A szállásom Tornabarakonyban volt. A Levendulás vendégházban Edit, a szállásadóm, és Bogi, a fekete agár adtak némi társaságot. Péntek este, leutazás után a faluban is elsétálgattam kicsit. Állandó helyi lakó már csak 3-4 helyen maradt, de jó pár házat használnak hétvégi háznak, második otthonnak, így azért van még némi élet a kis faluban.

Másnap már háromnegyed hatkor talpon voltam, és fél órára rá neki is indultam, mert rekordhosszú nap, 40 km várt rám. Tornabarakonyból könnyen áttaláltam Rakacaszendre, mert ezt a 4 km-t már előző vasárnap is megtettem. Tulajdonképpen csak arra kell vigyázni, hogy a dombtetőn ne menj el az adótorony felé, hanem maradj egyenesben. A többi ki van jelölve, táblázva.

Rakacaszenden csak átsétáltam, mert egyik templomot sem találtam nyitva, és telefonszám sem volt kiírva. A falu kis református temploma után egy kopár fennsíkra ér fel az út. Az innen következő szakaszon kétszer is visszafordultam. Sajnos nagyon ritkák a jelzések, és gyakran vált utat az útvonal – így nem nehéz eltéveszteni az irányt. Miután végre becsatlakozott a piros jelzés is, már könnyebb volt. A Kocsmabérc pihenőhelyét elérve kicsit le is ültem enni-inni.

Ezután megint csak figyelni kell. A pihenőhely után balra kell rákanyarodni a kőszórt útra (az egyenesben egy-két megkopott sárga jelzést találtam, de hamar gazos és járatlan lett az út), majd a fairtás miatt (átmenetileg) jelzetlenné vált útról úgy 300-400 méter után, egy kéktúrás táblánál kell jobbra, lefelé letérni. Pár száz méterrel lejjebb lesz még egy tábla, ennek az írásos (bal) oldalán vitt tovább az út. Innen már sokkal jobb a jelzések sűrűsége Irotáig, de többször is elágazik, másik útra tér át a kék, erre figyelni kell.

Az erdőből kiérve földek mellett, majd úgy 200 métert a Boros-erdőben halad az út. Innen kiérve jobbra kellett fordulni, meredeken leereszkedve a földúton, majd rövidesen jobbra térve, a (kiszáradt) patak felett tért át az út. A túlparton balra már fel is bukkantak Irota első épületei. Itt sincs nagy élet, pici a falu, de a központjában van egy vendégház (Talentum Vendégház, Irota, Petőfi út 57., gondnok: Miklós Simonné, Szabadság út 3.), a parókia épületén egy remek emléktábla (dicsértessék a 9/2008-as rendelet!), majd a központban U alakban kanyarodó út tetején az Irota Ecolodge épületei.

A falut elhagyva, a földútról visszanézve szépen látszik az imént bejárt szakasz a Boros-erdővel.

Majd az út jobbra kanyarodott, és ismét fák közé ért. Itt egy különösen hosszú lábakon álló magasles ad tájékozódási pontot. Innen kiérve újra nagyon hiányosak lettek a jelzések, de csak menni kell egyenesen a következő, „Pihenő, Cigány-hegy” feliratú kéktúrás tábláig. Ezután ismét erdős rész jött, több úton át váltogatva halad végig rajta a kék útvonala.

Amikor végül itt is kiértem az erdőből, már fel is tűntek az első házak. A fasor, bokrok mentén haladó földútnál némi fosókaszilvára is leltem, ebből jót falatoztam, majd lent jobbra térve besétáltam Felsővadászra. A falu központjában, a Nemzeti Dohányboltnál van a bélyegző. Itt volt egy kis élelmiszerbolt is, ráadásul 2018 óta légkondi van bent, lehetett egy kicsit hűsölni. Ottjártamkor nagy volt a nyüzsgés, mert a gyümölcsösökben dolgozók akkor kapták meg a fizetésüket.

A faluban nagyon jól néz ki az 1945-ös feliratú II. világháborús emlékmű, felette a Rákóczi-kastélyt viszont zárva találtam. A kastély és a templom felett hagyja el a központot a kék. Figyelni kell, mert kicsivel feljebb jobbra ki kell térni a földútra, nem szabad az aszfaltúton maradva balra kanyarodni. Jelzés csak a földút bozótos részének felső végében, egy vasbeton kerítésoszlopon van. Ezután földek között vezet az út, jelzés nélkül, de csak egyenesben kell maradni. Fel a dombra, aztán le a völgybe (balra pár fa), aztán ismét felfelé tartva.

