Potyautasokkal a Pilis legszebb ösvényein
A Pilisi Vándorlás újabb két csodálatos szakaszán vagyunk túl. Az egész Pilis gyönyörű, de ez a két kör talán a legszebb ösvényeket foglalja magában.
Dobogókő-Prédikálószék-Vadálló-kövek-Dömös-Dobogókő (táv: 18,1 km, szint: +900/-900 m)
A dobogókői kört már egyszer volt szerencsénk végigjárni egy Hazajáró teljesítménytúra keretében, amikor Nimródka 11 hónapos volt. Csodálatos kör volt az őszi erdőben, viszont akkor eldöntöttem, hogy ha visszatérek a Vadálló-kövekre, azt gyermek nélkül teszem, mert csúszósnak, veszélyesnek találtam lefelé, babával a hátamon. Nem lehetetlen, de nem is veszélytelen.
Így összedugtuk a fejünket a túrázós csajokkal, és úgy döntöttünk, aki meg tudja oldani a gyerekek felügyeletét, egy nap anya-szabadságra megy, és gyerekek nélkül tesszük meg ezt a kört, csak csajok: Gloria és Betti jött velem.
Reggel 9-kor találkoztunk Dobogókőn a turistaháznál. Nyugiban réteseztünk, kávéztunk a teraszon, magunkba szívtuk a jó levegőt, a kellemes napfényt, és szó mi szó, élveztük, hogy egy totyogót sem kell kergetni az asztal körül, terelgetni, hogy ne másszon fel, ne essen le, ne szökjön meg. Néha kell ilyen is!
Aztán kényelmes tempóban nekivágtunk. Épp gyógyulófélben volt egy térdsérülésem, így nem is akartam nagyon vágtatni lefelé. Jó kis totyogósra sikerült a tempó még a totyogók nélkül is. Az ösvények mentén vadvirágok nyíltak, csodálatos volt az erdő. Szép lassan értük el a Prédikálószéket, és közben nagyon jót beszélgettünk. Legutóbb tavasszal jártunk itt, félméteres hóban. Csodálatos volt akkor is látvány. Most más arcát mutatta meg a kilátópont, ez sem volt kevésbé csodálatos.
Éppen a déli harangszó mellett falatoztuk a szendvicseinket a kilátó előtt elterülő sziklán, és elámultunk azon, mennyire elment az idő. Lassabbak voltunk, mint gyerekekkel.Így aztán összekaptuk magunkat, felmásztunk a kilátóba, megcsodáltuk a Visegrádi-hegység legszebb panorámáját, és folytattuk utunkat a Vadálló-kövek felé.
Ez most is szemet gyönyörködtető volt. Ugráltunk a sziklákon, minden pontról kicsit más volt a kilátás. Közben figyeltünk minden lépésre, mert meredek, csúszós, kőgörgeteges időnként a terep.
Dömösön a Szentfa kápolnáig mentünk le, ott várt minket a Pilisi Vándorlás pecsétje. Nem sokat időztünk, és megkezdtük a kör második felét: innen végig felfelé kapaszkodva, egészen Dobogókőig.
A Rám-szakadékon keresztül vezet az út, ez a szurdokvölgy is pályázhatna a legszebb hely címre a vándorláson belül. Kerülgettük a patakot, hol jobbról, hol balról, másztunk a létrákon, kapaszkodtunk a korlátokba, láncokba. Mivel annyi az attrakció, az embernek fel sem tűnik, mekkora szintet mászik meg ebben a völgyben. Hamar fent is voltunk a szurdok tetejében, ahonnan már csak kitartóan, lankásan emelkedett az út a végcélhoz, de a végén a panoráma megint kárpótolt az erőfeszítésért.
Pilisszentlászló-Bertényi füvészkert-Pilisszentlászló (táv: 15,3 km, szint: +293/-293 m)
Szintén körtúraként jártuk be Pilisszentlászlóról a Spartacus-ösvényt és az Apát-kúti-völgyet, de kevésbé meredek terepen, a szokásos felállásban, potyautasokkal tettük.
Egy szép nyári, kánikulai reggelen találkoztunk Szentlászlón. Épp rossz felé indultunk a zöldön, amikor más túrázókkal találkoztunk, így útba igazítottak, hogy ha lefelé tervezzük a Spartacus-ösvényt és felfelé az Apát-kúti-völgyet, akkor éppen hátraarc. Szerencsére pár száz métert tettünk csak meg, így érdemes volt még visszafordulni és az eredetileg tervezett irány szerint haladni.
