Rudabánya, az ősi ércbányász település
A borsodi megyeszékhelytől, Miskolctól északra, dombok ölelésében bújik meg Rudabánya városa. Az egykoron módos és jelentős lakossággal bíró bányaváros napjainkban sajnos lehangoló képet fest. Pedig az évszázados ércbányászat jelentőségét még a település neve is mutatja, hisz a szláv eredetű „ruda” szó ércet jelent.
Rudabánya környékén már régóta ismerik őseink a felszín közelében is megtalálható különféle érceket, de nagyobb volumenű bányászatuk csak a 14-15. században kezdődött el. Ekkor volt Rudabánya első virágkora, amely során a városka tagja lett a felső-magyarországi bányavárosok szövetségének. A településre német anyanyelvű bányásznépesség érkezett, akiknek hatalmas gótikus templom is épült (ez ma is Rudabánya legrangosabb műemléke). Ekkoriban főleg ezüstöt és rezet bányásztak. Egy nagyobb hanyatlás után a 19. században tértek át a felszíni-, majd mélyművelésű vasércbányászatra, amely kisebb megszakításokkal 1985-ig zajlott, hazánk utolsó vasércbányája ekkor zárta be végleg kapuit.
A Rudabányai-hegységet különféle triász korú törmelékes és karbonátos üledékes kőzetek építik fel. Ezeket az üledékes kőzeteket a jura időszakban a mélyből feláramló vasas oldatok járták át, s szakszóval élve metaszomatizálták azokat. Ekkor keletkezett az a nagy tömegű és szeszélyes kifejlődésű sziderites vasérc (vörösvasérc), amely a mélyszinti bányászat fő célját képezte. A sziderites tömzsök felső zónája a beszivárgó csapadékvizek hatására feloxidálódott, s limonittá (barnavasérccé) alakult át. Ez volt a felszíni és felszínközeli bányászat tárgya annak idején. Természetesen számtalan más (érc)ásvány is keletkezett (pl. termésarany, termésezüst, termésréz, barit, stb.), amelyek miatt Rudabánya hazánk egyik legizgalmasabb ásványgyűjtő helyévé vált.
Rudabánya térségében a késő-miocénben a Pannon-tó vize hullámzott, amelyből nagy vastagságú lignites, különféle szemcseösszetételű törmelékes rétegsor rakódott le. Ebben találták meg „Rudi” (Rudapithecus hungaricus) maradványait, amely egy 10 millió évvel ezelőtt élt „ős” volt, a majmok és az ember közös őse.
Napjainkban a látványos, hazánk legmélyebb bányatavával büszkélkedő területet egy tanösvény és a Rudapithecus Látogatóközpont mutatja be. A városban pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bányászattörténeti Múzeum várja a bányászmúlt iránt érdeklődő látogatókat.
Fotók és szöveg: Veres Zsolt
Kiemelt fotó: Gulyás Attila
Forrás: akovekmeselnek.hu
A cikk 2019 márciusában jelent meg először.
Hazánk első barlangszállása - a Cserepes-kői-sziklaodú
2025.02.21.A kéktúrázók által jól ismert bükki barlangszállást ezúttal geológus szemmel mutatjuk be.
→ Tovább
Kővé vált élőlények nyomában
2025.02.11.Az üledékes kőzetek terepi tanulmányozása közben gyakran megakadhat a tekintetünk korábban élt növények és állatok maradványain. A különféle típusú ősmaradványok (kövületek vagy fosszíliák) a földtörténet irdatlan hosszának egy viszonylag jól behatárolható szakaszát képviselhetik, és vizsgálatukkal nem csak az adott kőzet kora, hanem a lerakódás őskörnyezete is rekonstruálható. Írásunkban természetesen nem tudjuk az összes egykoron élt élőlény maradványát lajstromba venni, de az ősmaradvánnyá válás (fosszilizáció) alapvető típusait szívesen olvasóink elé tárjuk.
→ Tovább
Az Országos Kéktúra legnagyobb szurdoka, az Upponyi-szoros
2024.03.28.Bizonyára sokan hallottak már az Tordai-hasadékról vagy a Békás-szorosról Erdélyben, de ha választ kéne adni arra, hogy melyik hazánk legnagyobb szurdoka, nem biztos, hogy mindenki tudná a megoldást. Ahhoz, hogy láthassuk ezt a fenséges csodát, a Bükk „árnyékában” elhelyezkedő Upponyi-hegységbe kell elzarándokolnunk.
→ Tovább
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.
