Széllel és esővel frissült fel a levegő a negyedik túranapom előtti éjjel, ami már nagyon kellett az izzasztó hőség után. A vihar kifújta a párás és ragadós klímát a hegyek közül, és az erdő mintha csak fellélegzett volna. A reggelre elcsendesedő vihar kék éggel, gyengén sütő nappal és friss széllel adott új erőt a hőségtől már kissé fásult gyaloglási kedvemnek. Nem is jöhetett volna jobbkor ez a fellélegzés, hiszen vándorlásom leghosszabb szakasza előtt állok, ami közel 38 kilométeren keresztül Pilisszenlászlóig tart. Bár előző nap még fontolgattam, hogy ezt a szakaszt rövidítem, de az időjárás jóvoltából nem kellett változtatnom az eredeti tervemen.

1 / 65

Teleki-Wattay-kastélyt

Pomázt már az előző napi érkezésemkor begyalogoltam, és ha nem is az egész várost, de új részeit ismerhettem meg. Korábban főleg busszal vagy hévvel jártam erre, így nem volt lehetőségem jobban megszemlélni a környéket. Most a vándorlás alatt fedeztem fel a barokk stílusú Teleki-Wattay-kastélyt, amelyet még 1773-ban a Bornemissza család egyik leszármazottja, Wattay Pál építtetett. Később a Teleki család tulajdonába került, majd államosították. Napjainkban a kastély parkja nyitva áll a látogatók előtt, és az impozáns épületben étterem is üzemel. Nemcsak a kastély kertje, hanem a környék utcái, házai, kertjei is hangulatos díszletei a túrának, ahogy a zöld jelzésen, északi irányban elhagyom a várost.

2 / 65

Kilátás a Petőfi-pihenőtől

Korábban sosem jártam még ezen a turistaúton, ami Pomázt és Szentendre északi részét köti össze. Talán azért, mert túl közelinek tartottam a civilizációt a természethez, így túráimmal mindig a hegység belseje felé igyekeztem. Most, hogy az utam erre visz, már azzal is új felfedezéseket teszek, hogy ránézek a térkép korábban nem vizslatott részére. Zengő-völgy, János-forrás és Petőfi-pihenő, ezek számomra mind-mind felfedezésre vártak, annak ellenére, hogy a kirándulók által ezek gyakran járt részei a hegységnek. A hangulatos turistaút egy vadregényes völgyből kapaszkodik fel egy szűk ösvényen a kilátópontig, ahonnan a Pilis hegység egyik utolsó déli bástyájáról tekinthetünk ki környékre, a korábban bejárt Kevély hullámzó vonulatára és a Budai-hegységre. A kilátóteraszról letekintve, tőlünk alig pár méterre találjuk a gombaformájú, Napóleon kalapjának is nevezett sziklát, amit 1845-ben maga Petőfi Sándor is innen szemlélhetett. Az eseményt emlékoszlop is őrzi, és a hely neve is Petőfi pihenőként ismert a turisták körében.

3 / 65

Kő-hegyi turistaház

Bár nagy túrázónak tartom magam, mégis most járok először a kő-hegyi turistaháznál, amitől kezdem magam zöldfülű kirándulónak érezni. Korábban már hallottam erről a helyről, de nem gondoltam volna, hogy ilyen közel a városokhoz egy igazi klasszikus turistaházat találok. Hazánkban kevés olyan turistamenedék akad, amely egész évben biztosítja a szállást, és konyhával is várja a természetjárókat. Ilyen turistaház a kő-hegyi is, ami mindenképpen megbecsülendő magyarországi viszonylatban, főleg, ha hozzávesszük a táj és a ház környezetének szépségét. Kicsit bosszús vagyok, amiért korábban nem figyeltem fel erre a helyre, mert akkor biztosan ide terveztem volna az előző napi befutómat. Így csak egy üdítőre tértem be, de a rövid idő alatt is tetszett, amit bent találtam. A háziak kedvessége és az ebédlő turistatémájú díszítése, berendezése engem rögtön megfogott. Kevés ilyen klasszikus turistaoázis van, ahol ráadásul az olyan csodabogarak, mint én - aki turistaházakról készült képeslapokat, illetve turistapecséteket gyűjt - kiélhetik gyűjtési szenvedélyüket a ház saját lapjaival és egyedi pecsétlenyomatával.

