Pomáz - Kőhegy - Szentendre (8,5 km, +262/-233 m)

Már éppen azt hittük, jön a tavasz. Végre elolvadt a hó, csak néhány helyen maradt meg az óriási, sáros dagonya. A télikabátokat már sikerült a kocsiban hagyni, hétágra sütött a nap, és bárányfelhős kék egünk volt, amikor Pomázon találkoztunk a többiekkel: Csillával és Flórával, Gloriával és Rajmival, Bettivel és Mátéval, valamint Andival, aki „csak” a 33 hetes pocakját hozta.

1 / 14

Már Pomázon belül akadt egy-két termetes pocsolya, amiket kerülgettünk, és mivel hét ágra sütött a nap, a pocsolyák gyönyörűen tükröződtek is, ezt ki is használtuk egy-egy fotóra. Barnus már a települést elhagyva azonnal el is aludt, így vígan beszélgethettem a többi anyukatárssal.

A Pilisnek ezen a részén még sosem jártam, így fogalmam sem volt, mire kell pontosan számítani: a térképen látszott, hogy vannak szintvonalak, lesz valami hegyecske, meg hogy talán erdőben megyünk, de arra nem számítottam, hogy ilyen gyönyörű erdő lesz, ekkora heggyel, ilyen kilátással! A tavasz első jelei is megmutatkoztak: mellettünk több helyen is patak zubogott lefelé, miközben a madarak vidáman csiripeltek.

2 / 14

Nagyon élveztük a kirándulást, mindenki nagyon jól bírta, gyerekek és felnőttek egyaránt! Pedig volt benne szint rendesen, kapaszkodtunk felfelé. Az idő kellemes volt, a szél nem fújt, sem túl meleg, sem túl hideg nem volt. Aztán végre felértünk a hegytetőre, ahol azért némi fuvallat támadt, hozzá pedig pazar kilátás társult. Ez volt a Petőfi-pihenő, ahonnan csodálatos volt a panoráma: alattunk Szentendre terült el. Innen látszott a Gomba-szikla is.

3 / 14

Ahogy továbbmentünk, a hegytetőn, a fennsíkon még egy óriási pocsolya tükrözte vissza az eget. Csalogatott, hogy készítsünk mellette egy csoportképet. Letelepedtünk a pocsolya mellett, a Kő-hegyi turistaház padjaira. Nagyon megörültünk, mert erre sem számítottunk, hogy itt egy rendes, kőház fog állni, lesznek padok, és kényelemben nyújtóztathatjuk ki magunkat és a gyerekeket túra közben. Az ebédet kint kezdtük, de a szél egyre erősebben fújt, így végül bementünk az épületbe, a büfébe.

4 / 14

Meleg volt, és ugyan hivatalosan a büfé nem volt nyitva, a tulaj volt olyan kedves, hogy beengedett, és ki is szolgált minket. Igaz, közölte, hogy ő épp délutáni csicsikáját kezdte volna épp meg, de ha már itt járunk, fogyasszunk is valamit. Mondjuk, palacsintát, mert csak az van. Kicsit olyan életérzésem támadt, mint Indonéziában, amikor a holland szörfkölcsönzősök reggae zenét hallgatva nyúltak a tengerparton, és vidáman cseverésztek a turistákkal. Végül palacsintát mégsem ettünk, de kávét, teát, üdítőt bőven fogyasztottunk. Még egy kötött kesztyűt is vettem, ezt is a hegytetőn árulták.

5 / 14

Jó sok időt hagytunk a gyerekeknek és magunknak is a feltöltődésre, így mindenki egy nyikk nélkül ment vissza a hordozóba. Innen végig lefelé kellett csak menni, továbbra is gyönyörű időben, jó társasában. Mikor megérkeztünk Szentendrére a Kéki kőbánya buszmegállóhoz, még lett volna fél óránk a busz érkezéséig. Úgy döntöttünk, kicsit továbbmegyünk, és a Skanzennél szállunk fel a buszra. Így azt a fél órát is hasznosan töltöttük, a végén pedig a picik úgy ültek a buszmegállóban, mint a verebek. Kicsit bandáztak, ettek-ittak, majd jött is a busz, amivel visszamentünk Szentendrére a HÉV-hez, onnan pedig ki-ki Pomázra a kocsijához, vagy Budapestre, végig BKV-val.

