Egy volt gimnáziumi osztálytársam is belevágott a kékbe a férjével és 8 hónapos babájával. Szerencsére pont össze tudtunk hozni egy közös túrát. Ők Írott-kőnél kezdték 3 hete, sorban szeretnének haladni és együtt megcsinálni az egészet, végig. Mivel nekünk még a nyugati rész Zalaszántóig egyáltalán nem volt meg, pont jó volt a hely és az idő is a közös túrázásra.

Szombat reggel már Szelestén ébredtünk. Vica férjével, Karesszel elvittük az egyik autót Sárvárra, majd Szelestéről elindult a csipet-csapat Sárvár irányába, ekkor már gyalogosan. Megint Gábor vitte Nimródkát, én pedig megnyertem magamnak a hátizsákot, ami szintén elég nehézre sikeredett, 8 kiló tuti megvolt.

1 / 41

Szelestéről aszfaltút mellett sétáltunk ki, majd átverekedtük magunkat egy körforgalmon, egy felüljárón, és úgy fordultunk be a szántóföldek mellé, repceföldektől sárgálló mezőkön keresztül. Közben jókat beszélgettünk, Nimródka pedig vígan nézelődött, majd elaludt. A táj a maga módján változatos volt, de a korábban megszokott hegyes-völgyes vidékhez képest igencsak alföldi. Persze szép volt ez is, de azért a sok hosszú, egyenes szakasz több helyen inkább unalmasba hajlott, mint izgalmasba. Haladtunk szép egyenes fasor mellett, zöldellő vagy épp sárgálló mező mentén, széles, murvás úton, földúton. Láttunk több siklót is, Bögöt előtt pedig már mindenki kellőképpen fáradt volt egy hosszabb pihenőhöz. A tempó ugyanis nagyon pattogósra sikeredett így az elején, nekünk újdonság volt a sík terep, Vicáék pedig csak úgy simán jó tempót diktáltak.

És hogy nehogy túlteljesítsük a kéktúra-igazolófüzetben megadott szintidőt, egy zöldellő szántóföld szélén Vicáék leterítettek egy jó nagy piknikpokrócot, ahova vagy egy órára le is táboroztunk. Evett-ivott mindenki, fetrengtünk, Gábor és Nimródka kergetőztek a szép nagy zöld placcon.

2 / 41

Miután felkerekedtünk, bementünk Bögötre pecsételni. Mivel elég meleg volt, Gábor rákészült valami jóféle jégkrémre, én meg egy hideg italra. Csalódnunk kellett, mert a bolt szombaton csak délig volt nyitva, mi pedig az után értünk csak oda, és a kocsma szintén zárva volt. Így csak a pecsételés maradt, és mentünk is tovább. (A pecsétet pedig alig találtuk meg, mert egy villanyóraszekrénybe volt elrejtve, dobozostul.)

A faluból kifelé megint szántóföldek mellett vitt az út, bozóttal szegélyezett ösvényen. A bökkenő csak annyi volt, hogy épp bozótirtás után jártunk arra, melynek az irtás része már megtörtént, az összeszedés része viszont még nem. Így ahelyett, hogy az ágakon átverekedve bukdácsoltunk volna a kijelölt úton, inkább a mellette fekvő szántóföld térdig érő zöldjében haladtunk tovább. Ezzel amúgy kicsit meg is szívattuk magunkat, mert egy idő után olyan sűrű lett mellettünk a növényzet, hogy az ösvényre átvágni nem tudtunk, előttünk pedig egy jó mély árok helyezkedett el, melyet kétszer is át kellett szelnünk. De így legalább találtunk magunknak izgalmakat az alföldi jellegű tájon.

Már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk Csényére, egyrészt a fagyi reményében, másrészt mert ezen a szakaszon elcseréltem a hátizsákot Nimródkára, aki már nagyon húzta a vállamat, így jó volt letenni. Szerencsére találtunk egy kocsmát, ami pont nyitva volt, és fagyit is találtunk. Ugyan a tempó Bögöt és Csénye között már korántsem volt olyan gyors, mint a kezdeti, azért a pihenő itt is jó hosszúra sikeredett. Ezt persze egyáltalán nem bántuk.

3 / 41

Csényeújmajorig sajnos aszfaltút mellett haladtunk, pecsételést követően pedig a Kék újra a mezők felé kanyarodott el, a Gyöngyös patak mellé. Mivel Kristóf elaludt Vica hátán, és Nimródka is szép csendben szemlélődött Gáboron, ők továbbmentek az út mellett, amíg mi Karesszel pecsételtünk. Viszont a két gyermekszállító nagyon belefeledkezett a csevegésbe, így nem vették észre, hol kellett volna letérni az aszfaltútról. Amikor megláttuk, hogy rossz felé mennek, heves ordibálásba kezdtünk, de persze semmit sem hallottak a süvöltő szél miatt. Aztán szépen lassan eltűntek egy kanyarban, hiába reméltük, hogy ott legalább majd hátranéznek. Ekkor heves telefonálásba kezdtünk, ki-ki hívta a férjét/feleségét, aki persze nem vette fel a telefont… Majd jött az ötlet, hogy leintek egy autót, és „palackpostával” üzenek, hogy forduljanak vissza. Biztosan nagyon gyanús fejem lehetett, mert vagy tíz kocsi elhaladt mellettem, mire egy meggondolta magát, és mégis megállt. Egy fehér furgon volt, és szerintem a sofőr kicsit hülyének nézett, de azért megkértem, hogy a gyereket cipelő párosnak mondja meg, hogy forduljanak vissza, mert rossz az irány. Szerencsére a módszer hatásos volt, mert pár perc múlva feltűntek a kanyarban, immáron felénk közeledve.

