Amíg a család legifjabb tagja egy fenyőággal söpröget éppen vagy érdekes botokat gyűjt, mi időt és lehetőséget kapunk arra, hogy alaposan megszemléljük az erdő parányi lakóit. Egy „felnőtt” túrán inkább haladunk, hogy minél többet lássunk, minél messzebbre jussunk, de mióta most ötéves kisfiam kinőtt a hordozós korból, és már a saját lábán, a saját tempójában halad, sokkal rövidebb távokat teszünk meg, cserébe viszont sokkal többet látunk a természetből, és olyasmire is felfigyelünk, amire korábban talán „nem lett volna szemünk”.

Szuszogóról a Nyakas-tetőre

Azt terveztük, hogy Zsámbék széléről indulva körtúrát teszünk a Gerecse délkeleti peremén, a Nyakas-tetőn. Túránkat Zsámbék szélén, a hegy lábánál található pincesornál, a Szuszogónál kezdtük, amely a diófák árnyékben megbújó, löszfalba vájt pincéivel nagyon hangulatos hely.

A Szuszogó hangulatos pincéi

1 / 13

Fotó: Tóth Judit

A pincéket magunk mögött hagytuk, de a szuszogás megmaradt, a kiskertekkel övezett úton szépen emelkedtünk felfelé. Aztán elértük a tölgyfalevéllel jelzett töki tanösvényt, és azon balra letérve felcaplattunk a Nyakas-tetőre, a mi eddigi utunkkal párhuzamosan haladó sárga jelzésre. Egy régi bányaudvar mellett értünk fel a sziklás, köves fennsíkra. Az itteni, jól faragható mészkövet a 20. század közepéig bányászták, a kitermelt építőköveket sok zsámbéki és környékbeli épülethez használták, de az Országház kőfaragványainak egy része is ebből a mészkőből készült.

Sárga jelzésen a fenyőerdőbe

2 / 13

Fotó: Tóth Judit

Hatalmas fenyők alatt óriási hangyabolyok

A sziklagyepet hamarosan felváltotta az erdő, egy sűrű telepített fenyvesben folytattuk utunkat. Még alig értünk be, máris meg kellett állnunk, mert az ösvény mellett egy hatalmas, közel 1,5 méter magas erdeivöröshangya-boly magasodott. Ezek a méretes fészkek védettek, természetvédelmi értékük 50 ezer forint. Az erdei vöröshangyák főleg tűlevélből építik óriási váraikat, de más növényi törmeléket is beépítenek. Táplálékukat nagy részben rovarok, illetve a levéltetvek által termelt mézharmat jelentik, de magok, gombák, állati tetemek is szerepelnek az étlapjukon. A hangyák az erdő egészsége szempontjából is fontosak, ugyanis a megfigyelések szerint jelentős mennyiségű rovarkártevőt tudnak elpusztítani. (Akit bővebben is érdekel a téma, annak ajánlom az Erdei vöröshangyák erdővédelmi szerepe Európában című tanulmányt.)

Az erdei vöröshangyák hatalmas fészke igazi erődítmény

3 / 13

Fotó: Tóth Judit

Az erdei vöröshangyák legendás kapcsolatot ápolnak a levél- és kéregtetvekkel, nem bántják azokat, a tetvekből kisajtolt mézharmatra fáj a foguk. A kapcsolattal nemcsak ők, de a megcsapolt tetvek is jól járnak, mivel a hangyák védelmét élvezik más rovarokkal szemben.

A vizsgálatok szerint az erdei vöröshangyák fészekdombja közelében álló fákra jó hatással van a hangyák közelsége. Részben azért, mert az azokon próbálkozó kártevőket könnyebben felfedezik a hangyák, részben pedig azért, mert a bolyban raktározott táplálék, a hangyatetemek tápanyaggal látják le a közeli fákat.

Az út nagy része telepített fenyvesben vezet

4 / 13

Fotó: Tóth Judit

Beszédes nevű erdőlakók

Alig haladtunk tovább, ismét megálltunk, mert kisfiam meghallott egy csilpcsalpfüzikét. A madár hangját már nagyon jól felismeri, de őt magát még soha nem látta. Most szerencsénk volt, és ha röviden is, de megmutatta magát a jellegzetes hang gazdája. A csilpcsalpfüzikék esetében is hasonló a feladatmegosztás, mint sok más madárnál. A fészket a tojó építi és ő neveli a fiókákat is, a hím mindebben nem segít, cserébe viszont hevesen védelmezi területét.

