Röpködtek a mínuszok, csúsztak a lécek Bükkszentkereszten
Az új hazai hidegrekordot (-35,5 Celsius fok) pont aznap mérték a Bükk-fennsíkon, amikor mi onnan légvonalban úgy 10 kilométerre vidáman, kimelegedve csúszkáltunk a léceinken Bükkszentkereszt határában.
Már az autóba is két réteg nadrágban szálltunk be, készülve a meghirdetett zimankóra. Két társunk vissza is riadt, lemondták a túrát. Megérkezéskor elég sokáig keresgéltünk parkolóhelyet, majd gyorsan beöltöztünk, felvettük a léceket, hátizsákot, és már csusszantunk is a sífutópályák felé. Ahol elfogyott a parkoló járművek sora, ott kezdődött az élet! Elsőre egy rövid, meredek lejtőn csusszantunk le a Holló-réti pihenőhöz. Itt igencsak nem akartak tudomást venni a röpködő mínuszokról. A mínusz 9 fokban síelők, szánkózók és kirándulók csoportjai mindenfelé. Kezdtünk kicsit megijedni. Aztán arrébb csusszanva már jött az idill: csak sífutók merészkedtek az autóktól ilyen távol.
A gyönyörűen mélykék égen három nagyon lusta felhőcske díszlett, s órákig nem is mozdult. Mi viszont tovább suhantunk a Mészárszék-rét felé. A gyászos elnevezést az indokolja, hogy a Muhi csata utána a királyunkat üldöző tatárok és annak védői között hatalmas öldöklés folyt itt. Mi ezzel igencsak nem törődve, vidáman élveztük a csodát: ideális hónyommal, tomboló napsütés, szél sehol, és gyönyörű a táj. Nyáron is nagyon festői volt az irtásrétek sora, de most a hótakaró és napfény mesebelivé varázsolta. A nap vakítóan sütött szembe, jól jött a napszemüveg.
Úgy egy kilométer után, a „középső” rét felső, északi végében volt a sífutó pálya „hivatalos” indító táblája. Egy kör 3,5 km és 40 m szint. Ez komótosan, fényképeket készítve egy óra, de normál tempóban inkább csak harminc perc. Örömmel tapasztaltuk, hogy a száraz hideg, főleg a napon abszolúte nem zavaró, sőt! Néhányunk le is vett egy-egy réteget. Én arra igyekeztem eleinte vigyázni, hogy a tempóm olyan legyen, hogy ne izzadjak meg. De aztán el-elkapott a hév, és élveztem a havat, a suhanást, a tájat, az élményt.
A fektetett nyom második része már a Lófő-tisztáson kanyargott. S ahogy a latin mondja „Nomen est omen”; közeledő csengőszó jelezte a lovasszán érkezését. Aztán a következőjét is. Csodálatos fotótéma volt, de sajnos kiváló sífutónyom-rongálás is a lovasszánok korzózása, mert sok helyen vidáman széttaposták lehetséges útvonalunkat.
Dél körül volt egy kis nyugalom a forgalomban, csak 8-10 elszánt sífutó rótta a köröket, de ebéd után beindultak a lovasszánok, a kutya- és gyereksétáltatók, a tinik és a családok csoportjai, a szánkót húzók és tolók (!), hótalpasok és „hagyományos” kirándulók. Százak korzóztak a hólepte gyepen. Többször jártam erre nyári túrák során, akkor egy lélekkel sem találkoztam. Annak is, ennek is tudtam örülni.
A harmadik kör után ki-kitértem a réteket körülölelő erdőbe. A hó jó volt, de a sok-sok kidőlt fa miatt csak lassan, vargabetűket leírva lehetett haladni, így többször visszafordultam. Pedig érdekes volt látni az egykori legelőerdőt, amelynek öreg, büszke hagyásfái között egy új, jóval fiatalabb fanemzedék nőtt fel sűrű erdővé. Ezt hasznos lenne bemutatni egy tanösvény segítségével.
A negyedik kör közben tűnt fel először a zord idő: a pálya egyre nagyobb része került árnyékba, helyenként feltámadt a szél, sűrűsödtek a felhők, így ez lett az utolsó felvonás. Összességében örömködtünk vagy 16-17 kilométert, tüdőnk és agyunk kitisztult, miközben lelkünk feltöltődött. Tehát a kemény mínuszok ellenére pozitív élményekben volt részünk.
Kis csoportunk tagjai évek óta hódolnak a sífutás örömeinek. Egyöntetűen állapítottuk meg, hogy a bükkszentkereszti sífutópálya ideális adottságú és nagyon szép. Talán csak a parkolást kellene megoldani.
Teljesítménytúrázás kutyával
2024.12.04.Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.
→ Tovább
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