Innen már Sárvár sem volt messze. Örültünk, mikor beértünk a városba, aztán még jobban, amikor megláttuk a várat. Itt még egy csoportképre is összeálltunk. Aztán folytattuk az utunkat, mert úgy tudtunk, a pecsét a vasútállomáson van, és a kocsi is ott várt minket. Megkerültük a várat, aztán elértünk egy lakótelepet. Itt gyanús lett nekem, hogy mintha rossz lenne az irány: és valóban. Gyorsan megnéztem a térképet, és leesett, hogy már tovább is indultunk Sárvárról a másik irányba. Így visszabaktattunk, pecsételtünk, és megszavaztuk, hogy csak Karesz megy az autóért a vasúthoz, mi pedig ledöglünk a vár tövében.

4 / 41

A vacsora fejedelmi volt a szálláson, ezen már péntek este is meglepődtünk. Másnap reggel összefutottunk jó pár túrázóval, mert a saját elemózsiáját mindenki a közös étkezőhelyiségben fogyasztotta el. Lehetőség nyílt az eszmecserére, és kiderült, hogy mindenki kéktúrázó a vendégek közül. Ilyen igazi kéktúrás helyen még sosem szálltunk meg, nagyon jó tapasztalat volt ez is!

Reggeli után gyorsan bepakoltunk a kocsiba, aztán Karesz elvitt minket az Ablánci malomcsárdáig. Ők Vicával és Kristóffal ezen a szakaszon már túl voltak, Tömördtől Szelestéig meghódították a kéket még pénteken. A csárda zárva volt, ez már egy ideje így is lehet, mert még a térképen is szerepel, hogy már nem üzemel. Utunk rövid ideig aszfalt mellett haladt, aztán elfordultunk jobbra, és enyhe kaptató következett. Erre aztán nem számítottam, így kicsit rosszul esett a lihegős hegymenet, de szerencsére nem volt sem túl hosszú, sem túl meredek.

5 / 41

Aztán hangulatos erdei utakon vitt a Kék, láttunk jó pár magaslest, az egyikben még embert is. Nimródka ekkor már mocorgott, nekünk is jólesett a megálló, így pár száz méter után le is táboroztunk. Mindenki evett-ivott, Nimródka rohangált, fadarabokat gyűjtött. Aztán megpróbáltuk úgy folytatni az utat, hogy ki-ki jön a saját kis lábikóján, de ez túl hosszan nem sikerült. Nimródot ugyanis sokkal jobban lekötötte az az 1-2 pocsolya, amit útközben láttunk, így mindenáron bele akart tapicskolni, ha pedig tovább vittük pár tíz métert, azonnal fordult vissza, és ismételten célba vette a vizet. Ezt egy rövid idő után megelégeltem, és felvettem őt a hátamra.

Előző nap egy mukkot nem szólt a 20-22 km alatt, ma viszont már kb. 5 km után ment volna inkább a saját feje után, és ebbéli a szándékát ki is mutatta. Szerencsére csak a felvételnél kellett megküzdeni vele, amikor haladtunk, már ő is talált magának érdekes nézelődnivalót. Fogdostuk az út közben belógó faágakat, megtapogattunk jó pár fatörzset, szedtünk leveleket, bementünk egy repceföldre, fújtunk pitypangokat. Aztán szépen lassan feltűntek Szeleste első házai, no meg a templom. Ennek örültünk, mert Nimródka kívánkozott már lefelé. A templom előtt megcsodáltunk egy tanyát, benne lovakkal. A templomkertben letáboroztunk.

6 / 41

Innen Nimródka a saját lábán jött egészen az arborétumig, amit szerettünk volna nyugodtan megnézni, és nem lekaszálni/lelegelni, így őkelme ment vissza a hátamra. Egy kis ropival ki lehetett engesztelni, így vígan tűrte, míg mi alaposan körbenéztünk, és kigyönyörködtük magunkat a látványban. Innen besétáltunk a kastélyszálló parkjába, majd magába a kastélyba is. Mivel nagyjából ebédidő tájt jártunk arra, beneveztünk még egy leves-desszert kombóra is az étteremben.

Innen már az autónk sem volt messze, amit a vendégháznál hagytunk, és mivel Nimródka nem sokat aludt Gábor hátán, biztosra vettük, hogy legalább egy kis időre elszenderül hazafelé a kocsiban.

Írta és fotók: Nábrádi Judit

Kemeneshát, táv: 30,8 km, szint: +169/-201 m