4 / 65

Kellemes meglepetés volt számomra a vándorút ezen rövid, Pomáztól a Kő-hegyig tartó szakasza, ahol nem számítottam ennyi pozitív élményre. A felfedezés és a kis pihenő után Szentendre felé vettem az irányt a sárga, majd a sárga kereszt jelzésein. Mielőtt a város északi szélét elértem volna, szokatlan kényelemben gyalogoltam a kék ég alatt. Ezúttal nem izzadtam patakokban a nyílt terepen, és a nap sugarai sem kergettek az árnyék felé. Lépteimtől kellemes ringásban szemléltem a tájat és élveztem a hűs szelet, amire már oly régen vártam. Ettől a frissességtől szinte teljesen eltelve értem el a szentendrei skanzent, ami számos újításon ment keresztül azóta, hogy legutoljára itt jártam. Hiába a szép idő és a frissesség, most nincs időm megnézni a parkot, hisz sok kilométer van ma még előttem. Sajnálom, mert kíváncsi lettem volna, mennyi minden változott gyerekkorom óta a néprajzi bemutatóhelyen, amit már vonattal is bejárhatunk.

5 / 65

Továbbra is a sárga jelzéseket követtem a hangulatos ösvényeken, melyeken néhol az ember nagyságú fű és gyomok úgy bedőltek, hogy szinte új utat kellett vágni. Máskor az évnek ebben a szakában nem burjánzanak ennyire a növények. A csapadékos nyárnak köszönhetően lett zöldebb és dúsabb az erdő a korábbi évekhez képest. Persze, most az éjszakai vihar is összekócolta a nyílt területeken áthaladó szűk ösvényeket, amit én különösebben nem bánok, még ha ezért egy kicsit dzsungelharcot is kell vívni a természettel. Nincsenek böglyök, szúnyogok és még ki tudja, milyen bosszantó rovarok, melyek az elmúlt napokban a véremet és az idegeimet szívták. Úgy látszik az erős szél a hőséggel együtt elfújta őket is, aminek csak örülni tud az erdőben járó ember. Az időjárás most a gombáknak kedvez, amik olyan jól érzik magukat, hogy még a turistautak döngölt ösvényéből is kibújtak. Aki szeret gombászni, az most telerakhatja kosarát, és százfélét is találhat, minden különösebb kutatás nélkül.

6 / 65

Kilátás a Vörös-kőről

Kényelmes menetben emelkedünk egészen az 521 méter magas Vörös-kőhöz. Népszerű célpontja ez a Pilisben túrázóknak, hiszen innen pompás kilátás nyílik a Naszály félig elhordott hegyére, a Szentendrei-szigetre, a Dunára és a Börzsöny csúcsaira is. Az itt álló „felszabadulási emlékművet” még az elvtársak építették ide, aminek ünnepélyes pillanatát az 1946-os filmhíradó is megörökítette. Ma az emlékmű összefirkálva csúfítja a tájat, és még a közelmúltban ráerősített kereszt sem segített a kinézetén. Reméljük a közeljövőben lesz majd itt valamilyen tereprendezés, ami a pihenőhely padjaira és asztalaira is ráférne. A Vörös-kő jellegzetes formájú esőháza még viszonylag jó állapotban van, bár a funkciójával kapcsolatban mindig akadtak kérdéseim. Miért ilyen formájú? Miért ilyen nagy? Miért nem véd a szél ellen, és a merevítő-gerendák miért foglalják el a belső tér jelentős részét? Ha egyszer itt új pihenőhely épül, akkor szerintem ezt a házat is újra kéne gondolni.

7 / 65

Vörös-kői esőház, vagy mifene?

