Majd egyhónapos kihagyás után január végén jutottam el megint a kékre, de sajnos a hideg miatt ismét csak a potyautasom nélkül. Judittal megbeszéltük, hogy túrázunk egy hosszabbat, olyat, amit télen (de talán még tavasszal sem) csinálnánk meg gyerekekkel, mert 20 km körül van, lakott település érintése nélkül, amiről már bebizonyosodott, hogy gyerekkel inkább teljesítménytúrának éljük meg, mint kellemes erdei sétának.

Jó korán kellett indulnom, ezért hajnalban keltem. 5.30-kor csörgött a vekker, épp amikor potyautasom elkezdett nyekeregni a reggelije után. Megetettem, aztán visszatettem a jó meleg ágyikóba aludni, én pedig nekivágtam a mai túrának. Először autóval.

Kigördültem a garázsból, és ledöbbentem, hogy -14,5 fokot mutatott a hőmérő odakint. No, de úgy is van még kb. 3 órám a túra kezdetéig, hiszen kb. annyit utazom még Bánkútig, addig melegszik az idő! Persze, ahogy én azt elképzeltem… Gyorsan mentem tankolni, és vettem egy kólát is, mert sem nem ettem, sem nem ittam otthon, indulás előtt. Út közben sem sokat.

1 / 21

Budapesten átnyargaltam, haladtam, mint kés a vajban. Zöldhullámot kaptam, így 5 percet rávertem a GPS-re, mire kikeveredtem az M3-ra. Aztán ráléptem a gázpedálra, közben hallgattam a rádiót (ezúttal nem Ringatót), és máris élveztem a mai napi szabadságomat. Az M3 elején már az első napsugarak is pont kibontakoztak volna, de belefutottam egy jó nagy ködfelhőbe, így autópályás utam nagy részét ködben tettem meg. A rádió ekkor már szajkózta, hogy nyugaton süt a nap, keleten viszont köd és nagyon hideg van. Én pedig pont keletre tartottam, egyre keletebbre.

Aztán Eger magasságában újra kisütött a nap, ennek nagyon örültem! A hőmérséklet is emelkedett, bár -10 fölé így sem ment. Gyorsan Bélapátfalván voltam, hamar elment az út. Fent a hegyekben viszont egyre hidegebb lett, volt, ahol -16 fokot mutatott a hőmérő. Hogy a tudattól, a kevés alvástól, vagy mitől, de volt, hogy vacogtam út közben. Ekkor esett le, hogy nemcsak a hőmérsékletszabályozót, hanem a ventilátort is feljebb lehet tekerni az autóban, így jól befűtöttem, mire felértem. Itt átültem a -15 fokban Juditék kocsijába, hogy elfogyaszthassam a reggeli kakaós csigámat, és persze felérjünk Bánkútra, az aznapi túra kiindulópontjára.

Keskeny kis hegyi szerpentin vezetett fel Bánkútra. Viszont már itt csodálatos volt az erdő! Mályinka felett láttunk még egy őzikét is, aki épp a kilátó mellől szemlélte, ahogy elhúzunk arra autóval.

2 / 21

Bánkúton jó nagy hó fogadott minket. Leparkoltunk és bementünk a Fehér Sas Panzióba, rá voltunk kattanva a forralt borra. Ugyan hármunk közül 2 sofőr volt a csapatban, de bő 20 km gyaloglás után tuti nem lehet kimutatni a reggel elfogyasztott forralt bort! És tényleg nem lehetett, merthogy túl korán kértük a bort, és még nem volt… Így maradt a capuccino, a tea, és a gyors felcihelődés, indulás. A hely nagyon tetszett, Judittal lamentáltunk egy sort azon, hogy milyen jó lenne ide eljönni a picikkel is valamikor, és itt indítani és zárni a napot.

Nekivágtunk a túrának. Nem tudtunk betelni a sziporkázóan fehér, csillogó hó látványával, illetve a hanggal, ahogy a talpunk alatt ropog. Leírhatatlanul szép volt! Gyönyörű napsütés, szép környezet, jó társaság. Persze Nimródka és Gábor nagyon hiányoztak, jó lett volna, ha ott vannak velem, és az első nyikorgásnál vagy bekakilásnál teleportálják magukat egy finom, meleg, fűtött szobába. Álmodozni jó!

