Öt nap Skócia „kéktúráján"
Annak ellenére, hogy ezer méteres magasságig sem emelkedik, a skóciai West Highland Way túraútvonal drámai díszletek között kanyarog a Skót-felföldön. A túrát nemrégiben teljesítő Molnár Barnabás mesélt nekünk a tapasztalatairól.
„Nem tudod elcsalni, még levágni se tudod. Ha bármi miatt kerülnöd kéne, nem fog menni, mert az ösvényen kívül minden más szinte járhatatlan „mocsár” vagy sűrű erdő. Arra kell menned, és kész” – meséli Molnár Barnabás „Skócia kéktúrája”, a West Highland Way terepi viszonyairól. „Sokszor előre látod a következő 10-20 kilométert, hogy merre fogsz menni.” Barnabás szeptemberben egyben teljesítette Skócia legnépszerűbb hosszútávú túraútvonalát, a nagyrészt fátlan Skót-felföldön tekergő, 154 kilométeres ösvényt, ami azért korántsem eseménytelen vagy unalmas.
„Lényegében azt tudnám mondani, hogy erdős, sűrű növényzetből megyünk egy fák nélküli, sziklás, kitett, fennsík jellegű vidékre. Szépen fokozatosan változik a táj. Körülbelül így tudnám bemutatni.” A nyílt, füves táj persze ránézésre sem unalmas, jobbra-balra hol szögletes leszakadásokkal szabdalt, hol lankás, zöld hegyek nőnek ki belőle több száz méteres magasságig. Ami nem hangzik tekintélyesnek, csakhogy: „Ott majdnem minden nulláról indul, tengerszinten van. A túra nagyrészt alacsonyan megy, és egy 300 méteres hegy is nagynak tűnik, amikor ott mész el szinte alatta. Teljesen más értelmet nyernek a méretek, mint itthon.” Ennek megértéséhez érdemes megnézni Molnár Barnabás alábbi túravideóját, ami elejétől a végéig bemutatja az útvonalat.
Éppen ezért a West Highland Way ideális célpont azoknak, akik Magyarországtól nem túl messze keresnek a hazai viszonyokhoz képest „egzotikus” tájon vezető, belátható időn belül teljesíthető, mégis hosszú túraútvonalat. Ráadásul az ösvény a nyugat-európai, gondosan kiépített túrák sorába illik, kempingjei, szállásai és egyéb szolgáltatásai közül tetszés szerint válogatva végigjárható nagy hátizsákkal, vadkempingezve, kényelmes kempingekben sátrazva vagy éppen szállásról szállásra vándorolva. „Szépen ráépült az infrastruktúra: egy nap több kisebb települést vagy ha nem települést, akkor camp site-ot vagy nagyon félreeső kis hotelt érintesz, és a legrosszabb esetben is tudsz szerezni pikk-pakk egy fuvart a legközelebbi helyre.”
Szélesvásznú tájkép százezer túrázóval
De aki a tájra szeretne fókuszálni, és csak sétálna egy kiadósat a szélesvásznú skót tájképben, az még a felszereléseit is átpasszolhatja: „Több emberrel beszélgettem, akik az első két napot végigszívták nehéz zsákokkal, és mondták, hogy nem bírták volna úgy végigcsinálni. De ha már eljöttek ide az ország másik felébe, most már nem akarják feladni, ezért intéztek csomagtranszfert, és kempingről kempingre mentek nehéz hátizsákok nélkül”.
A túraútvonal Glasgow elővárosában, Milngavie-ban kezdődik, és Fort Williamben, a Loch Linnhe partján fekvő, festői kisvárosban végződik – persze mindkét irányban járható. Nem érint sok települést, de a falvak is fel vannak készülve a látogatókra. Ahogy Barnabás mondja: „mindegyik hotel számít a túrázókra is, be se kell menni vizet kérni, mivel kivezettek egy csapot, oda van írva, hogy ivóvíz, odamész, töltesz belőle, mehetsz tovább.” Az ösvényt évente több mint 30 000-en teljesítik, és 100 000-nél több ember gyalogol legalább egy szakaszán. Ennélfogva nem is meglepő, hogy becsületkasszás, önkiszolgáló dobozok is akadnak mellette: „Mindenhol ki vannak rakva. Főtt tojást is tudsz venni. Naponta töltik, és tényleg mindenfélét vehetsz, női betéttől kezdve sütiken át a szendvicsekig; nagyon meglepődtem, mi mindenre gondolnak. És mindenhol ki van rakva a kis fejháló, 6-tól 12 fontig változott az ára, de minden pénzt megér.”
