Sátrazás a Dolomitokban a Potyautasokkal
Idén nyáron kilenc napot sátraztunk Olaszországban a hegyekben, több családdal, összesen 9 felnőtt és 12 gyermek. A fő cél a túrázás volt a Dolomitokban, de az időjárás miatt egyik nap városnézésre „kényszerültünk”, egyszer pedig a tengerpartra szöktünk meg az egész napos eső elől.
Gyerekkorom óta nagyon szeretek sátrazni, a szüleimmel is utaztunk többször messzire, több hétre sátorral. Szerettem a kempingek hangulatát, az együttalvást, a gyermeki gondtalanságot. Ezt a hangulatot felnőttként is szeretem átélni és szeretném átadni a gyerekeimnek is, így az utóbbi években nyaranta szívesen sátrazunk.
Első nap
Utazás Cortina d’Ampezzo-ba
Hajnali 2.30-kor indultunk otthonról, mi, felnőttek szűk két óra alvás után. De egyrészt szerettünk volna időben érkezni a kempingbe, hogy jó helyet kapjunk, mert a sátorhelyünk ugyan le volt foglalva, de konkrét parcella nem, másrészt azt gondoltuk, a gyerekek majd a sötétben alszanak, így jobban bírják a sokórás autózást. Utóbbiban nem lett igazunk, mert a hároméves Hanna például a csillagos égboltnak örült hajnalban, és a sötétben autózást végigcsacsogta a hátsó üléssor.
Szombathelyen egy benzinkútnál reggeliztünk napfelkelte környékén, majd Ausztriát Hanna gyarkolatilag végigaludta, és Barnus is durmolt egy pár órát. Összesen kétszer álltunk meg, akkor is csak rövid időre, így délben érkeztünk a kempingbe. Körbejárhattunk, és több opció közül választhattuk ki a nekünk tetsző 4 sátorhelyet, így az egész magyar különítmény egy rakáson kempingezhetett.
A következő pár óra a berendezkedés jegyében telt: sátrat állítottunk, matracokat pumpáltunk, szekrényt állítottunk, elrendeztük a holminkat. Azt szeretem, amikor mindennek megvan a helye, mint otthon, így pl. a konyhacuccok vannak az egyik sarokban, a cipők a másikban, a ruhák egy nagyon praktikus kempingszekrénybe kerültek, az üres bőröndök változnak szennyestartó dobozzá ilyenkor (és oda dobjuk be nap végén az elhasznált ruhákat), a hálóba kinti ruhában nem megyünk be stb. Persze, ezt csak nagyjából lehet tartani, mert a gyerekek két pillanat alatt, mint a szélvész, bárhol ott tudnak teremni, és páros lábbal ugrálnak az alvómatracon, vagy épp szétdobálják a könyveket és játékokat, és annyi a szép rendnek.
Épp megfőtt a vacsora, amikor leszakadt az ég, ezért a sátorban fogyasztottuk el. Szerencsére nagy és tágas, asztalostul-székestül-etetőszékestül is teljesen jól elfértünk bent. Amikor elállt az eső, tettünk egy kört a kempingben, lementünk a gyors folyású patak partjára, ami a kemping egyik oldalát határolta, és a gyerekek nagyon jót játszottak a kövekkel. Még kis feltörekvő forrásokat is találtak, ezeket is sok-sok percig vizsgálták. Mi, felnőttek, pedig vártuk az estét és az alvást, mert nagyon fárasztó napunk volt.
Második nap
Funivia Falloria, gyalogtúra vissza Cortina d’Ampezzo központjába
Táv: 16 km, szint: +300 /-1260 m
Második nap nem akartunk sem túl korán kelni, sem túl messzire menni. Így felvonóztunk Cortina központjából, a Falloriára, majd onnan túráztunk.
Ahogy felértünk, gyönyörű panoráma tárult a szemünk elé, és egy étteremre is ráakadtunk, ahol tanakodtunk egy sort, hogy a hisztizésre hajlamos, éhes gyerekszájakat mivel etessük meg: éttermi ebéddel vagy a csomagolt szendvicsekkel. Utóbbi mellett döntöttünk, mert idő- és költséghatékonyabb.
Innen egy szintutat néztünk ki, végig csodaszép panoráma nyílt a Cristallo tömbjére, majd törpefenyvesben, a végén sima fenyvesben sétáltunk.
A Tre Croci-hágóhoz tartottunk a szintúton, majd ereszkedni kezdtünk. A fák között virító sziklatömbökben pont úgy gyönyörködtünk, mint a vadvirágokban, rododendronokban.
A hágónál szerettünk volna inni valami hideget, enni valamit, de a kis hüttében nem volt már konyha, így kénytelenek voltunk fagyival beérni. Ezen a ponton megint tanakodni kezdtünk, hogy buszozzunk-e le a központba, de ezt gyorsan elvetettük, majd azon, hogy melyik ösvényt válasszuk a lejutáshoz. Sajnos a turistaút hosszan az aszfalt mellett haladt, ráadásul valami nagytestű patások (talán tehenek) jól kijárták előttünk az ösvényt, így sok helyen sáros, ingoványos volt. Ezt a részt annyira nem szerettük, de aztán kereszteztünk egy patakot, és megint szép fenyvesben faltuk a kilométereket.