A vörös-kői pihenő után rövid gerinctúrás szakaszon haladok a pap-réti erdészház irányába. A lábam alatt már nem fehér mészköveken, hanem szürke andezitsziklákon haladok. Ez jelzi, hogy elhagytam a Pilist, és már a Visegrádi-hegységben járok. A nap egyre csak emelkedik, de az idő továbbra is pompás, a kánikula a múlté. Tarka pillangók kísérnek az ösvényeken, és némelyik még rám is száll. Lehet, hogy egyfelé megyünk, és csak vitetni akarják magukat? Vagy a táskám izzadságtól szagos pántja vonzza őket? Nem zavar, nekem mindegy, elviszem jegy nélkül is az utast, ha szeretné. De nem csak a lepkék, a cserebogarak, a szöcskék és a pókok is többet mutatkoznak ma, mint korábban. Lehet, hogy az éjszakai vihar átvészelése készteti őket nagyobb aktivitásra a szokottnál. Ettől a nyüzsgéstől még jobban a lábaim elé figyeltem, nehogy én legyek a sors egy mit sem sejtő bogárnak. A keskeny gyalogösvényt egy széles földútra cserélem, de még mindig a piros jelzést követve, kiváló pihenőhelyek mellett haladok el, amelyek szalonnasütésre vagy piknikre csábítják az erre járót. A hatalmas rétek pedig a sátras turistát hívogatják egy éjszakai hullócsillag-vadászatra.

8 / 65

Zánkói-rét

A pap-réti erdészháztól a piros és kék sávot követve ereszkedek le Pilisszentlászlóra, ahol még nem fejezem be a napi kilométerfalást, annak ellenére, hogy a túra mai szakasza itt ér véget. Előtte még teszek egy 15 kilométeres kört a Spartacus ösvényen keresztül és az Apát-kúti-völgybe, majd vissza Pilisszentlászlóra. A túrafüzet két kéktúra pecsételőhelyet említ itt, de valójában a faluban három pecsétet is találhatunk. Egyet-egyet a falu kocsmáiban, és egyet pedig állandó elérhetőséggel a híres Kis Rigó Vendéglő kapujára erősítve. A bélyegzés és egy üdítő elfogyasztása után a zöld jelzésen trappoltam a falu dűlőföldjein, ahol a tehenek bőgéssel, a lovak nyerítéssel üdvözölték az áthaladásomat.

9 / 65

Innen már nincsen messze a Spartacus ösvény, ami a Visegrádi-hegység egyik legszebb turistaútja. A 1930-as években létesített, főként vadászati célokat szolgáló ösvényt sokáig nem lehetett látogatni, és később is elzárták - a természetvédelemre hivatkozva - a turisták elől. Bár az ösvény és a környék most is fokozottan védett, lassan már egy éve, hogy a Pilisi Parkerdő jelölt turistaútként bocsátotta a természetjárók rendelkezésére. A Spartacus név feltehetőleg a 60-as években ragadt az ösvényre, amikor a Spartacus Turista Egyesület szerette volna, ha a vadászösvényből mindenki számára elérhető jelzett turistaút válik. Erre több mint ötven évet kellet várni, de most már bárki élvezheti a Pap-hegy meredek oldalában kanyargó, kb. négy kilométer hosszú, kilátásokban gazdag izgalmas ösvényt.

10 / 65

Kilátás a Spartacus ösvényről

Korábban sokat hallottam erről a Magyarországon egyedülállónak számító útvonalról, de csak most mentem végig a tényleg látványos és könnyen végigjárható utacskán. Ha Pilisszentlászló felől közelítjük meg az ösvényt, akkor ne riasszon el minket az irányítótáblán olvasható figyelmeztetés, miszerint nehéz szakaszokat is rejt az út, aminek „leküzdésére” megfelelő felszerelésre van szükségünk. Amennyiben nem jeges, csúszós időben járunk erre, semmilyen nehézséggel vagy veszéllyel nem kell szembenéznünk. A terepet itt nem leküzdeni, hanem élvezni kell! A meredeken kanyargó ösvény végül az erdőben már kiszélesedve, a hegy nyergén éri el a Jenő-kunyhót.

