Valljuk be őszintén, a turistáktól nyüzsgő Balaton-felvidéken nagyon kevés olyan látnivaló akad, amelyre rá lehetne mondani, hogy valamelyest eldugott, ritkábban látogatott, meghitt, csendes hely. A salföldi erdők mélyén, egy aprócska magaslaton megbújó, egykoron kőkútinak nevezett pálos kolostor ezen kis számú kivételek közé tartozik. Bár Ábrahámhegy felől jelzett turistaút is vezet a romokhoz, mégis a legtöbben Salföld falucska irányából, egy jelzetlen, cserébe széles és jól járható szekérúton közelítik meg a helyet. Mi is így tettünk.

1 / 28

Fotó: Konfár Tibor

„Pálos kolostor” – áll egy kopottas kis fatáblán Salföld település házaitól alig százötven méterre, az Ábrahámhegy felé vezető keskeny, aszfaltos út nagy kanyarjában, a temető felé induló széles szekérút torkolatánál.

Aztán persze pár percen belül rá kell jönnünk, hogy kissé bátortalanok voltunk, ugyanis alig kétszáz méternyi gyaloglást követően feltűnik a salföldi temető 4-5 autós, aprócska parkolója, majd nem sokkal később, az erdőhatár peremén egy nagyobb, füves terület, egy behajtani tilos táblával, és egy „P” jelzéssel. Szóval akkor eddig lehet bejönni autóval, most már ezt is tudjuk, de gyalogosan sem volt különösebben megterhelő ez az alig egy kilométeres sík vidéki szakasz.

27 / 28

Fotó: Konfár Tibor

Kapcsolódó cikkek

Zord időben is kincsekre leltünk a Káli-medencében

Tovább

Kőtenger és virágözön - tavasz Salföldön

Tovább

A Klastrom-völgy árnyas erdejében, az Ábrahámhegy felől érkező piros turistajelzések csatlakoznak hozzánk, melyek immár egészen a pálos romokig elkísérnek. Útjaink azonban itt el is válnak egymástól, ugyanis a piros szignók a Csönge-hegy gerincén futó Balaton-felvidéki Kéktúra nyomvonaláig kanyarognak. Pár évvel ezelőtti emlékeimet felidézve eszembe is jut, hogy ezen a szakaszon egy jellegtelen, eseménytelen úton, egy fölösleges kerülővel éppen csak érinti a kék jelzés Salföldet, holott mennyivel szebb, érdekesebb és látványosabb lenne, ha részben ezzel a piros jelzéssel karöltve, a kolostor romjainak érintésével érné el ez a regionális útvonal az egyébként megkapóan szép falucskát.

5 / 28

Fotó: Konfár Tibor

Az indulástól számítva kényelmes sétával sem volt több, mint egy fél óra, és már fel is tűnnek az egykori pálos épületegyüttes tekintélyes magasságban álló, ódon falai.

A magyar pálos rendet és a romokat bemutató öreg, viharvert táblák mellé valamikor reccsenve lezuhanó, hatalmas, öreg tölgyfa maradványai csak tovább fokozzák az egyébként is kissé misztikus hangulatot.

8 / 28

Fotó: Konfár Tibor

A romok közé lépve azonnal feltűnik, hogy jelentős mértékben megóvott, és részben helyreállított falak közt vagyunk. Néhány évtizeddel ezelőtt azonban még lényegesen kevesebb volt meg az egykori kolostorból. A nagymértékű pusztulás nem csupán az eltelt évszázadoknak, sokkal inkább a köveket lakóházak, malmok és juhaklok építéséhez elhordó környékbeli lakosoknak köszönhető, akik közül a leírások név szerint is megemlítik a Gyulakesziből származó Csigó családot, mint az egykori pálos épületegyüttes fő rombolóit. Kisebbfajta szerencseként is elkönyvelhetjük azonban, hogy bár „szorgos munkáskezek” a kolostor anyagát nagyrészt elhordták, a hozzá szervesen kapcsolódó, építészeti részleteiben a gönci és a Bükk-hegységben található szentléleki pálos kolostorokat idéző templom falait nem bolygatták, békén hagyták.