Az elején viszonylag lassan haladtunk, sokat legeltettük a szemünket a napfénytől szikrázó havon, és meg-megálltunk fotózni. Egészen furcsa, nagy, lapos jégkristályok formájában jelent meg a hó, próbáltam lefotózni, de a töredéke látszik csak annak, mint amilyen élőben volt. Utoljára ilyen nagyon csillogós havat a Normafa környékén láttunk egyszer szilveszter tájékán, szintén nagyon hidegben, vagy 6 évvel ezelőtt, és Gábor azóta is azt emlegeti.

3 / 21

A táj gyönyörű volt, erdő, fenyves és mezők váltogatták egymást, szép széles, havas, kitaposott út mellett. A lányok csacsogtak, mint szoktak, és sokszor azon gondolkodtam, egy csendesebb pasi ilyenkor mit gondol rólunk, minek megyünk ki az erdő csendjébe, ha folyton be nem áll a szánk. De mi ilyenek vagyunk, szeretünk csacsogni.

Úgy kb. 5 km után szembe jött egy esőház, ahol egy kicsit lepakoltunk, előkerült a termosz és a forró tea. Ugyan 5 órája hánykolódott a tea a termoszban, de még mindig annyira forró volt, hogy nem lehetett azonnal inni. Jól fel is melegített a hómező közepén - bár egyébként nem fáztam, de igen jólesett. Szerencsére pont megfelelően sikerült öltözni: bélelt túranadrág (új szerzemény), alatta gyapjú aláöltözet, felül 2 réteg gyapjú aláöltözet, egy pulcsi és sídzseki. Egyáltalán nem fáztam, sőt volt, ahol ki kellett gombolkoznom, mert egy-egy kaptató alatt jól kimelegedtem.

Sokat nem időztünk a pihenővel, mert sok volt még hátra, és viszonylag későn, 9.45-kor indultunk csak útnak. A csinos esőház után enyhe emelkedő következett, már amennyire emlékszem, mert megint belefeledkeztünk a társalgásba. Majd borókás-rétes szakasz jött, gyönyörű volt ez a látvány is! Lelkesen meneteltünk, fogytak a kilométerek, és megint egy gyönyörű látványosság következett, mégpedig a Tar-kő. Csodálatos kilátás nyílt innen a környező hegyekre, mind kicsit hóba volt burkolódzva, szépen sütött a nap, de sajnos pont szemből. Fotózás szempontjából jobb lett volna, ha egy más szögből kapjuk a napot. Így viszont lehetett kicsit tölteni a D-vitamin raktárakat. Fotóztunk is rendesen, normál géppel, telefonnal panorámát… Jó lett volna itt kiterülni egy kicsit, de sok volt még a távból, így miután kigyönyörködtük magunkat, ismét felkerekedtünk.

4 / 21

Egy szakaszon az ösvény kezdett izgalmasabbá válni, elég meredek volt, sziklákkal (és persze hóval) tarkítva. Kicsit olyan volt, mint a Spartacus-ösvény: jobbra meredély, balra szakadék, az ösvény pedig jóindulattal is csak egy személy számára járható, egymás mellett haladás, trécselés kizárva. Szokatlan volt ez a kéktől, ennél azért egyszerűbb terephez vagyunk szokva.

Aztán a keskeny ösvény egyszer csak megközelítette a Cserepeskői-barlangot. Mikor reggel világossá vált, hogy nem lesz itt Bánkúton forraltborozás, mi naivak, azt hittük, a barlangnál valami jó kis turistaszálló van, esetleg büfével az oldalán. Mikor a sziklák közt lavíroztunk, és a barlang felé közelítettünk, leesett, hogy ez egy bivakszállás, és nem kellett volna hiú ábrándokat kergetni.

A barlang viszont elég pofás volt. Ahogy benyitottunk, kellemes meleg csapott meg. Biztos aludt itt valaki az éjjel, mert egészen kellemes hőmérséklet volt bent. Még a kabátunkat is le tudtuk venni, leültünk a priccsre a - már kihűlt - kályha köré, és elfogyasztottuk az ebédünket. Ehhez jó forró tea is társult, igaz, nem büféből, hanem a saját termoszomból.