Pilisszántó - Pilisszentkereszt (13,5 km, +520/-520 m)

Március végén azt gondoltuk, ha már egyszer benézett a tavasz, nem fog meghátrálni. Hát tévedtünk: kegyetlenül visszatért a tél, pedig a Boldog Özsébes-kört már jó időre terveztük, mivel 13 km feletti volt a táv, és lakott terület csak az elején és a végén volt. De már annyira mehetnékünk volt, hogy bevállaltuk egy kis hóban is, gondoltuk, ha pelust kell cserélni, majd gyorsan tesszük.

6 / 14

Pilisszentkereszten találkoztam Bettivel, mert mi ketten voltunk autóval, így gyorsan egy kocsiba pattantunk, és átkocsiztunk a kiindulópontra, Pilisszántóra. A többiek, Csilla - Flóra, illetve Gloria (ezúttal Rajmi nélkül) itt csatlakoztak. Gyorsan neki is indultunk, fel a hegyre! Én a térképet elnézve sokkal durvább emelkedőre számítottam, de szerencsére olyan volt a turistaút kialakítása, hogy inkább lassan emelkedve, szerpentines hajtűkanyarokkal haladtunk felfelé, így kevésbé volt megterhelő. Ahogy egyre feljebb értünk, lett egyre havasabb a táj. Barnus elaludt, így teljes nyugalomban élveztem a természetet, tájat, panorámát - ami szinte minden lépéssel változott, szebbnél szebb lett a felfelé vezető úton -, no meg a remek társaságot! Olyan jó, hogy túra közben mindig ki lehet beszélni az ügyes-bajos dolgokat, az élményeket, mindent, ami magunk fajta édesanyákat foglalkoztat.

7 / 14

Hamar fent is voltunk a hegytetőn, ahol gyorsan le is pakoltunk a kilátó tövében. Minden aprónép felébredt, így tartottunk egy ráérős pikniket, a gyerekek futkároztak a pár centis hóban, aztán felmásztunk Barnussal kézen fogva a kilátóba, és annak tetején is megtett pár kört. Aztán egyszer csak bűzborzszag terjengett körülötte: bekövetkezett az, amitől tartottunk. Muszáj volt pelust cserélni, pedig legtöbbször egy ekkora túrát (különösen télen) simán kibír kaki nélkül. Így jobb híján kerestem egy szélmentes zugot, és ott cseréltem ki villámgyorsan a pelust. Barnus kicsit rossz néven vette, de szerencsére nem lett ettől semmi baja! Mikor végeztünk, ismét jókedvű volt.

8 / 14

A hosszúra nyúlt piknik után felpakoltunk, és mentünk tovább. Pár száz méter után Barnus nagyon elkezdett óbégatni, és a „letegyelek?” kérdésre határozott „iiiiii” válasz jött. Mivel a terep sima volt: aszfaltos út, szépen jött mellettem, hol kézen fogva, hol csak maga. Aztán kb. egy fél kilométer után elém állt, nyújtotta fel a kis kezecskéit, és ezúttal a „felvegyelek?” kérdésre hangzott a lelkes „iiiiiii” válasz. Innen boldogan utazott tovább a hátamon.

9 / 14

Pont jókor jött a felkéretőzés, mert utunk az erdőben folytatódott, keskeny, vékonyan hóval és vastagon sárral borított ösvényen, a látvány viszont annál szebb volt: egy egyre keskenyedő völgybe ereszkedtünk le, az ösvény két szélén sziklák is magasodtak, néha pedig ki-kisütött a nap. A gyerekek cukik voltak, szépen haladtunk. Az idő viszont nagyon elment, így sietős tempóra kapcsoltunk, mire beértünk Pilisszentkeresztre. Az eredeti tervek szerint ebédeltünk volna az ottani vendéglőben, de mindenki a sietős hazamenetel mellett döntött, így én is rohantam Nimródkáért az oviba.

