Nem volt szerencsénk ezen a nyáron a legkedveltebb időtöltésünkkel. Ha a rengeteg meló mellett adódott egy kis szabadidő, vagy az időjárás szólt közbe, vagy a „nagy rendező” úgy alakította, hogy más fontosabb elfoglaltság adódott. Mivel azonban tudjuk, hogy „minden mulandó, csak a kompromisszum örök”, így beletörődtünk a dolgokba, és kivártuk a megfelelő alkalmat, ami július közepén érkezett el. Sajnos az élmények összegzésére újra kellett várni, de ami késik, az is eljön egyszer.

Erre a napra nem ígértek hőségriadót, ezért a Közép-dunántúli Piros (KDP) egy újabb etapját terveztük be Vinyétől Odvas-kőig közel 20 kilométer és majd 500 méter szintemelkedéssel, mely során lakott területet még véletlenül sem érintettünk. Túranapokon a kakas mindig korán kukorékol, ez most sem volt másképpen, így már korán megérkeztünk az ébredező Zircre. Maradt hát idő barangolni a „Bakony fővárosában”, és köszönhetően a reggeli fényeknek, jó felvételek készültek a megunhatatlan nevezetességekről.

1 / 45

Zirci apátság

Mivel időnk bőven volt, ezért andalogva értük el a festői vonalvezetésű, hányatott sorsú Bakonyvasút zirci állomását, ahol már népes turistahad várta a szerelvény érkezését. Januárban ketten vártuk a vonatot. Furcsa kontraszt volt az akkori csend, nyugalom a mostani nyüzsgéshez képest, pedig a Cuha-völgy akkor sokkal szebb, vadregényesebb arcát mutatja meg.

A „Csörgő” vontatta szerelvény pár perces késéssel zötykölődött be az állomásra, majd miután megérkezett az ellenvonat, egy rövid füttyszó után feldübörgött a mozdony, a népes gyerekhadból felhangzott egy kurjantás: „A hangulat parázs! Kezdődhet a varázs!” A jól ismert látkép mellett érkeztünk meg Vinyére, ahol a vonat majdnem teljesen kiürült.

2 / 45

Mivel a nagy meleg előtt célba szerettünk volna érni, ezért Vinye látványosságait (barlang, forrás) most kihagytuk, szedtük a cókmókot, és belecsaptunk a lecsóba. A fenyőfői országúton gyorsan fogytak a méterek, állandó túratársam erős tempót diktált, hogy miharabb az árnyas erdőben folytathassuk a túrát.

Miután letértünk az országútról, érintettük a Fenyőfői-ősfenyves szélét. Az erdeifenyves a jégkorszakot követő időkből maradt fent ún. maradványerdőként. Már 13. századi oklevelek is említik. A fenyvest először Kitaibel Pál természettudós írta le 1799-ben. A terület 1954 óta élvez védettséget. Egyre mélyebbre hatoltunk a Bakony rengetegébe, és óhatatlanul eszünkbe jutottak Ady örökbecsű sorai: „Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom”.

3 / 45

Fenyőfő környékén

A Hálóvető-árok neve a régmúlt vadászataira emlékeztet, amikor a szűk völgybe hálót feszítettek, hogy a Csárda-tető felől űzött vadak fennakadjanak benne. A nyiladék szépsége, vadregényessége annyira lenyűgözött bennünket, hogy nem vettük észre a délnek tartó letérést, aminek a következménye nem kevés táv és szint felesleges megtétele lett.

4 / 45

Hálóvető-árok

Miután megtaláltuk a helyes utat, erős emelkedőn értük el a Csárda-tető alatti erdészeti utat. Kiolvadtam, mint a zsírszalonna, így jól esett egy kis szusszanás, beszélgettünk a régmúltról, amikor még betyárok és pandúrok járták a sűrűséget, és pihentek meg a nyeregben lévő Zabola (Betyár) csárdában, melynek nyomait 1957-ben még említi Dr. Dornyai kalauza.

