Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2023. április 2.

Pazar sziklakilátók a Bükk-fennsík peremén: a Tar-kő és a Három-kő

Fent ülünk a felhőkkel kacérkodó, tar homlokú hegytetőn. A világ összes gondja odalent maradt, átölel a csend, melyet csupán a bozótosból felcsendülő, vidám madárcsicsergés tör meg olykor-olykor.

Körülöttünk a tavasz hírnökei, apró sárga virágok kukucskálnak a sarjadó füvű szirti sziklagyepek zöldellő szőnyegéből. A Déli-Bükk lábaink előtt hullámzó lankái a látóhatár peremén lágyan simulnak bele az alföldi rónaság fátyolos messzeségébe. Jó itt ülni, csak lenni, és élvezni ezt az oly ritkán tapasztalható, léleknyugtató miliőt.

Nagyjából ez az a hangulat, amelyért egyszer mindenképpen fel szerettem volna hozni a családomat a Bükk-fennsík legendás magaslatára, a pazar kilátásáról híres Tar-kőre. Túráim során többször érintettem már ezt a 949 méter magas, gyönyörű sziklaszirtet, valamelyest ismerem is a környéket, éppen ezért igyekeztem egy nem túlságosan hosszú, de a lehető legtöbb élményt nyújtó körtúrára felfűzni a Tar-kő és a közelében emelkedő, valamivel alacsonyabb, de nem kevésbé látványos Három-kő felfedezését.

A Felsőtárkánytól pár perces autóútra fekvő, közismert erdei parkolóból, a Hereg-rét zöldellő rétjéről indulva kezdjük meg kalandosnak ígérkező túránkat. Egy széles szekérútra térve a kék + jelzést fogadjuk magunk mellé kalauznak, bár az előttünk magasodó, két, ijesztően hatalmas mészkőszirt nem hagy kétséget afelől, hogy jó irányba indultunk el. Bevallom, innen nézve ebben a pillanatban a helyzetünk némi aggodalomra ad okot, a Bükk-fennsík déli peremén sorakozó monumentális kövek sorát keletről lezáró két óriási hegy látványa meglepő gyorsasággal döngöli az út porába túrázói önbizalmunkat. Tényleg oda akarunk felmenni? Négyszáz méter szintkülönbség, alig négy kilométeren, no, ez azért nem lesz piskóta.

Mint minden nehézséget az életben, ezt is lépésről lépésre kell leküzdeni, így persze nem is tűnik olyan nehéznek. Egyre feljebb kapaszkodunk a Tar-kő erdő borította oldalában. Egyszer széles szekérúton vidáman beszélgetve haladunk, máskor szűk ösvényeken gyakran meg-megállva, levegőért kapkodva küzdünk meg minden egyes méterért, de haladunk kitartóan. A 700 méteres magasságban található Toldi-kapu közelében az addig uralkodó, melegkedvelő tölgyes hirtelen, szinte egy pillanat alatt vált át a hűvös hegyoldalak erdőalkotó fafajtájára, a bükkre. Az oszlopcsarnokszerű, ezüstös törzsű bükkerdő hűvös fuvallata jelzi számunkra, hogy immár közvetlenül a Bükk-fennsík hatalmas mészkőplatója alatt állunk.

A fennsík peremén futó országos kék jelzés gyöngysorként fűzi fel a szebbnél szebb bükki „köveket”, köztük – egy apró kitérővel – a Tar-kő sasbércét is. A Toldi-kaputól a zöld jelzésen, meredeken emelkedő, cserébe gyönyörű erdőben kanyaró ösvényen érjük el az Országos Kéktúra útvonalát, melyen keleti irányt tartva hamarosan megpillantjuk a Bükk hegység emblematikus csúcsát, utunk első célpontját, a 949 méter magas Tar-kőt.

Bár a kilencszázas bükki hegyek rangsorában magasságával csupán a nyolcadik helyen áll ez a legendás mészkőszirt, a meredek sziklafal peremén ücsörögve, és a lábaink előtt lágyan hullámzó tájat csodálva mégis úgy érezzük, hogy szinte a világ tetején vagyunk. Lent a mélyben, messze alattunk az emberi élet kellékei, a girbe-gurba lillafüredi országút, a Hereg-réten parkoló autók, és a távolban felsejlő Eger házai mind-mind jelentéktelennek, parányinak tűnnek. Jó itt lenni, bámészkodni, elmajszolni egy szelet csokit, vagy éppen egy szendvicset, és ha csak egy félórára is, de felülemelkedni a hétköznapok minden gondján-baján.

A Tar-kőről csupán egy fertályórányi séta a valamivel alacsonyabb, de szépségben nagyobb testvérével bátran vetekedő Három-kő tágas szirti sziklagyepe. Az országos kékről a hóvirágmező szegélyezte zöld csúcs jelzés vezet a Bükk-fennsíkot délről védelmező hatalmas kövek sorát keletről lezáró pazar sziklaoromhoz. Azt tudtuk eddig is, hogy a magasabb hegyeken akár egy hónapot is késhet a tavasz, mégis meglepetésként ér minket a Három-kő jókora töbreinek védelmében megbújó rengeteg kis hóvirág.

A Tar-kőn tapasztalt varázslat a Három-kő még kissé kopottas, de már biztatóan zöldellő, apró sárga virágcsokrok által tarkított sziklagyepén folytatódik tovább. A rét tágasabb, mint odaát, pihenésre, piknikezésre csábít. Szemmel láthatóan vannak, akik fel is készültek erre, családok jöttek fel ide, hogy élvezzék a tavaszi napsütést, az ébredező erdők illatát, a pazar kilátást, és a vidám madárcsicsergést.

A Három-kőről széles csapáson, a zöld háromszög jelzésen indulunk tovább. A fiatalos bükköst évszázados tölgyek és bükkök alkotta vegyes erdő váltja, melyben utunk ösvénnyé szelídülve, kidőlt fákat kerülgetve vezet a híres Nagymezőről érkező zöld sáv jelzésig, amely a Hereg-rétre kalauzol vissza minket. Ezt az utat – és még sok másikat is a Bükk hegységben – nyugodtan elnevezhetnék „Mészégetők Útjának”, ugyanis lépten-nyomon belebotlunk a pár évtizeddel ezelőttig még aktívan művelt érdekes mesterség, a mészégetés során kialakított kemencék itt hagyott nyomaiba.

Mielőtt visszaérnénk a Hereg-réten várakozó autónkhoz, még egy kis plusz meglepetést is tartogat számunkra a Bükk. A zöld jelzésről pár lépésnyit letérve felfedezzük a Három-kő árnyékában szerényen meglapuló Muflon-kőt. Ennek a rejtett kis sziklakilátónak az Eger-Lillafüredi országút Pazsag-völgyi nagy kanyarjára, és a Déli-Bükk hegyeire nyíló pazar panorámájával búcsúzunk rövidke, ám élményekben annál gazdagabb túránk után a Bükk hegység vadregényes tájaitól.

A cikk először 2020 áprilisában jelent meg.

Teljesítménytúrázás kutyával

Teljesítménytúrázás kutyával

2024.12.04.

Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.

→ Tovább
Örményország keleten innen, nyugaton túl

Örményország keleten innen, nyugaton túl

2024.10.28.

„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.

→ Tovább