1 / 44

Mégis rezgett a léc a célegyenesben, hogy el tudunk-e menni, Nimródka ugyanis elkapott egy hányással, hasmenéssel, lázzal járó vírust, így kedden még nagyon úgy tűnt, betegeskedés lesz a túrázás helyett. Szerdára viszont kezdtek jóra fordulni a dolgok, így este úgy döntöttünk, mégis csatlakozunk a társasághoz, ott alszunk már szerdán, így csütörtökön el tudunk menni valamerre kirándulni.

2 / 44

A választás a Csórréti víztározóra esett, így leparkoltunk a Galyatető-Mátraháza elágazásnál, és a népes társaság elindult lefelé a betonúton: ki-ki babakocsiban vagy hordozókendőben, vagy éppen a saját lábán. A legkisebbek elaludtak, Nimródka szépen baktatott kis lábikóin. Szegénykén látszott még, hogy nem teljesen százszázalékos az állapota, de azért inkább sétálni akart, mint Gábor hátáról kémlelni a világot.

3 / 44

Az út nem volt hosszú a víztározóig, illetve egy kapuig, ami a víztározó közvetlen közelében található. Ugyan nyitva állt, de az volt ráírva, hogy szigorúan őrzött terület, kutyákkal. Hogy még elrettentőbb legyen a tábla, fel is volt rajzolva jó néhány nem éppen rokonszenves eb pofája, így tanakodásba kezdtünk. Az egyiken egy telefonszám is volt, úgy döntöttem, felhívom. Hamar válaszoltak is a túloldalon és tájékoztattak, hogy ide bizony tilos bemenni! Erősködni kezdtem, hogy nem lehet-e kivételt tenni, erre kaptam egy másik telefonszámot és egy nevet, hogy keressek valami befolyásosabb embert. Gyorsan fel is hívtam a számot, egy női hang vette fel. Mondtam, hogy kit keresnék, erre kaptam egy harmadik telefonszámot.

4 / 44

Így hát harmadszor is előadtam, hogy mi itt kisgyermekes családok vagyunk, a babák elaludtak, mi kirándulunk, és szeretnénk megnézni a víztározót - amiről sajnos nem tudtuk, hogy védett - a térképen nem látszott. A férfihang itt is ragaszkodott ahhoz, hogy nem mehetünk be. Kaptam információt is arról, hogy hogyan lehetne kivételt tenni: a vezérigazgató engedélyezheti egyedül, írásban, előre leadott kérvény alapján. Ilyenünk természetesen nem volt. Így tanakodni kezdtünk, mi legyen a B terv. A babakocsisok egyértelműen nem tudtak volna túraösvényen jönni, mi pedig szívesen kirándultunk volna kicsit. Ádám felvetette, hogy elmehetnénk Mátraházára, de kivételesen nem a kék jelzésen, hanem a zöld négyzeten. Azt is mondta, hogy lesz benne szint, de rábólintottunk.

Így nekivágtunk: Nimródka, Gábor, Barnus és én, illetve Annamari, Ádám, Julcsi, és csatlakozott hozzánk Orsi is.

5 / 44

Meredeken ereszkedtünk le először egy völgybe, aminek alján egy patakot szeltünk át. Itt Barnus elkezdett elégedetlenkedni, így kinéztünk egy szimpatikus farönköt, ahol levettem a hátamról, és meg tudtam szoptatni. A többi gyerek is pihent kicsit, ettek-ittak. Aztán szépen lassan haladtunk tovább. Tényleg lassan, mert Nimródka a saját lábán jött, Barnus viszont ismét fáradt lett, így én egy kicsit előrébb mentem, énekeltem, hintáztam egyik lábamról a másikra, így szépen el is aludt. Nimródka is felkerült Gábor hátára, és hamarosan szépen szunyókált mindkét kis Potyautas.

6 / 44

Mi pedig szépen szenvedtünk - persze csak a szó jó értelmében, mert hát arra nem számítottunk, hogy kb. 1 km távon kb. 300 méter szintet kell felfelé kapaszkodnunk. És mit is mondjak, ebben az elmúlt bő fél évben azért eléggé elszoktam a túrázástól. Barnus felöltözve már több, mint 8 kg, ehhez pedig jött egy hatalmas övtáska, amiben étel-ital és pelenkázós cucc is helyet kapott. Lihegtem, na!

Aztán csak felértünk a csúcsra, illetve Mátraházára. A parkolóban persze a finom palacsintát nem lehetett kihagyni, így bevágtam egy Mátra gyöngyét, Gábor pedig mellé még vagy három palacsintát tolt be. Szuszogtunk is rendesen! Olyannyira, hogy másnap már enni sem volt kedvünk. Persze ezt kevésbé a palacsintának, mintsem inkább a vírusnak köszönhettük, de ezt akkor még nem tudtuk.

