A Pilis rejtekén, meseszép környezetben fekvő, minden oldalról erdővel körülvett Pilisszentlélek alkalmas kiindulópontja bármilyen kirándulásnak. A csendes kis falucska, eredeti nevén Szentlélek, napjainkban közigazgatásilag Esztergom része. A hegyek katlanjában, apró házai fölé magasodik a Fekete-kő, szlovákul Hrebeny. Alig többen, mint 300-an lakják, többségében szlovák nemzetiségűek. Történelme egybeforrt a hajdanán itt élő pálosokéval, melyet kolostorromjuk is tükröz. Eredetileg királyi vadászterület volt, majd IV. Béla az 1200-as években az itt letelepedett szerzeteseknek adományozta.

 

A község honlapján olvashatók szerint, lakói hiszik, hogy „Dobogókőn kívül is van élet a Pilisben”, aminek bárki utána is járhat. Mi is kíváncsiak lettünk, ezért felkerekedtünk. A Két-Bükkfa-nyereg után csak pár kilométer, és a völgybe érkezünk. A fő utcáról mindkét irányba indulhatunk túrázni. Az egykori pálos kolostor romja csábító útirány. A piros jelzést követve, az utolsó ház mellett tértünk be az erdőbe. Nem kellett sokat sétálni, és egy szép rétre érkezvén előttünk állt a szent épület megmaradt fala. Az aszfalt, majd döngölt út magasra vezet, ezért azok is könnyen megközelíthetik, akik csak éppen kiruccanni akarnak.

 

Egyetlen magyar alapítású szerzetesrendünk története a Pilissel szorosan összefügg. Alapítójuk, Esztergomi Boldog Özséb javairól lemondva a remeteséget választotta. Egy látomásnak engedelmeskedve épült meg a klastrompusztai monostor, melyet később a 13. század második felében követett a szentléleki is. Alapítását 1308-ra teszik, bár a történészek régebbi eredetet valószínűsítenek. A mohácsi vész sajnos ezt a tájat sem kímélte, a szerzetesek elhagyták, a kolostor pedig az enyészeté lett.

 

Romjait ugyan 1928-tól elkezdték feltárni, de szerencsére a visszatemetésének következtében a II. világháború itt zajló eseményei nem károsították tovább. A 80-as években állították helyre mai formájára. 2008-ban ünnepelték 700 éves jubileumát. Népszerű kirándulóhely, ottjártunkkor is erről árulkodott a számtalan parkoló autó. Szalonnasütő és padok szolgálják a pihenők kényelmét. A romok körüli gyep a téli szürkeség ellenére is valószerűtlenül zöld. Nemcsak a kirándulók, de az eget kémlelő csillagászok is gyakran megfordulnak erre, mert itt a Pilis szívében minimális a munkájukat zavaró fényszennyezés.

 

Körbejártuk az épen maradt falakat, kissé elmerengtünk a történelem viharain, majd a maradványok mellett ismét követtük a jelzést. Egy sűrű cserjésben emelkedtünk az Égett-hársig. A nyeregben balra fordulva ugyanazon a jelzésen bandukoltunk tovább. Mellettünk a Fekete-hegy árnyékolt vonulatára és az alattunk elterülő falura nyílik páratlan kilátás. Hátunk mögé pillantva láthatjuk a völgyben hagyott kolostorromot is. A hideg ellenére megizzadva kapaszkodtunk fel a 478 méteres Felső-Ecset-hegyre. Az elágazásnál két választható irány mutatkozik, egyiket sem érdemes kihagyni.

 

Elsőként a pirosról letérve Esztergom felé vettük az irányt. A zöld jelzésű bal ágon, a hegygerincen sétáltunk tovább a Fehér-sziklák irányába. A panoráma szélesedett, így már a Visegrádi-hegység és távolabb a Börzsöny kontúrja is feltűnt a fák takarásában. Túlzás nélkül állítható, hogy a keresett sziklák a Pilis legszebb kilátású szirtjei, mégsem jelzi helyüket egy tábla sem. Az István-tető magasságáig haladtunk, de a sziklákat nem leltük. Kerítéssel határolt tisztás mellett merészkedtünk ki a peremre, de csak a szálfák közül tekinthettünk a távolba, ahol még a bazilika is sejthető volt. Az idáig vezető út sem adott okot aggodalomra, a keskeny gerincről mindkét oldalra messzire elláthatunk, de nem azt kaptuk, amit kerestünk.

 

Visszafordulva nem nyugodtunk bele a kudarcba, és a térképet is jobban szemügyre véve, a távolságokat megsaccolva kitartásunk elnyerte jutalmát. Egy erdőirtásos rész mellett, egészen a hegy szélére kilépve, képzeletbeli ösvényen jutottunk ki a sziklához. A hegység, nevét meg nem hazudtolva, kopasz, tonzúraszerű bérc pereméről tárta elénk páratlan szépségét. 180 fokban engedte láttatni magát a táj, Szentlélektől egészen Esztergomig. Nagy megelégedettséggel tértünk vissza a Felső-Ecset-hegyre, ahonnan az idő előrehaladtával sietve lépkedtünk a Hirsch-orom felé. Ezúttal óvatosabbak voltunk, próbáltuk a térképet jobban figyelni. Érdekes, halállal kapcsolatos földrajzi nevek tűntek fel. A piros jelzéstől keletre Csehhalál, Német gyerek halála nevek olvashatóak. Természetesen itthon utána is néztem, érdekes történetekre bukkanva. Pont a Turista Magazin cikkében leltem rá a magyarázatokra, melyek - nem a legkézenfekvőbben - az egykor itt áthaladt frontvonallal kapcsolatosak.

 

 

 

A Hirsch-orom egyike a legszebb, de legkevésbé zsúfolt pilisi kiszögelléseknek. A csúcsot jelző sziklához egészen keskeny földnyelv vezet, óvatosan közlekedjünk. A tél előnye a ritkább növényzet, ami szélesebb kilátást biztosít a nyári buja növényzet takarásával szemben. Látásunkat a lemenő nap alkonya már korlátozta, de így is elképzelhető a látvány szépsége. Az obeliszket Magyarország ezer éves fennállása alkalmából emelték Hirsch István királyi főerdőtanácsos tiszteletére. Az oszlop hátoldalán, a felsorolt nevek mellett érdekes, régi foglalkozások is szerepelnek, feltűnik az erdőlegény és az útkaparó elnevezés is.

 

Elmerülésre túl sok időnk nem maradt, vészesen sötétedett. Szerencsére a lefelé vezető út utolsó szakaszát a falu fényei tették láthatóvá. Pilisszentlélek bebizonyította, hogy erre is érdemes volt kirándulni, és újabb utakat tartogat.

 

 

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde

 

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!