Az 552 méter magas Nagy-Szénás azóta érdekelt, hogy a völgy túloldalán először végigmentem a Kevélyek, majd a Hosszú-hegy gerincén. A hétvégén eljött az idő, hogy az őszi napsütésben egy könnyed túra keretében felmenjünk rá a két kisebb fiúval.

 

 

Csatlakozott hozzánk Gabi és barátnője, Szilvi is. Hogy izgalmasabb legyen a dolog, beterveztem a közeli Ördögtornyot is.

 

Nagykovácsiban álltunk meg a kocsival. Szinte megerőltetés nélkül sétáltunk fel a parkolótól a Nagy-Szénás tetejére, bár Vilin már felfelé látszott, hogy kicsit túl van húzva. Állandóan a bátyját csesztette, meg rikoltozott, mint egy arapapagáj. A fenti képen éppen láthatatlan karddal kardozik, míg a többiek csipkebogyót szüretelnek. Nem baj, gondoltam, majd kiadja magából az energiát.

 

 

A kopár hegytetőre menet még egész jól elvoltak, pláne, hogy elmajszolták az egyik útravalónak hozott szendvicset.

 

 

Odafent szétnéztünk, lőttem egy két panoráma képet. Itt például a Hármashatár-hegy vonulata látszik szépen:

 

 

Innen terveim szerint az Iváni-hegy gerincén az Ördögtoronyhoz sétáltunk volna le, de a levezető ösvények alaposan megkevertek. Az elszórva felbukkanó turistajelzések sem segítettek.

 

 

Visszanézve láttuk, hogy nagy a forgalom a Nagy-Szénás tetején.

 

 

Valahogy odakeveredtünk a Nagy-Szénási turistaház romjaihoz.

 

Kedves kis ház viharos történettel: A házat a Munkás Testedző Egyesület (MTE) Turista Szakosztálya építette fel társadalmi munkában 1924 és 1926 között, a következő évtizedekben élénk egyesületi élet volt itt, még a csendőrség is gyakran benézett (husángolni egyet).

A háború után is népszerű maradt a menedékház, míg 1975-ben gazdátlanná vált. Négy év múlva a budapesti pártbizottság arra hivatkozva, hogy a hely „kétes egyének találkozóhelye”, munkásőrökkel eldózeroltatta.

Most nem kezdek el búsongani a magyar turistaházak sorsán, de a Nagy-Szénási turistaház régi képét elnézve nagyon szívesen betértem volna ide egy hagymás-zsíros kenyérre vagy teára (husángra nem).

A romoknál több turistaútvonal is találkozott, második nekifutásra sikerült megtalálni a jó irányt. Fejvakarásom láttán Gabi ekkor már guggolva nevetett, a fiúk meg rákezdtek a régi nótára: ha apánál van a térkép, biztos eltévedünk. De lepergett rólam minden intrika.

 

 

Végül leereszkedtünk az Iváni-hegy gerincéhez.*

 

 

Ez itt az egyik leglátványosabb része a környéknek.

 

 

A távolból látszott a Dorog fölé magasodó Nagy-Gete sziluettje. Az oromnál megálltunk egy kicsit pihenni, mert Vili kijelentette, hogy fáradt. (Rossz jel.) De lefelé mindenki elfelejtette a fáradtságot, megláttuk az Ördögtornyot is kikandikálni a fák közül.

 

 

Az Ördögtoronyról azt tartja a mondás, hogy hasonlóan a földcsakra-vonalak kereszteződésében helyezkedik el, és gyógyító sugárzó ereje van, mondtam a fiúknak, mert ez tudtam, hogy néhány percig lefoglalja a képzelőerejüket.

 

 

Mondtam nekik, hogy dőljünk neki háttal egy darabig, így biztos nem lesz majd hátfájásunk. Nekik nem lett (nem is volt), nekem a hideg kőtől kicsit belenyilallott a hátamba a fájás. (Hogy a rosseb egye ki a csakráját!)

 

 

Odanézz, a sugárzás idevonzotta a katicákat! - kiáltott fel Leó, és odamutatott a kőre. Az egyik mélyedésben csak úgy nyüzsögtek a bogarak. A magyarázatot a különös rajzásra Szily Laci, a Duna-Tisza leghitelesebb oceanográfusa, valamint egyes számú gomba- és bogárszakértő blogger adta meg a napokban: megjöttek a rémkaticák.

