Boldogkőváralján egyszer már jártunk tavaly január-februárban, nagyon szép szállást találtunk, és akkor eldöntöttük, visszatérünk majd a Mandalaházba, ha a Cserehát felé eső szakaszt szeretnénk teljesíteni. Szombaton indultunk Budapestről, a pakolás most is a szokásoshoz hasonlóan nyögvenyelősen ment. Úgy tűnik, két kisgyerekkel ez nem is lesz már máshogy. De most legalább nem hagytunk semmit itthon, amiért vissza kellett volna fordulni a város másik oldaláról.

1 / 57

Ismét Gábor szüleivel mentünk, így azért sokkal egyszerűbb a két kis Potyautassal, főleg, hogy Nimródka jobban szeret játszóterezni, a falvak utcáin sétálni és házszámokat nézegetni, a kék színű vízcsapokat nyomogatni, így nem szerettük volna mindenáron gyorsan végighajtani a kitűzött 33-34 km-es távon, ráadásul idő szűkében, hiszen vagy az érkezés, vagy az indulás napján is kellett túrázni, a közbeeső napra pedig 20 km volt a terv. Vele most inkább a rövidebb, kevésbé hajtós kirándulásokat élvezzük, amikor több idő van letelepedni.

 
A szállást 2-től lehetett elfoglalni. Ezúttal is mosolyogva fogadtak, gyorsan berámoltunk, a konyhában pedig jó illatok terjengtek, mert a vacsorára kért bableves alapja már rotyogott a tűzön. Mivel ebédünk nem volt, egy kis tonhalkonzervvel töltekeztünk, mielőtt nekiugrottunk az első napi távnak.

2 / 57

Fél 4 volt, mire végre elindultunk. Úgy döntöttünk, a szállástól sétálunk, és majd a nap végén autózunk, mert így addig mehettünk Boldogkőváraljáról, ameddig bírtuk, illetve az időjárás és Barnus engedi. Barnust hordozókendőbe kötöttem, egyelőre mégiscsak ez a legoptimálisabb a számára.

3 / 57

4 / 57

Nagyon jó volt végigsétálni a település főutcáján, mert így a vár több arcát is megmutatta útközben. Aztán a kacskaringós aszfaltút mentén pár kilométer után elértük a vasútállomást, ahol az aznapi első pecsétünk lapult. Közben Barnus szépen elaludt a hátamon, pedig az autóutat is végigaludta nap közben, ami annyira nem is volt rövid. A vasútállomás nem tűnt túl forgalmasnak, mondhatni egészen elhagyatott, gazos volt. Pecsételtünk, megcsodáltuk a távírópóznákat még romos állapotukban is, elolvastuk a kifüggesztett menetrendet (napi 6 vonat jár, de ebből 2 nem mindennap), aztán továbbálltunk.

5 / 57

Egy nagy mezőn vitt át az utunk Hernádcécére, szinte nyílegyenesen. Közben a Zemplén hátunk mögött elterülő hegyvonulatai fölött gyűltek a fekete fellegek, néha még dörgést is hallottunk. A szél is feltámadt, nagyon kellemes lett a klíma, de fenyegetően tornyosultak tőlünk nem is olyan messze azok a fránya fellegek. Én be is tojtam rendesen, így felvettük a nyúlcipőt, mondván, ha elérjük Hernádcécét, ott csak találunk valami védett helyet, ha lecsapna a vihar, és akkor szégyen ide, szégyen oda, a szombati kirándulást csak 4-5 km-rel zárjuk.

6 / 57

A pecsét az Aba vendéglő előtt volt, így bélyegzés után beültünk egy-egy frissítő tonikra. Alkalmunk nyílt megkérdezni a helyieket, hogyan is szokott lenni az efféle tornyosuló fellegekkel. Biztosítottak minket, hogy a hegyekből mindig lecsap, hisz lehúzza a Hernád, csak azt nem tudják megjósolni, mikorra ér ide. Remek - gondoltam. Én továbbra is beszari vagyok, a térképen pedig azt néztem, hogy a következő 5 km-en nincsen lakott terület, tehát ha ott kapna el minket az eső, az nem lenne túl jó.

7 / 57

Időztünk egy fél órát, aztán úgy döntöttünk, visszasétálunk a falu szélére, megnézzük, merre jár a felleg. Felpakoltunk, és legnagyobb meglepetésünkre már odébbállt a feketeség, sőt, egészen távolinak tűnt. Megörültünk, és célba is vettük Gibártot. Nekem ez elérhetőnek és elegendőnek tűnt ekkor.

