A reformkor és a nyelvújítás egyik kevésbé ismert vívmánya a helynévújítás volt, ennek pedig emlékezetes eseménye az ún. budai dűlőkeresztelő. Wolfswiese, Lindenberg, Kammerwald, Krutzenwinkel, Paulithal, Schöntal, és a gyerekek egyöntetű kedvence: Kukuckberg. Nem, ez nem a Bécsi-erdő: mint ismeretes, Buda lakossága többnyire német ajkú volt ebben az időszakban, ezért minden, a Budai-hegységből jól ismert hely- és helységnév egyöntetűen német volt.

 

 

Döbrentei Gábor író, szerkesztő és királyi tanácsos, akinek emlékét az Erzsébet-híd budai hídfőjénél ma tér őrzi, 1844-ben a Honderű című újságban tett javaslatot mintegy hatvan budai helységnév magyarosítására, átnevezésére. Buda város közgyűlése éppen a forradalom előtti évben, 1847. június 11-én fogadta el a javaslatot, és 1847. június 19-én történt meg az emlékezetes kirándulás, amikor is egy nagyobb társaság Döbrentei vezetésével felkapaszkodott az akkor még Am Himmelnek, új nevén Tündér-hegynek nevezett magaslatra, körbenéztek, felolvasták a határozatot és lezajlott a „dűlőkeresztelő”. Az eseménynek a Zugligeti Általános Iskola falán (a Király út és Janka út sarkán) emléktábla állít emléket.

Remek ötletnek tűnt tehát, hogy menjünk fel egy, a Budai-hegyekre látványos körpanorámát nyújtó magaslatra, és nevezzük meg mi is a völgyeket és hegyeket! Különösen, hogy a névadás sok-sok érdekességet tár fel, nem csak a gyerekeknek, de számukra is érthető módon.

A Tündér-hegy helyett mi végül a Látó-hegyet (mi mást?) és az Árpád-kilátót céloztuk meg, és készítettünk egy kis kvízt is. A 11-es busz végállomásától indultunk, s első megállónk a kilátó felé vezető zöld jelzésen, az út jobb oldalán található, a térkép által is jelzett kilátópont volt. Mivel a fák még nem voltak lombosak, kilátás nyílt innen a János-hegy és a Hárs-hegy csoportjára (ami a kilátóból már nem adatik meg).

 

 

A kvíz ezért itt kezdődött. Az érdeklődő ifjúság és a komor felnőttek rögtön megtudták, hogy a dűlőkeresztelőnek helyt adó Tündér-szikla és a Tündér-hegy nem az ott lakó tündérekről, hanem - minő illúzióvesztés - a tündéri kilátásról kapta a nevét. A mai Nagy-Hárs-hegy névadása, magyarosítása (Bátori-hegy) egyike volt a sikertelen próbálkozásoknak, végül a német megnevezés (Lindenberg) tükörfordítása honosodott meg. A névadási kísérlet ugyanakkor feleleveníti a történelem egy jeles epizódját: a hegy oldalában található budaszentlőrinci pálos kolostor lakója volt a hegy tetején található barlangban remetéskedő Bátori László. Sőt, magát a hegyet is Pál-hegynek hívták korábban, ahogyan Pasarétet Pál-völgynek, megemlékezve a híres szerzetesrendről (egy következő túrával célba is vesszük a Nagy-Hárs-hegyet).

Valamennyire látszik innen a Kurucles (Krutzenwinkel) is. Ez a történet inkább a felnőtteknek szólt, hiszen a név a Rákóczi-szabadságharcra utal, állítólag a kurucok innen törtek be a császár mellett kitartó Buda városába, mert az nem csatlakozott Rákóczi Ferenchez. A gyerekeknek ugyanakkor nagyon tetszett a Zugliget név. Régebben Sauwinkel-Disznózug volt, majd az első betű lemaradásával Auwinkel-Ligetzug lett, és Szigliget példája nyomán kapta mai formáját. A gyerekek könnyen kitalálták, honnan ered Virányos neve (Zugliget legvirágosabb része).

Bár a párás időben nehéz volt kivenni az egyes magaslatokat, az Árpád-kilátóban folytatódott a kvíz és a képzelet Buda ostromáig szárnyalt vissza az időben. Megtudtuk például, hogy a dűlőkeresztelő alkalmával a korábbi Józsefhegy (Josephberg) azért kapta a Szemlőhegy nevet, mert állítólag Buda visszafoglalásakor itt voltak a tüzérség őrszemei („szemlélői”). A kilátó alatt elterülő Csatárkát a török időkben vívott harcok emlékére nevezték el, míg a Sashegy (Adlerberg) a hagyomány szerint azért kapta a nevét, mert 1686. szeptember 2-án, a budai vár visszafoglalása utáni díszszemle alkalmával sasok röppentek fel innen és a vár felé repültek. Buda visszavételére utal természetesen Törökvész is, hiszen ez az egykori Gazdarét, Ökörrét és Rókushegy (Fruchtbare Ried, Ochsen Ried, Rochusberg) helyén található, de a nyelvújítók nem ezeket magyarosították: állítólag sok, az ostromlott török sereg segítségére igyekvő janicsárt és szpáhi csapatot kaszaboltak le itt, innen a „vészjósló” név.

 

 

A szintén nem messze elterülő Pasarétnek (Sauwiese) a közhiedelemmel ellentétben ugyanakkor semmi köze a török pasák táborához. A korábbi Disznórét elnevezést váltotta fel, ami mocsaras legelőre utalt (a pasa szerb szóból és a ried német nádas szóból). Megtudtuk azt is továbbá, hogy miért nem épült be oly sokáig a Naphegy (Sonnenberg), hogy Farkasvölgy (Wolfsthal) nem a farkasokról kapta a nevét, és hogy Csillebércnek (Kukuckberg) semmi köze a bányászathoz. Ez utóbbit elárulom, mert nagy kedvence lett gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt: a Csillebérc eredeti írásmódja a 20. század közepéig Csilebérc volt, s a hegy a „tündér” szavunk elfeledett változatáról kapta a nevét.

 

Ezt követően a zsákból előkerültek az apró jutalmak és az elemózsia. Pihenés után utunkat a kék jelzésen, a látványos Glück Frigyes úton folytattuk az Oroszlán-szikláig, majd visszatértünk a Görgényi út végében található parkolóba és játszótérre, így téve teljessé a kirándulást.

 

Ha végigszemlézzük a budai dűlőkeresztelő neveit és összevetjük azokat a mai turistatérképpel, láthatjuk, hogy az akció (sokszor tükörfordítás, néha visszamagyarosítás vagy új névadás) nagyrészt sikeres volt, a történelmi epizód pedig szép emléke a forradalomban kicsúcsosodó reformkornak. A mi rövid túránk is sikeres volt. A gyerekek élvezték és nem utolsósorban tanultak is, akárcsak a felnőttek. Az út elején van pár lépcső és több helyen erősen köves az út, ezért inkább csak nagy kerekű babakocsival ajánlott az útvonal bejárása.

Szöveg és fotók: Szigeti-Böröcz Ferenc