Ember tervez, Isten végez - tartja a mondás. Másfél héttel a túra előtt beneveztem a húszas távra kis feleségemet is, ám sajnos ezúttal nem tudott velem jönni. Szerencsére ifjabb öcsém ráért, és kedve is volt, ketten keltünk hát útra. A húszas távra készültem, és tavalyról is ez volt ismerős. Az iskola előtt aztán kiderült, hogy sokan mások is így döntöttek, percekig tartott parkolóhelyet találni. Ez az érzés megmaradt a rajtcsomag átvételekor is. Sorok kígyóztak, és újra örültem, hogy megkönnyítettem saját életemet az előnevezéssel. Az ellátásra jellemző egyébként, hogy már itt a kezünkbe nyomnak egy túró rudit.

1 / 17

Ragyogó napsütésben vágunk neki Balatonarács utcáinak. A valamikor önálló település megőrizte bájos, egyedi hangulatát Füred részeként is. Békés, csendes házak között haladunk a piroson, aztán a református templom közelében megyünk tovább. Majd jön egy hajtűkanyar, kis fahíd, ligetes pihenő, és máris előttünk magasodik a Péter-hegy. Nem csak távolról tűnik meredeknek, 900 méteren 134 métert emelkedik az utunk, ez bizony 151%! Alaposan megdolgoztat bennünket, és ahogy elnézem, a többi túratársat is. Szerencsére a terep kifogástalan. Eszembe jut a nyári Kék Balaton-túra, amikor itt (ellenkező irányban) szakadó esőben, felázott ösvényeken és sziklákon robogtunk lefelé. Most ugyanezen a kéken stabilan - csak lassabban - jutunk fel, erőfeszítéseinket a gyönyörű természet jutalmazza. Ahogy a nap folyamán még sokszor előfordul majd, „vörösszőnyeg-érzésünk” lehet, a tájra jellemző cserszömörce levelei keltenek egészen egyedi, őszi hangulatot.

2 / 17

Két kedves leány vár a tetőn pecséttel, sokan szusszanják ki magukat, kilátás azonban sajnos itt nincs, csak egy magassági pont. Sebaj, lesz majd az is, mehetünk tovább, jó érzés kipipálni ez első megmérettetést. Szép őszi erdők között veszítjük a szintet, kellemes futásra ösztönöz a szolid lejtő. Letérünk a kékről, szalagozott szakasz jön, kifogástalanul jelzett, figyelni sem kell. Itt is sok társat előzünk, hosszú balos kanyar, tisztás. Futó srác megy el, váltunk pár szót, örülünk a langyos, őszi időnek. Innen remekül vissza lehet tekinteni ez előző szakaszra, és egyúttal előre is: lejtő, ligetes részek, pompás kilátások. Lentebb pedig már felbukkan a következő látnivaló, a vadaspark kerítései és útjai, ahol a második ellenőrzőpont vár.

3 / 17

Nem csak pecséttel. A szerény táv ellenére is bőséges az ellátás, meg a választék is. A felnőtt túrázók pálinkát és forralt bort is kapnak, afféle szív- és lélekerősítőnek. De pogácsa is jut mindenkinek meg forró tea, mindkettő igen kellemes. Ifjú legény segédkezik az ellátásban; buzgó gondossággal tölt, szívélyesen kínál, jó érzés még nézni is. Nem ő az egyetlen fiatal, ezen a szakaszon együtt halad mindhárom táv, és sok gyerekes családot is látunk a tízesek között. Közöttük elvegyülve folytatjuk utunkat, ami a vadkerítések között vezet, muflonok és dámvadak mellett. Kipróbáljuk az egyik magaslest, ahonnét remek a panoráma, átkelünk a kis fahídon, aztán máris a Koloska-völgyben találjuk magunkat.

4 / 17

A hasonló nevű sziklák és forrás mellett megyünk el, pihenő és erdei tornapálya pázsitja gyönyörködtet. Meg persze az őszi erdő, a sok színben pompázó fák és bokrok látványa, november van, ajándék minden ilyen gyönyörű nap. Igaz, közben a napsütés fátyolfelhők mögé szorult, de a hőmérséklet nem csökkent, és a hangulat sem romlik. Északkelet felé haladunk, balról sziklák és a zöld kereszt jelzés. Itt köszönnek el a tízesek, a Hamvas Béla emlékhelynél. Ellenőrző pont is van itt, különleges cukorkákkal lepnek meg bennünket, az egyesület kezdőbetűivel.