5 / 21

Eszembe jutott, mekkora buli lenne egyszer feljönni családostul, barátokkal ide egy meleg nyári este, csillagokat nézni, szalonnát sütögetni, és jó korán, az első napsugarakra kibújni a barlangból. No, ez tuti nem mostanság lesz, de ha a gyerek(ek) 8-10 éves(ek) lesz(nek), simán el tudok képzelni egy ilyen kiruccanást. Gábor amúgy is megjegyezte már, hogy egyszer ő is szeretné végigjárni a kéket, és most már sajnos a feléről lemaradt, így megbeszéltük, hogy majd gyerekekkel egyszer együtt is megcsináljuk, ha nagyobbak lesznek.

A barlangot elhagyva meghúztuk a lépést, mert 2 óra volt már, és sok teendő volt még a napra. Találkoztunk egy népes kiránduló csoporttal, gyönyörködtünk a tájban és sokat beszélgettünk. Meg persze gyalogoltunk.
Út közben láttunk egy szép kis erdei kulipintyót, előtte is égett a tűz, a kémény is pipált. Olyan hangulata volt, mint Jancsi és Juliskában az erdei mézeskalács házikónak. Én balga benyitottam, hogy van-e mosdó (pedig gondolhattam volna, hogy van pottyantós a ház mögött), mire egy férfi udvariasan kijjebb tessékelt a tornácra, pedig én szívesen nyomakodtam volna be a melegre. Kicsit beszélgettünk, kedves volt. Elmondta, hogy éjjel lesz a Bükk 55 és 40-es éjszakai teljesítménytúra. No, én megemelem a kalapom mindenki előtt, aki mínusz 15 fokban, 10 centi hóban, teliholdkor 55 km-t kószál abban az erdőben, ahol köztudottan farkasok is laknak. Ezt tuti nem nekem találták ki…

Aztán szépen haladtunk tovább, és mivel az erdőben minden bokor alja kínálja magát, nem éltem a felajánlott pottyantós lehetőségével.

Innen már végig kellemesen lejtős volt az utunk. Az út vége felé találkoztunk egy forrásfélével, mely befagyva kanyargott rá a kétsávos turistaútra, ezzel jókora jégpáncéllá változtatva azt. Itt kreatívnak kellett lennünk, mert a kijelölt ösvény életveszélyes volt, annyira csúszott.

Aztán ahogy leértünk Bélapátfalvára, a Bükk lábához, elénk tárult a felettünk levő hegyek gyönyörűséges látványa. Ezt még tetézte egy teljesen befagyott tó, ahol sokan korcsolyáztak, csúszkáltak, és a naplemente csodás színei. Tisztára úgy éreztük magunkat, mintha nem is Magyarországon lennénk, mert a látvány inkább magashegyi volt, mintsem a mi kis dombokhoz szokott szemünknek való. Csúszkáltunk mi is egy kicsit a tavon, aztán iszkoltunk pecsételni, mert későre járt, és még nagy út állt előttünk.

6 / 21

Elértük a pecsétet, ekkor már egyre inkább szürkületbe fordult a naplemente. A sok kint töltött óra miatt, vagy mert tényleg lecsökkent a hőmérséklet, mindenki fázni kezdett kicsit. Mire benyomtuk a pecsétet, a kezünk szétfagyott, így iszkoltunk is az autóhoz. Az időt már nem akartuk húzni sem evéssel, sem teázással, így pattantunk is be, és mentünk vissza Bánkútra, ahol reggel a másik autót hagytuk.

Kicsit tartottam az úttól, mert igencsak hegyvidéki volt, hava-jeges, szerpentines, egy sáv széles, de nem egyirányú. Szabolcs felajánlotta, hogy vezet, de azért annyira nem voltam betojva, hogy elfogadjam a felajánlást. Így visszatekeregtünk Bánkútra, közben be is sötétedett. Nekem gyorsabb lett volna Lillafüred-Miskolc irányába hazamenni, de járt utat nem cseréltem el járatlanra, így Szabolcsék után nyargaltam a szerpentinen vissza irányba is, és ugyanarra mentem haza, amerre jöttem.

Nábrádi Judit

Bükk hegység, táv: 20,3 km, szint: +580/-1119m