Pusztulásában is csodaszép a vadregényes Bél-kő
Ennek a tragikus sorsú hegynek közel egy évszázadon át fúrták-faragták minden porcikáját, sziklagerincének eredeti szépsége a múlt ködébe vész, de még ilyen állapotában is az ország egyik legszebb, legkülönlegesebb hegyorma.
Kárpátokat idéző, zord sziklabércei, lépésről lépésre felbukkanó pazar kilátásai, a bányagépek által brutálisan letarolt mégis páratlanul látványos platója, számtalan érdekes látnivalója, és nem utolsósorban különleges hangulata miatt hosszú évek óta családunk egyik kedvenc kirándulóhelye a Bél-kő. Felfedezni valóinak nagy részét gyöngysorként fűzi fel az apátságtól induló, kék átlóval jelzett, igényes tájékoztató táblák által kísért Bél-kői tanösvény.
Egy újonc, és egy profi kiskutya a csapatban
Mint mindig, ezúttal is a Bélháromkúti apátság mellett parkoltuk le az autót, majd rövid készülődést követően jókedvűen vágtunk neki az előttünk álló izgalmas kilométereknek. Barátunk, Marci először jött el ide velünk túrázni, mit tagadás, őt is első látásra lenyűgözte a hegy, éppen ezért igyekeztünk úgy tervezni a túrát hogy minél többet fedezhessünk fel együtt a Bél-kő látnivalóiból.
Ötödik túratársunk Lili volt, a család yorki kiskutyája, aki aprócska lábaival mindig hűségesen rója velünk a kilométereket, még olyankor is mikor már lerí róla hogy elege van az egészből.
Az első lépéseket frissen, üdén tettük meg az egykori bánya keskeny, de meglepően jó állapotú aszfaltútján. A hegy lábánál elnyúló, tavaszi napsütésben csillogóan zöldellő fiatal bükkerdő hangulatos keretet nyújtott a túrakezdéshez.
A János-hegy oldalában mélyútra váltunk, meredek kapaszkodó kezdődik, de nem tart sokáig, az aszfaltot elérve kifújjuk magunkat, újra tudunk beszélgetni. A tanösvényről az első kitérőt a 60-as években épült, legelső bányaúton tesszük meg, melyen szinte mediterrán hangulatban, a tavaszi napsütésben hófehéren csillogó mészkőszirtek közt lépdelve érjük el azt a sziklaszorost melyet még a teherautóknak törtek át valamikor, bő hat évtizeddel ezelőtt. Gyönyörű kilátópont ez, ahonnan a Mátrát, az Óbükköt, a Karancs-vidéket, és tiszta időben a Felvidék hófödte bérceit is láthatjuk.
Az ország egyik legszebb panorámája vár ránk
Mivel a sziklaszoros kanyarjától az út veszélyessé válik, ezért senkinek nem javaslom, hogy ezen haladjon tovább. Nézelődés, fotózgatás után térjünk inkább vissza az aszfaltos bányaúton haladó tanösvény jelzéséhez, melyen az egykori palabánya udvara, a Vasbánya-oldal és a Szász-bérc állomások érintésével még a kevésbé gyakorlott túrázók is kényelmesen, beszélgetve közelíthetik meg a Bél-kő megmaradt, 815 méter magas csúcsához vezető erdei mélyutat.
Az immár sziklás, köves, de jól kijárt erdei ösvényen egy pár száz méteres szuszogtató kaptató vár még ránk, majd erőfeszítéseink jutalmául a túra legnagyobb csodája következik, a káprázatos panoráma a Bélkő 815 méter magas, korlátokkal szegélyezett sziklakilátójáról. Az ország egyik legszebb panorámája ez, lábaink alatt a hófehér mészkő-plató, fejünk felett a gomolyogva úszó felhők, távolban a Mátra nyújtózik, kelet felé nézve a Bükk hullámzik, nyugat felől a távolból pedig a Karancs és az Óbükk hegyei integetnek felénk.
Évmilliók tűntek el pár évtized alatt
Nem tudom megmagyarázni, de valahogyan mindig felmegy az izgalomszint és nem mellesleg a pumpa is bennem amikor megpillantom ezt a brutálisan letarolt, ám pusztulásában is magával ragadóan szép hegytetőt. Hangulata van, varázsa van, jóvátehetetlen tragikuma van, amely felpörgeti a fantáziát, és előkerül a "mi lett volna ha..." örök kérdése.
