Regélő várak és éledő falvak útján a zempléni Rákóczi-túrán
Ország az országban, Rákóczi földje, a szabadság bölcsője, ahol „bárhova lépek, otthon vagyok”. Legyen bár halódó ősz vagy jégbe fagyott tél, rügyfakasztó tavasz vagy éppen forrón izzó nyár, ide mindig érdemes eljönni egy jó túrára, mert a Zempléni-hegység minden évszakban más és más élményeket tartogat.
Alig egy évtizede annak, hogy kéktúrázásaink során megállapítottuk, kisebbfajta csoda kellene ahhoz, hogy ez a gyönyörű, de kissé magára hagyott vidék új életre keljen. Akkoriban a zempléni falvak házainak szinte minden ablakából a kilátástalanság üvöltött ocsmány pofával, gúnyos kacajjal. A pazar természeti környezetben megbújó kis települések a túlélésükért küzdöttek.
A Rákóczi-túra piros jelzését 44 kilométeren át követve jó volt látni, hogy mindez már a múlté, túránk legnagyobb élményét ezúttal nem is a természet, sokkal inkább az újra éledő falvak ígérete jelentette.
Kétnaposra tervezett, Füzérig tartó gyaloglásunkat a Tokaji borvidék északi peremén fekvő Erdőhorvátiban kezdtük meg. Csendes kis falura számítottunk, a sárospataki buszról lekászálódva azonban örömmel láttuk, hogy a kora reggeli óra ellenére egész nagy élet van ebben az Árpád-kori eredettel bíró, nagyobbacska zempléni községben. Két jól felszerelt bolt és egy kocsma is nyitva volt már ekkor, mindemellett a reggeli kávé elfogyasztása közben megtudtuk, hogy bizony aznap még focimeccsre is készülődik a község apraja-nagyja.
Erdőhorváti utcakép egy több mint 200 éves házzal
Egy igazi, hamisítatlan falusi disznóvágás látványa és illatorgiája tovább fokozta amúgy is emelkedett hangulatunkat, jókedvűen vágtunk neki a zempléni hegyek végeláthatatlan erdei ösvényeinek.
Az elmúlt hetek esőzései során helyenként sártengerré, máshol patakmederré változott ösvények nem könnyítették meg a haladást a regéci várig lassan, de folyamatosan emelkedő utunkon. A közel tíz kilométeres, egyhangú, küzdelmes kapaszkodást érdekes formációkat felvevő gombatelepek, és a Király-kút közelében egy virgonc foltos szalamandra látványa színesítette.
Foltos szalamandra Király-kút közelében
Akinek a füzéri vár egyébként szerintem nagyszerűen sikerült felújítása esetleg nem nyerné el a tetszését, annak melegen tudom ajánlani a regéci vár megtekintését. Legjobb tudomásom szerint itt még azt is megtették a hozzáértő, lelkes várbarátok, hogy a korabeli falazásokra nem hasonlító, de már visszaépített falszakaszokat visszabontatták és korhű módon újrarakatták. II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának helyszínén minden egyes kődarab, minden apró emlék a vezérlő fejedelemről regél. A romjaiból újjászületett öregtoronyban interaktív kiállítás látható, a falakról pedig a környező hegyekre nyílik megkapóan szép panoráma.
Rákóczi gyermekkorának helyszíne, a Regéci vár
Az eredetiséget szem előtt tartó, autentikus helyreállítás csodát tett nemcsak ezzel a pár évtizeddel ezelőtt még a teljes pusztulás útján járó várrommal, de magával a faluval is. A határban legelésző tiritarka tehenek jelenléte éppen úgy az éledő falu jelképe volt számomra, mint a szépen felújított, aprócska főtér, vagy éppen a látogatóközpontban parkoló, helyi illetőségű babakocsi. Eme guruló alkalmatosság gyakorisága az elmúlt években a fehér hollóéval vetekedett ezen a tájon.
Ránk borult az éj, avagy ne higgy az okostelefonnak
A zempléni hétszázasok felé emelkedve a Bán-hegy és a Kerek-hegy nyergéig szuszogtató kaptató vezet, majd folyamatos ereszkedéssel érjük el a Fehér-kúti vadászházat. A forrás mellett újjáépített padok és asztalok jelzik, hogy van gazdája az épületnek, ráadásként a ház oldalából két szép fekete cica szaladt hozzánk nyávogva, némi maradékért kuncsorogva.
A Fehér-kúti vadászház az egyik cicával
A közeli Sólyom-kő 706 méteres magasságig törő, nyugat felé függőlegesen leszakadó sziklapárkányán állva elakad a lélegzet, szárnyal a tekintet, még ebben a párás, alkonyba hajló, késő őszi időben is. Barátom nem is bír betelni a látvánnyal, percekig némán állva csodálja a Zemplén nyugati hegyeiről lefutó és a Hernád szelíd völgyeiben megnyugvást lelő felhőfoszlányokat, vidám ködpamacsokat.
A 706 méter magas Sólyom-kő sziklaszirtjén percekig csodáltuk a tájat
Ugyanígy percekig álltunk némán a közeli Borsó-hegy kopjafaerdejénél, de immár teljesen más okból. 2006. január 19-ét írtunk, mikor egy tragikus repülőgép-szerencsétlenségben 42 szlovák katona vesztette életét itt, ezen a 757 méter magas zempléni hegytetőn. A Rákóczi-túra útvonaláról alig tízperces kitérő ez az emlékhely, a hatása azonban örök. A kiskatonák többsége fiatalabb volt nálam, és túratársamnál is, ez a tény valamilyen oknál fogva még inkább belemar az ember lelkébe.