8 / 57

Az idő nagyon szép volt, gyönyörű fényekkel. Imádom a májusi-júniusi 5-6 óra környéki napfényt, annyira széppé tudja varázsolni a tájat, sokszor még a vattafa virága is száll hozzá a levegőben, így gyönyörű ellenfényes fotókat lehet készíteni. Töltekeztünk is a napfénnyel, közben pedig vígan beszélgettünk, fogytak a kilométerek. Barnus egy idő után megelégelte, hogy a hátamon van, így levettem, kicsit szellőztettem a hátam, ő pedig átkerült Gábor kezébe.

9 / 57

10 / 57

A hőmérséklet is nagyon kellemes volt, langyos tavaszi szellő fújdogált. Egész hamar elértük Gibártot, ahol előbb a temető tűnt fel, majd a vízierőmű morajlását hallottuk meg. Sajnos a lényeg pont nem látszott az akácostól, de így is szép volt a látvány. A Hernád mellett egy-két pad is volt, itt letáboroztunk etetésre, peluscserére, hogy aztán elinduljunk megkeresni a pecsétet. A hídon átkelve Gábor lőtt is rólunk pár képet a szép alkonyi napsugarakban, aztán végigsétáltunk a Petőfi Sándor utcán, hogy a gibárti pecsét is bekerüljön e helyére.

11 / 57

12 / 57

Barnus annyira nem díjazta már azt, hogy a hátamon van, így Gábor megint kézbe vette, én pedig közben betértem a kocsmába, hogy az aznapi második jégkrémet is magunkhoz vegyem, hiszen még Boldogkőváralján ezzel indítottuk a túrát. Közben megbeszéltük, hogy nem állunk meg Gibárton, hanem elsétálunk egészen Encsig, ami ugyan még messze van az eredetileg kigondolt Fancsaltól, de azért nem annyira rossz teljesítmény a fél 4-es induláshoz képest. Így a falu szélén Barnus még kapott egy kis mannát, majd az oldalamra kötöttem, és sétáltunk át a bicikliúton Encsre.

13 / 57

Encs határában pár kutya egy kerítés mögött jól megijesztett, ezt leszámítva teljesen nyugodt utunk volt. Encsen pedig olyan hangulat fogadott, mint bármely mediterrán városban sötétedés körül vagy után, több helyen jó hangosan szólt a zene, pezsgett az élet az utcákon, néhol népes sereg kertipartizott. Teljesen olyan volt, mint egy mozgalmas nyáreste valami üdülőhelyen. Ahogy közeledtünk a vasúti kereszteződés felé, feltűnt Papi és Nimródka az autónkban. Kb. 14 km-rel zártuk az első napot, este fél 8-ig gyalogoltunk.

14 / 57

Másnap kipihenten ébredtünk. Komótosan megreggeliztünk, összepakoltunk, és már megint fél 11 volt, mire végre autóba pattantunk. Úgy gondoltuk, a teljesítendő szakasz legtávolabbi pontjára vitetjük magunkat, így az volt a cél, hogy Encsig visszagyalogoljunk, ami kb. 20 km, de ha mégsem ment volna, akkor még mindig ott volt a hétfő, hogy az esetleges kimaradt kilométereket pótoljuk.

15 / 57

Felsővadászon zárva találtuk a vegyesboltot és a nemzeti dohányboltot, azt a két helyet, ahol pecsételni lehetett volna. Ugyan innen már volt egy nyomatunk a húsvéti hétvégéről, de hivatalosan ma is pecsételéssel kellett volna kezdenünk, hiszen több, mint egy hónapja fejeztük be itt a túrát akkor. Pecsét híján fényképezkedtem a vegyesbolttal. Elköszöntünk Papitól és Nimródkától, aztán Barnussal hármasban nekivágtunk a Kéknek.

16 / 57

Egy kisebb dombra vitt fel az utunk, gyönyörű vetések között haladtunk. Ugyan a kék jelzést nem vitték túlzásba, de elágazás sem nagyon volt. Én azért fél kilométerenként legalább szeretem tudni, hogy a kéken vagyunk, Gábor viszont amondó volt, hogy ha nincs lehajtó az autópályán, minek is táblázzák ki az útirányt. Szépen haladtunk hegyen-völgyön, Barnus pedig átadta magát az édes álmoknak. Nagyon tetszett a táj, kellemes szellő fújdogált, felhős-napos időben cammogtunk, aminek kifejezetten örültünk, mert árnyék egyáltalán nem lett volna. Azért nap végére így is szép színünk lett, Barnusnak az arcát fogta meg kicsit napocska, nekünk a tarkónk és a karunk lett szép napsütötte.