Most is jót mosolyogtunk a Spartacus-ösvény bejáratánál álló figyelmeztető táblán. E szerint a felkészültségünk és a felszerelésünk is megfelelő volt. A Spartacus-ösvény épp olyan szép volt, mint egyszer télen, amikor erre jártunk. Persze ez a hely is teljesen más arcát mutatta, de a meredek hegyoldalban futó, csodaszép út, a panoráma ugyanúgy lenyűgözött, mint pár éve januárban. A hegyoldalban még árvalányhajat is láttunk, ami gyerekkoromban még gyakoribb volt a Pilisben, idei vándorlásunk alatt viszont ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk vele.
Az úton lefelé megálltunk egyszer pihenni kicsit, etetni, itatni. Erik volt a legkisebb a társaságban, ő még csak épp most tanul inni, így Dia, az édesanyja még a megszokott kristályüveg poharát is magával hozta az erdőbe. Jót nevettünk rajta.
A gyerekek sokáig kitartottak az elalvással, aztán persze a táv fele előtt 10 perccel aludtak el, ahol épp a nagyobb pihenőt terveztük. Az alvó Barnussal pecsételtem a Bertényi Miklós Füvészkert bejáratánál, persze a dinamikus mozgás megszűnése az alvás megszűnését is jelentette. Aznapra beérte azzal a 10 perccel.
Így megálltunk egy jó hosszú pihenőre. Beültünk az étterembe, ki-ki gyümölcslevest, vagy éppen cipóban tálalt ragulevest eszegetett. Mellé jó hideg limonádé dukált, végül pedig a megállót megtoldottuk egy jó kis játszóterezéssel az étterem mellett. Nem siettünk, az egész napot erre a kirándulásra szántuk, a nagyokért nálunk is és Gloriánál is nagyszülők mentek az oviba, így nem kellett rohanni.
Amikor elindultunk felfelé, az Apát-kúti-völgy irányába, dörgést hallottunk, és mintha sötét fellegek közeledtek volna. Felvettük a nyúlcipőt, ugráltunk át a patak kövein több ízben, és gyönyörködtünk a látványban. Egy népes kiránduló csapat utol is ért minket, ráadásul Gloria ismerte is őket.
Aztán egyszer csak leszakadt az ég. Szó szerint, mintha dézsából öntötték volna. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy esőerdő közepén: szép zöld volt minden, alul víz (patak), felül víz (eső).
Szerencsére volt nálunk esőponcsó - pedig reggel hezitáltam is, hogy kitegyem-e, mert nem mondtak esőt - így Barnusnak csak az arcát érte az égi áldás, nekem a lábamat is. A fényképezőgépet be tudtam bújtatni alá és az övtáska is szárazon megúszta. Én szerencsére túraszandálban voltam, így egyáltalán nem zavart, hogy a lábam vizes lett. Még a patakba is többször bokáig belegázoltam, jó volt a kis vízhűtés, hiszen elég meleg volt még mindig.
Jókedvűen álltuk a sarat, a gyerekek pedig nagyon aranyosak voltak. Mintha még ők is élvezték volna az égi áldást! Aztán egyszer csak Barnus elkezdett nyafogni, akkor énekeltem neki: átköltöttem az érik a szőlő kezdetű dalt esik az eső-re, ez ment végtelenítve, míg el nem állt. Azóta minden este el kell énekelnem nekik altatáskor.
Úgy érkeztünk vissza Pilisszentlászlóra, mint az ázott ürgék. Szerencsére hoztunk váltás ruhát. Emlékezetes kirándulás volt, az egyszer biztos, de mindenki nagyon élvezte.
Szöveg és fotók: Nábrádi Judit
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával
Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.
→ TovábbKét Kéktúra a Balaton-felvidéken kilátóban alvással
A gyerekekkel még sosem aludtunk szabad ég alatt. Viszont már évek óta terveztük, hogy fent alszunk a Csóványoson a kilátóban. Eddig nem jött össze. Idén pedig elcseréltük a Börzsöny tetejét a Badacsony tetejére! Mivel a kint alvás még a hidegfront betörése előtt volt, nyitott tetejű kilátót kerestünk, hogy esélyünk legyen az augusztusi csillaghullásból látni valamennyit.
→ TovábbSzékelyföldi kalandjaink folytatódnak
Egy felejthetetlen hetet töltöttünk Kirulyfürdő mellett egy kulcsosházban két másik családdal, összesen 11 gyerekkel. Természetesen a hét második felében sem maradtak ki a túrák!
→ Tovább