Potyautasokkal Kőhányáspusztától Várgesztesig
Kőhányáspuszta és Várgesztes között egy körtúrát tettünk meg, hogy a vírushelyzetre való tekintettel ne kelljen tömegközlekedni. Kár lett volna megfutamodni az időjárás-előrejelzés miatt, és ezt az október közepi túrát kihagyni!
Az időjósok esőt ígértek, de úgy gondoltuk, kis eső nem eső. Végül pedig a kis eső el is került minket. Igazán csúcsszuper napunk volt, 12 km-t túráztunk a csodaszép Vértesben, 300 m szintet másztunk meg, 9 felnőtt és 14 gyerek – így szép népes társaságban teltek a kilométerek, az egy felnőttre jutó gyerekek számában pedig lehet, hogy rekordot döntöttünk. Minden gyerek kis tündérke volt, az ovisok a táv feléig elől röpültek, utána pedig különböző játékokat játszottak útközben, de senki sem nyafogott.
A kőhányáspusztai találkozó környékén épp rally zajlott, így amíg a legkisebbek táplálkoztak, a kicsit nagyobbaknak akadt érdekes néznivaló. A túra elején mindenki elfelejtett pecsételni, mi pedig a kéktúra igazolófüzeteket épp otthon felejtettük. Körtúra lévén a többiek ezt a táv végén pótolhatták, mi majd legközelebb fogjuk!
Néha útonállót játszottak, akkor képzeletbeli pénzekkel kellett fizetni az úton történő átkelésért. Senki sem panaszkodott, hogy fáradt lenne, Hanna pedig az igazak álmát aludta a hátamon.
Egészen hamar átértünk Várgesztesre, ahol megbeszéltük, hogy felmegyünk a várhoz. Legutóbb, mikor itt jártam, volt fent asztal, pad, ott fogyasztottuk el az elemózsiát. Most viszont se pad, se asztal, a vár körül pedig kerítés. Építési terület, noha építkezésnek nyoma sincs. Sajnos elég lehangoló volt a látvány, viszont felfelé láttuk, hogy milyen csalogató kis rét van a várdomb alatt, padokkal, sütögető helyekkel, így oda mentünk vissza megpihenni.
Hosszabb időt töltöttünk el itt, ettünk-ittunk-etettünk-pelusoztunk, kicsit mindenki kinyújthatta magát. Aztán megkerestük a várgesztesi pecsétet, a gyerekek úgy gyűltek oda, mintha cukorkaosztás lett volna. Sajnáltam, hogy a mi füzeteink otthon maradtak.
Innen kezdődött a túra izgalmasabb része, mert ahogy fáradtak az önjáró nagyobbacskák, úgy találtak ki egyre több játékot az erdőben. Másztak óriási farakásokat – minden tiltás ellenére – aztán, mikor nyomatékosabb lettem, hogy ez veszélyes, végre abbahagyták.
Megnéztek minden bogarat, szedtünk feketeszedret, bár inkább csak aszott, kiszáradt példányok csücsültek a bokrokon. Azért ez nyilván annyira izgalmas és csábító volt, hogy miatta még a tüskés bokorba is bele kellett gabalyodni.
Vidáman telt az út, csak a tempón lehetett volna mit pörgetni, de senki sem bánta végül is, hogy későn értünk vissza az autókhoz, mert még világosban kikeveredtünk az erdőből, és az egész napot erre szántuk. Nagyon büszkék voltunk a gyerekekre, mert élvezettel sétálták végig a 12 km-t, tényleg senki sem nyafogott!
OKT Kőhányáspuszta – Várgesztes körtúra (táv: 12 km, szint: +/-256 m)
Téli csodavilág a Kis-Fátrában
2025.03.17.Magyarországon már olyan kevés van az igazi télből, hóból, hogy ezen a télen szerettünk volna látni egy kicsit téliesebb, havasabb tájat. Ehhez a Kis-Fátrát néztük ki magunknak, ahol még nem jártunk, de jókat olvastam róla az utazást megelőzően.
→ Tovább
Galyatetőről Mátraházáig a Potyautasokkal
2025.02.28.Régen kéktúráztunk már. A térképet nézegetve a Galyatető-Mátraháza szakaszt szúrtuk ki a még nem teljesített szakaszok közül, ami Budapestről még értelmes idő alatt elérhető, és a két végpont között tömegközlekedés is van.
→ Tovább
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával
2024.10.15.Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.
→ Tovább
Hogy lesz valakiből kilométer- és turistaereklye-gyűjtögető?
A füzéri vár fehér falai már a távolból virítanak a csupasz kőoszloprengeteg tetején.