11 / 65

Jenő kunyhó

A Jenő kunyhó gerendaépületét még Horthy Miklós építtette vadászmenedéknek. A ma is jó állapotban lévő kunyhó neve valószínűleg az egykori kormányzó Jenő nevű testvérének emlékét őrzi. Bár kályha és pár eszköz is található itt, de a víz és villany nélküli épületet már nem nevezhetjük korszerű természetjáró-menedéknek. A sorozatos feltörések miatt inkább nem zárják a kunyhót, amiben most viszonylagos rendet és tisztaságot találtam. Igaz, szálláshelyként inkább csak annak szolgál, aki nem riad vissza a nomád körülményektől és a hideg falaktól sem. Ki tudja? Talán egyszer ezt a magányos házikót felújítja az erdészet, és egy kényelmesebb kulcsosházként fogja szolgálni a természetjárókat. De ameddig rendre vannak olyanok, akik csak szórakozásból rongálnak, erre sajnos nincsen sok esély.

12 / 65

Az Apát-kúti-völgy

Az Apát-kúti-völgyet a Bertényi Miklós Füvészkertnél érjük el. Itt is pecsételnünk kell a füzetünkbe, majd irányban visszafordulunk Pilisszentlászló felé. A völgy népszerű kirándulóhely a kisgyerekes családok körében is, így ha nem vágyunk a nyüzsgésre, akkor ne hétvégén járjuk be ezt az egyébként szép és vadregényes szakaszt, ami a hegység egyik egyedülálló látványossága. A vándorfüzetünkben a 4. szakasz útvonala a Bertényi Miklós Füvészkertnél ér véget. Innen viszont még mindig gyalogolnom kell, ha pihenésre vágyok. Ezért döntöttem úgy, hogy inkább a túra útvonalán maradok, és nem megyek le a két kilométerre fekvő, számtalanszor bejárt Visegrádra, hanem Pilisszentlászlót választom célállomásnak. Ez plusz hat kilométert jelent, de kényelmes és nem túl meredek úton érhetek vissza a már korábban érintett faluba. A Kaán Károly-forrásnál frissítek, majd kb. innentől hagyom el a völgy forgalmas aszfaltútját, és térek vissza az erdei ösvényre. Indulás előtt még utánanéztem: Kaán Károly erdőmérnök volt a magyarországi természetvédelem úttörője. Hazánk első természetvédelmi törvénye is az ő nevéhez fűződik, aminek nyomán létrejöttek az első magyarországi tájvédelmi körzetek és természetvédelmi területek.

13 / 65

Most csak szelíden csörgedezik az Apát-kúti-patak

Az Apát-kúti-völgy nem véletlenül az egyik legnépszerűbb kirándulóhely az országban. A könnyű és nem túl hosszú kirándulóút egyszerre tartogat látnivalót és kalandot kanyonszerű szurdokaival és patakátkeléseivel, amelyek főleg a tavaszi olvadáskor izgalmasak. Gyerekkoromban engem is sokszor elhoztak ide a szüleim, és hagyták, hogy fülig sárosan „kommandózzak” a patakban. Azért jó látni, hogy manapság is akadnak szülők, akik hagyják a gyereket a természetben játszani, és még nem ment az agyukra a mai világunkra jellemző túlzott féltés, sőt rettegés. Ezekkel a gondolatokkal és gyerekkorom emlékeivel hagytam el a völgyet, és érkeztem meg Pilisszentlászlóra, mai túrám végéhez. Pompás idő, szép tájak és a nap végén egy hideg sör. Nem is kell több a vándornak, főleg ha a következő nap is hasonló élményeket tartogat. Gyere velem legközelebb is!

14 / 65

4. túraszakasz útvonala

A Pilisi vándorlás előző részeit itt olvashatod: 1.rész, 2.rész, 3.rész,

Szöveg és fotó: Lánczi Péter
Térkép: Bába Imre