Timavo

A Timavo folyó földöntúli kékségét először egy trieszti prospektusban pillantottam meg. Már akkor eldöntöttem, hogy ide mindenképp ellátogatok. Decemberi napsütésben vágtam neki a Bocche del Timavo (a Timavo torkolata) és a Baia di Sistiana (Sistianai-öböl) között vezető túrámnak. A Bocche del Timavóhoz nagyjából egy óra az út busszal Triesztből, a Piazza Oberdantól.

1 / 32

Útban a Timavo torkolatához

A buszmegállóból a Chiesa di San Giovanni in Tuba templom körvonalai sejlenek föl, aztán néhány lépcsőfokon magunk mögött hagyjuk az aszfaltutat, s elénk tárul az a kékség, amelyet akkor vesznek fel a folyók, amikor már sejtik a sorsukat, hogy elérkeztek „Az Értől az Oceánig”. A 15. századi gótikus S. Giovanni-templomot egy 5. századra datálható ókeresztény templom maradványaira építették, amelyből ma is látható néhány faltöredék és egy mozaikkal díszített padlódarab.

2 / 32

3 / 32

Chiesa di San Giovanni in Tuba

Nyitva találom az épületet. Nincs senki a közelben. Az ablaküvegen beszűrődő napfényt kiszínezik a rózsaablakok. Több száz éves szenteltvíztartó, ókori oszlop, fából faragott passió, egy csupasz kőoltár, szemben velünk hatalmas feszület. Csönd van és elhagyatottság, pirinyó El Camino. A vendégkönyvbe egyszerűen csak ennyit tudok írni a nevem és a dátum mellé: „Affascinante. Lenyűgöző, puritán, Isten.”
A fehér-piros turistajelzésen haladok a folyó mentén. Csodálom a szépségét. A Monumento ai Lupi di Toscana emlékmű farkasait mellőzöm, akik az I. világháborúban harcoló toszkán brigádért „üvöltenek”. A folyópartra érve hamisítatlan őszi hangulat csap meg. Az alapvetően kopasz fákon itt-ott még megmaradt az aranysárga levél, a rájuk futó borostyánok pedig sötéten zöldellenek.

4 / 32

Monumento ai Lupi di Toscana 

5 / 32

A Timavo folyó

Megérkezek az első településre: Villaggio del Pescatore. Téli álmukat alusszák a szebbnél szebb vitorlás hajók, jachtok, egymás mellett sorakoznak a kis halászbárkák. A helyi templom kertjében felállított betlehem jelzi a karácsony közeledtét, majd a turistaút a legnagyobb és legépebb olasz dinoszauruszlelet (Antonio) bemutatóhelye mellett halad el.

6 / 32

Villaggio del Pescatore

Egy kis emelkedő után végre a trieszti karsztok közé érünk. Az apró kavicsoktól a nagy kövekig, változatos terepen kell sétálnunk, így nem árt túrabakancsot húzni. A piros-sárga-zöld színekbe öltözött fák látványa keveredik a szürke sziklák és a végtelen tenger képével. Duinóban érdemes megnéznünk a kastélyt, ahol a költő, Rainer Maria Rilke mellett Liszt Ferenc is megfordult. Rilke ezen a helyen kezdte írni a híres Duinói elégiákat. Tehetünk egy sétát a kastély parkjában, lemerészkedhetünk egy 1943-ból való, II. világháborús német bunkerbe, és belefeledkezhetünk a kastélyromos-romantikus panorámába is.

7 / 32

Kilátás a Rilke-ösvényről

Ezen a ponton érkeztünk el túránk csúcspontjához, a Rilke-ösvényhez (Sentiero Rilke). A látvány egyenesen lenyűgöző. Jártam már itt télen, tavasszal, nyáron - mindig érdemes. Decemberben sem kopár a táj, az örökzöldek megteszik hatásukat, a karsztok itt-ott csupasz sziklái feledhetetlen kontrasztot alkotnak az Adriai-tenger végtelen kékségével. Egy-egy kis hajó szinte túlcsordulóan romantikussá varázsolhatja az összképet. A Sistianai-öböl sejlik föl, tiszta időben elláthatunk egészen Triesztig. Egy apró, felfelé igyekvő színes pontra leszek figyelmes: egy férfi sziklát mászik, realizálom.