A 18. században még lényegesen komolyabb falmaradványokkal rendelkező kolostor első írásos említése 1263-ból származik, ekkor „Kőkút Sancte Maria-Magdalena”, azaz „Kőkúti Szent Mária-Magdolna” néven találjuk meg a IV. Orbán pápa kérésére Pál veszprémi püspök által elkészített összeírásban.

Az épületegyüttes ekkor csupán egy egyhajós kis templomból és a körülötte felépített remetelakokból állhatott.

10 / 28

Fotó: Konfár Tibor

A kolostor következő okleveles említése 1307-ből való, mikor jövedelmük kiegészítésére egy szőlőbirtokot kapnak a kőkúti pálos remeték. A szerzetesrenddel rendkívüli módon szimpatizáló Hunyadi Mátyás királyunk idején éli fénykorát a rendház, a késői gótikus stílusban folyamatosan bővülő kolostor ebben az időszakban nyeri el végső formáját. A pusztulást valószínűleg az 1554-es török hadjárat hozza el, a szerzetesek által végleg elhagyott épület falai lassan, de biztosan romlásnak indulnak.

Az 1962-től 1967-ig folytatódó ásatásokkal egy időben a megmaradt romok állagmegóvására is sor került, melynek tervezését és a munkálatok irányítását egyaránt Schőnerné Pusztai Ilona műemléki tervező végezte.

4 / 28

Fotó: Konfár Tibor

A több mint ötven évvel ezelőtti restaurálást követően a rom ismét lassú pusztulásnak indult. A Bakonyerdő Zrt. Monostorapáti Erdészetének területén álldogáló, Csipkerózsika-álomba merülő műemléket a Bakonyerdő Zrt. gárdájának lelkiismeretes hozzáállása mentette meg az újabb leromlástól. 2003-ban elkészíttették a kolostor második állagmegóvási tervét ugyanazzal a Schőnerné Pusztai Ilonával, aki az eredeti terveket is készítette, majd alig egy évvel később a salföldi önkormányzattal összefogva már restaurálták is az időközben életveszélyessé váló egykori tetőboltozat diadalívét. Ezt követően sikeres pályázatokkal és a megfelelő önrész biztosításával nagyjából három év alatt elvégezték a műemlék teljes konzerválását és a szükséges felújításokat. A restaurált kolostorrom megáldása és a körülötte létrehozott erdei pihenőhely ünnepélyes átadása 2008. szeptember 26-án történt meg.

A kőfalakat az eredetileg használt falazóanyagtól eltérő, kisméretű, vörös színű téglával egészítették ki.

14 / 28

Fotó: Konfár Tibor

Bár a helyreállított részeken tetten érhető az 1964-es Velencei Charta alapelveinek szó szerinti követése – miszerint az újjáépített részeket jól láthatóan meg kell különböztetni az eredetitől – a tégla jelenléte itt valahogyan mégsem olyan bántó, mint sok más műemlékünk esetében. A műemlék – és a látogatók – szerencséjére sikerült eltalálni az arányokat, a kissé „tájidegen” tégla nem uralkodóelem, így a középkori kőfalakból a hozzáépítések által nem veszett ki a történelem, megőrizték eredeti hangulatukat, varázsukat.

23 / 28

Fotó: Konfár Tibor

Ahhoz hogy átéljük és átérezzük ennek a gyönyörű helynek a hangulatát és léleknyugtató miliőjét, érdemes időben, minél korábban kijönni ide. Ugyanis bár erdőben van, és csak gyalogosan megközelíthető, azért annyira nem ismeretlen és eldugott, hogy hétvégén, turistafőszezonban ne találna ide egy-két kisebb, vagy akár nagyobb kirándulócsoport. Ezúttal is így történt, mire körbecsodáltuk az ódon falakat, elolvasgattuk a tájékoztató táblákat, már meg is jelent egy komplett cserkészcsapat, akik a pihenőhely szalonnasütőjének sokkal nagyobb figyelmet szenteltek, mint a történelem eme évszázados tanújának. A varázslat szertefoszlott, mi pedig ugyanazon az úton, amelyen érkeztünk, alig fél óra alatt vissza is értünk a Salföld szélső házainak közelében várakozó autónkhoz.