Ötödik nap: esőnap: Csíkrákos, Csíkszereda és medveles

Ötödik napunkra elég csúnya időt mutatott az előrejelzés, de mi nem hittünk neki, így elindultunk az Egyes-kőhöz túrázni. Sajnos az előrejelzésnek lett igaza és nem nekünk, így hiába kerestük fel a kiszemelt túránk kezdőpontját, a szakadó esőben csak annyit tettünk, hogy gyorsan megtanácskoztunk, merre menjünk a túra helyett. Így visszafelé úton megálltunk Csíkrákoson egy erődtemplomot megnézni, sajnos csak kívülről, mert maga a templom zárva volt. Aztán mivel Nimród állandóan azzal nyaggat, hogy várost nézzünk, ellátogattunk Csíkszeredára, a Mikó várat és Csíki Székely Múzeumot megnézni. Nimród minden betűt szeret töviről-hegyire elolvasni egy-egy kiállításon, Hanna és Barnus viszont nem érdeklődnek annyira a történelem iránt, így az igények finoman szólva sem találkoztak össze. Amíg Nimród serényen bámészkodott és olvasott, a két „kicsit” nem győztem hogy kordában tartani. Volt, hogy nyúltak a padokon, fetrengtek a földön, de azért volt olyan kiállítóterem, ami nekik is tetszett: ahol be lehetett öltözni korhű ruhákba, esetleg fegyvereket is a kézbe venni.

Este medvelesre mentünk Zeteváraljára. Fogalmunk sem volt, hogy ez hogy fog kinézni, így meglepetés volt minden: egy nyitott platóra szerkesztett sörpadokkal megrakott utánfutóra ültünk fel, amit felhúztak úgy két km-en keresztül az erdőbe egy terepjáróval. Én kicsit lesápadtam, amikor kiderült, hogy a leshelyre egy kb. 300 méteres erdei ösvényen kell felmenni az autótól.

Kísérőinknél volt egy-egy szép nagy medveriasztó spray is. Felsettenkedtünk a leshelyre, ami egy zárt faház volt, egyik oldalán végig panorámaüveggel, ami kívülről le volt fóliázva, hogy a medvék minket ne lássanak. Nem is kellett sokat várnunk, mire meg is jelent az első medve, majd egy róka, majd még egy medve a bocsaival. A gyerekeknek előre elmagyaráztuk, hogy csendben kell maradni, mert máskülönben meghallanak minket az állatok és elfut mind. Így hihetetlen, de a 11 gyerek mind nagyon csendben figyelte az eseményeket és egy órán keresztül csendben voltak, pedig a legkisebbek épp, hogy 3 évesek voltak. Közben kérdezgettük a szervezőket, akiktől megtudtuk, hogy a terület nincsen bekerítve, a medvék önszántukból jönnek-mennek, de tudják, hogy a medveles miatt csurran-cseppen ennivaló számukra, mert a turisták kedvéért kitesznek kutyakaját, kukoricát, a fákra kennek csokikrémet, így tudja a medve, nem marad hoppon, ha estefelé ellátogat a lesházikó felé. És mivel a csoki ínyére való, simán felmászik érte a fára. Sosem gondoltam volna, hogy a medve ilyen ügyes fára mászásban egészen addig, amíg azt nem láttuk a saját szemünkkel a lesből. Nagyon érdekes este volt!

Hatodik nap: túra az Egyes-kőhöz

Az előző napi eső után másnap is megpróbáltuk az Egyes-kőhöz felvezető túrát, és szerencsére akkor az időjárás sem szólt közbe. Az autókat ugyanott hagytuk Balánbánya mellett, ahonnan előző nap visszafordultunk a szakadó eső miatt. Az ösvény onnan indul, és meredeken emelkedik végig-végig felfelé, míg az Egyes-kő alatti menedékházat el nem éri.

Egy kis gerincen halad egy szakaszon, ahonnan két oldalra gyönyörű a kilátás, messzebb pedig az Egyes-kő sziklatömbje is kirajzolódik. Közben fenyvesek és szép, alpesi hangulatú rétek váltogatják egymást. A gyerekeknek azért nehéz túra volt, mert kb. 2,5 kilométer távon 600 méter szintemelkedést kell legyőzni. Ami azért az apró talpaknak fejben sok. És valljuk be, a felnőtteknek sem kevés, pláne 15 kg édes teherrel a hátukon, csak mi kevésbé szoktunk nyafogni.

Fent a menedékház körbe volt véve villanypásztorral, ami nappal lévén ki volt nyitva, egészen sok turista ücsörgött a kerítésen belül. Mi is bementünk, vettünk egy kis hideg frissítőt, és letelepedtünk egy fa alatt az árnyékban. Észrevettük, hogy tele van áfonyabokrokkal a kerítés mindkét oldala, így a gyerekek hamarosan beálltak áfonyát szedni. Ahogy távolodtunk a villanypásztortól, lett egyre több a kaki,

Miután kifújtuk magunkat a piknik alatt, körbesétáltunk még a menedékház környékén, elmentünk egy kis kápolnához, majd kinéztünk egy másik utat lefelé, ami kicsit hosszabb, így kevésbé meredek volt. Lefelé egy nagy réten is áthaladtunk, ahol a fák kérge mind-mind tele volt medveszőrrel, oda szoktak dörgölőzni, ha viszket a hátuk.

