két kiállítás: egy címerekkel foglalkozó, és egy vadászati trófeagyűjtemény.

A kastélykertben is tehetünk egy nagy sétát – bár sajnos elég gazos ez az amúgy hatalmas, fákkal teli park. A másik oldalon a város legdíszesebb terén is átsétálhatunk, itt van kávézó, mozi, drogéria is.

A kastély után visszatértem a főútra, de rossz megállóba mentem, így lekéstem a kinézett buszomat. Ezért stoppoltam Molnaszecsődig, ahol már ismerősként köszönthettem a bélyegzőhelyet és a Rába hídját.

Innen nagyon egyszerű volt a további út: a kis forgalmú aszfaltúton – egy végtelen hosszúnak tűnő egyenes szakasszal a közepén – kellett átsétálni Döröskére. Először a templom tornya tűnt fel, majd egy híd után lassan jobbra fordult az út, és emelkedni kezdett.
Döröskén érdemes először az emelkedő tetejére felmenni, és a táblánál kitérni jobbra az Árpád-kori Szent Jakab templomhoz. Ha be is szeretnénk nézni, egyeztessünk egy-két nappal előbb a 30 317 8524-es telefonszámon.

Annyi időm és erőm maradt, hogy még néhány falut bevállaltam erre a napra. A templom után visszasétáltam a Kékre, ami levisz a tó partjára. Itt pár rozoga padon, egy hatalmas fűzfa árnyékában lehet lepihenni. A szomszéd telken valamikor strand is működött, de már régen bezárt, nincs már se büfé, se öltöző, se szabad strand, csak a parton lehet ücsörögni.

A pihenő után a kék jelzés a tó mentén vitt tovább, majd a hétvégi házakat elhagyva a Bogrács-patak hídján vitt át. Ezután pár lépéssel az Y elágazásban a bal oldali, emelkedő ágat kellett választani, majd a fák között megbújó, háttal felállított keresztnél a mélyedésben jobbra kellett térni. Hétvégi házak, szőlőskertek érintésével vitt át az út Döbörhegyre. Itt van egy kis vegyesbolt, de már csak a reggeli órákban tart nyitva.

Érdemes megnézni a rácsot: borosüveg és szódásüveg egészíti ki az ÁFÉSZ feliratot – ilyenből mégiscsak kevesebb van, mint útszéli kőkeresztből. Döbörhegyen a főutcán kellett végigsétálni, kivéve egy kitérőt jobbra. Ez a kitérő az egykori Hegyháti Falugyűjtemény sokablakos háza előtt visz el, de az már nem működik. Döbörhegy után megint az aszfaltút jött, többnyire földek, kisebb részt fák mentén, egy hidroglóbusz érintésével.

Az út végén balra csak pár lépést kellett tekeregni Szarvaskend első házaiig. Beljebb egy névtelen, sárgára vakolt kocsmánál van a bélyegző. Felette, a domboldalban áll a jókora fákkal büszkélkedő Sibrik-kúria kastélypark.

Innen még folytattam az utam tovább. Szarvaskend után az aszfaltút igencsak kanyarogni kezdett, majd ismét földút jött, présházak között. Egy fa és az előtte álló fura kereszt (régi faragott kő talapzaton egyszerű fém kereszt) elérésekor kellett balra áttérni a másik földútra.

Ez megint csak a földek közé vitt ki, a tűző napra. Közben egy permetező gépet, egy Szűz Mária-szobrot és egy keresztet is érintettem. Nagymizdón a villanyoszlop mögött álló keresztnél kellett balra rátérni a falu főutcájára, ez egy kis tóhoz vitt el, ahol a „turistatérkép” mellett öt perc pihenőt is tartottam.

Innen már nagyon tempósan mentem tovább Katafáig, hogy elérjem a buszomat. Ez a szakasz szinte végig erdős volt, bár itt is az autóúton kellett menni. Először lejtett az út a Hegyaljai-patakig, majd kanyargós emelkedésbe kezdett.

A fák közül kiérve, a temető mellett elhaladva már futottam, hogy Katafára beérve, az első kereszteződésben elérjem a buszmegállót. Egy perccel előbb értem oda, mint a busz – ez hozott vissza Döröskére, a szállásomra.

A cikk Papp Géza blogján is olvasható.

Az előző részt ide kattintva találod.