5 / 45

A Csárda-tető nyergében

A nyeregből gerincvándorlásba kezdtünk a csodás Zabola-erdőben, melynek neve talán a Szapolyaiakra emlékeztet. Volt néhány keményebb emelkedő, az idő is jól felmelegedett. Az egyik kaptatón eljött egy holtpont, el is kellett dörmögnöm kedvenc mondásaim egyikét: „Szedjük össze magunk, vagy minket szednek össze”. Hatott-e nem tudom, de újból kezdtünk haladni, közben felfedeztük a kőrispusztulás nyomait, mely napjainkban komoly fejtörést okoz a szakembereknek.

6 / 45

Zabola-erdő

Ezen a szakaszon kellett volna elhaladni a Zabolai Pál ház (Noszlopy-kunyhó) romjai mellett, melyeknek ma már sajnos a nyomai sem láthatóak. Noszlopy Gáspár a Bakony szülötte volt, majd az 1848-49-es szabadságharc alatt a Dél-Dunántúl teljhatalmú kormánybiztosa lett. A fegyverletételt követően gerillaharcot hirdetett, csapatait Ferenc József elrablására szervezte. Terve kútba esett, a Bakony rengetegében bujkált, aztán ármány, árulás után elfogták, és Bécsben kivégezték. Kossuth a „19. század legbátrabb embereként” emlegette. A hős hazafiról többet Újvárfalván lehet megtudni a Noszlopy-kúriában. A kicsiny belső-somogyi települést a RP-DDK nyomvonala is érinti.

Hatalmas montán bükkök közt gyalogoltunk a piros L jelzésig, melyen jelentős szintvesztéssel a Kék-hegyi bronzkori földvár (kb. 3500 éves) sáncai érhetőek el. Mi most ezt köszönettel kihagytuk, és a Tűzkő-hegy gerincén, széles ösvényen, az „erdő anyjának” ölelésében érkeztünk el az OKT nyomvonalához. Innét egy végső mindent eldöntő rohammal vettük be a Kőris-hegyet.

7 / 45

Letérés a földvárhoz

A 709 méter magas csúcs a Bakony és egyben a Közép-Dunántúl legmagasabb pontja, de nincs bent az első 100 magyarországi hegycsúcs között. A hegy tetején háromszintes, favázas kilátó található, melyet Vajda Péterről, a kiváló Veszprém megyei költőről neveztek el. Eredetileg 1920-ban építették, többször felújították, jelenlegi formáját 2002-ben nyerte el. A tetőn 1976 óta polgári légirányítás folyik. A jellegzetes, messziről kivehető radarállomás mára a Kőris-hegy egyik szimbólumává vált. Szomorú esemény is kapcsolódik a hegyhez, 1987 októberében egy MI-9-es helikopter csapódott a hegy oldalának. A balesetben 5 szovjet tábornok is életét vesztette.

8 / 45

A radarállomás

Megmásztuk a kilátót, mely most elég forgalmas volt, több turista és egy táborozó gyerekcsapat is ekkor ért ide. Csodáltuk, fotóztuk a ma párás, de így is csodás panorámát. A látóhatáron felfedeztük a Balatont, a tanúhegyeket, Győrt, Székesfehérvárt. Fotózás után beütöttük az igazolópecséteket, pihentünk, frissítettünk, betoltuk a jól megérdemelt csúcscsokinkat, majd „illa berek”…

9 / 45

Vajda Péter-kilátó

10 / 45

Panoráma a kilátóból

A Bakonybélbe vezető szerpentinen folytattuk az utunkat, melyet a Medve-kő aljánál hagytuk el, majd egy széles dózerúton tempósan ereszkedtünk tovább, be is néztünk egy letérést. Melynek a jutalma újabb jó pár száz méter plusz távolság lett, szerencsére ezúttal plusz szint nélkül. Felocsúdás és jó útra térés után hamarosan elértük a Boroszlán tanösvény jelzéseit, és ezekkel fonódva haladtunk a piroson. Az Öreg-Szarvad-árok északi peremén érdekes információkat tartalmazó, de rossz állapotú táblák mellett hamarosan elértük a kereszteződést, melyen mai fő látványosságunkhoz kellett letérni.