Mert tényleg, mi lett volna ha, nem ezt a hegyet bányásszák le, skalpolják meg brutálisan azért, hogy a szocialista nagyipar cementet gyárthasson, és panelházakat építhessen belőle?
Volt és van is jó pár másik mészkőtömb, alacsonyabb, kevésbé jellegzetes mészkő alkotta hegy itt a közelben is, amelyet nyugodtan bányászhattak volna, miért pont ezt, miért pont a legszebbet kellett? Nem tudom, és gyanítom már nem is fogom megtudni.
Vannak még idős túrázók, akik emlékeznek a gerincre, mert jártak még rajta, mi már nem fogunk soha. Mérhetetlen, visszafordíthatatlan pusztítás ez, évmilliók tűntek el röpke pár évtized alatt. Mintegy 80-100 méteres magasságban tűnt el a hegytető, ami azt jelenti, hogy hétmillió köbméter, azaz húszmillió tonna mészkő hiányzik a két csonka csúcs közül. Fájó, tehetetlen érzés ebbe belegondolni, ugyanakkor annak is igaza van aki azt mondja, hogy így még különlegesebb, nézzük inkább a jó oldalát, mert mást úgysem tehetünk, és bízzunk abban hogy ezek után már senkinek nem jut eszébe tovább rombolni ezt a különleges hegyet.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal és mindezekről élénken beszélgetve kezdjük meg az ereszkedést a csúcsról. Nagyon jó tempóban, szinte trappolva haladunk lefelé, így újabb ötletem támadt. Mivel a régi, 1910-től a hatvanas évekig használt alsó kőfejtőt, amely a Bél-kő "ráncos" hegyoldaláért felelős eddig még csak én láttam teljes pompájában, így rövid tanácskozás után úgy döntöttünk hogy megtesszük azt a nagyjából szűk kilométeres kitérőt a bányaudvarig, és megnézzük ezt is. A tanösvény harmadik, János-hegyről mesélő állomását elérve egy régi, széles szekérút indul el szinte vízszintesen a Bélkő nyugati oldalán. Az egykoron szekereknek épült, majd teherautóknak kiszélesített út gyalogosan ma is jól járható, szemlátomást használatban van, olyannyira hogy szemből is érkeznek kirándulók.
Alulról is lenyűgöző a letarolt hegy
Negyedóra sem telik el, és leesett állal gyönyörködhetünk a messziről oly jellegzetes, lépcsőzetesen megfaragott monumentális sziklafalakban, melyek közelről, a fejünk fölé több tíz emeletnyi magasságban emelkedve egyszerűen lenyűgözőek, szavakkal leírni nem lehet milyen érzés alattuk állni és tátott szájjal felfelé bámulni.
"Elég lett volna csak eddig feljönni, ez olyan gyönyörű" hangzik el álmélkodva valahonnan a háttérből. A lépcsőzetesen lefaragott hegyoldaltól kissé távolabb álló, belülről, a hegy felől függőlegesre, tükörsimaságúra faragott, kifelé viszont eredeti formáját mutató, szinte mementóként meredező, magányos sziklaszirt látványa mindent visz. Ilyen formát, ilyen bizarr módon megfaragott sziklát máshol még nem láttam.
Élményekkel telítődve indulunk vissza az apátság felé. Alig negyedóra múltán már a Bél-kői tanösvény jól ismert aszfaltos útját tapossuk, melyen jókedvűen, beszélgetve érjük el a parkolóban várakozó autónkat. Jól tudja mindenki hogy a kirándulás ezzel még nem ért véget, mert mivel mással is zárhatnánk egy ilyen túrát mint a bélapátfalvi Gyári-tó mellett szerényen meghúzódó kis vendéglő, a Szomjas Csuka különlegességével, a savanykás malaclevessel, amely ezúttal "tárkonyos malacleves fővadász módra" néven szerepelt az étlapon.
A cikk először 2022 áprilisában jelent meg.
Teljesítménytúrázás kutyával
2024.12.04.Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.
→ Tovább
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