8 / 32

Baia di Sistiana

Érdemes néha hátrafordulnunk, a távolságban egyre zsugorodó duinói kastély minden szögből érdekes látni- és fotóznivaló. Most olyan, mintha a Holdon járnánk, a karsztok szikláiba az erózió mosott érdekes krátereket. Nem sokkal Sistiana előtt ér a naplemente, elsétálok a néhány száz méterre lévő buszmegállóig, s visszaindulok Triesztbe.

9 / 32

Castello di Duino

Osmiza

Egy kiadós kalandozást követően betérhetünk egy finom ebédre vagy vacsorára egy osmizába (osmizzába). A szlovén osmica az „osem” (nyolc) szóból ered, amely arra utal, hogy egy-egy kisvendéglő nyolc napig tarthat egyfolytában nyitva, igaz, egy évben többször is (tavasztól késő őszig). Megosztják egymás között a vendégeket - ez a hozzáállás rendkívül szimpatikus volt a számomra. Errefelé sok szlovén él. Olasz és szlovén nyelvű feliratokkal van telis-tele a Trieszti-karszt. Békét érzek a két nép között, példaértékűt, pedig múltjuk közel sem felhőtlen! Táblára kitűzött lombos faág (frasca di edera) jelzi az épp nyitva tartó osmiza közelségét, de ha ennél biztosabbra akarunk menni, a www.osmize.com oldalon naprakész információt kaphatunk a kisvendéglők aktuális nyitvatartásáról.

10 / 32

Osmizajelzések
 

Első osmizás élményemet a Timavo menti sétát megelőző napon szereztem néhány barátom társaságában. Sgonicóból gyalog indultunk neki a bortúrának. Reménytelennek tűnt, hogy télen találjunk egy üzemelő osmizát, de a Skerlj (Sales, 44) kisvendéglő kapuja nyitva volt. Tétovázva léptünk be az udvarba, majd benyitottunk a ház ajtaján. A szlovén származású tulajdonosok kedvesen fogadtak, s annak ellenére, hogy zárva voltak, tartottak nekünk egy rögtönzött borkóstolót saját, palackos boraikból: Vitovska, Malvasia s végül Terrano következett. Saját nyers sonkával, leheletvékonyra szeletelt szalonnával, tehénsajttal és házi kenyérrel kínáltak. Még a pincéjükbe is lenézhettünk, ahol a helyi időjárás és a szőlőtermelés összefüggései mellett a hordókban pihenő borokkal is megismerkedhettünk. Le voltunk nyűgözve, s ha ez nem lett volna még elég, nem akartak pénzt elfogadni e kis vendéglátásért. Természetesen nem hagytuk ott őket üres kézzel.

11 / 32

12 / 32

Bortúra a Trieszti-karszton

Tavasszal már kint is elkölthetjük ebédünket egy jó osmizában. Kora márciusi nap volt, a Kocman Matejbe (Sgonico, 59.) tértünk éhesen, amely tulajdonképpen egy családi ház gazdasággal, gyümölcsfás-szőlőtőkés kerttel, a kertben asztalokkal, székekkel, játszó gyermekekkel. A székeken emberekkel, az asztalokon finomabbnál finomabb ételekkel és italokkal. Prosciutto crudo és pancetta reszelt tormával, főtt tojással, igazi házi kenyér, öblíteni pedig vörös terrano a saját pincéjükből, aztán egy kis malvázia.

13 / 32

Mazsolás-ricottás rétes

A zsír elolvad a szánkban, rajta marad az ujjbegyeinken - kit érdekel? A természetben vagyunk. Régi történetek kavarognak bennem letűnt korok igazi ízeiről: nagyszülői, áhítattal mesélt sztorik, hogy amikor még volt az ételeknek íze, amikor még igazi kenyeret sütöttek… Úgy képzelem, most én is kóstolhatok valamit ebből a régmúltból. Levezetésnek terranolikőrt iszunk, s mazsolás-ricottás rétest eszünk desszert gyanánt.

Szöveg és fotók: Antal József

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!