Pilisszentlászló - Szentendre (14,5 km, +356/-556 m)

Végre beköltözött a tavasz, és úgy tűnik, tartós bérlő lett - bár hellyel-közzel már nyárnak is lehetne becézni… A talpam természetesen továbbra is állandóan viszket, így menni kellett! Sokat törtem a fejem a logisztikán, mire kitaláltam, hogy legyen az utazás, így ezúttal a nap elején igazodtunk a buszhoz, és kedvünkre sétálhattunk ezt követően. Továbbá az időjárás-előrejelzés labilitást mutatott, délutánra egyre nagyobb valószínűséggel jeleztek záport, így fél 9-re már Szentendrén kellett lennünk, hogy elérjük a buszt. Rohantunk is reggel rendesen! A parkolás és a busz érkezése közötti 3 percben pont volt annyi időm, hogy felvegyem a túrazoknit, túrabakancsot, Barnusra visszaadjam a kocsiban lerángatott zokniját és cipőcskéit, kabátját, és magamra aggassam az összes hordozós-túrázós cuccomat. Kapkodva, de pont sikerült. Örömmel zötyögtünk fel Szentlászlóra a busszal! Mindnyájan: Betti és Máté, Csilla és Flóra, valamint Gloria és Rajmi.

10 / 14

Szokás szerint a kocsmában kezdtünk, jó kéktúrás szokás szerint. A kocsmárosné viszont nem volt túlzottan vendégmarasztaló, miután leordította a picik fejét, hogy ne hangoskodjanak. Skeráltunk is ki rendesen az épületből! Inkább legeljenek az utcán, nekik az is izgalmas: kavicsok, gyomok és árkok, sokkal jobb is, mint a kocsma!

11 / 14

A Pap-rétig a kéken mentünk, így Betti örömmel fel is avatta a nemrégiben vásárol, még szűz OKT pecsételőfüzetét: a Pilisszentlászló - Pap-rét táv meg is lett neki! A gyerekek mindeközben szépen aludtak, már ami Mátét és Barnust illette, mert Flóra és Rajmi épp egymáson próbáltak túltenni abban, hogy ki tud jobban lovacskázni, vagy épp rikoltozni anyukája hátán. Aztán mire felértünk a Vörös-kőre, ők is álomba szenderültek. Az alvás persze nem tartott soká, mert az esőbeálló, meg a hegytető megállásra késztetett minket. Tartottunk egy hosszabb pikniket, végre nem hóban bukdácsoló totyogókkal, helyette a gyönyörű vadvirágokban gyönyörködve.

12 / 14

Barnus előtt meglengettem a sütőtökös bébiételt, amikor bevillant, hogy mivel épp kimostam a túrázós övtáskát, kikerült belőle a kiskanál, amit nem is pótoltam. Barnus persze ragaszkodott a babakonzervhez, így rövid agyalást követően sikerült kitalálni, hogy helyettesítem a kanalat: formáztam egy kanalat a szendvicsem csomagolásául szolgáló alufóliából. Ugyan nem lett egy tartós darab, de célnak megfelelt: a konzerv elfogyott. Én pedig kénytelen voltam itt elfogyasztani a lecsupaszított szendvicset. A gyerekek nagyon elevenek voltak, Flóra is ugrált Csilla idegein, persze egy percet nem volt nyugton, Rajmi pedig világgá indult maga mögött vonszolva Gloria hátizsákját.

13 / 14

14 / 14

A kilátás csodálatos volt, néha még a nap is előbújt! Miután kigyönyörködtük magunkat, összeszedtünk mindent és mindenkit, pecsételtünk, és nekivágtunk a táv nagyjából második felének. Ez már gyorsabban telt, mert végig csak lefelé kellett menni. Hamar lent voltunk Szentendrén, délután 2-re már készen is lettünk a 15 km-es távval. A kis zsákutcában buliztunk még egy kicsit a kocsik körül: hangosan szólt a gyerekzene, etettünk, itattunk, hagytuk az aprónépeket rohangálni. És kivételesen rohanás nélkül teljesen időben hazaértem a túra után.

Szöveg és fotók: Nábrádi Judit