Reggel autóval indultam Miskolcra, de indulás után vissza kellett fordulnom az otthon felejtett bélyegzőfüzetért. Így viszont már nem értem volna el a miskolci vonatot, úgyhogy elautóztam Novajidrányig. Onnan busszal mentem át Regécre, ahol fél tizenegykor meg is kezdhettem a túrázást. Nagyon szép a Zemplén, csak odajutni ne kellene... Valaki találja már fel a teleportálást!

Regéc várát és a látogatóközpontját az előző túranapon már bejártam, most hamar el is hagytam a települést, egy vendéglátóhelyként felújított parasztház és gazdasági melléképülete után. A Puskás-patak völgyében emelkedett az út. A patakot kereszteztem, majd nem sokkal később jobbra kitért a jelzés, újra át a patakon, fel egy rét aljába, ahonnan még vissza lehet nézni a várra.

Szép sziklák közé értem. Itt egy, a Kéktúra „keletkezéstörténetéről” szóló kis táblát találtam. Idővel elhagytam a patak völgyét. Kellően sűrűn voltak jelzések, de az útváltásokra, elkanyarodásokra azért figyelni kellett. Szép bükkös magas fái között vitt tovább az út.

Az erdőből kiérve balra kerítés mentén folytatódott a nyomvonal – a kaptató után enyhe lejtéssel. Egy mocsaras, saras kereszteződésnél a kis vadászles mentén vitt tovább az utam. Innen pár percre, a Bekecs-kert táblánál jobbra kellett rátérni a kék és a zöld jelzések közös szakaszára. Az előző napi eső miatt elég saras volt az út, de a szélén el lehetett menni. Ez is csak egy rövidke szakasz, mert a Kavicsbánya-réthez kiérve rögtön balra tér a kék, egyenesben csak a zöld marad. A kéken megkerültem a Tokár-tetőt, és hamarosan elértem a Pengő-kőhöz kiágazó kék háromszög jelzésig. Ez csak 2 perc kitérő, és egy érdekes sziklacsoporthoz vezet, érdemes volt kitérni.

Továbbhaladni csak úgy egy kilométert kellett, és már el is értem egy tisztáshoz, majd egy nagy farakás után a következő kék háromszög kiágazáshoz. Ez egy kicsit hosszabb kitérő, de megéri. Először földúton, tisztáson, majd a fák között vezetett az emelkedő út a sziklaszirthez, ahonnan szinte teljes körpanoráma tárult elém. Egészen távol már a füzéri vár is ott fehérlett.

Ezután egy igazán különleges rész következett, ritkán adódik ugyanis Magyarországon, hogy nyírfaerdőben sétálhatok.

Idővel egy tisztáshoz értem, ennek túlsó végénél, a fák között jobbra fel is bukkant egy ház. Ez az Istvánkúti vadászház, előtte egy nagyobb fán található a bélyegző. Padok vannak itt is, de érdemesebb továbbmenni a kéken, és a kis békalencsés tavacska után, a régi erdészháznál megpihenni. Az erdészház mögött van egy forrás is (kék kör jelzéssel), így újra meg tudtam tölteni a vizespalackomat. Itt nagyobb pihenőt nem tartottam, mert szorított az idő.

Innen még fél órába sem telt eljutni a Mlaka-rétig, ahol szép, új pihenőhely fogadott. Itt ismét tettem egy kitérőt. A sárga jelzés és a kék háromszögjelzés közös szakaszán indul az út, majd a kék háromszög és a sárga háromszög közösen visznek fel az erdei ösvényen a Sólyom-kőhöz. Innen is remek volt a kilátás, a távolban a regéci vár is felbukkant.

A rét után a kék egy helyen jobbra letért a szélesebb útról. Az új út is jól járható volt, gyorsan tudtam haladni. A Szpalanyica-rét már újra betelepült növényekkel. A Hangyás-bércet megkerülve újra egy kitérési lehetőséghez értem. A kék háromszög erős lejtéssel, majd némi emelkedéssel visz el a Kerek-kő sziklaszirtjére.

Innen ugyanazon az ágon tértem vissza, ahonnan letértem, majd folytattam a kéken. A Cselliszka-rét mentén vízszintesben vitt az út, így viszonylag hamar elértem a Gerendás-réthez is, ahol az esőbeállóból fotóztam a lassan eltűnő rétet.

Innen egy piros alma jelzésű út indult a Huta nevű települések felé, de én maradtam a kéken. Így 10-15 perc alatt át is értem az Eszkála erdészházhoz. (A túra tervezésekor még az is felmerült bennem, hogy itt aludjak a padok között, de ezt végül elvetettem.) Ahol jobbra felfelé ágazik ki a kék bélyegző jelzés, ott lehet felmenni az egykori erdészházhoz, amit üresen, elhagyatottan találtam. A ház felső végénél, egy fán van a bélyegző.

A ház felett elágazik az út, itt a jobbra letérő ágat kellett választani, majd kicsivel feljebb a kék négyzet jelzésnél jobbra kellett kanyarodni. Ekkor már sárgásabban sütött a nap, jelezve, hogy igyekeznem kell.

Innen egy látnivalóktól mentes, hosszan kutyagolós szakasz következett, vagy egy órán át. Végül egy sorompó után kiértem a Zsidó-réthez, ahol egy kék négyzet jelzés futott be.

A rét után továbbhaladtam – itt még egy tisztást láttam jobbra, egy vadászlessel. Egy újabb sorompó, majd egy újabb jobb kanyar után nemsokára elértem a kék kereszt jelzés kiindulópontját – ez erős lejtéssel indítva Komlóskára visz be. Nem tértem ki rá, maradtam a kéken. Még lejjebb ereszkedve, a Cifra-kútnál végre megtölthettem a vizes palackomat is – ez már nagyon jólesett!

A Hercegkútra vezető kék négyzet jelzésnek csak intettem, a kék innen szűkebb ösvényen vitt tovább. A kutyák csaholása jelezte, hogy nemsokára beérek Makkoshotykára – és ez így is lett. A sárga óvodával szemben van egy tájház.

A főutcára leérve balra, a templom felé folytatódik a kék jelzés, de én jobbra tértem. Részben azért, mert erre, a Reál élelmiszerboltban (bent) van a bélyegző, részben, mert innen kitértem Sárospatakra. Autóstoppal jutottam be, és a SZÉP-kártyámon maradt pénzt a Bodrog Hotelben csapattam el.

A cikk Papp Géza blogján is olvasható.

Az előző részt ide kattintva találod.