Piliscsabától Dorogig a Potyautasokkal
Már régen terveztem bejárni a Kéktúra Piliscsaba–Dorog szakaszát a – már önjáró – gyermekeimmel, de meg akartam várni a jó időt és a hosszú nappalokat ezzel a szakasszal, mert a táv épp túl van a lélektani határon, amire azt mondom, kényelmesen teljesíthető egy nap alatt ügyes ovisoknak, vagy épp hátibabáknak.
A reggeli készülődés megint elég rohanósra sikerült, hiába keltünk időben. Robogtunk autóval Dorog felé, ahol az volt a terv, hogy vonatra pattanunk. Persze az sem lett volna tragédia, ha egyenesen Piliscsabára megyünk, és nap végén vonatozunk, de jobban szeretem a túra előtt letudni a logisztikát. Végül a vonatot kényelmesen elértük, szép kis társaság gyűlt össze a vasútállomáson. 15 perc vonatozás után jutottunk el Piliscsabára, ahol kezdésnek máris bekerültek az első kéktúrapecsétek a füzetekbe.
A település határától máris nagyon szép úton haladtunk. Én már többször bejártam ezt a szakaszt, és az maradt meg, hogy undok, süppedős-homokos az út Piliscsévig, de most elég kellemes meglepetés volt, hogy az elmúlt időszak esői összedolgozták a homokot, ami se nem süppedt, se nem csúszott, se nem volt sáros. Körben gyönyörűen zöldellt a természet, virágzott az akác, igazán idilli volt!
Hanna az elején a hátamon jött, nagyon cuki volt, ahogy ölelt hátulról és csacsogott a fülembe. De azért nála is közeleg a hordozós kor vége, már egész sokat tud sétálni, amit a túrán is bemutatott. Somival, a vele egyidős kis túrabarátnőjével megörültek egymásnak, és hol szaladva, hol sétálva, hol szökellve, hol békaugrásban haladtak előre. Somi is csak 3,5 éves, de neki van egy kisebb (és 3 nagyobb) tesója, így őt már nem hordozzák. Végigsétálta a 20 km-es utat, nagyon ügyes volt.
A túra első állomása Piliscséven a játszótér volt, odáig elég jól lehetett volna motiválni az önjáró csapatot, ha kellett volna, de egyáltalán nem kellett, olyan jól ment a bandázás, játék, és észrevétlenül fogytak a kilométerek. Persze azért megálltunk a játszón, folyamatosan pörgött a körhinta, röptében ettek az aprónépek, kellemesen ücsörögtek a szülők.
Igazából lehet, hogy ekkora túra is elég lett volna a társaság egy részének, de mindenki úgy jött ma kirándulni, hogy a szakasz teljesítése a cél.
A játszótér elhagyására a fagyi ígérete minden aprótalpút eléggé csábított, bár a fagyi jégkrém lett, mert mint utóbb kiderült, Piliscséven bezárt a cukrászda. A kocsmában így is eltöltöttünk újabb „kis” időt, mire mindenki megette a hűsítő finomságot, aztán hömpölyögtünk tovább.
Klastrompuszta előtt a vízmosásban áll egy fa, ami alól félig kimosta már a víz a talajt, ennek gyökerei olyanok, mint egy mászóka. Persze a gyerekek is belelátták ezt a lehetőséget, így a klastrompusztai újabb jégkrém előtt megálltunk még a fa mászókánál is.
Klastrompusztán rengetegen voltak a büfénél, sok biciklis, sok túrázó. Így egyértelmű volt, hogy nem kapunk meleg ételt belátható időn belül, maradt a hűsítő finomság és az, ami a táskáinkban lapult: szendvicsek, zöldségek és gyümölcsök felaprítva. Igazán nem éheztünk! Volt, aki még mesekönyvet is hozott, így a kisiskolás szekció meseolvasást tartott az ovisoknak, míg mi, szülők kicsit szusszantunk.
A következő etap nagyon szép volt egész Kesztölcig, mert itt fent megy a hegyoldalban a kék út.
Kétoldalt lengedezett az árvalányhaj, a nap már alacsonyról sütött, csodaszép látvány volt! Mielőtt lementünk volna a településre, tartottunk még egy rövid megállót, amikor kicsik és nagyok egyaránt leheveredtek a földre, megint előkerült a mesekönyv, és gyönyörködtünk a koraesti fényekben.
Kesztölc után hosszúnak tűnt az a szakasz, ahol csak akácos volt, de a gyerekek itt is nagyon ügyesen haladtak. Hanna és Somi megint felváltva futkároztak és sétáltak, aztán Dorog határában Hanna megint felkérte magát, ezúttal Gábor hátára.
Dorogon bekerült a nap negyedik pecsétje a füzetekbe, és elégedett volt mindenki, mert majdnem 20 km került a végére a lábainkba. Persze, amikor a gyerekek meglátták Dorogon, a vasútállomás mellett a biciklispályát, még tettek futva egy tiszteletkört rajta – nekik lehet, hogy mégis kevés volt a kilométer.
Galyatetőről Mátraházáig a Potyautasokkal
2025.02.28.Régen kéktúráztunk már. A térképet nézegetve a Galyatető-Mátraháza szakaszt szúrtuk ki a még nem teljesített szakaszok közül, ami Budapestről még értelmes idő alatt elérhető, és a két végpont között tömegközlekedés is van.
→ Tovább
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával
2024.10.15.Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.
→ Tovább
Két Kéktúra a Balaton-felvidéken kilátóban alvással
2024.10.04.A gyerekekkel még sosem aludtunk szabad ég alatt. Viszont már évek óta terveztük, hogy fent alszunk a Csóványoson a kilátóban. Eddig nem jött össze. Idén pedig elcseréltük a Börzsöny tetejét a Badacsony tetejére! Mivel a kint alvás még a hidegfront betörése előtt volt, nyitott tetejű kilátót kerestünk, hogy esélyünk legyen az augusztusi csillaghullásból látni valamennyit.
→ Tovább
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.