 

 

Amúgy a rémkaticák nem voltak rémesek, nem támadtak, sőt az egyik példányt Vili a lapockájával véletlenül agyonnyomta a sugárkezelés közben. A rémség viszont átragadt rá. A hegy alatt haladó piros ösvényen még csak kibírta, de mikor rátértem az Antal-árok felé vezető sárga jelű ösvényre, megbolondult.

 

 

Itt láttam az első erdei forgóajtót életemben. Vili szerencsésen bele is ragadt. A fölfele úton egyre mérgesebben rugdosta a köveket, hogy neki elege van a hegyre gyalogolásból, és elkezdett hisztizni. Csak ennyi kellett Leónak, bekapcsolt nála is a frászmasina, és elkezdett nyavalyogni, hogy mikor érünk már haza?

 

 

A helyzet már ismerős volt, simán kezeltem volna. De Gabi is megsértődött rám egy rosszul eleresztett mondat miatt, így aztán négy ideges és duzzogó ember ért fel a Zsíros-hegy oldalába. Terveim szerint innen még elsétáltam volna a Zsíros-hegyi turistaház romjaihoz, hogy megemlékezzem arról az 1981-es osztálykirándulásról, ahol Lelo, az osztályfőnök villámló szemekkel végigpofozta a 8/a rakoncátlan fiútagjait, de nem akartam megkockáztatni, hogy ebben a hangulatban átlényegüljek az egykori lőporkezű tanárnőnkké.

<p style="text-align: center;">

<br /><small><a href="https://www.google.com/maps/ms?msa=0&msid=214950058693923192168.0004e8dbf392dc8ce5609&ie=UTF8&t=p&ll=47.591925,18.884125&spn=0.040519,0.102997&z=13&source=embed" style="color: #0000ff; text-align: left;">Nagy-Szénás</a> nagyobb térképen való megjelenítése</small></p>

 

Ezért egy közeli padnál letelepedtünk, a fiúk betoltak egy szendvicset, én meg leloholtam a kocsiért. Mire visszaértem, el is párolgott a haragom, Viliék is vigyorogtak. Nagykovácsiban még beugrottunk a Kovács cukrászdába, hogy jó vége legyen a túrának. Jó vége lett.

 

 

Bónusz pluszként azért pár szó a Zsíros-hegyi turistaházról: ezt az épületet nem a munkásturisták csoportja, hanem a Magyar Turista Egyesület Pénteki Asztala építette. Mint az akkori fotón látszik, a Zsíros-hegy akkoriban tök kopasz volt, nem sokkal később fásították be. 1981-ben, mikor ott jártam az osztállyal, már elég rozzant állapotban volt a ház: koszos nagyterem, rozsdás vaságyak. A wikipedia szerint 1986-ban zárt be, tégláit széthordták. Már csak a romjait lehet látni. (A turistaházas képek, és az infók egy része Mirko Vosatka blogjának nagyszerű posztjából valók.)

 

 

Konklúzió: A körülbelül 7,5 kilométer hosszú túra három óra alatt bejárható kényelmesen. Összesen kb 350 métert kell emelkedni, ami nem lenne nagy kaptató, de a túra végén van egy nagyobb rész (az Antal-árokban), amit a gyerekek már nem nagyon toleráltak. A Nagy-Szénás, az Iváni-hegy és a Zsíros-hegy csúcsáról nagyon jó kilátás nyílik, az Ördögszikla pazar látvány rémkaticástul is. Ha pedig marad még energia, akkor a Zsíros-hegytől pár perc sétára levő Ördög-lyuk barlangban nagyon jó overallos túrákat vezetnek. (Tapasztalatból mondom, a Morzsoló és a Pipa nevű szűkületek jól megdolgoztattak, a fiúk viszont úgy suhantak át rajtuk, mint a szél.)

 

*A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatót adott ki a blogposzttal kapcsolatban: a leírt túraútvonal egy része (az Iváni-hegyen és az Ördögtoronyhoz vezető út) fokozottan védett területen halad keresztül, amerre nem szabad menni, csak külön engedéllyel és vezetővel. Ennek főként az az oka, hogy a számos védett növény mellett itt található a pilisi len egy elszigetelt kis egyedszámú populációjának veszélyeztetett élőhelye. Ha nem akarjuk kitaposni, maradjunk a kijelölt túraútvonalakon.

 

A poszt a Szép kilátás! túrabloggal együttműködésben készült.