A Sárkányok kertje (Gradina Zmeilor) Bánfihunyad (Huedin) várostól 53 kilométernyire északkeleti irányban helyezkedik el Almásgalgó (Galgaul Almasului) falu határában. A főútról egy elég szűk betoncsíkra kell lefordulni balra, és úgy egy kilométer után érkezünk meg a méretes parkolóhoz, ahol nagy, fedett pihenőhelyet, színpadot és betonozott focipályát is találtunk.

1 / 11

A Meszes-hegység északkeleti részére érkeztünk, ahol Szilágy megye egyik leghíresebb és talán legvadabb geológiai látnivalója vár minket, a Sárkányok kertje. Mi egy órát kaptunk a megtekintésére, de ezt bőven túlléptük, mert annyi szépség várt minket, olyan sokszor volt muszáj fotóznunk, no és néha a „jelzett” utat is keresni kellett. Állítom, akár egy bő félnapos program is lehet a körülbelül két kilométeres körsétából.

2 / 11

Hogy mi is ez a természeti csoda? „Gigászi kőamfiteátrum ez a táj… impozáns, lélegzetállító.” Egy 32,5 hektárnyi védett terület, ahol fentről és lentről lehet megcsodálni a meredek falról leszakadó hatalmas sziklatömbök, többnyire tornyok sokaságát. Ezek keletkezése kicsit hasonlít a Zala megyei bazaltutca kialakulására, ahol a lávaplató peremén megcsúszott az alatta levő agyagos réteg, és a hegyoldal pereme széttöredezve, tornyokat alkotva levált.

3 / 11

Itt a vulkanikus bazaltot tengeri eredetű üledékrétegek helyettesítik: márga, homokkő, konglomerátum, agyag. Az így kialakult elsődleges formákat a felszíni erózió (szél, víz) és a fagy, ill. a hőtágulás tovább alakította. Mivel a különböző kőzetrétegek ellenállása igencsak különböző a külső eróziós erőkkel szemben, ezért eltérő ütemben pusztultak le, s így idővel igencsak változatos alakzatokat hoztak létre. A nép a geomorfológusoknál jóval szebb magyarázatot talált a sziklacsoportok meseszerű látványára, elnevezte azokat: Éva, Öregember, A baka szeretője, Lány és Fiú, Sárkány, Pásztorlányka, Gyűszűvirág.

4 / 11

A kalauz szerint az út első szakaszában felülről, a fennsík felső pereméről lehet megcsodálni a sziklakertet, majd a különleges alakú tornyok, kúpok, oszlopok, gombák, ember és állat formájú képződmények között vezet tovább az út. Elindultunk.

5 / 11

Kikövezett, széles ösvényen baktattunk felfelé. Pár perc után felérünk a suvadásperem tetejére, ahol nemcsak egy nagyobbacska esőházikó, de csodás panoráma is vár ránk: előttünk pompázott a leszakadt sziklatornyok sokaságának taréja, és gondolom, lent pihent a névadó sárkány. Ha a félelemtől nem is, de a szépségtől elhalkultunk. Ahogy haladtunk tovább a szakadék pereme közelében, egyre jobban kitárulkozott a mesevilág.

6 / 11

A tetőn lévő erdő nagyon emlékeztetett a Balaton-felvidék permi homokköves részének szép, de a vékony, savanyú talaj miatt kissé csenevész tölgyeseire. S bár volt néhány vidám kis virág a gyepszinten, mi bizony hátat fordítottunk nekik, mert a nagyobb szépség a mélyben volt: új és új arcát mutatta a sok sziklacsoda. Ahogy azt ifj. Xántus János látta: „Alattunk aztán 20-30 m magas oszlopok, szobrokat utánzó sztélék, kőboglyák, kalangyák, manók, s millió évekkel ezelőtt élt ősállatok kontúrjait imitáló megalitok. Íme, ez a sárkányok kertje.”

7 / 11

Tovább haladva lejteni kezdett az egyre kevésbé határozott ösvény, s már csak ritkán láttuk a sziklaszépségeket a fáktól. Aztán igencsak meredekbe csapott át az út, egyre gyakrabban kapaszkodtunk a fákba, barkácsolt korlátba. Az Inchieturi patakocskán átugrálva jött a fekete leves; talán háromméteres csúszós, agyagos letörés volt alattunk. Vagy nadrágfék és sár, vagy kerülés. Én a cserkészés mellett döntöttem, így 2-300 méter után ismét átkeltem a patakon, vissza az útra. Jó helyen, ugyanis egy feliraton az szerepelt a szemközti sziklán, hogy a „Barlangok körútja” vár rám.

8 / 11

Mint kíváncsi volt barlangász ezt nem hagyhattam ki, elindultam. Először egy ember vájta, több tíz méteres mélységű barlangfolyosó fogadott, az alján vízzel. Egy kicsit a bükki Kecske-lyukra emlékeztetett, de ez nem mészkőbe mélyült. Tovább haladva jött az a csoda, amit már a peremről is sejtettem: egy 6-8 méter magas, eróziós, félüstszerű bemélyedés tetejéről csöpögött alá a víz, ahogy azt gyerekként az indiánfilmekben láttam. Már csak a fürdőző indián lány hiányzott. Csodálatos látvány volt! Sokáig fotóztam, de utólag kiderült, hiába, nem lehetett visszaadni a lenyűgöző látványt.

9 / 11

Tovább haladva kiszélesedett a völgytalp, pár cserjésedő, sziklatömbökkel „teleszórt” rétecskét is keresztezett az ösvény, amíg a búcsúzó látványosságok mellé értünk, az utunk elején látott tornyok lábához. Döbbenetes érzés volt az eddig felülről, a távolból látott kőóriások között járni: emberhangya a sziklaóriások között. Nyomasztó és mégis felemelő érzés. Ezért is jutottak eszembe itt dr. Xantus János szavai: „Maradjon a Sárkányok kertje meg ennek a tündéri kővilágnak, amilyennek a természet alkotta.”

10 / 11

Aki szeretné látni, annak sietnie kell. A csúszós agyagrétegen a homokkő tömbök évente 40-60 centimétert suvadnak lefelé. Ráadásul ezek a formák állandóan változnak, pusztulnak az erózió hatására. Míg a régebbi leírások 25-30 méter magas alakzatokat említenek, ma már csak 10-15 méteres magassággal büszkélkedhetnek a „kősárkányok”.

11 / 11

Szöveg és fotók: Németh Imre

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!