17 / 57

18 / 57

Nyésta elég kicsi falucska volt, gyorsan átrobogtunk rajta, és megint a szép kis szántóföldek között találtuk magunkat. Barnus Abaújszolnok határáig aludt, itt le is parkoltunk a falu feletti szántó mellett, egy kéktúrás útjelző tábla tövébe. Barnus szép kilátás mellett fogyasztotta az ebédjét, nyújtózkodott kicsit, de amikor észrevettem, hogy a nadrágomon egy kullancs mászik, majd a kis szürke pokrócon is találtunk egyet Barnus mellett, gyorsan összepakoltunk és továbbálltunk.

19 / 57

Innen Gábor kicsit kézben vitte Barnust, lent a faluban megálltunk egy peluscserére, hogy aztán újabb szántóföldek közt felkapaszkodjunk a következő dombra. A dombtetőn egy gyönyörű, virágzó, illatos akácerdőben vezetett a kék, legeltettük a szemünket és szimatoltunk is rendesen. Aztán Barnus visszajött a hátamra, mert Gábor keze elfáradt a 9,5 kg-os kis húsgombóc cipelésében. Nem sokkal később elértük Baktakéket. Kicsit tartottam a kocsmától, ahol a pecsétet őrzik, mert egyedül erről olvastam olyat, hogy belekötöttek ott az emberbe.

20 / 57

Szerencsére semmi gond nem volt a kocsmában sem, kedves volt a pultos néni, tudtunk venni üdítőt, vizet és jégkrémet is. A kocsma kinti részén le is ültünk, elfogyasztottuk a szendvicseinket és az ott vásárolt élelmiszert. Megjelent három kisfiú, mindnyájan olyan 4-6 évesek lehettek. Megszólítottak minket és magázva kérdezgettek. Nem is hallottam még ilyen piciket magázni! Aranyosak voltak, így visszamentem a kocsmába, vettem még egy üdítőt és egy zacskó cukorkát nekik. Örömmel el is fogadták.

21 / 57

22 / 57

Baktakékről kiérve Barnus végigaludta az utat Fancsalig, miközben mi továbbra is nagyon szép tájon kanyarogtunk. A Cserhátat is szerettem, és a Cserehát is nagyon tetszett a dimbes-dombos tájjal. Nemsokára a fancsali pincesoron találtuk magunkat, majd elértük a település házait. A falu kocsmájában pecsételtem, majd megint megjutalmaztuk magunkat egy-egy jégkrémmel.

23 / 57

Fancsal után nem sokkal a dombok között megláttuk a Zemplén vonulatait, a messzeségben pedig a regéci és a boldogkői várat is. Barnus felébredt, így egy újabb útjelző táblánál letelepedve ismét etettem, majd az út hátralevő részét az oldalamra kötve tette meg. Szépen kémlelt, mint a Zsebibaba, így haladtunk át Abaújdevecseren, ami már a célegyenes volt Encs előtt, mégis irtózatosan hosszúnak tűnt.

Encsen már vártak Papiék a parkolóban, így Nimródkát megszeretgettük, bepakoltunk a kocsiba és célba vettük Boldogkőváralját. Barnus vígan játszott a játékaival és figyelte a bátyját az üléséből. Hamar ott voltunk a szálláson, ahol már finom vacsorával vártak minket.

24 / 57

Szombaton és vasárnap sikerült teljesíteni a kitűzött célt, hétfőre nem maradt más, mint egy kis kultúrprogram és gasztroélmény. Elmentünk Vizsolyba megnézni a Bibliát. A nyomdába sikerült elsőként bemenni, ahol részletes és élménydús beszámolót hallgathattunk meg a Vizsolyi Biblia történetéről, majd Papi, Nagyi, Gábor és a nyomdász összjátékával fél perc alatt egy Bibliaoldalt is kinyomtattak az eredetivel megegyező, 16. századi technológiával, autentikus papírra. Nekünk, felnőtteknek nagy élmény volt, a gyerekek viszont még túl kicsik voltak az efféle bemutatóhoz. Így Barnus aludt egy kicsit a hátamon, Nimródka pedig a villamosát tologatta a küszöbön, akárcsak egy sínen. Később megfűzött, hogy menjünk ki az utcára a kék vízcsaphoz, így kértünk egy poharat, hogy ha már a csapnál járunk, ihassunk is. Nimródkának ez volt a legnagyobb élmény Vizsolyból.

Csereháti kalandozásunkat Encsen zártuk, ahol ebédeltünk, kávéztunk, majd visszaindultunk Budapestre. Remek volt a hétvége, és innen már a célegyenes is látszik: csak a befejező 33 km van hátra Vágáshutától Hollóházáig ahhoz, hogy az egész OKT-t teljesítsük.

Cserehát hegység, táv: 33,6 km, szint: +588/-521 m

Szöveg és fotók: Nábrádi Judit