A csilpcsalpfüzike hímje éberen figyel

5 / 13

Fotó: Szelényi Balázs

Az úton alig találkoztunk pár túrázóval, érdekes élőlényekből azonban nem volt hiány. Az ösvény egy pontján például galacsinhajtó bogarak ténykedtek szokásos sietséggel, de ahogy jobban megnéztem őket, a lábuk furán pókszerű volt. Utólag kiderült, a vicces nevű lőcslábú galacsinhajtókat (Sisyphus schaefferi) láttuk, akik hosszú, görbe lábukról kapták nevüket. Leginkább melegkedvelő tölgyesekben élnek, és más galacsinhajtóktól eltérően a hímek és nőstények közösen készítik el a galacsinjaikat, de általában a hímek görgetik azt. A trágyából készült galacsinokat a bogarak beássák a fészkükbe, és a lárvák táplálékául szolgálnak majd. A munka közben kisebb csetepaték is kialakulnak, mikor egy másik egyed meg akarja szerezni a galacsint.

Lőcslábú galacsinhajtó- különleges külsőhöz különleges név jár

6 / 13

Fotó: Szelényi Balázs

Amatőr természetbúvárok

A fenyvesen át vezető sárga jelzésről egy idő után újra áttértünk a tölgylevéllel jelzett töki tanösvényre, amely a töki szakadék peremén halad. A szakadék oldalát erősen benőtte már a növényzet, de lenézve a tetejéről így is érezhető a mélysége. Az ösvény jobb oldalán a fák között érdekes sziklaformákat, többek között egy nagy üreget látni. A táj az ösvényt szegélyező erdő miatt néha-néha mutatja csak meg magát. Uzsonnázóhelyünkről azonban, egy az úton keresztülhaladó széles repedés mellett, kicsit nagyobb rálátást kaptunk a tájból és a Gerecse hegyeiből.

Előtérben az ottjártunkkor még sárguló repce, háttérben a Gerecse hegyei

7 / 13

Fotó: Tóth Judit

Innen visszafordultunk, és először a tanösvényt, majd a sárga jelzést követve leindultunk a hegyről. Betértünk egy szép kis, szőlőültetvények szegélyezte tölgyesbe, melynek szélén ismét meg kellett állnunk, földben fészkelő vadméhek üregeit vettük észre. A magányos életmódú méhek a föld alatt alakítják ki fészküket, amelyek egy központi járatból és az abból kiágazó mellékjáratokból állnak, amelyek végén egy-egy ivadékbölcső van. Minden kis üregbe egy-egy petét rak a nőstény, és melléjük egy kis útravalót, pollen és nektár keverékét, amit a kikelő lárva szépen megeszeget majd.

Szőlők között, útban lefelé a hegyről

8 / 13

Fotó: Tóth Judit

Présházak és egy magányos templomrom

Az erdőből kiérve hamarosan elértük a hangulatos töki pincesor présházait, amelyek között van néhány különösen szép, felújított, régi épület. A nagy múltra visszatekintő töki szőlőtermesztést egyesek egészen a római korig vezetik vissza, de ami biztos, az Árpád-kor végén a zsámbéki szerzetesek már készítettek bort. A Nyakas-hegy lejtőin most a fehér borok dominálnak, de a 17. században inkább a vörös bort készítettek.

A hangulatos töki présházak között vezet az út

9 / 13

Fotó: Tóth Judit

Tök és környéke már a római korban is lakott hely volt, elképzelhető, hogy az itteni szőlőművelés is a római korig nyúlik vissza

10 / 13

Fotó: Tóth Judit

A zsámbéki romtemplomot a járványhelyzet miatt most kihagytuk, de a Tök határában álló Rossztemplom-dűlőben álló romhoz tettünk egy kitérőt. A román stílusú, egyhajós, Árpád-kori templom a jelenlegi falu elődjének plébániatemploma volt. Nem sokáig használták azonban, valószínűleg a 13. században épülhetett, de már a török hódoltság előtt elhagyhatták azt. A még álló falak 5-6 méter magasak, és kivehető a hajóhoz illeszkedő félköríves szentély is.

A töki romtemplom egy kukoricatábla közepén áll magányosan

11 / 13

Fotó: Tóth Judit

A román stílusú templom a középkori falu plébániatemploma volt

12 / 13

Fotó: Tóth Judit

A templom rekonstrukciós rajza

Forrás: Digitális Képtár, Tök

13 / 13

A környéken sokkal korábbi emlékek is vannak. Errefelé vezetett át a „Nagy útnak” nevezett római út, melynek egyes szakaszain ma is megvan a kőburkolat. Számos más római emlék is található errefelé, többek között a rómaiak által felduzzasztott tó gátjának maradványai és egy kétlyukú kőhíd. Szóval, bőven van még mit felfedezni.