Éppen csomagoltunk, amikor a barátaink hívtak, hogy nincs-e kedvünk velük túrázni a hétvégén, például a Mátrában. Mondtuk, hogy volna, de inkább a Balaton közelében. Így vasárnap utánunk jöttek, Gábor meghosszabbította a hétvégét egy nap szabival, és hétfőre lefixáltuk a Balatonhenye-Nagyvázsony-távot.

1 / 14

Nagyvázsonyban találkoztunk, hogy onnan együtt utazzunk át Balatonhenyére, az egyik autót Nagyvázsonyban hagyva. Balatonhenyén a kocsmánál volt a pecsét, és mivel eléggé meleg volt, mindjárt a túra elején elfogyasztottunk egy-egy jégkrémet. A gyerekek kicsit legeltek, kaptak tiszta pelust, majd Nimródka ment Gábor hátára, a 10 hónapos Artúrt pedig szintén apukája, Laci vette fel.

2 / 14

Egy hosszabb emelkedővel kezdődött a túra, de visszanézve gyönyörű kilátás tárult elénk a Balaton-felvidékre. A gyerekek mindketten hamar elaludtak, így szépen elkezdtek fogyni a kilométerek. Kb. 3 km után elvétettünk egy kanyart, és pár száz métert megtéve gyanús lett, hogy mégsem erre kellene menni, így megálltunk. Artúr ekkor felébredt, és kiderült, hogy alvás közben egy kisebb vadgesztenyetermést szopogatott a szájában. Senki sem tudta, hogyan kerülhetett oda… Nagy-nagy riadalom támadt, egyrészt hogy nem nyelte-e le, másrészt pedig, hogy mi lehet ennek a további következménye, hiszen a vadgesztenye mérgező. Gyorsan kiöblögették a száját vízzel. Hívtuk volna a gyermekorvost vagy a Heim Pál Gyermekkórházat, hogy mi a teendő, de nem volt térerő. Gábor közben fel-le sétált Nimródkával, hogy ő viszont ne ébredjen fel.

Visszasétáltunk az utolsó kéktúrajelig, amit biztosan láttunk, ezalatt a térerő is meglett. Laciék beszéltek két gyermekorvossal is, akik kicsit megnyugtatták őket, hogy ha eddig nem történt baj, akkor nagy eséllyel ezután sem lesz, de azért nem árt a babát figyelni, mert 4-6 órán belül jelentkezhetnek még mérgezéses tünetek, ez esetben pedig kórház és infúzió kell. Így jobbnak látták visszafordulni, mert abban az irányban 3 km-re volt az autó, Nagyvázsony viszont még 11 km-re volt tőlünk. Nagyon sajnáltuk, hogy így alakult, de a legfontosabb az volt, hogy Artúrnak ne legyen semmi baja. Mi viszont folytattuk az utunkat hármasban, Nimródka, Gábor és én.
Útközben beszéltünk Laciékkal telefonon, bejutottak a balatonhenyei gyermekorvoshoz is, aki megvizsgálta Artúrt, és megnyugtatta őket, hogy nem lesz baj. Így kicsit megkönnyebbülve mentünk tovább. Újra dimbes-dombos helyen sétálgattunk, szép erdőkben, ami már-már szokatlan volt az elmúlt időszak alföldies hangulatú túrái után.

3 / 14

Hamar elértünk a Csicsói erdészházig, ahol hangos gyerekzsivaj fogadott minket, hiszen erdei iskola is működik az erdő kellős közepén. Volt itt egy csinos kis esőbeálló is, máris a pecsételőhely mellett. Itt letettük Nimródkát, aki vígan szaladgált. Evett-ivott, kapott tiszta pelust, a keletkezett szemetet pedig be tudtuk dobni az erdei iskola nagy konténereibe. Egy kedves dolgozó éppen kint levegőzött, amikor arra jártunk, és felajánlotta, hogy megtölti a vizespalackunkat, ami jól is jött, mert már igencsak megcsappantak a készletek. Nimródka pedig annyira megtetszett neki, hogy egy rókás kártyanaptárt is a kezébe nyomott.

4 / 14

Innen egy darabon úgy terveztem, én viszem Nimródkát, hiszen erdős rész és lejtős szakasz következett, őkelme pedig talán picit jobban szeret az én hátamon utazni, mint Gáborén, mert jobban kilát a vállam felett.

5 / 14

Egy hosszabb szakaszon aszfaltúton mentünk, majd kereszteztünk egy nagyobb országutat, és ismét az erdő mélyébe vetettük magunkat, ekkor már jó kis erdei ösvényeken. Nimródka kiválóan szórakozott a hátamon, kapott útközben ropit is, inni is, majd rájött, hogy milyen jó móka a hátamat harapdálni, amin kezdetben még én is nagyokat nevettem. Aztán inkább - több-kevesebb sikerrel - próbáltam rávenni, hogy valami más mókásat találjunk.

6 / 14

Ahogy közeledtünk Nagyvázsonyhoz, egyre több érdekesség akadt útközben. Láttuk a Tálodi kolostorromot, amit 2 éve egy túra alkalmával már nagyobb társasággal is meglátogattunk, ekkor még Nimródkát hordtam a pocakomban. Jártunk a Kinizsi-forrásnál, ahol Nimródka a hátamról nyúlkált a hideg vízbe. Aztán mezősebb rész következett, nagyon sütött a nap, és még egy kaptató is magasodott előttünk. Itt már kezdett sok lenni a 13-14 kg pluszsúly, amelyet már 6-7 km-t megtéve cipeltem gömbölyödő pocakomon kívül, így letettem Nimródkát.

7 / 14

Csak túllettünk a kaptatón, és ismét a hűvös lombok között folytatódott az út. Nimródka kicsit jött a saját lábán, majd visszakerült Gábor hátára, így néztük meg a Szent Mihály-kolostorromot. Impozáns épület volt, nagyon szép lehetett fénykorában! Innen már Nagyvázsony sem volt messze, ahol Nimródka örömmel konstatálta, hogy ott áll a szürke vasparipa, így gyorsan be is pattant a volánhoz, vezetni.

8 / 14

Balaton-felvidék, táv: 14,6 km, szint: +311/-281 m

Szöveg és képek: Nábrádi Judit