Felérve figyelj, mert balra kell kanyarodni, de csak egyetlen jelzés van, ami ezt mutatja. Innen már hamar beértem Nyéstára, ahol egészen új aszfaltút vitt el a templomhoz. majd ezután jobbra kellett kanyarodni. A piros és a kék közös szakasza szőlőhegyen át vezet Abaújszolnokra. Elvileg. Csak jelzés, az nemigen akad hozzá. A faluból kivezető földút rövidke szakaszának tetején van még két jelzés, aztán jó darabig semmi. Így a térkép ihletésében mentem tovább egyenesen a két szántóföld közötti földúton, fentebb a fák közé érve. Itt sok fát kivágtak, talán a jelzéseseket is? Mindenesetre felmentem a lehető legmagasabb pontig, majd amikor a járművekkel is járható földút elkanyarodott balra, én egyenesben maradtam, egy kis ösvényen. Itt újra volt néhány jelzés. De hamarosan még nagyobb bozótban találtam magam – lefelé menetben a kék jelzések némelyikét láttam is, de az utat ellepték már a szúrós bokrok. Csak Abaújszolnok előtt lett újra járható az út.

A faluba leérve az első házak egyikének kerítésén rá is találtam a bélyegzőre, a TASZ feliratos háznál. Tettem egy kísérletet, hogy bejussak a templomba, de csak odáig jutottam, hogy Aranka néninek kell bekiabálni a 23. számú háznál. (Mivel csengő errefelé általában nincs.) Aranka néni nem bizonyult lelkesnek az ügyben, így végül beértem néhány, autógumikból és PVC-csövekből fabrikált gyerekjáték megtekintésével.

Továbbhaladva a faluból egy szántóföld oldalában emelkedett az út. Innen még vissza lehet nézni a falura, a házak közül kimagasló templommal. Felérve a táblánál balra kellett kanyarodni, majd egy szántóföld íves oldalában haladtam tovább. A villanyvezetékig nem kell elmenni, előbb ki kell térni balra egy újabb, szúrós bokrokkal felnőtt ösvényre (nincs jelzés), ami idővel kiszélesedik, járhatóbbá lesz (van jelzés). Aztán egy elágazásban ismét balra kell tartani, majd később egy T-kereszteződésben, az akácosban jobbra vittek a jelzések.

Egy nagy kék tábla jelzi a kitérési lehetőséget a Katalin-kilátóhoz. Ide ki is mentem, csupán kb. 150 méter a kitérő út hossza. A kilátó szép lett, bár kilátás csak Baktakék irányába nyílik a tetejéből (2015-ben épült, Dobos Dénes építette).

A Kékre visszatérve hamarosan egy erdei pihenőhelyre is rátaláltam, de ezt elnyelte a csalán. Ezután már hamar kiértem az aszfaltútra, amire jobbra rátérve, majd a kéktúrás táblánál balra letérve hamar beértem Baktakékre. Itt érdemes délre tartani, mert a Rákóczi út 71. házszámnál nem csak bélyegezni lehet, hanem egy „őskéktúrázónál” saját kiadású OKT- és DDK-könyveit is beszerezhetjük (infó: gyulaszadvary@t-online.hu). Feljebb, a kék lemeztetős Nemzeti Dohánybolt épületében van kocsma, vécé és bélyegző is. A falu tetején áldatlan állapotok uralkodnak, a kerítés nélküli, romos házak előtt sok a póráz nélküli kutya. (Tudom, hogy nem szabályos, de ha a Rákóczi út 71-gyel szemben felfelé induló földúton felmész, akkor a református templom melletti fehér, virágmintás léckerítéses ház oldalában felérsz a vízmű telepéhez, és ott újra rátalálsz a Kékre.) Itt már sárgásabb volt a nap fénye, amint a napraforgó tábla oldalában sétáltam.

Az elágazásban ne menj el balra emelkedve a szőlőhegy felé, maradj a földek mentén. A Tóbiástanya kapujához leérve jobbra kellett kanyarodni egy aszfaltútra, majd a Fancsalra vezető aszfaltútra balra rátérni. Emelkedő út vitt Fancsalra, a nagyobb kanyarok levágásával. (Az első letérést balra kéktúrás tábla is jelzi.) A pincesoron át vezet az út, ez elég hangulatos rész volt – bár szerintem a kanyarban nincs a Balaton-felvidékhez képest.

Fancsalra beérve a bordó tetős kis kocsmában van a bélyegző. Ital van, étel nemigen. A bélyegzés után a jelzések a nagyon szép evangélikus templomhoz vittek fel. Sajnáltam, hogy nincs kitéve telefonszám, de már amúgy is esteledett, nem lett volna sok időm nézelődni. Így ez is „bakancslistán maradt”.

Abaújdevecser felé először emelkedve, majd a domboldalban „oldalazva”, ereszkedve, legelők között visz át az út – ott volt a szállásom. A faluban először le kell sétálni a Fő utca sok háza között, majd leérve a mini Coopnál, a 107. házszámnál van a Lábatlan Vendégház. Szuper jó, családias szálláshely, az épület remekül fel van újítva, és még egy welcome pálinka is járt a szobához.

A cikk Papp Géza blogján is olvasható.

Az előző részt ide kattintva találod.