Jó fáradt volt az egész társaság, mire visszaértünk a Funivia Falloria kiinduló pontjához, az autókhoz. De csodaszép túránk volt, még ha nem is túl könnyű. Megállapítottuk, hogy az Alpokban/Dolomitokban más a terep, mint otthon, és még ha távban megszokott is egy túra, a terepviszonyok mindenképp technikásabbak, mint Magyarországon.
Harmadik nap
Körtúra a Tre Cime di Lavaredo körül
Táv: 10,5 km, szint: +/- 514 m
Ez az ikonikus sziklahármas a Dolomitok jelképe, nem véletlenül, mert ez (is) gyönyörű! A parkolóba korán kellett érkeznünk, mert ha betelik, nem engednek be, és a hely igen népszerű. 7 körül el is hagytuk a kempinget, fél 9 előtt sorban álltunk a feljutáshoz a jegyért, és 9 előtt már fent voltunk a fizetős parkolóban, ahonnan a körtúra indul. Nagyon flottul ment a jegyek kiosztása, és forgalomirányító emberek segítették fent a parkolást. Az utolsó helyek egyikét sikerült megcsípnünk, de örültünk, hogy sikerült.
Egy pont voltunk a hangyabolyban, akik a sziklatömböt kerülték. 9 éve jártunk már itt Gáborral, amikor Nimróddal félidős várandós voltam, akkor is nagyon tetszett, de még nem volt ekkora a forgalom. Pedig direkt hétköznapot választottunk erre a túrára, hétvégén esélytelen lett volna már fél 9-kor a feljutás.
Az óramutató járásával ellentétesen indultunk a körön, legtöbben ebbe az irányba indították a kört. Kicsit megálltunk pihenni az első kápolnánál, de a nagy pihenőt a harmadik menedékházhoz terveztük, mert 9 éve itt ettünk nagyon finom pitét útközben, kávéval, kakaóval.
Az első menedékház mellett csak úgy elsuhantunk, a második előtt pedig megállított minket egy – nagyon várt – hófolt, ahol a gyerekek hógolyóztak és mini hóembereket építettek.
Nagyon boldogok voltak, hogy nyáron hóembert építhettek,
még ha picit is.
A következő menedékháznál megálltunk mi is. Leginkább a táskánkból falatoztunk és ittunk, de viszonylag sok ideig ücsörögtünk ebben a nyeregben, hol az egyik irányba tekintgetve, hol a másikba. Aztán felmásztunk azokba a sziklaüregekbe, amiket még az első világháborúban vájtak a sziklákba az itt zajló állóháborúban. Beleborzongtunk, amikor belegondoltunk, milyen zord körülmények között élhettek ott a katonák rettegve, egyébként is életveszélyben.
Majd leereszkedtünk a túra legalacsonyabb pontjára, ahonnan szintén gyönyörű a „Három nővér” látványa. A várva-várt hütte sajnos csalódás volt, mert egyrészt rengetegen voltak körülötte, másrészt olyan drága volt, hogy fájt kifizetni a régóta ígérgetett szörpöt, sütit. Nem is vettünk túl sok kaját, inkább maradtunk a hazainál.
A kör befejező részén haladtunk a tömeggel, csodáltuk a környező hegyeket. Nekem kicsit csalódás volt ez a kör a nagy tömeg miatt, de annyira szép a táj, hogy kár lett volna kihagyni.
Az Országos Kéktúrán Kétbodonytól Becskéig, sok gombával
2024.10.15.Miután beköszöntött az ősz, mi is túrabakancsot húztunk, hogy hozzátegyünk pár újabb kilométert a családi kéktúra-teljesítéshez. Egyelőre csak nekem van jelvényem, a fiúknak önjáró módban még nincsen meg az egész OKT, csak a gyerektáv. Lassacskán haladunk, közel sem olyan intenzitással, mint amikor még hordozva róttam velük az erdőt, de előbb-utóbb így is meglesz mind az 1172 km.
→ Tovább
Két Kéktúra a Balaton-felvidéken kilátóban alvással
2024.10.04.A gyerekekkel még sosem aludtunk szabad ég alatt. Viszont már évek óta terveztük, hogy fent alszunk a Csóványoson a kilátóban. Eddig nem jött össze. Idén pedig elcseréltük a Börzsöny tetejét a Badacsony tetejére! Mivel a kint alvás még a hidegfront betörése előtt volt, nyitott tetejű kilátót kerestünk, hogy esélyünk legyen az augusztusi csillaghullásból látni valamennyit.
→ Tovább
Székelyföldi kalandjaink folytatódnak
2024.09.23.Egy felejthetetlen hetet töltöttünk Kirulyfürdő mellett egy kulcsosházban két másik családdal, összesen 11 gyerekkel. Természetesen a hét második felében sem maradtak ki a túrák!
→ Tovább