„Mintha meggyulladna körülötted az atmoszféra"
Az emlegetett fejháló a skóciai túraszezon nagy részében elengedhetetlen, ugyanis a roppant kellemetlen rovarfelhő jelenti az útvonal talán legnagyobb kihívását. Ahogy Barnabás taglalja: „Azt hittem, hogy elég lesz a fejháló, meg majd hessegetem, mint az otthoni szúnyogokat, de ez kibírhatatlan. Nem is tudnám mihez hasonlítani. Olyan, mintha meggyulladna körülötted az atmoszféra. Állsz és érzed, hogy mindenhol ott vannak. És nem is érzed, hogy elkezd csípni, csak amikor már késő, akkor már úgyis ott a folt.”
A helyben midge-ként ismert, apró vérszívók ellen a bőrfelületek elfedésén és a fejhálón kívül az egyetlen fegyver a mozgás, vagy esetleg várhatunk a szélre: „Ha nem fúj a szél, vagy nem szemereg az eső, nagyon gyorsan körbevesznek. Viszont nem kell hozzá nagy tempó, hogy lesétáld őket. Nem követnek nagyon agresszívan, és hogyha normális, andalgós tempóban sétálgatsz körbe-körbe a kempinghelyen, akkor tudsz nyugodtan vacsorázni is. Emiatt a sátorállítás után nyugodtan számolj hozzá még kb. 2 kilométert. Vacsora vagy fogmosás közben folyamatosan menned kell, reggelihez ugyanez.”
Persze először egyszerűen meg kell őket szokni: „A második este próbáltam a sátor környékén ténykedni, és azt néztem, hogy tele vagyok velük. Szerencsére hosszú ruhában voltam. Mondom, jó, hát ez esélytelen, akkor azt fogom csinálni, hogy bedobom magam a sátorba, és ott elintézek mindent. Lesöpörtem őket, amennyire tudtam, fogtam a zsákomat, megpörgettem, odaszaladtam a sátorhoz, behúztam a külsőt, bevetődtem a belsőbe, behúztam a belsőt. Annyit kell elképzelni, hogy feküdtem oldalt, rajtam a fejháló, a hátizsákom, semmi nincs belőle kiszedve, csak a sátor. Úgy éreztem, hogy még bent is vannak, és úgy éreztem magam, mint a Harry Potterben Voldemort, amikor a pályaudvari pad alatt kuporog. Ez mekkora nyomorult helyzet, de semmit nem tudtam csinálni, se átöltözni, se ezt, se azt! Mondom, jó, ez így nem maradhat, ki kell menni, és akkor tűrni kell egy kicsit.”
Körülmények és anyagiak
A vadkempingezés az útvonal mentén többnyire lehetséges, csupán egy szakaszon, a Loch Lomond körüli nemzeti park területén engedélyhez kötött: „Négy héttel előbb kell engedélyt kérned, és általában kapsz is. Négy font, és megkapod, csak annyi, hogy meg kell nézned egy tűzgyújtós videót, meg hasonlókat, hogy ne tegyél kárt a környezetben.” A terep egyébként viszonylag lapos, de mégsem a sátrazók mekkája: „A felföldi táj teljesen más, mint amit itthon megszoktunk. Jó sűrű fű van kétoldalt az ösvény körül, és azt gondolnád, hogy rá tudsz lépni, mert ott járkálnak a birkák is. De megpróbáltam én is kikerülni egy nagyobb pocsolyát, és bokáig belesüllyedtem.”
A túra második fele, a nyílt, menedék nélküli terep sajátos következményekkel is jár: „Ajánlják a hivatalos honlapon is, hogy ahol lehet, használd a nyilvános vécéket. Úgy voltam vele, hogy biztos azért, hogy ne dobálják szét a zsepiket. De nem. Nem tudsz elbújni, sehol nincsen fedezék, két-három kilométerre ellátsz mindkét irányban. Premier plánban nézhetnek, plusz, amit mondtam, hogy lelépsz az ösvényről és bokáig süllyedsz”. Viszont az ösvény tökéletesen járható: „Köves, döngölt, régi hadiút, amin anno el tudott menni egy szekér is, így jól masszírozza a talpat, úgyhogy vastagabb talpú túracipő azért javasolt.”
A híres és népszerű túraútvonalakhoz hasonlóan a West Highland Way is közösségi élmény, aminek a helyiek is részesei: „A skót emberek világi kedvesek mindenhol. Nem is vagy fizető vendég, leülsz a padjukra, és ők mégis tök szívesen beszélgetnek veled. Mindenki tudja, hogy te ezt a túrát csinálod, és merrefelé fogsz továbbmenni. A takarítónőtől a buszsofőrön át, a legfancybb hotelből kijövő luxusnagyikig, mindenki szívesen beszélget a túrázókkal.”
A túrát Barnabás 5 és fél nap alatt teljesítette, a többség ennél ráérősebben, kb. 1 hét alatt szokta. A 154 kilométerre összesen mindössze 3155 m szintemelkedés jut, így bárkinek ajánlható, aki szereti a hosszabb, de belátható időn belül végigjárható útvonalakat. És hogy mennyibe kerül? „Itthonról nagyon sok kaját vittem ki, hogy minél kevesebbet kelljen odakint vásárolni. Repülőjegy nélkül, a kempingek és szállások árát, a kaját, a buszokat és vonatjegyeket is beleszámolva úgy kb. 130 ezer forintot költöttem.”