7 / 44

Így másnap felkerekedtünk, és felmentünk Galyatetőre. A társaság tegnapival megegyező része, Lacival bővülve nekivágott a kéknek lefelé, Mátraháza irányába. A többi aprónép fent maradt Galyatetőn, játszótereztek, vadasparkoztak, majd babakocsiban aludtak, míg az anyukák töltődhettek a finom tavaszi napsütésben.

8 / 44

Ahogy elindultunk, még gyorsan beugrottam a turistacentrumba pecsételni egyet. Ez volt Barnus első kéktúra pecsétje idekint - merthogy a hasamban nem egyszer volt tanúja pecsételésnek. A szakaszt pedig már rég teljesítettük - többször is, de azért újabb pecsétet nyomni a füzetbe mindig buli!

Nimródkát a két nagylány, Julcsi és Orsi aranyosan közrefogták, és szóval tartották. Megmásztak jó néhány farönköt, megfogdosták az első kb. 500 m-en az összes túrajelzést, megtanították Nimródkának az évszakok mellett - amiket már ismert - a hónapokat is, amit azóta minden nap fennhangon felsorol, nehogy megkopjon a tudása. Szép lassan haladtunk lefelé. Barnus kicsit elégedetlenkedett, így viszonylag hamar megejtettük az első lepakolást, Barnust megetettem, aztán vissza zsipp-zsuppoltam a hátamra. Kicsit még elégedetlenkedett, aztán győzött az álom. Közben pedig Nimródka szépen lépegetett a girbe-gurba, göröngyös úton.

9 / 44

Hamar elértük a Nagy-lápafő kilátóhelyet, ahol megcsodáltuk a pazar panorámát. Majd tanakodni kezdtünk, hogy ki, hogyan, merre, meddig. Gábor egész nap rosszul érezte magát - most már kezdett világossá válni, hogy a vírus lett úrrá rajta is, így nem bánta, hogy a csatos hordozó derékpántja nem nehezedett rá Nimródka nem éppen pille súlya alatt az amúgy is fájós pocakjára. Annamariéknak is elég volt az a 2 óra alatt megtett 3 km-es táv, így a csapat ketté vált. A táv ugyan nekem is elég lett volna, mert az én hasam is rendetlenkedett, de Barnus kb. negyed órája aludt csak a hátamon, és nem akartam szegényt azonnali ébresztővel sokkolni. Így Laci és Orsi jöttek velem, mi célba vettük azt az elágazást, ahonnan előző nap Mátraházára indultunk gyalog.

10 / 44

Emlékeim szerint ezen a szakaszon csak egy komolyabb emelkedő volt, fel Vércverésre, innen pedig végig lejtő. Fel is küzdöttük magunkat, és belenyomtuk az új bélyegzőt a pecsételő füzetbe (még a régi pecsét szerepelt benne). Erre sajnos Barnus is felébredt. Aztán egy komolyabb hullámvasút következett: fel-le, fel-le. Nem voltam erre felkészülve a tegnapi hegymenet után, émelygős hassal, úgy, hogy ma gyakorlatilag semmit sem ettem, mert nem kívántam az ételt, Barnus pedig hol hangosabban, hol halkabban trillázott a hátamon. Így muszáj volt még egy megállót beiktatni, megszoptatni. Vidáman cuppogott, aztán rezzenéstelen arccal rotyogtatta tele a pelenkáját. Így az első erdei peluscsere is megvolt. Nem reklamált, inkább nézett nagy kerek szemekkel, hogy mi is történik vele.

11 / 44

Innen már csak egy komolyabb lejtő volt hátra, és lent is találtuk magunkat az elágazásnál. Nimródka és Gábor már ott vártak minket autóval. Így végül csak megcsináltuk a Galyatető-Mátraháza szakaszt, ugyan nem végig kéken, és két nap alatt, de meglett. A többiek innen elmentek vacsorázni, mi pedig vissza a szállásra, mert nem kívántuk az ételt. Ők akkor még igen. A fránya vírus pedig egyre inkább maga alá terített minket, így egy nappal a tervezett előtt haza is jöttünk. Vasárnap egész délelőtt nem tudtam felkelni, annyira legyengültem. De volt pozitív hozadéka is: újra a Barnussal való várandósság előtti súlyomnál vagyok.

A társaságból végül majdnem mindenki elkapta a kórt, pedig nagyon vigyáztunk, ne keveredjünk. Így nagy tanulság volt, hogy soha többet ne utazzunk el, ha betegség áll(t) fenn, kivéve, ha teljesen biztosak vagyunk benne, hogy vagy nem fertőz, vagy már mindenki túl van rajta!

Mátra hegység, táv: ~10 km, szint: ~+450/-650 m

Szöveg és fotók: Nábrádi Judit