Nagyon szép kis túra volt, és szint miatt azért rendesen el is fáradtunk a végére!

Hetedik nap: Mini-Erdély, Orbán Balázs sírja és Medve-tó

A túrázós nap után kánikula következett, így fürdős programot terveztünk. De egész nap nem akartunk volna strandolni, így beiktattuk a Mini Erdélyt és Orbán Balázs sírjának meglátogatását is a programba.

A Mini Erdély Park Szejkefürdő mellett van, tűző napon, így kánikulában kevésbé javaslom. Ugyan gondoltak az üzemeltetők erre, így hatalmas napernyőket lehet felvenni a séta idejére a bejáratnál, amit a végén le kell adni a kijáratnál, így egy kis mesterséges árnyékot varázsolva az ember feje fölé. De a meleg akkor is rekkenő! Maga a parkocska szép, az épületek igényesek, a szövegek három nyelven vannak kiírva (magyar, román és angol). Egy kis büfében lehet csillapítani az éhséget, szomjúságot, és egy kis játszótér is van területen. De 40 fokban akkor sem volt a legjobb döntés.

Ha már ott jártunk, felsétáltunk a székelykapu soron át Orbán Balázs sírjához is.

Ezt követően tényleg kánikulai program következett: fürdés a Szovátán a Medve-tóban. Maga Szováta is nagyon szép, monarchiabeli épületekkel, igazi üdülőváros. A tó elég zsúfolt volt, amikor megérkeztünk, kb. két órával zárás előtt. Vize kellemesen meleg, ahogy telt az idő, a tömeg is egyre kisebb. Záróráig maradtunk, kihasználva a lehető leghosszabb időt a fürdésre. A gyerekek is nagyon élvezték!

Visszafelé a szállásra megálltunk Székelyudvarhelyen sétálni egy kicsit, amit egybekötöttünk egy fagyizással is.

Nyolcadik nap: Opál-barlang Kirulyfürdő, majd Fenyővize tanösvény

Utolsó teljes napunkat ismét túrával szerettük volna tölteni, és Kirulyfürő, a szálláshelyünk közvetlen közelében nem is néztünk még meg mindent. Így egy borvizes forrásnál kezdtük a kalandozásokat, az Opálbarlangot keresve, amiről pontos túraleírást, helymeghatározással nem is találtunk, Ez a gyerekeknek így még izgalmasabb volt, mert volt egy kis kihívás, nem mindennapi kaland is a túrában. Amíg mi serényen kerestük a barlangot, találtunk egy szép kis patakot, áttörést egy sziklában, hidacskát, így már az Opálbarlang nélkül is egy aranyos kis túrácska kerekedett. Közben a legkisebb „potyautas” el is aludt, így apukája kicsit jobban eltávolodva a zajos bagázstól kiment az aszfaltútra, és ő maga is a barlang felkeresésére indult. Ő lett az, aki sikerrel járt, így hívott is minket, menjünk utána.

A barlang tényleg nem turistaút mellett volt, viszont az aszfaltúthoz viszonylag közel esett, nem kellett messzire menni. Bejárata viszonylag alacsony volt, törpejárásban lehetett csak bemenni, de bent kiöblösödött, felnőtt is fel tudott benne állni. A fejlámpáink fényében csillogott az opál, a barlang alja pedig telis-tele volt a csillogós törmelékkel. A gyerekek lelkesen tömték tele zsebeiket és elégedetten szálltak be az autóba.

Innen célba vettük a Gyimeseket, ott is a Fenyővize tanösvényt. Nagyon szép helyen kanyargott, egy szántóföld és az erdő találkozásánál, egy patak mentén, fahidakkal, igazán festői környezetben! Sajnos a hosszú túrát nem volt időnk megcsinálni, ami majd’ 20 km-es kör lett volna, de felírtuk a bakancslistánkra, hogy majd ha a gyerekek mind nagyobbak lesznek és senkinek sem lesz gond ekkora táv, visszatérünk!

Visszafelé megálltunk Csíkmenaságon az erődtemplomnál, amit kívül-belül alaposan megnéztünk, a kertje pedig tele volt fekete gólya tollakkal, így azt csokorszámra szedték a gyerekek. A szállás mellett megálltunk még egy hideg vizes gejzírnél, ami szintén nagyon érdekes volt: egyedülálló geológiai jelenség, ami ugyanolyan elven működik, mint meleg vizes társai, ám ennek a vize jéghideg. Szerencsére a megállókor pont „működött”, így lábat is tudtunk mosni benne.

A szálláson búcsúeste gyanánt sokáig voltunk kint az udvaron, a gyerekek indiánosdit játszottak a Csíkmenasági erődtemplomnál gyűjtött gólyatollakkal.

Kilencedik nap: Segesvár és Vajdahunyad vára

Utolsó napra már csak a hazaút jutott, de mivel jó messziről jöttünk, két megállót is terveztünk az útba. Elsőként Segesváron álltunk meg, a várnegyed alatt egy fizetős parkolóban, ahonnan felsétáltunk a várba, alaposan körbejártuk. Közben itt is elkapott a zuhi, így rohantunk vissza az autóba.

Vajdahunyad vára volt a második megállónk, ahol megvettük a belépőjegyet a várba és töviről-hegyire végig jártuk a kiállítást. Nagyon tetszett a gyerekeknek és nekünk is egyaránt!