A West Highland Way az OKT-hez hasonlóan pecsételve is teljesíthető, ehhez egy passportot kell megvenni, amibe aztán be kell ütni a pecséteket. „Rengeteg pecsételőhely van ahhoz képest, hogy mennyi települést érintesz. De sokszor úgy kell kutatni a pecséthelyeket, hogy most akkor annál a bácsinál van, vagy ennél, vagy a boltba kell bemenni, és ott kell kérni, vagy a kocsmába, mert kihelyezett pecsét nincsen sehol. Mindenhol valakitől el kell kérni és ő pecsételi be, nem te.”
Molnár Barnabás egyébként az egyik legnépszerűbb magyar túravideós, csatornáján ott vannak videósorozatként például a teljes OKT- és DDK-túrák. A rögzített kameraállások persze nem kevés pluszmunkát jelentenek: „Nehezen engedem el, hogy videót is csináljak egy-egy túráról, pláne, ha az egy kicsit érdekesebb is. Amikor ott vagyok és csinálom, akkor sokszor élem meg kvázi munkaként, még ha nem is fizet érte senki. Példaként: ez nem úgy működik, hogy megérkezünk a campsitera, ledobjuk a cuccot és sátrat állítunk, hanem kell megérkezős-, lepakolós- és sátorállítós felvétel, majd ezek után érkezem meg ténylegesen az adott helyre. Néha ez fárasztó, és plusz erőfeszítést igényel, de egyébként a végeredmény miatt számomra mindig megéri, és szeretem csinálni.”
Elindulni, Barnabás szerint, késő tavasszal vagy kora ősszel érdemes, amikor a rovarfelhő nincs vagy kevésbé van jelen, és a hőmérsékletek is kellemesek – esőre azonban mindig készülni kell. A galériában Molnár Barnabás további fotóin lehet nézegetni a skóciai tájat, aki pedig esetleg kedvet kapott a WHW teljesítéséhez, vagy többet szeretne megtudni róla, az itt találja az útvonal hivatalos oldalát.
Ha hosszútávú túrát teljesítesz távol Magyarországtól, és beszámolnál a tapasztalataidról, a külföldi vándortúrákat teljesítő magyarokat bemutató Thru-hike rovatunkban a helyed! Keresd a szerkesztőséget a domsodi.aron@termeszetjaro.hu e-mail-címen, és felvesszük veled a kapcsolatot.
A thru-hiking kifejezésnek nincs pontos magyar megfelelője, előre kijelölt, hosszútávú útvonalak egyben, megszakítás nélkül történő teljesítését jelenti. Thru-hike blogunkban bármilyen külföldi, többnapos túra végigjárását szívesen bemutatjuk a segítségetekkel, a fotóitok felhasználásával.
Via Francigena: És a végén vízzé válik a test
2024.09.03.Ha azt gondoljuk, hogy Olaszországban mindig süt a nap, akkor tévedünk. Ha még azt is gondoljuk mellé, hogy az írek már igazán hozzáedződtek a vízben gazdag időjáráshoz, és meg se kottyan nekik némi csapadék, akkor újfent tévedünk. Ilyen tévedések nyomán kerültem egy kivételesen szürke reggel egy kopott neonfénnyel megvilágított kávézóba Tony és Fergal mellé Vetrallában.
→ Tovább
Via Francigena: A „ciao” szó varázsereje
2024.08.06.Reggel fél 8-kor még mélyen alszik Radicofani, de a nap már finoman ébresztgeti az utcákat, és olvasztja a csokoládét a teraszon felejtett croissantban. Egy csapat biciklis ül le mellettem, ráérősen koffein- és cukorlöketet vesznek magukhoz, mielőtt nekiindulnak a vasárnapi etapnak. Radicofani-Firenze. Szép táv – bólogatok –, nem lehet majd lazsálni, hagyom, hogy meséljék, merről jöttek és hová tartanak. Egy capuccinónyi találkozás, nem kevés. Majd a fejemre kapom a kalapom, „ciao-ciao” intünk egymásnak az olaszokkal, és azonnal még egy kicsikét szebb lesz a világ. Próbáljátok ki, a ciao szónak varázsereje van.
→ Tovább
Sósivatagtól az esőerdőig – Bringával Dél-Amerikában
2024.07.24.Miért indul neki valaki nyolc hónapnyi tekergésnek bringával a legvadabb kontinensen, Dél-Amerikában? Rengetegszer hallottam ezt a kérdést, de bennem már csak Bolíviában, a harmadik nap reggelén merült fel először. Elállt az eső és a sátor cipzárját kihúzva csak azt láttam, hogy három fekete bika bámul velem szembe, azt várva, mikor kezdem már kirázni a vizet a piros ponyvából.
→ Tovább
