Potyautasokkal Becskétől Szandaváraljáig
Épp csak az első koronavírusos betegekről szóltak a hírek, amikor az első igazi tavaszi hétvégén úgy döntöttünk, nem halasztjuk tovább a kiszemelt kéktúraszakasz bejárását, hanem felkerekedünk. A Cserhát egy csodálatos szakaszát néztük ki magunknak.
Legnagyobb örömünkre Papi (Gábor apukája), és még három másik család is velünk tartottak. A nap hőse Szilvi volt, aki 3 gyerekkel érkezett egyedüli felnőttként, így eléggé a gyerekek javára billentette a résztvevők arányát, ezúttal több volt a gyerek, mint a felnőtt.
Az biztos, hogy nem az erdő csendjét élveztük, mert volt itt bőven „anya, anya/apa, apa, elfáradtam, vegyél fel”, „anyaaaa, ott egy tizedik bot, amit muszáj magammal vinnem”, „annnyaaaaa, éhes vagyok, szomjas vagyok” stb., de a tavaszi napsütést, a kipattanás előtt álló virágok, rügyek látványát, a testmozgást annál inkább élvezük.
Nagyobb látványosság voltunk Becskén, amikor „megszálltuk” a Nemzeti Dohánybolt előtti bélyegzőt, és mindenki benyomta a pecsétet a füzetébe. A gyerekek és a szülők akarata nem mindig találkozott, főleg a túra megállóinak számát, illetve a tempót illetően. Mire elértük az erdőt, nagyjából kialakult, hogy ki az, aki jön az apró lábikáin, és ki az, aki hordozóban élvezi az utat. Persze ez később jócskán változott, Gábor pl. vitte Szilvi 2 éves középső gyermekét, utána Barnust, aztán Nimródkát és Barnust, aztán Benit, Szilvi legnagyobb négyévesét, meg mellette Barnust is. Szilvi közben átvette hátra Elenát, elöl a 4 hós Blankát vitte. Tandemhordozó szuperanyu és szuperapu is kiválóan bírták a túrát, így a gyerekek is kevesebbet nyafogtak, hogy volt, aki szimultán több popót is cipelt. Nekem jobbára elég volt a gömbölyödő pocakom, de volt egy kis szakasz, ahol Barnus az én hátamra kéredzkedett fel, így óvatosan, de cipeltem én is a könnyű kis 16 kilóját.
A tervek szerint Szanda váráig mentünk volna egyhuzamban, de az ovisok energiája idő előtt nagyon lecsökkent, így muszáj volt megállni abrakoltatni. Kinéztünk egy kényelmes, kidőlt fát, amire a gyerekek apraja-nagyja lekuporodhatott, előkerültek a szendvicsek, a gyümölcs, termoszból a mézes tea.
Még Becske határában csapódott hozzánk egy barátságos kutyus, aki úgy vezetett minket minden elágazásnál tovább a Kéken, mintha ő lenne a helyi idegenvezető. A Szanda várához vezető 4-es elágazásban persze vitt tovább a Kéken, és mivel ott épp én voltam a csapatzáró Nimródkával,
hirtelen elsőkből lettek utolsók, mert a csapat után kellett rikkantani, hogy aki szeretne feljönni a várromhoz, és megcsodálni a gyönyörű kilátást, az forduljon vissza.
Meredekebb volt felfelé az út, mint ahogy emlékeztem rá, de Papi is remekül bírta a felkapaszkodást. Fent épp olyan gyönyörű volt a kilátás, mint ahogy emlékeztem rá 4 évvel ez előttről. Fotóztunk, aztán lekuporodtunk az egyik fal tövébe, ami szélvédett és napsütötte volt. Kifejezetten kellemes volt a pihenés, evés-ivás, viszont túl sokat nem időzhettünk, mert buszhoz voltunk kötve, amit Szandaváralján mindenképp el akartunk érni, hogy visszajussunk Becskére az ott hagyott autókért. Mivel naponta 2 busz megy, és nem akartunk 4 órát várni, felhúztuk a nyúlcipőt, és a totyogókhoz mérten gyorsabb tempóra kapcsoltunk, amit a folyamatos lejtő kifejezetten segített.
Szandaváralján gyönyörű nyárfaliget volt a pecsét környékén, amikor legutóbb ott jártunk. Sajnos szomorúan láttam, hogy a fáknak hűlt helye, csak a tönkök álltak ki a földből. Sajnáltam, mert sokkal szebb volt anno a település, és barátságosabb a pihenőhely a buszforduló mellett.
A buszt szerencsére kényelmesen elértük, sőt, a végén aggódtunk is, hogy jön-e, mert vagy 10 percet késett. 10 perc alatt visszajutottunk Becskére, ahol a kocsik mellett állt egy vezetékes telefonfülke is. A gyerekek addig nyaggattak apróért, míg nem kerítettünk, és felhívhatták Nagyit a fülkéből, vezetékes telefonon. Ez legalább akkora élmény volt nekik, mint maga a buszozás a túra végén. Egy dolgot sajnáltak: hogy Szandaváralján hagytuk a kutyust, aki végig hű társként kísért minket, mert annyira összebarátkoztak vele a túra végére, hogy szívesen hazahozták volna.
Becske – Szandaváralja (7,5 km, +380 m)
Bár mi „békeidőben” aktív kikapcsolódásra igyekszünk buzdítani az olvasóinkat, a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetben nekünk is az a felelősségünk, hogy felhívjuk a figyelmet a járványügyi intézkedések betartásának fontosságára. A természet megvár.
Éppen ezért most mi is azt szeretnénk kérni, hogy saját és embertársai érdekében mindenki maradjon otthon, és a tartalmainkat a kanapén olvasgatva, egyelőre csak virtuálisan folytassa az ország felfedezését. Ehhez tovább fogjuk közölni a cikkeket és a posztokat, mert egyrészt utazni gondolatban is jó, másrészt ilyenkor van idő elmenteni azokat az izgalmas helyeket, amelyekre majd a járvány lecsengése után érdemes lesz ellátogatni. Addig is mindenkinek kitartást és jó egészséget kívánunk!
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával
2024.10.15.Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.
→ Tovább
Két Kéktúra a Balaton-felvidéken kilátóban alvással
2024.10.04.A gyerekekkel még sosem aludtunk szabad ég alatt. Viszont már évek óta terveztük, hogy fent alszunk a Csóványoson a kilátóban. Eddig nem jött össze. Idén pedig elcseréltük a Börzsöny tetejét a Badacsony tetejére! Mivel a kint alvás még a hidegfront betörése előtt volt, nyitott tetejű kilátót kerestünk, hogy esélyünk legyen az augusztusi csillaghullásból látni valamennyit.
→ Tovább
Székelyföldi kalandjaink folytatódnak
2024.09.23.Egy felejthetetlen hetet töltöttünk Kirulyfürdő mellett egy kulcsosházban két másik családdal, összesen 11 gyerekkel. Természetesen a hét második felében sem maradtak ki a túrák!
→ Tovább