11 / 45

Szikla a Boroszlán tanösvényen

Az eddigi jó útviszonyok pár lépést követően jelentősen romlottak, az ösvény sziklás, fagyökeres lett, majd meredek lejtő kezdődött az Odvas-kő-barlanghoz, ahol újabb gyerekcsapatot értünk utol. Rövid, de nehéz ereszkedés volt, néhol útitársként hozzánk szegődött „Majré” is.

12 / 45

Odvas-kő-barlang 

Az Odvas-kő-barlang a Bakony egyik legrégebb óta ismert a triász korban kialakult, fokozott védettséget élvező barlangja. Bejárata 3,5 m magas és 7 m széles, az Odvas-kő szikla aljában nyílik, belső ürege mintegy 30 m hosszú. Első említése 1037-ből, I. (Szent) István adományleveléből datálódik. Többször végeztek benne ásatásokat, melyek során számos értékes lelet is előkerült, de a feltárásokat abbahagyták. Több értékes denevérfajnak is a szálláshelye, az egyik legforgalmasabb denevérnászhely. Ahogy minden barlanghoz, ehhez is számtalan monda, betyárballada tartozik. Állítólag kedvelt volt a haramiák (Sobri Jóska, Oroszlán Pali, Savanyú Jóska) közt, hiszen közel feküdt ez az ideális búvóhely a híres gerencei csárdához. Erre utalnak népies nevei: Bakonybéli-zsiványbarlang, Betyár-barlang stb. A barlang egész évben felszerelés nélkül látogatható.

13 / 45

Odvas-kő

A gyerekhad közt nézelődtünk, fotóztunk, de a barlangba csak én mentem be, mert állandó túratársamnak legendás iszonya van a rágcsálóktól. Rövid nézelődést követően, a barlangtól a piros ómega (barlang) jelzésen ereszkedtünk le az Öreg-Szarvad-árok völgytalpához. Ez a kiépített lépcsőket is tartalmazó ösvény rendkívül meredek, nehezen járható. A lépcsőfokok sok helyütt talán óriásoknak lettek tervezve, a talaj is apró köves, sziklás, tele veszéllyel. Fokozott figyelem szükséges ehhez a pár száz méterhez, igazi adrenalinbomba.

14 / 45

Ereszkedés a meredélyen

Lekecmeregve a völgy aljába, egy rég elhasználódott köves úton pillanatokon belül kiértünk Gerencepusztára, a Pápa-Zirc főútra. Ezen pár lépéssel elértük a kirándulóközpont épületeit és a Hotel Odvaskő épületét, ahol beütöttük az igazolópecséteket az itinerjeinkbe. Itt állt a már említett hírhedt gerencei csárda, a bakonyi haramiák kedvelt helye. A csárda romjai még a múlt század ’50-es éveiben is látszódtak, mára csak hűlt helyük található. A pusztát előbb az országút, majd a kisvasút érte el (ez mára megszűnt), később jelentős fejlesztésekkel kirándulóközpontot létesítettek, melyet aztán el is hanyagoltak. Mára elég elhagyott képet fest, Csipkerózsika álmát alussza, várva a szebb időket, melyek ki tudja, mikor jönnek el.

15 / 45

Hotel Odvaskő

Sajnos egy frissítőre vagy egy pohár sörre már nem maradt idő, mert befutott az itt ritkán látható menetrend szerinti buszok egyike, mellyel reggeli indulási helyünkre hajtattunk. Hazafele egyik kedvenc Veszprém környéki éttermünkben pótoltuk energiaveszteségeinket. Otthon a napot pár üveg sörrel koronáztuk meg.

Írta és fotók: Soós Lajos

Kapcsolódó cikkeink:

A bakonyi Gyilkos-tó - Feltöltődés receptre
Bakony-járók paradicsoma - Cuha-völgy

A legnagyobb kisvasúttól a Bakony fellegváráig