Potyautasokkal Kőhányáspusztáról Gántra az Országos Kéktúrán
A múlt hétvégén egy hideg, napsütéses napot sikerült kiválasztanunk a Kőhányáspuszta – Gánt túraszakasz teljesítésére. Kőhányáspusztán találkoztunk reggel, pár család velünk tartott, így többkocsis megoldással intéztük a logisztikát a túra két végpontja között.
Amíg a sofőrök a kocsik átvitelével voltak elfoglalva, én a gyerekekkel játszottam Kőhányáspusztán a parkolóban. Feladatkártyákat vittem magammal, így csináltak például erdei „gigacsigát” botokból, kövekből, tobozokból. Játszottunk árnyékfogócskát, ami praktikus is volt, mert így nem fáztak át, építettek maguknak fészket, vagy épp egy kis makkocskának kunyhót. Nagyon lelkesek és aranyosak voltak, így hamar elröppent az idő, míg a sofőrök egy autóba összeülve visszaértek a túra kiindulási pontjára.
Kezdetben felfelé kapaszkodtunk, nem volt sem túl meredek, sem túl sáros. Az ovis szekció csak úgy röpült felfelé. Hanna először úgy gondolta, vitetni szeretni magát, így a hátamra vettem és becsomagoltam magunkat még egy hordozós takaróval is. Aztán mégis meggondolta magát, és azért kezdett lobbizni, hogy tegyem le. De addig nem akartam, amíg emelkedett az út, mert tudtam, hogy nem fog tudni rendes tempóban haladni, és még legalább 12 km hátra volt.
Ahogy az első emelkedőn túllendültünk, végül lekerült a hátamról. Hamar el is kezdődött a botozás, kavicsozás, majd a „felgyelek” (vegyél fel). Végül Gábor kapta fel, és vitte a kezében ott, ahol sár volt, vagy nem volt kedve menni. Én pedig tudtam, végső soron az a baj, hogy álmos, de ilyenkor kicsit mindig harcol, mielőtt elalszik. Az út ezen a részen más kihívást is tartogatott: kidőlt fák állták utunkat több ízben is, így kerülgettük őket, bujkáltunk alattuk – az ovis szekció legnagyobb örömére.
Pár kilométer után elértük az Oroszlánkői-barlangot, és mivel olvastunk róla, hogy érdemes oda felkapaszkodni, letértünk a kékről és megnéztük. Takaros kis barlang volt, a gyerekek máris benyomultak, kértek lámpát (telefont), hogy tudjanak világítani. A barlang előtti információs táblánál piknikeztünk, majd a megálló után a barlang feletti kilátópontot is megnéztük, megcsodáltuk a panorámát. Megérte felmászni ide!
Mindszentpuszta előtt kerekedett még két ad hoc megállás, amikor az erdő közepén képesek a gyerekek csak úgy leülni akárhol, ahol épp elfáradnak. Hát elfáradtak, így ettek egy kis elemózsiát, és folytatták a futkározást. Mert ők egészen biztosan több kilométert tesznek a lábaikba egy-egy túrán, mint mi.
Aztán Hannát csak felvettem a hátamra, mikor már sehogy sem haladtunk, simogattam és énekeltem neki, így végül elaludt. Maradtam is elöl, azon a részen hamar át szerettem volna haladni, ahol az erdő nagyja ki volt vágva. Majd elértük Mindszentpusztát, pecsételtünk, a nagyobbacska gyerekek itt is letáboroztak, én viszont mentem tovább Hannával a hátamon.
Egy hosszú, kitartó emelkedő következett, ahol csak Hanna szuszogását hallgattam, és nagyon jó volt az erdő csendje, a nyugalom. Egyedül félni szoktam, most eszembe sem jutott (igaz, nem is voltam teljesen egyedül). Egy bő fél órát sétáltam így, aztán Hanna ébredezni kezdett. Szerencsére ez neki pont egy alvási ciklus volt, ami alatt jókedvűre aludta magát. Lassítottunk a tempón, és nemsokára a többiek is beértek minket.
Hanna lekéretőzött a hátamról, így még lassabb tempóra kapcsoltunk, és lassacskán elértük az erdő szélét, legelők között haladtunk. Szép volt a táj, lemenőben volt a nap, ezzel viszont a hideg is megérkezett. Nem volt már komfortos a hőmérséklet, mire megérkeztünk Gántra. A gyerekek megcélozták a játszóteret, és ugyan a túra maga nem volt túlzottan sáros, a játszótéren viszont volt egy jó nagy dagonya, amit minden gyerek megtalált, így irtó mocskosak lettek, mire indulót fújtunk. A kocsiba persze bakancs és túranadrág nélkül szálltak be, de sajnáltam a csomagtartót is, amennyi sárral megtelt. Jó kis hétvégi túra volt, az ovisok-kisiskolások nagyon jót játszottak egész nap, és közben vígan sétáltak 15 km-t.
Téli csodavilág a Kis-Fátrában
2025.03.17.Magyarországon már olyan kevés van az igazi télből, hóból, hogy ezen a télen szerettünk volna látni egy kicsit téliesebb, havasabb tájat. Ehhez a Kis-Fátrát néztük ki magunknak, ahol még nem jártunk, de jókat olvastam róla az utazást megelőzően.
→ Tovább
Galyatetőről Mátraházáig a Potyautasokkal
2025.02.28.Régen kéktúráztunk már. A térképet nézegetve a Galyatető-Mátraháza szakaszt szúrtuk ki a még nem teljesített szakaszok közül, ami Budapestről még értelmes idő alatt elérhető, és a két végpont között tömegközlekedés is van.
→ Tovább
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával
2024.10.15.Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.
→ Tovább
Hogy lesz valakiből kilométer- és turistaereklye-gyűjtögető?
A füzéri vár fehér falai már a távolból virítanak a csupasz kőoszloprengeteg tetején.