A Borsó-hegyi katonai emlékmű kopjafaerdeje
Aba Amadé nádor egykori rablóvárának közel hétszáz méteres magasságban omladozó romjait már alkonyatkor értük el. Kissé meglepődtünk, amikor láttuk, hogy nem látunk szinte semmit a sziklaszirtről a Hegyközre nyíló, egyébként pazar panorámából. Hamarosan kiderült, hogy legközelebb jobb lesz, ha az okostelefon helyett a saját szemünknek hiszünk, és jobban szedjük a tappancsainkat, ugyanis éppen egy egész órával néztük el a napnyugta időpontját.
Amadé-vár szikláiról pazar kilátás nyílik a Hegyköz felé
Amadé-vártól már hiába szaporáztuk lépteinket, a Gönci kolostorrom kőcsipkés, jobb sorsra érdemes falaiból a koromsötét éjszakában csupán annyit láthattunk, amennyit gyengécske lámpáink fénye engedett. Egy tréfásra sikerült patakátkelést követően hirtelen azt sem tudtuk, hol vagyunk, szerencsénkre az erdő mélyén megbújó, egykor hamuzsírhutaként, majd később kulcsosházként is üzemelő több száz esztendős Potácsház udvarán ropogó tűz szépen mutatta tovább az utat. Az éj sötétjében alig látszó, szürkére lemázolt jelzések tömkelege már közel sem segítette ily mértékben a tájékozódást, nagy kő esett le a szívünkről, amikor megpillantottuk végre Telkibánya szélső házainak pislákoló fényeit. Közel 28 kilométerrel, és számos élménnyel gazdagodva tértünk nyugovóra szálláshelyünkön, a zempléni aranybányászat egykori fellegvárában, a ragadványnevét egykori gazdagsága után méltán viselő Aranygombos Telkibányán.
Vár áll ott, hol nemrég még kőhalom: Füzér
Vörösen hasadó hajnal volt még, amikor másnap útnak indultunk túránk és egyben a Rákóczi-túra északi végpontja, a pazarul újjávarázsolt füzéri vár felé. Az igazak álmát alvó Telkibánya kihalt utcácskáin csak lépteink ütemesen dobbanó zaja törte meg az áhítatos csendet. „Rég éreztem ilyen jól magam” – kedves cimborám hangulatát érzékeltető, elejtett félmondatával csak egyetérteni tudtam. Varázslatos volt az álmodó zempléni táj.
Az ébredező Telkibánya
A Kánya-hegy oldalában ismét hatszáz méter közelébe emelkedtünk, ezt valahogy kifelejtettük a számításból, reggeli tornának több mint elegendő volt ez a masszív kapaszkodó. Kárpótlásul a Nagy-Hasdát erdejének ezüstösen csillogó szálfabükkösét kaptuk, melynek különleges hangulatát a felkelő nap aranysárga sugarai még tovább fokozták. A közeli Hollóházán a Balkon Büfé kofolakínálatát és bélyegzőit is leteszteltük, aztán feltöltődve, frissen és üdén indultunk végső rohamra a füzéri vár ellen.
Gyönyörű bükkerdőben ereszkedtünk Hollóháza felé
A Vas-hegy oldalgerincén átbukva, mint egy kis mesekastély, úgy bukkan fel előttünk a hófehér falakkal tündöklő, újjávarázsolt füzéri vár. A látvány több, mint lenyűgöző. Sajnos mégsem tudtuk mindezt felhőtlenül élvezni, óhatatlanul szóba kerültek fanyalgó honfitársaink, akik mindenhez jobban értenek. Eltűnt a régi vár, mondogatják. Kérdem én, melyik régi? Az, amelyiket a 30-as években Károlyi László gróf kétezer pengős költséggel már elkezdett újjáépíteni, hogy megóvja a teljes leomlástól? Vagy a 90-es évek eleji? A 15. vagy éppen a 17. századi, amely nagyjából ugyanígy nézett ki, fehérre meszelt falakkal uralta a hegyközi tájat? Omladozó váraink tucatjai tűnnek el évről évre az erdők mélyén, az nem fáj senkinek, csak ez, amelyet végre visszaépítettek...
Mint egy mesekastély, úgy bukkant fel a hegyközi táj koronája, a Füzéri vár
A füzéri vár újjáépítve, funkcióval ellátva a Hegyköz turizmusának motorjává vált, munkahelyeket teremtett, kápolnájának a kassai dómra emlékeztető kőcsipkéi nem porlanak tovább, falai nem omlanak a mélybe annyi más várunk romjaihoz hasonlatosan. A pazarul rekonstruált műemlék megtekintése a zempléni Rákóczi-túra méltó befejezése. A várkapuban azt is megtudtuk, hogy a Zemplén egyik jelképének számító várkápolna dupla ablakos fala már valószínűleg a mélybe zuhant volna, ha nem nyúlnak hozzá, ugyanis oly mértékben volt kifelé megdőlve, hogy csupán vaspántokkal tudták visszahúzatni és megóvni a végső pusztulástól.
A falu felé ereszkedve átbeszéltük kétnapos túránk élményeit, melyekhez ha hozzávesszük még a 61 km hosszú zempléni Rákóczi-túra első szakaszán érintett Hercegkút látványosságait, továbbá Komlóska élni akaró, szimpatikus ruszin közösségét, akkor bátran kijelenthetjük, hogy a zempléni hegyvidék értékeit talán még unokáink is látni fogják, ha veszik a túrabakancsot, és elindulnak felfedezni ezt a gyönyörű vidéket.
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma
2024.10.15.Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább
