Leparkolunk. Utunk Ropolypusztáról indul. Bármelyik térképemet nézem, az itteni épületek száma és helyzete nem felel meg a valóságnak. Úgy félóra után rájövök, hogy a kinyomtatott térkép a kocsiban maradt. Ezt asszonykámmal nem szeretném tudatni, így kiadom a jelszót: rövidítünk. Most nem fog gyanút, még bízik bennem, és a lefelé menetben.

Elterelésként a növényekre irányítom a figyelmét: itt egy ikrás fogasír, ott a ritka sárga árvacsalán, ez ragadós galaj… Működik! Fakitermelők hagyta traktornyomon leereszkedünk a Berki-patak völgyébe. Itt társam veszi át a túravezetést: „Nézd, óriás zsurló fiatal hajtása, és még egy és még három!” Hálából bősz fényképezésbe kezdek. A völgyi út egykori jó minőségű postakocsi út volt, de most nagy vizes, dagonyás részek vannak benne. Balról hosszú vadföld, mögötte irtás kísér.

1 / 13

A vadföld lett a kedvencünk, ahol hat vadles szorong egymás közelében néhány száz méteren, itt a vad csak nyerhet, hiszen egymást zavarják. Ahol visszatér az erdő az út mellé, ott jobbra ismét jelzetlen útra váltunk. Az első pár száz méter után jutalom vár: egy aranyos bábrabló napozik önfeledten az úton. A közelében sárga virágú fekete nadálytő kelleti magát egy fotóra. Nem is ússza meg, ritka errefelé. Aztán emelkedünk, emelkedünk.

2 / 13

Pihenésként azért meg-megállunk megcsodálni a szúrós csodabogyó bokrait. Szépséges örökzöld cserje, dekoratív piros bogyóit már elhullatta, de így is elég fotogén, és még itt sem gyakori. Mint ahogy ritkaság az út mentén az oldalán heverő csíkos pizsamás kis vadmalac is. Döglött? Biztos az a fránya sertéspestis. Azért egy fotót megérdemel. Hoppá, ennek emelkedik-süllyed a horpasza, lélegzik, vagyis él. S akkor a féltő koca a közelben lehet. Igyekszünk tovább sietni, mert a nagy álmoskönyv szerint nem jelent jót, ha a malacka és a koca közé kerülünk. És már ott is vagyunk. Szemben áll velünk az úton egy közepes nagyságú, de most nagyon félelmetes vaddisznó, mögöttünk a malaca, s köztük nem túl félelmetesen, de nagy majréban mi, a most cseppet sem bátor turisták.

Mit tegyek? - hallom asszonykám cseppet sem határozott hangját. (Bezzeg máskor!) Kurjantok egy nagyot. Használ. Én megkönnyebbülök, a koca pedig bevág a sűrűbe, s utána még sok kis csíkos hátú. No, ezt megúsztuk! Vagy mégsem? Újabb disznó vágtat a másik után a csemetéivel. Próbálok fényképezni, de nem sok sikerrel. Hamarosan egy dagonyázó helyhez érünk, ahol igencsak erős az édeskés disznószag. Innen már hamar elérjük a gerincutat a kék jelzéssel.

3 / 13

Lehuppanunk a poros-koszos és szemetes esőház közelében lévő fatörzsekre tízóraizni. Innen a Kéken lefelé vezet utunk a Pölöskei-patakhoz, majd egy kerítésnél a vizecske mentén megyünk tovább. Megcsodáljuk, amikor két kidőlt és rég elszáradt fűzfa pár ága az ég felé törve próbál meg életben maradni. A kimenetel nem kérdéses, de mégis csodálatos az életerő.

4 / 13

Pár perc múlva már a túra céljánál vagyunk a Pölöskei-réten, ahol a csodálatos sárgaliliom élőhelye van. Élőhely van, liliom nincs. Korán jöttünk. Azaz, liliom van, de még nem virágzik, csak az egyszikűekre jellemző (tulipánszerű?) levelei mutatnak nekünk fityiszt. Innen újabb, de rövid kapaszkodó következik a Kecske-gerincig, ahonnan a kék keresztet követve talpalunk tovább délnek. Az erdőalkotó fák itt az illír flóratartomány jelzőnövényei, az ezüsthársak, de a kocsánytalan tölgy és a bükk is igencsak gyakori. A hegyháton, hegygerincen kettős kép fogad: balról frissen bekerített szépséges ezüsthársas erdőrezervátum, jobb kézről gyakori és csúnya tarvágásos erdőirtások. Sovány vigasz, hogy a legnagyobb erdőirtáson egy ritka kis hőscincért fotózhatok, „aki” egy kivágott fa tönkjén siratja a kiirtott erdőt. Az utat erdészeti gépek túrták szét. Ennek egyik eredményét az „országút” elérése előtt tapasztaljuk meg, amikor az út mentén jobb sorsra érdemes tölgyek, bükkök törzseit, majd gallyait látjuk több méter magasra felhalmozva. Leérve az útra újra a szépséges ropolyi erdőrezervátum szinte érintetlen tavaszi rengetege vesz körül. Ennyi szépség egy túrán!

5 / 13

6 / 13

Kocsiba ülve tovagurulunk, hogy megnéztük a Ropolyi-horgásztavat, aminek a rendezése igencsak ridegre sikerült: kőszórásos part, sűrűn elhelyezett horgászstégek, kopár, fa-, és ezért árnyékmentes part… Menekülünk.

7 / 13

A Zselici Csillagpark már jobban tetszett, és nem csak nekünk: a parkoló szinte tele, az épületben tömegek. Mi viszont jó érzékkel a feltűnően magas kilátó felé vettük az utunkat. Helyes döntés volt: konkurencia nélkül csodálhattuk a magasból az ősszel megjárt Zengő távoli csúcsát, a Badacsony idekéklő tömegét, és a Zselici Tájvédelmi Körzet erdőrengetegjeinek üstökét. Szép zárása lett e pazar látvány a túrának.

Szöveg és fotók: Németh Imre

Kapcsolódó cikkeink:

Október végére átalakul a Ropolyi-tó környéke

Kisvasutazás extrákkal

Mostantól virtuálisan is bejárhatod a Zselicet

Látványosan fejlődik a Zselic