5 / 17

Utunk lassan balra kanyarodik, hogy aztán egy nyílegyenes szakasz vigyen a túra legnyugatibb sarkáig. Addig azonban folyamatos, egyre erősebb emelkedő vezet fel a Recsek-hegyre, ami - trükkös módon - a végére durvul be. Igaz, ez utóbbi szakasz már csak kb. 100-120 méter, de határozottan meredek. Mindeközben sziklás, technikás is. Jó fújni egyet a tetőn, ahol stílszerűen egy Balaton-szeletet választhatunk, meg egy kis további emelkedést is, ha szeretnénk letekinteni a Noszlopy Gáspár-kilátóból. Naná, hogy szeretnénk, ha már eddig eljöttünk. Nem minden nap adódik alkalom megcsodálni a Balaton-felvidéket felülről. Balra a már bejárt részek, jobbra előttünk meg a ránk váró szakasz, induljunk hát tovább! Kereszteződés jön, elköszönünk a zöldtől (a harmincasok mentek tovább arrafelé), és lassan féltávnál vagyunk.

6 / 17

Lejtős szakasz, a tó felé vezet, ritkás erdők, köves utak jönnek. Aztán kellemes ösvények, majd egy hosszú fűvel borított, imitt-amott egy-egy fával tarkított rét. Szinte szavannára hasonlít, de az itteni pont és a forró tea emlékeztet, hol is vagyok: ez a Nagy-mező. Iszunk egyet, elropogtatunk pár nápolyit is, és folytatjuk utunkat. Vízműtelepet kerülünk, aztán aszfalt jön, Füred első házait érintjük. Nézd, tesó, balra az ott a Tamás-hegy - oda még felnézünk. Elhaladunk egy hatalmas tölgy mellett, a tábla szerint 300 éves, a térképem szerint „csak” 200.

7 / 17

Sárga kereszt, majd újra szalag, és becsatlakozunk megint a zöld sáv jelzésbe. Balról a Lóczy-barlang lépcsője, itt megy fel a zöld háromszög a kilátóhoz, gyönyörű szakasz. Mi azonban kerülünk egyet, füredi házakat érintve megint a balatoni kéken találjuk magunkat, az „Aranyember útja” következik. Balatonfüreden Jókai igazán közkedvelt, mint ahogy ő is nagyon szeretett ide jönni. Egykori villája ma emlékház, húsz nyarat itt töltött (és itt vetette papírra az Aranyembert is). Az ő nevét viseli út, park, no és kilátó is, ahová történetesen igyekszünk. Felfelé vezető utunk kiindulásánál ropogós almát kapunk a pecsét mellé, és nekiveselkedünk a föld-fa lépcsőknek.

8 / 17

Kattints a képre a nagyított panorámáért!

A fokok nem szokványos méretűek, figyelni kell, pedig érdemes közben előre is tekinteni a felettünk magasodó kereszt felé. Néhány éve állították helyi kezdeményezésre, és igencsak pompás helyre került, lenyűgöző a kilátás a városra és a Balatonra, beleértve persze Tihanyt is. Kattognak a fényképezőgépek, hatalmas plüssoroszlán csal mosolyt az arcokra, aztán rövid szusszanás és folytatjuk az utat. Felfelé, mai utolsó emelkedőnk, a Tamás-hegy oldalában. Közben hol balról, hol jobbról érdemes a panorámában gyönyörködni, máskor meg az előttünk pompázó cserszömörce-ligetekben. Aztán az utolsó ellenőrző pont, a kilátó, kötelező fotó, a félsziget és a túlpart meglehetősen párába burkolózik, de így, sejtelmesen is igen szép.

9 / 17

Köves-sziklás a lefelé vezető út: hamar lehoznak a szalagok a kék új vonaláról, és visznek le a régire. Technikás terep, figyelni kell, de akár futni is lehet, tehát futunk. A panoráma lenyűgöző. Előbb balra a Péter-hegy és a völgy felé, majd előttünk, lent a város látványa nyűgöz le. És a hihetetlen mennyiségű cserszömörce, szinte lángol a táj, üres telek sűrű bozótosában kanyargunk, már látjuk a sulit! Még egy kevés aszfalt, kutya póráz nélkül, de nem bánt, hát persze. És itt a hátsó bejárat, udvaron át, nézzük csak, három-huszonkettő, szuper! Sikerült a tervezett három és fél órás teljesítés, sok-sok fotóval, ellenőrző (és ellátó) ponttal, kilátással. Szép kitűző és profi emléklap, forró tea… de a mákos tészta mindkettőnknek kimarad. Ebből Hatlépcsős lesz, tesó, sejtettük is. Gratulálunk a szervezőknek, mosoly a pici babának, majd IVV-pecsét és elköszönünk: nagyon szívesen jövünk jövőre is!

10 / 17

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!