A Vállus-Keszthely szakaszt néztük ki. Én ezt 8 éve jártam be, az akkor még csak 9 hónapos hátibaba Nimróddal, aki lassan 9 éves lesz, és önállóan nyargalászik már egy ideje. Akkor nagyon korán indultunk, és úgy emlékszem, dél körül már végzetünk is távval. Most nem akartunk a gyerekekkel korán kelni és rohanni, így dél körül buszoztunk csak fel Vállusra, és estére értünk le Keszthelyre. Ennek megvolt az az előnye, hogy a legmelegebb időszakot az erdőben töltöttük, a keszthelyi aszfaltos kilométereket pedig már naplemente után tettük meg.

1 / 21

Fotó: Nábrádi Judit

Ahogy felértünk Vállusra, és leszálltunk a buszról, le is telepedtünk a buszfordulónál található információs tábla alatt, a padon. Rengeteg víz volt nálunk, a termoszok mellett készültünk kivételesen egy másfél literes eldobható palackkal is, aminek a tartalmát el is fogyasztottunk még elindulás előtt, pár szendviccsel egyetemben.

2 / 21

Fotó: Nábrádi Judit

Elmentünk a temetőhöz a pecsétért, majd elkezdtünk felfelé kapaszkodni a faluban, az erdő irányába. Vállus szép kis település, egy hosszú utcával, ahol már nagyon vágytunk a fák adta árnyékra. 1-2 km után le is kanyarodtunk az aszfaltról egy erdei útra, amit feketeszeder-bokrok szegélyeztek.

3 / 21

Fotó: Nábrádi Judit

Itt meg is állt a gyerektársaság „legelni”, merthogy rajtunk kívül még egy család jött, két kisgyermekkel. Miután tel ettük magunkat szederrel, élveztük, hogy az erdőben sétálhatunk tovább. Ugyan kis zümmögő, repkedő bogarak legyeskedtek körülöttünk, engem ez nem zavart annyira, mint Nimródot például.

5 / 21

Fotó: Nábrádi Judit

A gyerekek persze olykor-olykor érdeklődtek, hogy hol fogunk megállni. Én a Hatlábú-pajtát néztem ki, hogy jó hely lenne piknikezni, de amikor odaértünk, és láttuk, hogy egy nagy zsák szemét van bent, pókhálós az egész, és egyébként a nap is telibesüti, úgy döntöttünk, az út másik oldalán, az árnyékban, egy rét szélén tesszük le inkább a piknikpokrócokat. Felfaltuk maradék szendvicseinket, gyümölcseinket, az édességek már előtte is fogytán voltak. Aztán mentünk tovább. Ahogy közeledtünk Gyenesdiáshoz, egy erdei tornapálya mellett vitt utunk. Itt-ott beálltak a srácok megcsinálni a feladatokat, pl. törpejárásban szlalomozni a póznák között.

9 / 21

Fotó: Nábrádi Judit

Ezen a részen már Hanna is megelégelte a potyautas-létet, lekéredzkedett, és ügyesen jött a lábain. Aztán Gábor vitte egy kicsit, hogy ki tudja magát pihenni, így amikor letértünk a Kékről, és felmentünk a Festetics-kilátóba, Hanna megint épp potyautas-üzemmódban utazott.

11 / 21

Fotó: Nábrádi Judit

A kilátóban már tényleg lemenőben volt a nap, szépek voltak a fények. Alattunk elterült a Balaton, megkerestük szemünkkel a keszthelyi mólót, ameddig az aznapi túrát terveztük. Jó messze volt még, madártávlatban. Leereszkedtünk a városba, és amikor közeledtünk a körforgalomhoz, azon gondolkodtunk, hol lehetne feltölteni kulacsainkat, és lassan hangosan korgó gyomrunkat. Erre a körforgalomnál levő gyorsétterem pont alkalmas volt, így elidőztünk, ettünk, ittunk, fagyiztunk.

13 / 21

Fotó: Nábrádi Judit

Innen Hanna már végig a saját lábán sétált le a Balatonhoz, pedig elég messze volt még az étteremtől. Aranyosan jöttek Julissal, mint két kis barátnő. A Balatonpartra már sötétben értünk le, de azért megálltunk kicsit kémlelni a vizet, a parti forgatag fényeit, az óriáskereket. Végül pecsételtünk a vasútállomáson és mindenki megkereste az autóját. A kánikula ellenére kellemes idő volt, megéri melegben is az erdőt járni! 16 km-t tettünk meg, amiből a hároméves Hanna legalább 8-at a saját lábán gyalogolt le. Ügyes kis túrázó lesz ő is!

20 / 21

Fotó: Nábrádi Judit